2020. október 7., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 7 - SZERDA - Ézsaiás 47

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 6. fejezet 1910. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

6. fejezet (4. rész) – Szolgálatra váltott meg   

„Ingyen vettétek, ingyen adjátok!”

Az evangéliumi meghívást nem szabad korlátok közé szorítani, és csak néhány olyan kiválasztotthoz intézni, akikről feltételezzük, hogy elfogadják azt, és ezáltal érdemeket szereznek nekünk. Az üzenetet mindenkihez el kell juttatni. Amikor Isten megáldja gyermekeit, ez nemcsak az ő javukat szolgálja, hanem a világét is. Isten azért árasztja reánk ajándékait, hogy továbbításukkal megsokszorozzuk őket.

Jákób kútjánál a samáriai asszony Jézussal beszélgetett, és mihelyt megtalálta Jézust, azonnal másokat is hozzá vezetett. Sokkal eredményesebb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai, akik semmi biztatót nem láttak Samáriában. Ők valami nagy feladatról álmodoztak, ami majd később fog kínálkozni, és nem vették észre, hogy a termés körülöttük betakarításra vár. Az általuk megvetett asszony hívására pedig - aki azonnal továbbadta a világosságot honfitársainak - egy egész város kijött Jézushoz, hogy meghallgassa Őt.

Ennek az asszonynak a példája mutatja, hogy milyen a Krisztusba vetett gyakorlati hit. Minden hű tanítvány Isten országa misszionáriusának született. Mihelyt megismeri a Megváltót, azonnal meg akarja ismertetni másokkal is. A megmentő és megszentelő igazság nem maradhat rejtve a szívében. Aki iszik az élő vízből, maga is az élet forrásává lesz. A megajándékozott ajándékozóvá lesz. Krisztus kegyelme az emberi lélekben olyan, mint a forrás a pusztában; amikor felfakad, felüdít mindenkit, és a haldokló szomjúhozni kezd az élet vizére. Ebből a munkából több áldást merítünk, mintha csak önmagunknak akarnánk használni. A megváltás jó hírének terjesztése közben jutunk a Megváltó közelébe.

Ezt mondja az Úr azokról, akik elfogadják kegyelmét:

"Adok reájuk és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek" (Ez 34:26).

"Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (Jn 7:37-38).

Azoknak, akik kapnak, adniuk kell másoknak. Mindenfelől segítségkérés hallatszik. Isten felszólít embereket, hogy örömmel szolgáljanak embertársaiknak. Örökkévaló koronák várnak reánk; a mennyek országát kell megnyernünk; meg kell mutatnunk a tudatlansága miatt pusztulásba rohanó világnak a megmentő világosságot.

"Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt" (Jn 4:35-36).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 47

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2047&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2047&version=NT-HU

Ézsaiás 40. fejezetétől erőteljes felvezetést láthattunk. Júda most a szorongás és bizonytalanság idejében él; a nép most csakis az Urat követheti (Ézs 40). Círusz egy nap majd felszabadítja Isten elnyomott népét (Ézs 41). Ő is egyfajta messiás, aki megszabadít a bűnből (Ézs 42). Ő gyógyszer Izrael betegségére, beleértve a babiloni fogságot (Ézs 43).  Isten kiárasztja a Lelkét a gyermekeire! Nem szabad bízniuk az emberi bálványokban (Ézs 44). Isten megígérte, hogy Círuszon keresztül fog cselekedni; emlékezzünk, hogy mindent ő teremtett (Ézs 45). A babiloniak isteneit elhurcolják a vereségük után, miközben Isten népét az Úr szabadítja meg (Ézs 46.)

Végezetül Ézsaiás 47-ben Babilon bukása kerül sorra. Babilon „szűz leánya” (a pogány templomok kéjnőit gyakran hívták „szent szüzeknek”) lejött és a porban ült (1. vers). Ha ismerősnek tűnik ez a fejezet, az azért van, mert sok szövegbeli részlet – szavak, kifejezések, versek, részletek – feltűnnek a Jelenések könyvében is. Ézsaiás és Jeremiás a történelmi Babilonról ír, míg a Jelenések könyve a világ végén létező Babilonra utal.

Babilon „dicsőítette magát” (Jel 18:7), de most már „nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek” (Ézsaiás 47:1). Dicsekedett, hogy ő sem nem özvegy, sem nem gyermektelen (5,7. vers, Jel 18:7), de Isten magányt küld rá (11. vers). És mindez hirtelen történik meg, „nagy hamar egy napon” (9. vers), sőt mi több, egy órában (Jel 18:8, 10, 16, 19).

Az egyik legérdekesebb dolog Istenről az az, hogy hogyan használja fel sátán cselekedeteit, hogy elérje a céljait a gyermekeinek érdekében. Mennyire fontos mindezt jól belevésnünk az agyunkba. A sok nyomorúság, mely körülvesz minket, eszköz lehet Isten kezében a mi érdekünkben.  Nem hiába szokták mondani, hogy ne aggódjunk mert „az aggodalmaskodás vak, nem láthat a jövőbe, Jézus azonban kezdettől fogva látja a véget. Minden nehézségben van kész útja, amely a szabaduláshoz vezet. Mennyei Atyánk ezerféle módon gondoskodik rólunk – ezekről sejtelmünk sincs” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 273. oldal). És most nagyon figyeljünk ennek a bekezdésnek az utolsó részére: „Akik elfogadják azt az egy elvet, hogy az Istennek való szolgálatot és az Ő tiszteletét mindenek fölé helyezik, azok aggodalmai szertefoszlanak, sima ösvény tárul lábuk elé.” Bízz Benne. Bízz Benne! Addig mondogasd magadnak Isten ígéreteit, amíg meg nem bízol Benne. Tedd meg még ma!

Ron E M Clouzet

270. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   6. fejezetéhez (október 4-10.).

Jézus és a tanítványai, amikor megérkeztek a partra, két ördögtől megszállott emberrel találkoztak, akik őrjöngtek, szakadtak és megtépázottak voltak. A tanítványok rémülten elmenekültek, de Jézus nyugodtan megparancsolta a démonoknak, hogy távozzanak az emberekből, azok egy közeli disznókondába költöztek, és leugrottak egy szikláról. A disznópásztorok siettek a városba, hogy elterjesszék a hírt, és amikor a városiak megérkeztek erre a helyszínre, a férfiak már rendesen felöltözöttek voltak, és elméjük megvilágosodott. Vajon Jézus adta nekik a saját felsőruháját? Az emberek esdekeltek Jézusnak, hogy menjen el. Miközben indult, a korábban megszállottak arra kérték, hogy kísérhessék el, Ő azonban azt mondta nekik, hogy maradjanak és meséljék el a barátaiknak a csodát, amelyben részesültek.

Amikor Jézus visszatért erre a helyre, ezrek tolongtak oda hozzá, hogy az Ő megváltási üzenetét hallják, köszönhetően a két férfi tanúságának, akiket meggyógyított.

A szamaritánus asszony hasonlóképpen elsietett a városba, és elhozta a sok városi embert, hogy lássák az Embert, aki csodát művelt a szívében. Ha valakit Jézus meggyógyít, akár fizikailag, mentálisan vagy mindkét módon, az vágyat kelt az ember szívében, hogy másokat szolgáljon, azáltal, hogy megosztja az átalakulás csodáját.

Nincs szükség arra, hogy nagy távolságokat tegyünk meg, hogy ott járhassunk, ahol Jézus is járt. El vagyunk hívva arra, hogy az Ő kezei legyünk, az Ő lábnyomain járjunk hűségesen úgy, hogy megosztjuk, ami rendelkezésünkre áll, szeressünk, bátorítsunk, ételről, ruházatról, menedékről gondoskodjunk, lehetővé tegyük, hogy egy fáradt anyuka megpihenhessen kicsit, azáltal, hogy a gyerekeiről gondoskodunk, meglátogassunk egy magányos idős embert, megmutatván Isten szeretetét minden alkalommal.

Eileen VanTassel
Gyülekezeti vén, Riverside hetednapi adventista gyülekezetez, Washougal, Washington, USA
Fordította Gősi Csaba
 
  

1 megjegyzés: