2018. május 31., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 31 - CSÜTÖRTÖK - Róma 9


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 35. fejezet 1053. nap

A vihar megszűnik. A hullámhegyek aláesnek, elcsendesednek. A felhők eltakarodnak, előtűnnek a csillagok. A hajó nyugodt tengeren pihen. Ekkor Jézus tanítványaihoz fordul, és szomorúan megkérdi: "Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?" (Mk 4:40)

A tanítványok elnémultak. Még Péter sem próbálta kifejezni a szívét összeszorító félelmet. A Jézust kísérő többi hajó ugyanolyan veszélyben volt, mint a tanítványoké. Félelem és kétségbeesés lett úrrá azok utasain is. Jézus parancsa azonban lecsendesítette a zűrzavar színhelyét. A vihar tombolása közel sodorta egymáshoz a hajókat, így mindenki látta a csodát. A rákövetkező csendben elfeledkeztek a félelemről. Az emberek ezt suttogták egymásnak: "Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?" (Mk 4:41)

Amikor Jézust felkeltették a viharban, tökéletesen nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt a félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem mint az "ég, föld s tenger Ura" nyugodott csendben. Ezt a hatalmat letette, és így szólt: "Én semmit sem cselekedhetem magamtól" (Jn 5: 30). Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent - hitt Isten szeretetében, gondviselésében -, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig Isten hatalma volt.

Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk megpihennünk Megváltónk gondoskodásában. Ha a tanítványok bíztak volna Benne, békében maradtak volna. A veszedelemben tanúsított félelmük megmutatta hitetlenségüket. Abbeli erőfeszítésükben, hogy megmeneküljenek, megfeledkeztek Jézusról, s csak akkor fordultak Hozzá, aki segíthet rajtuk, amikor magukban már nem bízhattak.

Milyen gyakran szerzünk a tanítványokéhoz hasonló tapasztalatot! Amikor a kísértés vihara eljő, rettentő villámok cikáznak, a hullámok átcsapnak rajtunk, mi egyedül küszködünk a viharral, mert elfelejtjük, hogy Valaki segíthet. Saját erőnkben bízunk, míg reményünk porba hull, s már-már elveszünk. Akkor eszünkbe jut Jézus, s ha Őt hívjuk, hogy mentsen meg, nem kiáltunk hiába. Bár szomorúan megrója hitetlenségünket, önbizalmunkat, sohasem tagadja meg a szükséges segítséget. Legyünk szárazföldön vagy vízen, ha Megváltónk szívünkben él, nem kell félnünk. Élő hitünk az Üdvözítőben lecsendesíti az élet tengerét, s Ő olyan módon szabadít meg a vészből, ahogy azt a legjobbnak ítéli.

A vihar lecsendesítésében egy másik lelki tanulság is rejlik. Minden ember tapasztalata igazolja a Szentírás szavainak igazságát: "A hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik. [...] Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!" (Ésa 57:20-21) A bűn tönkretette békességünket. Míg az ént meg nem fékezzük, nem lelünk nyugalmat. A szív parancsoló szenvedélyeit nem irányíthatja emberi erő. Itt éppoly tehetetlenek vagyunk, mint a tanítványok a dühöngő vihar lecsendesítésében. Ő viszont, Aki a galileai hullámtarajoknak békét szólt, a béke szavait mondja minden léleknek. Bármily vad is a vihar, aki Jézushoz kiált: "Uram, ments meg minket", az megszabadul. Kegyelme megbékíti a lelket Istennel, lecsendesíti az emberi szenvedélyek küzdelmét, szeretetében megpihen a szív. "Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok. És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérié őket az ő kívánságuknak partjára" (Zsolt 107:29-30). "Megigazulván hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 5:1). "Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké" (Ésa 32:17).

Hajnalban a Megváltó és kísérete partot ért. A felkelő nap fénye a béke áldásával simította végig a tengert és a szárazföldet. Ám alighogy a partra léptek, a szörnyű viharnál is borzasztóbb látvány fogadta őket. A sírboltok közötti rejtekhelyről két ördöngős rohant rájuk, mintha darabokra akarnák tépni őket. Láncdarabok lógtak rajtuk, amelyeket a fogságból való menekülésükkor törtek szét. Testük mély sebekből vérzett, mert éles kövekkel vagdosták magukat. Szemük. szikrázott hosszú, bozontos hajuk alól. Az őket hatalmukban tartó démonok minden emberi vonásukat eltüntették, inkább vadállatokra hasonlítottak, mint emberekre.

A tanítványok és társaik rémülten menekültek, de nemsokára észrevették, hogy Jézus nincs velük, és megfordultak, látni akarták, hol van. Ott állt, ahol hagyták. Aki lecsendesítette a vihart, aki szembe került Sátánnal és legyőzte, az nem menekült el a démonok elől sem. Amikor az ördöngösök fogcsikorgatva, habzó szájal közeledtek Hozzá, Jézus felemelte kezét, mellyel nyugalomra intette a hullámokat, és a férfiak nem jöttek közelebb. Tajtékozva, de tehetetlenül álltak előtte.

Mai Bibliai szakasz: Róma 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután Pál az első nyolc fejezetben világos leírását adta az evangéliumnak, levele második felében rátér az evangélium gyakorlati alkalmazására. Azt is olvashatjuk itt, hogy mély aggodalmát fejezi ki a zsidó nép iránt. 

Ebben a fejezetben Pál mély szomorúságát fejezi ki a zsidók elveszett lelkiállapota miatt. Ők vérszerinti rokonai, de nem lelki atyjafiai. A múltba visszatekintve, néhány zsidó – mint például Izsák –, elfogadta az igaz evangéliumot. Csodaképpen való megszületése az új szövetség kezdetét és megerősítését jelentette. Ábrahámnak voltak más fiai is, de ők nem a szövetség fiai voltak. Azoknak, akik lelki Izraellé válnak, új születésre van szükségünk, ami szintén egy csoda. A fizikai születés, még ha valaki zsidónak születik is, nem üdvözít senkit. A hetednapi adventisták közül néhányan olyanok vagyunk, mint a régi zsidók. Rendelkezünk az igazsággal, de vajon van-e olyan hitünk Jézus Krisztusban, amely az Isten által megígért újjászületést előidézi?

Pálnak érdekes eszmefuttatása van az Isten kegyelmére adott különböző válaszokról. Jákob válaszolt Isten kegyelmére, Ézsau nem. Isten újra és újra felkínálta kegyelmét és hatalmát a fáraónak, de a fáraó megkeményedett az ő bűnében. Nem Isten a hibás azért, hogy egyes teremtményei nem válaszolnak kegyelmére, és a pusztulás edényeivé válnak. Azok, akik hittel válaszolnak, olyanok, mint a fazekas agyaga, amelyet az Alkotó a tisztesség edényeivé formál (11-24. vers). A szembetűnő ellentmondás az, hogy sok zsidó válaszolt Istennek Jézus Krisztusban megnyilvánult kegyelmére, de ezt szívük keménységével tették, és halálra adták Őt. Minden igazsággal rendelkeztek, de ne ismerték fel az igazság Adóját. Azonban sok pogány válaszolt Isten kegyelmére, miközben nem rendelkeztek azokkal az előnyökkel, amelyekkel a zsidók rendelkeztek.

Pál azzal zárja a fejezetet, hogy idézi Hóseást, Ézsaiást és a Zsoltárokat. Mindnyájan eltértünk Istentől, mint az a parázna, aki Hóseás felesége lett. A Jézus Krisztusban való megváltás által azonban Isten minket az Ő népévé tett, és mi az Ő maradéka vagyunk az által, Aki „a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön” (25-33. vers).

A maradék közül azok, akiknek nincs hitük, az ősi Izraelhez hasonlóan Krisztust botránykőnek fogják tekinteni. Azok azonban, akik hisznek a Biblia Jézusában olyan maradékká alakulnak, amely nem szégyelli Krisztus evangéliumát.

Norman McNulty, M.D.

147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  34-35. fejezeteihez (május 27 – Június 2.).

„Jöjjetek énhozzám” - mondja Jézus -, „és én megnyugvást adok nektek.” Vigasztalannak és megterhelt szívűnek érzed magadat? Keresed-e, hogy a szíved vágyódása elcsendesedjen? Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy megnyugvást találjunk benne.

Ez a fejezet arra emlékeztet engem, hogy semmit nem kell egyedül elhordoznunk. Jézus esedezve kér bennünket, hogy kérjük tőle, hogy vegye át a terhet megfáradt vállainkról, hogy bízzuk valamennyi gondunkat Őrá. Amikor az Úr elé járulunk, BÍZNUNK kell benne, hogy Ő megnyugvást fog adni. Fáj a szíved a terhek súlya alatt? Ő azt mondja: „Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mennyei Atyánknak ezer meg ezer útja van, hogy gondoskodjon rólunk, és mi ezekről semmit sem tudunk.

Amikor ezeket a fejezeteket olvastam, arra jöttem rá, hogy nagyon gyakran a tanítványok tapasztalata az enyém is volt! Amikor a kísértés viharfelhői gyülekeznek, és heves villámok villámlanak, és a hullámok körülöttünk sepernek, gyakran egyedül akarjuk megküzdeni a vihart, elfelejtve, hogy van Valaki, aki segíthet. Ha a Megváltó ott van a szívünkben, nincs mitől félnünk. Emlékeznünk kell Jézusra, és Őt hívnunk: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk.” Kiáltásunk nem lesz hiábavaló.

Ha pedig szaván fogjuk Krisztust, és az Ő gondviselésére bízzuk a szívünket, mi magunk is békét találunk és lelki nyugalmat. Semmi sem szomoríthat el minket, ha Jézus tesz minket boldoggá.

Kellie Nixon
Önkéntes, „Tedd és merd!” Biblia-tábor
Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: