Higgyetek az Ő prófétáinak - október 8 - CSÜTÖRTÖK - Ézsaiás 48

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 6. fejezet 1912. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

6. fejezet (5. rész) – Szolgálatra váltott meg  

 A tanítványok három évig szemlélhették Jézus csodálatos példáját. Nap mint nap vele jártak és vele beszélgettek. Hallották, miként bátorítja a megfáradtakat és a gondterhelteket; látták, hogyan mutatkozik meg hatalma a betegek és lesújtottak megsegítésében. Amikor búcsúznia kellett tanítványaitól, felruházta őket erővel és hatalommal, hogy munkáját az Ő nevében előbbre tudják vinni. Szét kellett hinteniük a szeretet és gyógyulás evangéliumának világosságát. A Megváltó megígérte, hogy mindig velük lesz. A Szentlélek által még közelebb lesz hozzájuk, mint amikor láthatóan az emberek között járt.

Azt a munkát, amit a tanítványok végeztek, nekünk is végeznünk kell. Legyen minden keresztény misszionárius! Megértő és könyörülő szívvel szolgáljunk a segítségre szorulóknak! Önzetlen buzgósággal igyekezzünk könnyíteni a szenvedő emberiség fájdalmán!

Mindenki találhat valami tennivalót. Senki se érezze, hogy nincs olyan hely, ahol Krisztusért dolgozhat. A Megváltó azonosul minden emberrel. A földi család tagjává lett, hogy mi beépülhessünk a mennyei családba. Ő az ember Fia, tehát Ádám minden gyermekének testvére. Krisztus követői nem függetleníthetik magukat környezetüktől, a pusztuló világtól. Beletartoznak az emberiség nagy szövedékébe, és a menny szemében éppúgy a bűnösök testvérei, mint a szenteké.

Milliók és milliók - betegek, tudatlanok és bűnösök - soha még csak nem is hallottak Krisztus irántuk való szeretetéről. Ha mi volnánk az ő helyzetükben, és ők a miénkben - mit kívánnánk tőlük magunknak? Mindazt nekünk is meg kell értük tennünk, amennyiben hatalmunkban áll. Az élet krisztusi mércéje, amely az ítéletben felment vagy elmarasztal: "Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal" (Mt 7:12).

Mindazzal, ami mások fölé emel - legyen az műveltség, jó modor, nemes jellem, keresztény nevelés, hitbeli tapasztalat -, adósai vagyunk az előnytelenebb helyzetűeknek. Amennyire erőnkből telik, szolgáljunk nekik! Ha erősek vagyunk, támogassuk a gyengéket!

A dicsőséges angyalok, akik mindig látják mennyei Atyánk arcát, örömmel szolgálnak Isten kicsinyeinek. Az angyalok mindig jelen vannak ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: az énjükkel ádáz harcban állókkal, a csüggesztő körülmények között élőkkel. Különösen nagy gondjuk van a gyenge és remegő szívű lelkekre, akiknek a jellemében sok a kifogásolható vonás. Azzal a munkával, amit az önző ember megalázónak tart - a nyomorult, gyenge jelleműeknek való szolgálattal - Isten a tiszta, bűntelen mennyei lényeket bízta meg.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 48

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2048&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2048&version=NT-HU

 

Míg az előző fejezetekben a pogányok szembesültek Isten mindentudó előrelátásával, most Júda csökönyös gyermekeinek kell ugyanezt tenniük. „Előre megjelentettem azt, ami eddig történt…” (3. vers). Miért?„Mert tudtam, hogy konok vagy” (4-5. vers).

Amikor Nabukodonozor seregei rajtaütnek majd Júdán, a nép nem panaszkodhat arra, hogy Isten védelem nélkül hagyta őket. Réges-régen elmondta már nekik, hogy ez fog történni, és hogy miért. Azt is elmondta nekik, hogyan kezeljék a megszállást (Jer 27:6-11). Nagy csalódás lehetett az Úrnak: „Nem is hallottad…” (8. vers). Semmi sem halálosabb a lélek számára, mint nem hallgatni Isten szavára és makacsul visszautasítani az Ő akaratát.  „Bárcsak figyeltél volna parancsaimra!” –mondja Isten. „Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger hullámai” (18. vers). Ehelyett azonban „Nincs békesség – így szól az Úr – az istenteleneknek!” (22. vers).

Milyen gyakran elveszítjük belső békességünket, mert inkább azonnal reagálunk a hangos külső körülményekre, minthogy az Úr biztos hangjára támaszkodnánk. Be kell ismernünk, hogy az Istenbe vetett bizalom nem fakad a természetünkből. Soha nem is fakadt, és amíg csak ezen a földön élünk, mindig az Úr szavát kell választanunk érzelmeink helyett.

Azonban az egész Menny a mi oldalunkon áll. A 16. versből felismerjük, hogy a teljes Szentháromság a mi érdekünkben dolgozik. „Közeledjetek hozzám (a Fiú Istenhez)…Kezdettől fogva nem titokban szóltam (előre megmondtam, mit teszek), amióta az történik, itt vagyok! (az Atya Isten)és Lelkét adta” (16. vers).

„Az egész Menny érdeklődéssel figyeli, hogy Jézusra tekintünk-e, és az Ő akaratának engedelmeskedünk, vagy a kísértések közepette a szív természetes hajlamait követve megadjuk magunkat a gonosz sürgető nyomásának. A kísértéstől szenvedők forduljanak imában Istenhez. Tartsanak ki az imádságban, kétség nélkül tekintsenek az Úrra, és a Szentlélek működni fog az emberi szívben, lélekben és elmében, hogy alá tudja vetni magát a megfelelő elveknek” (That I May Know Him, 276. oldal).

A győzelem: hittel engedelmeskedni Istennek (1Jn 4:4). Ha ezt tesszük, megtapasztaljuk azt a békét, amiről énekelni szoktunk: „Olyan békét, mint a folyó/Olyan békét, mint a folyó/Olyan békét kaptam tőled, Istenem!”

Ron E M Clouzet

270. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   6. fejezetéhez (október 4-10.).

Jézus és a tanítványai, amikor megérkeztek a partra, két ördögtől megszállott emberrel találkoztak, akik őrjöngtek, szakadtak és megtépázottak voltak. A tanítványok rémülten elmenekültek, de Jézus nyugodtan megparancsolta a démonoknak, hogy távozzanak az emberekből, azok egy közeli disznókondába költöztek, és leugrottak egy szikláról. A disznópásztorok siettek a városba, hogy elterjesszék a hírt, és amikor a városiak megérkeztek erre a helyszínre, a férfiak már rendesen felöltözöttek voltak, és elméjük megvilágosodott. Vajon Jézus adta nekik a saját felsőruháját? Az emberek esdekeltek Jézusnak, hogy menjen el. Miközben indult, a korábban megszállottak arra kérték, hogy kísérhessék el, Ő azonban azt mondta nekik, hogy maradjanak és meséljék el a barátaiknak a csodát, amelyben részesültek.

Amikor Jézus visszatért erre a helyre, ezrek tolongtak oda hozzá, hogy az Ő megváltási üzenetét hallják, köszönhetően a két férfi tanúságának, akiket meggyógyított.

A szamaritánus asszony hasonlóképpen elsietett a városba, és elhozta a sok városi embert, hogy lássák az Embert, aki csodát művelt a szívében. Ha valakit Jézus meggyógyít, akár fizikailag, mentálisan vagy mindkét módon, az vágyat kelt az ember szívében, hogy másokat szolgáljon, azáltal, hogy megosztja az átalakulás csodáját.

Nincs szükség arra, hogy nagy távolságokat tegyünk meg, hogy ott járhassunk, ahol Jézus is járt. El vagyunk hívva arra, hogy az Ő kezei legyünk, az Ő lábnyomain járjunk hűségesen úgy, hogy megosztjuk, ami rendelkezésünkre áll, szeressünk, bátorítsunk, ételről, ruházatról, menedékről gondoskodjunk, lehetővé tegyük, hogy egy fáradt anyuka megpihenhessen kicsit, azáltal, hogy a gyerekeiről gondoskodunk, meglátogassunk egy magányos idős embert, megmutatván Isten szeretetét minden alkalommal.

Eileen VanTassel

Gyülekezeti vén, Riverside hetednapi adventista gyülekezetez, Washougal, Washington, USA

Fordította Gősi Csaba