Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2019&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2019&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ez az elbeszélés Izrael történelmének legsötétebb fejezetét mutatja be, amely a Bírák korszakában zajlott. Az izraeliták által elkövetett összes erkölcsi rémtett közül, amiről ebben a könyvben olvashatunk, messze ez a legmegdöbbentőbb. E történet és Sodoma romlottságának története (1Mózes 19) között túl sok a hasonlóság ahhoz, hogy véletlen legyen. Az író szándékosan tervezte ezt a történetet úgy, hogy összehasonlítsa benne Izrael erkölcsi romlottságát a sodomabeli emberek romlottságával. A lévita szavai foglalják össze a történet lényegét: „Nem történt semmi ilyesmi, nem látott senki ilyet, amióta kijöttek Izráel fiai Egyiptomból, mind a mai napig” (19:30 - új prot. ford.).
Fontos megjegyezni, hogy az elbeszélő nem alkot véleményt a szereplők cselekedeteiről. Nem szabad azt feltételeznünk, hogy a lévita vendéglátója a heteroszexualitást részesítette előnyben a homoszexuális erőszakkal szemben. Azért tette ezt, mert ezt látta a helyesnek. Hasonlóképpen nem a vendéglátás hiánya volt itt az igazi probléma, mint ahogy ezt néhány bibliakutató felvetette. Az erőszak, amit ezek a férfiak elkövettek, nem barátságtalan természetükből eredt, hanem gonosz és perverz szívük sarkallta erre őket. Az elbeszélő egyértelművé teszi, hogy itt a bűncselekmény nemi erőszak és gyilkosság, melyet a gibeai férfiak követtek el.
Ezekben a szörnyű cselekményekben az az igazán megdöbbentő, hogy elkövetői Izrael fiai voltak. A nemi erőszak és a gyilkosság nem volt kevésbé gyakori az ókori Közel-Keleten, mint manapság. Ám ilyen szörnyűségek az összes nemzet közül a legkevésbé történhettek volna meg Isten kiválasztott népe között. Az ő erkölcsi mércéjük még abban a korszakban is jóval magasabb volt a szomszédos népek „színvonalánál”, amikor „nem volt király Izraelben”. A lévita ragaszkodott ahhoz, hogy egy izraelita városba menjenek egy idegen város helyett (19:12), ez is azt mutatja, hogy azt hitte, az izraeliták jobb emberek.
Az izraelita társadalom erkölcsi hanyatlása annak következménye volt, hogy az emberek úgy éltek, mintha nem volna uruk, és Isten sem volna közöttük – de még a környéken sem. Mi is pontosan így élünk a mai világban. Az istenfélelem elavult és idegen fogalomnak tűnik a legtöbb ember számára a mai társadalomban. Jézus követői, Isten kiválasztott népe a kivétel, ők fénysugarak a sötétben! A legtöbbünk valószínűleg sosem lesz részese olyan szörnyűségeknek, mint az itt leírt események – hála az Úrnak! Ám amikor önző módon közelítjük meg a bűnt, a lévita vendéglátójának szerepét játsszuk. Az ír filozófus, Edmund Burke így fogalmazott: „A gonosz győzelméhez csupán annyi szükséges, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit”. Ha hagyjuk, hogy a megalkuvás és a kényelem diktáljon akkor, amikor ki kellene állnunk a jóért, számos lehetőséget fogunk elhalasztani, hogy segítsünk azoknak, akiknek a bűn ártott.
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45-46. fejezet
45. fejezet – JERIKÓ BEVÉTELE (3. rész)
Kánaán népének elég lehetősége volt a bűnbánatra. Negyven évvel ezelőtt az Egyiptom feletti ítélet és a Vörös-tengeren való átkelés bizonyítéka volt Izrael Istene legfőbb hatalmának. És most a Midián, a Gileád és Básán királyainak legyőzése ugyancsak megmutatta, hogy Jahve minden isten felett áll. Jellemének szentsége és a tisztátalansággal szembeni utálata nyilvánvalóvá lett abban az ítéletben, amellyel Izraelt büntette Bál-Peór förtelmes szertartásaiban való részvételükért. Mindezeket az eseményeket ismerték Jerikó lakói. Sokan voltak, akik osztották Ráháb meggyőződését, amely szerint Jahve Izrael Istene, a menny és a föld Istene, de visszautasították az engedelmességet. Mint az özönvíz előtti emberek, úgy a kanaániták is csak azért éltek, hogy káromolják az eget és tisztátalanná tegyék a földet. A szeretet és az igazságosság megkívánta az Isten elleni lázadók és az emberek ellenségeinek azonnali kiirtását.
Mily könnyen döntötte le a menny serege Jerikó falait, ama büszke városét, amelynek erődítményei negyven évvel ezelőtt annyira megrémítették Izrael hitetlen kémeit. Izrael erőssége szólt: "[...] kezedbe adtam Jerikót (Józs 6:2). E szó ellen az emberi erő tehetetlen volt.
"Hit által omlottak le Jerikónak kőfalai" (Zsid 11:30). Az Úr seregének fejedelme csak Józsuéval beszélt, nem nyilatkoztatta ki magát az egész közösségnek, és rajtuk múlott, hogy Józsué szavaiban higgyenek vagy kételkedjenek - az Úr nevében általa adott parancsoknak engedelmeskedjenek vagy elutasítsák tekintélyét. Az Isten Fia vezetése alatt jelenlevő, őket kísérő angyali sereget nem láthatták. Akár így is gondolkozhattak volna: "Milyen jelentéktelenek a menetelések és milyen nevetségesek a város falait megkerülő naponkénti gyaloglások, a kosok kürtjeinek fúvása. Ennek nem lehet hatása ezekre a tornyosuló erődítményekre". De a szertartás folyamatosságának terve hosszú időn keresztül a falak végső leomlása előtt alkalmat adott Izraelnek hite erősítésére. Emlékezetükbe kellett vésődjön, hogy erejük nem az emberi bölcsességben, sem hatalomban, hanem egyedül üdvösségük Istenében van. Megszokottá lett, hogy teljesen isteni vezetőjükre hagyatkozzanak.
Isten hatalmas dolgokat akar cselekedni a benne bízókért. Ma Isten népének azért nincs nagyobb ereje, mert saját bölcsességében bízik és nem ad alkalmat Istennek, hogy hatalmát érette kinyilatkoztassa. Ő minden szükségében segít a benne hívő gyermekein, ha teljes bizalmukat belé helyezik és híven engedelmeskednek neki.
Nemsokkal Jerikó eleste után Józsué elhatározta, hogy megtámadja Ai városát, amely néhány kilométerre a Jordán völgyétől nyugatra eső hegyszakadékok között épült kis város. Az oda kiküldött kémek azt a hírt hozták, hogy Ai lakosa kevés és csak kis sereg szükséges legyőzéséhez.
Az Isten által számukra kivívott fényes győzelem magabízókká tette az izraelitákat. Mivel Isten nekik ígérte Kánaán országát, erőseknek érezték magukat és nem ismerték fel, hogy egyedül Isten segítsége hozhat sikert. Józsué maga is Isten tanácsának kérése nélkül készített tervet Ai bevételére.
Izrael kezdte felmagasztalni saját erejét és megvetéssel nézett ellenségeire. Könnyű győzelmet reméltek, s a háromezer embert elegendőnek véltek a város elfoglalására. Harcba siettek annak bizonyossága nélkül, hogy Isten velük lesz. A városkapu közelébe mentek, hogy a legösszpontosítottabb ellenállással találkozzanak. Az ellenség számától és alapos felkészültségétől megijedve, zűrzavarban menekültek a lejtőn lefelé. A kánaániták felbőszülve "[...] üldözék őket a kaputól kezdve [...] és levágták őket a lejtőn" (Józs 7:5). Számszerint a veszteség kicsiny volt - harminchat embert vágtak le -, de a vereség elcsüggesztette az egész közösséget. "[...] Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz (Józs 7:5). Ez volt az első alkalom, amikor a kanaanitákkal valóságos ütközetben találkoztak és ha e kis város védelmezői elől menekülniük kellett, mi lesz az eredménye az előttük álló nagyobb küzdelemnek. Józsué Isten nemtetszésének tartotta sikertelenségüket, aggodalommal és félelemmel "[...] megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre" (Józs 7:6).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése