Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2019&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2019&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ha a bűnt nem valljuk meg és nem hagyjuk el, egészen a gyilkosságig fajulhat. A gyűlölet a Mennyben kezdődött el Lucifer szívében (Ésa 14), és Jézus meggyilkolásával teljesedett ki. Ez a gyűlölet nyilvánul meg ma is minden olyan esetben, amikor Isten gyermekeit üldözik, vagy megölik (Jel 12:12). Ezt látjuk megvalósulni Saul király életének eseményeiben is (ld. 1Sámuel 19). Először büszke volt, aztán irigy, amikor valakit többre értékeltek, mint őt, később megtelt gyűlölettel, végül pedig kész volt megölni Isten felkentjét. Szerencsére Isten nem bízta Dávidot az ingatag és bosszúálló Saul kénye-kedvére. Ebben a fejezetben azt látjuk, hogy Isten három közbenjárót támaszt, akik kiállnak a törésre Dávid mellett.
Az első közbenjáró Jonatán, aki barátja életéért könyörög az apjánál, úgy hogy közben saját életét teszi kockára. Vajon én ilyen közbenjáró vagyok Isten választott népéért? Olyan barát vagyok, „aki ragaszkodóbb a testvérnél?” (Péld 18:24).
A másik közbenjáró Mikál, Dávid felesége (Saul lánya), aki nemcsak vallja, hogy szereti férjét, hanem teljes szívével és minden erejével segíti a menekülésben. Akarunk ilyen közbenjárók lenni, akik szerelmi vallomásunkat tettekre váltjuk még akkor is, ha ez hírnevünk elvesztését jelenti? „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (Jak 1:22 - új prot. ford.).
Dávid harmadik közbenjárója Sámuel, a próféta, aki talán a legfontosabb a három közül. Ebben a fejezetben nem látjuk őt esedezni Saulnál, vagy aktívan védelmezni Dávid életét úgy, ahogy az előző kettő tette. Inkább az eredményét látjuk annak, ami csak buzgó imáira válaszul történhetett. A Szentlélek természetfeletti hatalmát látjuk, aki oly módon tevékenykedik, hogy senki sem árthat Dávidnak, még maga Saul király sem. Ez egy erőteljes gondolati párhuzam Bálám történetével. 4Móz 23:8-ban ezt olvashatjuk: „Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztatnám, kit az Úr nem kárhoztat?” (új prot. ford.).
Azt gondolom, Isten ezzel a történettel arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy életbevágóan szükség van közbenjárókra – nemcsak elveszett szomszédainkért, vagy megbotlott szeretteinkért, hanem azokért is, akik az egyházat vezetik, a lelki Izrael pásztoraiért is. Amikor zűrzavart és megpróbáltatásokat látunk az egyházban, könnyű ujjal mutogatni, vagy arról beszélni, hogy mi jobban igazgattuk volna az ügyeket. Isten felkente választottait, és arra kér bennünket, hogy álljunk a törésre, és legyünk a közbenjáróik (Ez 22:30). Arra kér, hogy imában emeljük magasra kezeiket (2Móz 17:12), hogy a lelki Izrael ma is győzzön. Lennél közbenjáró Isten egyházában? Odaáldoznád életedet, szívedet és imáidat Isten választott vezetőiért?
Melodius Echo Mason
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51-52. fejezet
52. fejezet – AZ ÉVENKÉNTI ÜNNEPEK (3. rész)
A páskához hasonlóan a sátoros ünnep is emléknap volt. A pusztában való vándorélet emlékére a népnek most el kellett hagynia házait és zöld gallyakat, "pálmafa ágait, sűrű levelű fa lombját" kellett felhasználnia lugasok készítéséhez és azokban kellett laknia (3Móz 23:41. 42-43).
Az ünnep első napján szent gyülekezést tartottak. Az ünnep hét napjához még egy nyolcadikat is hozzáadtak, amelyet hasonló módon ünnepeltek meg.
Ez évenkénti ünnepeken Izrael ifjait és öregeit Isten szolgálatára bátorították, mialatt az ország különböző részeiből való népek találkozása erősítette a kötelékeket, amelyek őket Istennel és egymással összekötötték. Jó volna, ha Isten népének ma is lenne ilyen sátoros ünnepe, Isten rájuk áradó áldásainak örömemlékezete. Amiképpen Izrael gyermekei megünnepelték a szabadulást, amit Isten szerzett atyáiknak, és csodálatos megtartásukat az Egyiptomból való kivonulásuk idején, úgy mi is hálásan kellene emlékezzünk a különböző utakra, amelyeken át bennünket a világból és a tévelygés sötétségéből kihozott kegyelmének és igazságának drága világosságára.
Akik a szentélytől távolabb laktak, azoknak az évi ünnepeken való jelenlét évenként egy hónapnál is több időt vett igénybe. Az Istennek való átadás eme példája hangsúlyozza az istentisztelet fontosságát és önző, világi érdekeink alárendelésének szükségességét annak, ami lelki és örök. Veszteséget szenvedünk, ha elhanyagoljuk a közösségi összejövetel ama előjogát, hogy egymást Isten szolgálatára erősítsük és bátorítsuk. Szavának igazsága elménkben elveszti élénkségét és fontosságát. Szívünkben a szent befolyás általi megvilágosodás és ébredés megszűnik és lelkiekben hanyatlunk. Mint keresztények, sokat veszítünk kapcsolatainkban az egymás iránti rokonszenv, együttérzés hiányában. Aki önmagába zárkózik, nem tölti be Isten által rendelt helyét. Valamennyien egy Atyának gyermekei vagyunk és boldogságunk egymástól függ. Isten és az emberiség igényt tart ránk. Természetünk szerinti társadalmi igény helyes ápolása testvéreinknél rokonszenvessé tesz, és erőfeszítéseinkben boldogságot ad az, hogy másokat boldoggá tegyünk.
De a sátoros ünnep nem csupán emlékünnep, hanem jelkép is volt. Nemcsak a pusztai vándorlást láttatta, hanem mint az aratás ünnepe, a föld gyümölcsének bemutatását is ünnepelte és előre mutatott a végső begyűjtés nagy napjára, amikor az Aratás Ura elküldi aratóit, hogy egybegyűjtsék a konkolyt a tűzre, a búzát pedig az ő csűrébe. Abban az időben a gonoszok mind elpusztulnak. "[...] olyanok lesznek, mintha nem lettek volna" (Abd 16). És minden hang a világegyetemben Isten örömteli dicséretében egyesül. "[...] minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké!" (Jel 5:13).
Izrael népe Istent dicsérte a sátoros ünnepen, amikor megemlékezett az Egyiptomból való szabadulásról, a pusztai vándorélet alatti gyöngéd gondoskodásról. Örvendeztek az éppen befejeződött engesztelési áldozat szolgálata által nyert megbocsátás és elfogadás tudatának. Ha majd az Úr megváltottai a mennyei Kánaánban gyűlnek egybe, hogy örökre megszabaduljanak az átok igájától, amelytől az egész teremtett világ "[...] egyetemben fohászkodik és nyög" (Róm 8:22) - akkor kimondhatatlan örömmel és a dicsőség teljességében örvendeznek. Krisztusnak az emberekért végzett nagy engesztelési munkája befejezést nyert és bűneik örökre eltöröltettek.
"Örvendez a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét. [...]
Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak. [...] Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hivatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; aki ez úton jár, még a bolond se téved el; {PP 542.3}
Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése