Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2016&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2016&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Amint azt már az előző fejezetben is láthattuk, és most, Józsué könyve 16. fejezetében szintén, Józsué és Káleb voltak az egyetlenek azon felnőttek közül, akik egykor megszabadultak Egyiptomból, átkeltek a Vörös-tengeren, és negyven éven keresztül vándoroltak Izrael népével a pusztában. Józsué most Kálebnek adta Hebront, azt a várost, amelytől annak idején oly’ nagyon megrettentek a kémek, hiszen Anák hatalmas fiai éltek ott. A 85 éves Káleb – Istenben bízva – kiűzte onnan az óriásokat, majd felvonult Kirjáth-Széfer ellen. A várost Othniél, unokaöccse foglalta el, és ezért a hőstettéért Káleb leányát, Akszát kérte feleségül.
Sajnos Izraelben sokan voltak, akiknek szívében nem élt ott Káleb hite. Júda fiai nem tudták kiűzni Jeruzsálemből a jebuzeusokat; a 16. fejezet 10. verse pedig megemlíti, hogy Efraim fiai sem űzték ki földjükről a kananeusokat. Azzal, hogy meghagyták maguk között ezeket az idegeneket, az efraimiták önmagukat sodorták lelki veszélybe. Jövőbeni történelmük azt mutatja, hogy bálványimádásba süllyedtek, mégpedig olyan mértékben, hogy az Úr ezt kellett, hogy mondja prófétáján keresztül: „Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!” (Hós 4:17). A következő fejezetekben azt olvassuk, hogy Manassé fiai sem tudták elfoglalni néhány városukat, és „sikerült a Kananeusoknak ott maradni azon a földön” (17:12); valamint Dán nemzetségének is sok nehézsége támadt a kapott földterület elfoglalása során.
Ha hittek volna, és hitüket tettekkel is bizonyították volna, az Úr ugyanúgy megadta volna nekik is a győzelmet, mint ahogy Kálebnek megadta. Így kövezték ki a jövendő hitehagyás útját. Vajon a mi hitünk ellenáll a bennünket körülvevő világ nyomásának?
Ralph Neall
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 38-39. fejezet
38. fejezet – VÁNDORLÁS EDOM KÖRÜL (4. rész)
Mivel az izraeliták átadták magukat az elégedetlenség lelkületének, hajlamosak lettek arra, hogy még a kapott áldásokban is hibát keressenek. "És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk" (4Móz 21:5). {PP 428.2}
Mózes őszintén a nép elé tárta nagy bűnüket. Egyedül Isten hatalma volt az, amely megőrizte őket "[...] a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, amelyben víz nem vala; aki vizet ad néked a kemény kősziklából" (5Móz 8:15). Vándorlásuk minden napján az isteni irgalom csodája tartotta meg őket. Minden úton, amelyen Isten vezette őket, találtak vizet szomjúságuk oltására, kenyeret a mennyből éhségük csillapítására, békességet és biztonságot az árnyékot nyújtó felhő alatt nappal, és tűznek oszlopát éjjel. Angyalok szolgálták őket a sziklás magaslatok megmászása közben, vagy amikor a puszta göröngyös ösvényeit taposták. A nehézségek ellenére, amelyeket elhordoztak, beteg vagy gyenge nem akadt soraikban. A lábuk nem dagadt meg a hosszú vándorlás közben és a ruhájuk sem vált avulttá. Isten megfékezte előttük a zsákmányra éhes ádáz vadállatokat, az erdők és a puszta mérges csúszómászóit. Ha Isten szeretetének mindezen jelei ellenére a nép tovább folytatja panaszkodásait, akkor az Úr visszavonja tőlük védelmét mindaddig, amíg el nem jutnak irgalmas gondoskodásának értékelésére, megbecsülésére, és bűnbánattal, megalázkodással vissza nem térnek hozzá.
Mivel az isteni hatalom pajzsként védelmezte Izraelt, ezért számtalan veszedelmet, amely folyamatosan körülvette őket, nem is fogtak fel és nem is ismertek meg. Hálátlanságukban és hitetlenségükben előre jelezték, sőt siettették halálukat és most az Úr megengedte, hogy a halál rájuk törjön. A mérges kígyókat, amelyek elárasztották a pusztát, tüzes kígyóknak nevezték marásuk szörnyű következményei miatt. A marás magas lázat, heves gyulladást és gyors halált okozott. Most, amikor Isten elvette védelmező kezét Izraelről, ezek a veszedelmes, mérges állatok sok embert megtámadtak és megmartak.
Rettegés és zavar kerítette hatalmába az egész tábort. Majdnem minden sátorban volt már halott vagy haldokló. Senki sem volt biztonságban. Gyakran átható kiáltások törték meg az éjszaka csendjét, amelyek újabb áldozatokról adtak hírt. Mindenki a szenvedők ápolásával volt elfoglalva vagy kétségbeesett igyekezettel próbálták megoltalmazni azokat, akiket még nem martak meg a kígyók. Most semmiféle morgolódás nem hagyta el ajkukat. Mikor összehasonlították jelenlegi szenvedésüket előző nehézségeikkel és megpróbáltatásaikkal, úgy találták, hogy az előzőek még említésre sem méltók az utóbbiak, az újabbak mellett.
A nép most megalázkodott Isten előtt. Mózeshez mentek vallomásaikkal és esedezéseikkel: "[...] Vétkeztünk" - mondták - "mert szólottunk az Úr ellen és te ellened" (4Móz 21:7). Röviddel ezelőtt azzal vádolták Mózest, hogy ő a legnagyobb ellenségük és ő az oka minden nyomorúságuknak és szenvedésüknek. De amikor a szavak már az ajkukon voltak, tudták, hogy vádjuk hamis. A valódi baj bekövetkeztekor azonnal odamenekültek hozzá, mint ahhoz az egyetlen egyhez, aki közben tudott járni értük Istennél. "[...] imádkozzál az Úrhoz" - könyörögve kérték -, "hogy vigye el rólunk a kígyókat" (4Móz 21:7).
Mózes azt az isteni utasítást kapta, hogy csináljon sárgarézből az élő kígyókhoz hasonló érckígyót és emelje azt magasba a nép között. Mózes úgy tett, ahogy Isten megparancsolta neki. A jó hír szárnyra kelt és arról beszéltek az egész táborban, hogy mindazok, akiket a kígyók megmarnak, feltekinthetnek az érckígyóra és életben maradnak. Közben már sokan meghaltak, és amikor Mózes az érckígyót feltette egy magasba emelkedő rúdra, néhányan nem hitték el, hogy az ércből készített képmásra való puszta feltekintés meggyógyíthatja őket. Ezek az emberek elvesztek hitetlenségükben. Sokan voltak azonban, akik hittek abban a gondoskodásban, amit Isten nyújtott nekik. Apák, anyák, fitestvérek és nővérek buzgón igyekeztek a kígyók által megmart szeretteik szenvedésén úgy segíteni, hogy a félig ájultak, már haldokló bágyadt szemét az rézkígyóra irányították. Ha sikerült ezt elérniük, akkor a megmartak tökéletesen meggyógyultak.
A nép jól tudta, hogy az érckígyóban nem volt semmiféle hatalom és gyógyító erő és nem az érckígyó okozott ily csodálatos gyógyulást azoknál, akik feltekintettek rá. A gyógyító erő egyedül Istentől származott. Bölcsességében Isten ezt a módszert választotta hatalmának bemutatására. Ezzel az egyszerű eszközzel értette meg a néppel, hogy ezt a csapást saját bűneik hozták rájuk. Isten azonban arról is biztosította őket, hogy amíg engedelmeskednek néki, addig nincs semmi okuk a félelemre, mert ő megőrzi őket.
Az érckígyó felemeléséből fontos leckét kellett megtanulni Izraelnek. Nem tudták ugyanis magukat megmenteni a sebeikbe került méreg végzetes hatásától. Egyedül Isten volt képes arra, hogy meggyógyítsa őket. Isten azonban megkövetelte tőlük, hogy higgyenek abban a gondoskodásban, amelyet elkészített számukra és ezt a hitüket mutassák is meg. Fel kellett nézniük az érckígyóra, hogy éljenek. Ez a hit volt elfogadható Isten számára. Azzal, hogy felnéztek az érckígyóra, megmutatták hitüket. Tudták, hogy magában az érckígyóban nem volt semmi gyógyító erő, de azt is tudták, hogy ez az érckígyó Krisztus jelképe volt. A Krisztus érdemeiben való hit szükséges voltát Isten így véste be elméjükbe. Eddig sokan mutatták be áldozataikat Istennek azt gondolván, hogy ezzel a tettükkel bőséges jóvátételt adtak Istennek bűneikért. Nem bízták rá magukat az eljövendő Megváltóra, akire ezek az áldozatok jelképekként utaltak. Az Úr meg akarta tanítani őket, hogy áldozataik önmagukban nem rendelkeztek több hatalommal, mint az érckígyó. Céljuk ugyanaz volt, mint a rézkígyónak, hogy gondolataikat az Isten által előre rendelt nagy bűnáldozatra, Krisztusra irányítsák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése