Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 7. fejezet 586. nap
A megjövendölt végzet nemsokára szó szerint beteljesedett.
"Miután evett és ivott, fölnyergelték a szamarát... És elment, de az úton
egy oroszlán talált rá, és megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette állt
a szamár, de az oroszlán is a holtteste mellett állt. Az arra járó emberek
meglátták az úton heverő holttestet meg az oroszlánt is, amint a holttest mellett
állt. Bementek a városba, ahol az öreg próféta lakott, és elbeszélték ezt.
Amikor meghallotta ezt az öreg próféta, aki visszahozta az útról, így szólt: Az
Isten embere ez. Ellene szegült az Úr szavának..." (1Kir 13:23-26).
A hűtlen szolgát ért büntetés is bizonyította, hogy igaz az
oltárról mondott prófécia. Ha a próféta - miután megszegte Isten parancsát -
minden baj nélkül elmehetett volna, a király ezt saját engedetlensége
igazolására használta volna fel. Az oltár széthasadásában, karja megbénulásában
és a Jahve határozott parancsát megszegő próféta rettenetes sorsában
Jeroboámnak látnia kellett volna a megsértett Isten gyorsan megmutatkozó
haragját. Az ítéletsorozat bűne elhagyására kellett volna intse. Jeroboám
azonban nem érzett semmi bűnbánatot, "...hanem továbbra is rendelt papokat
a nép köréből az áldozóhalmokra, és akinek ez tetszett, azt beiktatta, hogy az
áldozóhalmok papja legyen." Tehát nemcsak ő maga vétkezett súlyosan, hanem
"Izráelt is vétekbe vitte". "Ez a dolog volt Jeroboám házának a
vétke, emiatt irtották ki a föld színéről és emiatt semmisítették meg"
(1Kir 13:33-34; 14:16).
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
109
E zsoltár címzése „dicséretem Istenéhez” szól, és zárszava az Isten
dicsőítésére való elköteleződés kifejezése. „Hálát adok az Úrnak felettébb
az én számmal.” Dávid, a zsoltár írója ismét támadás célpontja, az
ellenfelei körülveszik, gyalázatos szavakkal illetik, és igazságtalanul bánnak
vele. „Rosszal fizetnek nekem a jóért, és gyűlölettel az én szeretetemért.”
(5. vers) A 6. verstől egészen a 20. versig Dávid egyes számban kezd
beszélni, szabadjára engedi keserű érzése árját, a gonosz emberek méltó
büntetését kéri. Itt, és a zsoltárt olvasva számos versnél lesújtó ez az
erőszakos nyelvezet, elgondolkodunk, mi történik itt. E szavak elég erősnek
bizonyultak, hogy Péter Júdásra vonatkozóan idézze. „Legyen az ő lakóhelye
puszta, és ne legyen lakó abban.” (ApCsel
1:20)
Néhány
megfigyelés segíteni fog jobban megértenünk ezeket a szakaszokat. A nyelvezet
mélységét az akkori idő fényében kell értelmeznünk. Az élet értéktelen volt, és
könyörtelenül gyilkoltak férfiakat és nőket. Ahelyett, hogy a kardjára
támaszkodott volna, Dávid Istent szólítja fel, hogy avatkozzon közbe, és
hirdessen ítéletet a gonosztevők felett. Nem akar bosszút állni. Egyszer már
megpróbálta, és egy bölcs asszony meggyőzte, hogy tegyen le a tervéről. Az
olyan kifejezés, mint a gonosz, álnok és vádló (2. vers) Sátánra
emlékeztet, Isten és a gyermekei igazi ellenségére, a bűn és gonoszság
szerzőjére ebben az univerzumban. Isten nem marad tétlen, ha igazságtalansággal
és elnyomással találkozik, a gyermekeinek is így kell viselkedniük a
gonoszsággal szemben. Ugyanakkor ez a zsoltár gyakorlati lecke is, hogy mit
kell tennünk a negatív érzésünkkel, a keserűséggel, amely időnként a hatalmába
kerít, akár tudatában vagyunk, akár nem. C. S. Lewis azt mondja, meg kell
bocsátanunk a felebarátunknak hetvenszer hétszer ugyanazért a hibáért, nem
pedig 490 különbözőért. Dávid beszél Istennek a negatív érzelméről, és Istent
arra szólítja fel, mutassa ki a hatalmát, és avatkozzon közbe. Ez az, ami miatt
teljes bizalommal tud Istenhez fordulni. „De te, én Uram, Istenem, bánj
velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!” (21.
vers) Csak ilyen módon kerülhetünk Isten dicsőítésére képes és méltó lelki
állapotba.
Drága
Urunk!
Segíts bennünket, amikor körülvesz az
ellenség, vagy amikor a lelkünket beborítja a szomorúság! Keresünk téged,
teljesen bízva abban, hogy a szegények és szükséget szenvedők oldalán állsz. A
szívünk csak téged dicsőít. Ámen
Ioan
Campian-Tatar,
a Román Unió titkára
a Román Unió titkára
81. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 7. fejezetéhez (február 12-18.).
Hatalmi harcok,
hazugságok, csodás gyógyulás, beteljesülő halálos prófécia és egy hitehagyó
király – úgy tűnhet, ezek mindannyian egy modernkori misztikus regény
cselekményének részei, pedig ezek mind megtalálhatóak Jeroboám történetében.
Ezt a sok ármánykodás látva felmerülhet bennünk a kérdés: hol van Isten ebben
az elbeszélésben?
Jeroboám egy olyan
uralkodó volt, aki az uralkodás hatalmát választotta az Istennek való hűség
helyett. Bálványokat hozott létre a nép számára, hogy azokat imádják, és ezzel
megerősítse a földi birodalmát, ahelyett, hogy Isten előtt igaz maradt volna.
Ez a hitehagyás meghatározása: a hitnek a feladása. Isten mégis munkálkodott
Izraelért. A szeretet Istene nem mondott le a választott népéről. Ellen White
szerint még a „sötét években” is mindig voltak Istenhez hű emberek, és Isten
továbbra is küldött „finom kérleléseket” a szolgáin keresztül. Sosem volt olyan
időszak, amikor ne lettek volna olyan emberek, akik erősen kiálltak Isten
mellett: ők a „maradék”.
Ugorjunk előre 2017-be.
Olyan világban élünk, amelyikben látszólag a káosz és romlottság uralkodik, és
elég egy pillantást vetni a hírekre, hogy egy újabb szörnyűséges atrocitásról
értesüljünk. Míg látszólag tehetetlenek vagyunk, hogy megoldjuk a bűn
problémáját ebben a világban, Isten azt kéri, hogy maradjunk hűségesek és
igazak hozzá. Ahogy Ellen White szépen megfogalmazta: „Még a legsötétebb
órákban is néhányan hűségesek maradnak mennyei Uralkodójukhoz.” Ez a végső
látszólagos ellentmondás: míg Jeroboám elhagyta Istent, Isten egyáltalán nem,
és soha nem is fogja elhagyni azokat az embereket, akik Őt választották.
Joy Muth Fackenthall
Spanyol tanár és
Biblia-oktató
PUC Prep, Angwin, CA
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése