Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2015&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2015&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Bár Saul rövid ideje uralkodott királyként, máris vakmerő tettre vetemedett. Vétkezett azzal, hogy olyan áldozatot mutatott be az Úrnak, amit csak a papok mutathattak be (1Sám 13); és azzal is, amilyen parancsot a seregének adott. Isten azonban hosszútűrő, és a 15. fejezetben azt látjuk, hogy az Úr egy másik esélyt ad Saulnak, hogy bizonyítsa: az Ő hangjára hallgat, vagy saját hirtelen természete uralja. Az izraeliták ellen (akik Jákób leszármazottai) az amálekiták (Ézsau leszármazottai – 1Móz 36:12) indítottak először háborút a Kánaán felé vezető úton (2Móz 17:8). Ez nagyon lényeges tény! Isten egykor kihívta népét Egyiptomból, hogy vonuljon be a fizikai Kánaánba, s bennünket éppen úgy hív, hogy menjünk be a lelki Kánaánba. Az első akadály azonban, ami az ígéret földje felé vezető úton elénk áll: a bűneink akadálya. Az amálekiták ezt jelképezik, és nekünk efelett kell győznünk!
Akkor régen az Úr halálos ítéletet mondott ki az amálekiták felett bálványimádásuk és Izrael ellen folytatott háborújuk miatt. „... mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól” (2Móz 17:14). Most, 400 évvel később még mindig üldözik Isten népét, és Saul megkapja Istentől a végső feladatot és próbát: „Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét!” (1Sám 15:3). Ez nagyon kegyetlennek tűnik, ha arra gondolunk, hogy a parancs a kisbabáját karjában tartó anyára is vonatkozott. Isten azonban tudta, hogy ha ezt a gonosz nemzetet életben hagyja (akár a legkisebb gyermeket is), akkor végül úgy megerősödik, hogy letörli a föld színéről is az Ő népét és imádatát. Sajnos Saul elbukott a próbában, és saját szívének indítékait követte Isten parancsai helyett. Miközben azt állította, hogy Isten parancsainak engedelmeskedik, nem csak az állatok legjavát kíméli meg – mondván, hogy áldozatként akarja azokat bemutatni, de az amálekiták királyának életét is, mint „fogoly-trófeát”. Isten azonban nem értékelte Saul tettetett szolgálatát akkor, és nem értékeli a miénket sem ma, ha színből tesszük csupán. Mégis hányszor fordul elő, hogy úgy teszünk, mintha Istent szolgálnánk,ám közben valami önző bűnnek hódolunk, vagy földi dicsőséget hajszolunk, mint Saul?
Gyakran mondják, hogy ha nem győzünk a bűn felett, akkor az fog legyőzni minket. Igen, sajnos amit Saul nem győzött le, az legyőzte őt. Néhány fejezettel később azt olvassuk (2Sám 1:8-10), hogy egy fiatalember járul Dávid elé, hogy Saul halálhírét bejelentse neki. Ki volt ez az ifjú? Egy amálekita! Örült Dávid a hírnek? Nem! Éppen úgy sírt, ahogy Isten is gyászol, amikor látja, hogy "bűneink amálekitái" legyőznek bennünket. Amikor befejezzük ennek a fejezetnek a tanulmányozását, kutassuk át imával szívünket! Milyen "amálekitákat" nem vagyunk hajlandók elpusztítani?
Melodius Echo Mason
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51-52. fejezet
51. fejezet – ISTEN GONDJA A SZEGÉNYEKRE (3. rész)
Senkinek sem kellett félnie attól, hogy adakozókészsége szegénységbe dönti. Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. "[...] sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak" (5Móz 15:6).
Hét szombatesztendő - hétszer hét esztendő - után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. "Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez" (3Móz 25:9-10).
"A hetedik hónapban a hónap tizedikén az engesztelés napján" harsant fel a kürt. Szerte az országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, felszólítva Jákób minden gyermekét, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt tettek Izrael bűnéért és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.
Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, ami termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét a közben elzálogosított földnek a visszaadása jellemezte leginkább. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad tulajdonát elcserélni sem eladni, hacsak a szegénység nem kényszerítette erre. De ha ez megtörtént, és ha ő, vagy egyik rokona vissza akarta azt váltani, a megvásárló nem akadályozhatta ezt meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.
Az Úr kijelentette Izraelnek: "A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam" (3Móz 25:23). A népnek tudatosítania kellett azt, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; Isten a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és ő különösen tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek épp oly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.
Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe.
Az Úr határt akart szabni a birtok és a hatalom iránti mértéktelen szeretetnek. Egyik részről a gazdagság állandó halmozása, másik részről a szegénység és elhagyatottság teremt nagy visszásságot. A gazdagok hatalmának bizonyos fékentartása nélkül egyeduralom jönne létre, és a szegényeket - Isten szemében teljesen egyenértékűeket - jobban boldoguló testvéreikhez viszonyítva alárendeltekként kezelnék. Az ilyen elnyomás érzete felkorbácsolná a szegényebb osztály szenvedélyét. A kétségbeesés és elszántság érzése a társadalom erkölcsi bomlását segítené elő és ajtót nyitna mindenféle bűncselekménynek. A rendelkezés, melyet Isten hozott, a társadalmi egyenlőséget igyekezett elősegíteni. A szombat- és a kürtölési év rendelkezései nagymértékben helyretették azt, amit időközben a nemzet társadalmi és gazdasági életében elromlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése