Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2011&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2011&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A gileádi Jeftével kapcsolatos első benyomásunk nem annyira pozitív. Egy prostituált törvénytelen fia, egy számkivetett, akinek problémás családi háttere van, és egy gyülevész csapat vezetője. Azonban ez a látszólag semmirekellő ember Izrael bírája lett hat évre (12:7), de csak azután, hogy időközben néhány kemény leckét megtanult.
Az előző bírákkal ellentétben Jefte vezetésre való elhívása feltűnően hiányzik. A gileádiak feletti uralma az ottani vezetőkkel folytatott alku eredménye (11:8-10). Ennek ellenére azonban nem kétséges, hogy a színfalak mögött Isten irányítja az eseményeket. Az Úr felhatalmazza Jeftét, hogy harcoljon Izrael ellenségeivel (11:9) és kezébe adja az ammonitákat (11:32). Az Úr szabadítása hasznot jelent Izraelnek (11:27), Jeftének azonban nem.
Jefte története véget érhetett volna itt, ha nem tette volna azt a végzetes esküt. Mivel Isten megsegítette az ammoniták ellenei harcban, Jefte úgy érezte, éppúgy alkudozhat Istennel, mint ahogy ezt Gileád vezetőivel tette. Sokkol bennünket az, ahogyan félreértelmezi az áldozatrendszert. Jeftének nem volt szabad feláldozni mindazt, ami háza ajtaján kijön (11:31). Ő azonban azt gondolja, hogy Istent meg lehet vesztegetni égő áldozatokkal. Ez a szükségtelen eskü sok gyászt hozott Jefte és egyetlen lánya életébe.
A beszámolóból nem tűnik ki világosan, hogy mi történt Jefte lányával. Az esküt úgy fogalmazták meg, hogy azt a benyomást keltse: Jefte egy valóságos áldozatra gondolt. A Biblia nem mondja el azt, hogy feláldozták volna. Egyszerűen arról számol be, hogy beteljesítette apja fogadalmát és nem ismert férfit (11:39), gyászolta élethosszig tartó szüzességét (11:37) és nyilvánvalóan tartott attól, hogy apja feláldozhatja. Mivel a törvény tiltja az emberáldozatot (5Móz 18:10), Jefte lányának egy nazír magányos életét kellett élnie (4Mózes 6).
Jefte tapasztalata egy bibliai lecke arra nézve, hogy vigyázzunk mit mondunk. Egyben figyelmeztetés is, hogy ne alkudozzunk Istennel, mintha a Mindenható egy pogány istenség lenne, akit manipulálni lehet. Gyakran azon találjuk magunkat, hogy ezt mondjuk: „Uram, ha ezt és ezt megteszed nekem, akkor jobb keresztény leszek.” Az Úr semmire sem vágyik jobban, mint arra, hogy szívünk Övé legyen, és feltétel nélkül alárendeljük magunkat neki. Szeretné ránk árasztani áldásait, de alá kell rendelnünk magunkat az Ő akaratának, és nem szabad azzal próbálkoznunk, hogy jó cselekedeteinkkel manipuláljuk Őt.
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43-44. fejezet
43. fejezet – MÓZES HALÁLA (2. rész)
Mózes elfordult a gyülekezettől és csendben, egyedül indult útnak a kijelölt hegycsúcs felé. "És felméne Mózes [...] a Nébó hegyére, a Piszga tetejére" (5Móz 34:1). E magányos csúcson állt és tiszta tekintettel szemlélte az elébe táruló képet: messze nyugaton a nagy tenger vize kéklett; északon a Hermon hegye emelkedett az égre; keleten Moáb fennsíkja és a mögött Izrael győzelmeinek színhelye, Básán feküdt és délen hosszú vándorlásuk pusztája terült el.
E magányban Mózes áttekintette küzdelmes, nehéz életét, amióta udvari méltóságától és Egyiptom jövendő királyságától elfordult, hogy Isten választott népével sorsközösséget vállaljon. Emlékezetébe idézte a Jethró nyájával a pusztában eltöltött hosszú éveket; az Angyal megjelenését az égő bokorban, és elhívását Izrael megszabadítására. Ismét szemlélte Isten erejének hatalmas csodáit, amelyeket Isten az ő népének érdekében tett; csodálta az ő hosszútűrését és irgalmát, melyet a vándorlás és zúgolódás hosszú évei alatt irántuk tanúsított. Mindezek mellett, amit Isten értük tett, saját imái és munkái ellenére az Egyiptomot elhagyó nagy seregben levő felnőttek közül csak ketten találtattak oly hűségeseknek, hogy beléphessenek a megígért földre. Amikor Mózes áttekintette munkájának eredményét, küzdelmes és áldozatos élete majdnem hiábavalónak látszott.
Mégsem sajnálta azt a terhet, amit viselt. Tudta, hogy küldetését és munkáját maga Isten rendelte el. Amikor elhívta az Úr, hogy Izraelt a rabságból kivezesse, visszariadt a rá váró felelősségtől, de amióta magára vette a munkát, nem tette le terhét. Amikor az Úr javasolta, hogy felmenti őt és elpusztítja a lázadó Izraelt, Mózes nem tudott beleegyezni. Bár nehéz küzdelmei voltak, de Isten jóindulata különleges jelének örvendhetett. A pusztai tartózkodás idején gazdag tapasztalatokat nyert, amikor Isten hatalma és dicsősége kinyilatkoztatását látta és szeretetének közösségében élt; úgy érezte, bölcsen cselekedett, amikor inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét.
Amint visszatekintett Isten népe vezetőjeként végzett szolgálatának tapasztalataira, egyetlen rossz tett vetett árnyékot élettörténetére. Úgy érezte, ha azt a vétket ki lehetne törölni, most nem rettegne a haláltól! Bizonyságot nyert, hogy a bűnbánat és a megígért áldozatba vetett hit az, amit Isten kíván, és Mózes ismét megvallotta bűnét és Jézus nevében bocsánatért könyörgött!
És most az ígéret földjének körképszerű látványa jelent meg előtte. Nem homályosan és bizonytalanul ködös távlatban, hanem tisztán, világosan és szépen kirajzolódva, gyönyörűséges látomásban tárult fel előtte az ország minden része. E jelenet nem az akkori állapotokban mutatta be, hanem amilyenné Isten áldásával Izrael birtokában lesz. Úgy tűnt neki, mintha egy második Édent nézne. Libanoni cédrusokkal borított hegyek, olajfákkal és illatos szőlőtövekkel borított halmok, tágas zöld mezők színpompás virágokkal és bő terméssel; itt trópusi pálmák, amott ringó búza- és árpatáblák, napsugaras völgyek, amelyekben a patakcsobogás madárdallal vegyült; pompás városok, szép kertek, "a tenger kincsözöne" (Ésa 60:5). Tavak, lankákon legelésző nyájak, sőt még a sziklák között is a vadméhek rejtett kincsei. Ez valóban olyan ország volt, amelyet Mózes, Isten Lelkétől ihletve írt le Izraelnek: "Áldott az Úrtól [...] az égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülő mélységes vizekkel; A nap érlelte drága terméssel, [...] és az ős hegyek javaival, [...] a földnek drágaságaival és bőségével" (5Móz 33:13-16).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése