Higgyetek az Ő prófétáinak - november 13 - CSÜTÖRTÖK - Józsué könyve 24. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Józsué könyve 24. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2024&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2024&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Isten szövetséget kötött Izraellel a Sínai-hegynél (ld.: 2Móz 19:3-6, és 20:1-7), és Mózes megújította azt mielőtt meghalt (5Mózes 29-30). Ebben a fejezetben Józsué – halála előtt – ismét megújítja a szövetséget.

Itt visszatekint arra, hogy mi mindent tett Isten Izraelért: kihozta őket a szolgaságból, Egyiptomból, és utat nyitott számukra a Vörös-tengeren keresztül;  nekik adta az emoreusok földjét a Jordán keleti partján, és Bálám átkait áldásra fordította; azután az Úr ledöntötte Jerikó falait, hogy aztán nekik ajándékozza Kánaán  hét törzsének földjeit, időnként úgy, hogy darazsakat bocsátott az ott élőkre (ld. 12. vers).

Most Józsué arra hívja Izrael népét, hogy az Urat válasszák Istenüknek örökre. Háromszor tesznek esküt, hogy hűségesek lesznek az Úrhoz (16, 21, 24. vers). Ekkor Józsué beírja ezeket a törvénykönyvbe, és felállít egy emlékkövet az eskütétel bizonyságaként (26-27. vers). Az emberek megtartották ígéretüket egész életükben, mindazok, akik látták mit tett értük korábban az Úr (31. vers).

Ma nekünk is emlékeznünk kell a sok ajándékra, amelyet Istentől kaptunk. Jézus eljött, hogy éljen értünk, és meghaljon helyettünk. Ő mennyei közbenjárónk lett. Megígérte, hogy visszajön, és magával visz a mennyei ígéret földjére. Újra és újra fel kell idéznünk nekünk adott ajándékait, minél gyakrabban, és hálatelt szívvel megújítani az elköteleződésünket iránta (ld. Mt 26:27-28, Zsid 8:8-12).

Ralph Neall 

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 40. fejezet

40. fejezet – BÁLÁM (5. rész)

Bálám azonban nemcsak a héber népnek, mint nemzetnek a történetét láthatta meg, hanem Isten igazi Izraelének egészen az idők végéig tartó növekedését és jólétét is. Látta a magasságos Isten kegyelmének megmutatkozását az őt szeretők iránt. Látta, hogy ezeket miként támogatja karjával, mikor belépnek a halál árnyékának völgyébe. Azt is meglátta, amikor előjönnek sírjaikból és Isten dicsőséggel, tisztességgel és halhatatlansággal koronázza meg őket. Azt is látta, amikor a megváltottak az újjáteremtett föld el nem hervadó dicsőségében örvendeznek majd. Ezt a jelenetet szemlélve így kiáltott fel: "Ki számlálhatja meg a Jákób porát, és Izráel negyedrészének számát?" Mikor pedig azt látta, hogy a dicsőség koronája ott ragyog minden homlokon és minden arcról az öröm sugárzik, akkor előretekintve a tiszta boldogság végtelen életére, ezzel az ünnepélyes imádsággal fordult Istenhez: "Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé" (4Móz 23:10).

Ha Bálám hajlandó lett volna az Isten által néki adott világosság elfogadására, szavaihoz hűen azonnal megszakította volna minden kapcsolatát Moábbal. Nem élt volna vissza Isten kegyelmével, hanem mély bűnbánattal tért volna Istenhez. Bálám azonban kedvelte a gonoszság díját (2Pt 2:15), és elhatározta, hogy ezt biztosítja is a maga számára. {PP 448.1}

Bálák bizakodóan várta az átkot, amely lesújtó vészként csap majd le Izraelre. Ezért a próféta szavaira szenvedélyesen így kiáltott fel: "Mit cselekszel én velem? Hogy megátkozzad ellenségeimet, azért hoztalak téged, és ímé igen megáldád őket" (4Móz 23:11). Bálám a kényszert igyekezett erénnyé tenni, azt állította, csupán lelkiismereti szempontból, Isten akarata kedvéért mondta ki azokat a szavakat, amelyeket az isteni hatalom kényszerített az ajkára. "Avagy nem arra kell-é vigyáznom - mondta -, hogy azt szóljam, amit az Úr adott az én számba?" (4Móz 23:12).

Bálák még most sem tudott lemondani szándéka megvalósításáról. Arra az elhatározásra jutott, hogy valószínűleg az az impozáns látvány, amelyet a héberek hatalmas tábora nyújtott, félemlítette meg Bálámot annyira, hogy nem merte gyakorolni jövendölését ellenük. A király elhatározta, hogy elviszi a prófétát egy olyan pontra, ahonnan csak egy kis része volt látható az izraeliták seregének. Ha rá tudná venni Bálámot, hogy legalább az izraeliták seregének egymástól elkülönített részeit átkozza meg, akkor hamarosan az egész táborukra is teljes megsemmisülés várna. Ezt a próbálkozását a Piszga hegy tetején hajtotta végre. Ismét hét oltárt emeltetett, melyekre ugyanazokat az áldozati ajándékokat helyezték rá, mint az előző hét oltárra. A király és főemberei most is az áldozati oltárok mellett maradtak, miközben Bálám visszavonult, hogy találkozzék Istennel. Isten ismét üzenetet bízott a prófétára, amelynek megváltoztatásához vagy visszatartásához nem volt ereje.

Mikor Bálám megjelent, az aggodalmaskodó és reménykedve várakozó társaság ezt kérdezte tőle: "Mit szól az Úr?" (4Móz 23:17). Bálám felelete most is, éppen úgy mint előzőleg, rémületet keltett a király és a főemberek szívében:

Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék.

Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné?

Ígér-é valamit, hogy azt ne teljesítené; Ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak; ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom.

Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben.

Az Úr, az ő Istene van ővele; és királynak szóló rivalgás hangzik őbenne" (4Móz 23:19-21).

Istennek ezek a kinyilatkoztatásai magát Bálámot is megdöbbentették és ezért így kiáltott fel: "Nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen" (4Móz 23:23). A nagy varázsló kipróbálta varázs-hatalmát a moábiták kívánsága szerint, de e nagy alkalommal azt kellett mondani Izraelről: "Mit mívelt Isten!" (4Móz 23:23). Bálám most megértette, hogy amíg Izrael Isten oltalma alatt áll, addig nincs az a nép vagy nemzetség, amely képes lenne uralkodni rajta, még ha a Sátán minden hatalmával a segítségére van is. Az egész világnak csodálnia kell Istennek népe érdekében végzett munkáját akkor, amikor ez az ember elhatározta bűnös céljának megvalósítását, Isten ellenőrzése alá kellett kerülnie, hogy az eltervelt átok helyett a leggazdagabb és legdrágább áldásokat mondja a költészet fennkölt és szenvedélyes nyelvezetén. Az Izrael iránt egykor megnyilvánult isteni jóindulat lett a biztosítéka annak, hogy Isten oltalmazó gondoskodása az ő engedelmes és hűséges gyermekeiről megvolt és megmarad minden korszakban. Mikor Sátán arra indítja a gonosz embereket, hogy hamis színben tüntessék fel, hogy gyötörjék és pusztítsák Isten népét, akkor erre az eseményre kellene mindig visszaemlékezniük és ennek az eseménynek a világosságában kellene megerősíteniük Istenben való bátorságukat és hitüket.