Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2018&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2018&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Bírák könyve első fejezetében azt olvashatjuk, hogy a kánaáni föld meghódítása még nem fejeződött be teljesen (1:26-27). Ez a szakasz leírja, hogyan jutott örökségéhez Dán törzse Kánaán északi részén. Az, hogy a lévitát Manassé (vagy talán Mózes; 18:30) unokájaként azonosítja ez a szakasz, arra utal, hogy ezen események a Bírák korszakának az elején mentek végbe. Mindazonáltal a történet középpontjában nem Lais (a későbbi Dán) városának elfoglalása áll. A történet szerepe, hogy elmondja, hogyan alakított ki Izrael legészakibb törzse egy hamis izraelita vallást, amit annyira jól felépítettek, hogy egészen az asszír fogságig fennmaradt; egy olyan bálványimádó vallást, amelynek egyenes következménye volt a fogság.
Mika és a Dán nemzetségéből valók története is kihangsúlyozza a Bírák könyvének fő motívumát: „nem volt király Izraelben” és „mindenki azt tette, ami helyes volt az ő szemei előtt” (Bír 17:6). Az Urat kellett volna királyuknak tartaniuk, de az izraeliták elutasították, megrontották vagy elfelejtették törvényének minden tanítását, ami romboló következményekkel járt. Mind Mika, mind a dániak azt gondolták, kisajátíthatják Isten áldásait az által, ha felállítják saját szentélyüket, mintegy versengve (szembeszállva) az eredetivel Silóban. Ha valakinek ebben a történetben, akkor Jonathánnak, a papnak tudnia kellett volna mi a helyes, ám azt olvassuk, őt egyáltalán nem zavarja a bálványimádás gondolata, sőt örül a lehetőségnek, hogy a hamis vallás főpapja lehet (18:20, 30).
Mika és a dániak története rablással és bálványimádással kezdődik, és azzal is végződik. Csakúgy, mint Sámson történetében, egyik bűn a másikat vonja maga után és a bűnök erkölcsi következménye az idő múlásával egyre rosszabb lesz. A bűn bűnt szül, a bűn jutalma pedig mindig halál. Bár a Dán törzséből valók sikerrel járnak, nem szabad összekevernünk a sikert Isten jóváhagyásával. Elgondolkodva ezen a történeten imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen megtörni a bűn sablonját az életünkben. Emlékezzünk rá, hogy van királya Izraelnek, és hogy Krisztus a mi örökségünk!
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45-46. fejezet
45. fejezet – JERIKÓ BEVÉTELE (2. rész)
Izrael serege hat napon át naponta megkerülte a várost. Elérkezett a hetedik nap. Józsué már hajnalhasadtakor elrendezte az Úr seregét. Most parancsot kaptak, hogy hétszer kerüljék meg Jerikót, és a kürtök hatalmas zengésekor hangosan kiáltsanak, mert az Úr kezükbe adta a várost.
Ünnepélyesen vonult a nagy sereg a pusztulásra szánt kőfalak körül. Minden csendes volt. A kora hajnal csendjét csak a sok láb lépteinek dobbanása és az időnként felharsanó kürtszó törte meg. A szilárd kövekből épült tömör falak dacolni látszottak minden emberi támadással. A falakon az őrök félelme nőttön nőtt, amikor az első megkerülésre a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik majd a hatodik következett. Mi lehet e titokzatos eljárás célja? Milyen hatalmas események előtt állnak? Nemsokáig kellett várakozniuk. Amint a hetedik körbejárás befejeződött, a hatalmas tömeg megállt. A kürtök, amelyek egy idő óta hallgattak, most úgy harsantak fel, hogy még a föld is megremegett. A szilárd kőfalak erős tornyaikkal és oromzatukkal meginogtak és alapjaikról felemelkedve nagy robajjal törmelékként hulltak a földre. Jerikó lakósai megbénultak a rémülettől, s Izrael seregei benyomultak és elfoglalták a várost.
Az izraeliták a győzelmet nem a maguk ereje által érték el; ez teljesen az Úr győzelme volt. A várost a föld első zsengéjeként mindazzal amit tartalmazott, áldozatként Istennek kellett szentelni. Izraelnek tudatosítania kellett magában, hogy Kánaán elfoglalásánál nem önmagukért harcoltak, hanem egyszerűen mint eszközök, végre kellett hajtsák Isten akaratát, nem azért, hogy saját gazdagságukat vagy hírüket, hanem királyuk, Jahve dicsőségét keressék. A város bevétele előtt elhangzott a parancs: "Legyen a város maga, és minden, ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve; [...] óvjátok meg magatokat a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, [...] hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt" (Józs 6:17-18). {PP 491.2}
A város minden lakosát, minden élőlénnyel "[...] férfitől az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig" (Józs 6:21) kardélre kellett hányni. Csak a hűséges Ráhábot és családját kímélték meg a kémek ígérete szerint. A várost magát felégették. Palotái és templomai, pompás lakóhelyei, drága fényűző berendezései, a gazdag függönyök és drága ruhák a lángok martaléka lett. Azt, amit nem lehetett a tűz által elpusztítani, minden ezüst-, arany-, réz- és vasedényt megátkoztak; Jerikónak nem volt szabad soha többé erődítménnyé felépülni. Ítéletet mondtak arra, aki az isteni erő által lerombolt falakat felépíteni merészelné. Az ünnepélyes kihirdetést egész Izrael jelenlétében tették: "Átkozott legyen az Úr előtt az a férfiú, aki felkél, hogy megépítse e várost, Jerikót! Az ő elsőszülöttjére rakja le annak alapját, s legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit!" (Józs 6:26).
Jerikó lakosainak teljes pusztulása a Mózes által adott Kánaán lakóira vonatkozó korábbi parancs beteljesedése volt: "[...] megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket" (5Móz 7:2). "De e népnek városaiban, amelyeket örökségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is" (5Móz 20:16). E parancsolat sokaknak a Biblia más részeiben megparancsolt szeretet és jóság lelkületével ellentétesnek látszik, pedig azok valójában a végtelen bölcsesség és jóság utasításai voltak. Isten Kánaánban akarta megalapítani Izraelt, hogy ott nemzetté, kormányzattá fejlődve általuk e földön kinyilatkoztassa királyságát. Nekik nemcsak az igazi vallás örököseivé kellett lenniük, hanem annak elveit az egész földön el kellett terjeszteniük. A kanaániták azonban akkor már a legromlottabbak, a leglealacsonyítóbb pogányság követői voltak, s szükséges volt, hogy a földet megtisztítsák attól, ami megakadályozná Isten kegyelmes céljának beteljesítését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése