Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2017&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2017&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Úgy hiszem, hogy Sámuel első könyvének 17. fejezete tartalmazza a Biblia egyik legjobban ismert történetét. Dávid legyőzi Góliátot. Gyakran, amikor felidézzük ezt a történetet, hajlamosak vagyunk csak Góliát hatalmas termetére összpontosítani, és ezt jó okkal tesszük. Ő volt a filiszteusok bajnoka (ami azt jelenti, hogy mindig megnyerte a csatáit), és néhány becslés szerint 2,7 méter magas volt, valamint a páncélzat, amit viselt, körübelül 90 kilogrammot nyomott. Hihetetlen, hogy Dávid, aki egyértelműen fiatal volt, ki mert állni ez ellen az óriás ellen!
De vizsgáljuk meg ezt a történetet egy kicsit mélyebben! Góliát kihívta maga ellen Izrael seregét, ami azt jelenti, hogy kihívta maga ellen Izráel élő Istenét. És minden reggel és este megtette negyven napon keresztül, amíg Isten elküldött egy szabadítót. A szabadító, akit Isten elhívott, egy ifjú volt, aki egy darab kővel megcélozta az óriás homlokát, és leterítette Góliátot.
Lukács evangéliuma 4. fejezetének 2. verse arról számol be, hogy Szabadítónkat az ördög negyven napig kísértette. Érdekes, hogy a három kísértés esetében, ahol a negyven nap végén Krisztus felülkerekedett és győzedelmeskedett, minden kísértésben szerepelt kő. (Kő kenyér ellen, egy hegynyi kő, ami a világ dicsőségét szimbolizálja Isten tisztelete ellenében, a biztonság, hogy ne üsse meg a lábát egy kőben, a büszkeség ellen – minden egyes kísértés Isten jóságával való visszaélésen alapul.) Mégis, mint az Élő kő, Krisztus, Isten testté lett Igéje (Jn 1:14), a szegletkő (Ef 2:20) nem élt vissza Isten jóságával, és legyőzte sátánt annak teljes seregével együtt, így teremtette meg annak lehetőségét, hogy megkapjuk a győzelmet minden Góliát felett.
Dávidot nem ingatta meg a világi gazdagság lehetősége, bátyjai rosszindulata vagy irigysége, Izrael népének képmutatása, vagy Góliát bűnös, gúnyolódó beszéde. Csak egyetlen szenvedély hajtotta: be akarta bizonyítani az egész világ előtt, hogy még mindig van egy Istene Izráelnek, akivel nem lehet dacolni! Nem a kőben bízott, amit a kezében tartott, hanem az Élő Kőben, Isten Igéjében.
„Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.” (1Pt 2:1-6)
Miben bízunk ma? Világi óriásokban, vagy az élő Kőben?
Melodius Echo Mason
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51-52. fejezet
52. fejezet – AZ ÉVENKÉNTI ÜNNEPEK (1. rész)
3 Mózes 23.
A szentélynél évenként háromszor gyűlt össze imádkozásra az egész Izrael. (2Móz 23:14-16). Eme gyülekezések helye eleinte Siló volt, később azonban Jeruzsálem lett a nemzet istentiszteletének központja és itt gyűltek össze a törzsek a nagy ünnepekre.
A nép körül volt véve vad, hadakozó törzsekkel, melyek mohón vágytak Izrael országának birtokbavételére, mégis a parancs szerint évenként háromszor a katonai szolgálatra alkalmas férfiaknak és mindenkinek, aki csak megtehette az utat, el kellett hagynia otthonát, hogy a gyülekezés helyén megjelenjen. Mi akadályozta meg ilyenkor az ellenséget, hogy ne törjön rá a védtelen otthonokra és tűzzel, karddal ne pusztítsa el azokat? Mi őrizte meg az országot a betöréstől, mely Izraelt idegen ellenség rabságába vinné? Az Úr megígérte, hogy oltalmazója lesz népének. "Az Úr angyala pedig tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). Míg az izraeliták felmentek imádkozni, isteni hatalom tartotta féken az ellenséget. "Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor" (2Móz 34:24).
Az első ünnepet, a páskát, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepét a zsidó esztendő első hónapjában, Abib hónapban tartották meg. Ez az időpont a mai március végének és április elejének felel meg. A téli hideg elmúlt, a kései eső véget ért, s az egész természet frissességében és szépségében tündökölt. A dombokon és a völgyeken már zöldült a fű és vadvirágok ékesítették a réteket. A hold, amely a holdtöltéhez közeledett, beezüstözte az estéket. Ezt az évszakot énekelte meg oly szépen a költő: {PP 537.3}
Mert ímé a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment., Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerlicének szava hallatik a mi földünkön. A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jó illatot adnak" (Énekek 2:11-13).
Az egész ország tele volt Jeruzsálembe vonuló zarándok csoportokkal. A pásztorok nyájaiktól, a gulyások a hegyekről, a halászok a galileai tengerről, a földművesek a földjeikről és a prófétaifjak a szent iskolákból valamennyien ama hely felé tartottak, ahol Isten jelenléte nyilatkozott meg. A menet állandóan növekedett és a szent város elérése előtt nagyon naggyá lett.
A természet szépsége örömet ébresztett Izrael szívében és hálát a minden jót adó iránt. Jahve dicsőségét és fenségét magasztalva zsoltárokat énekeltek. A jelt adó trombita hangjára a cimbalmok kíséretével sok száz torokból csendült fel a hálaadó ének:
Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába! Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem! [...] Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, [...] Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére [...] Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők! [...] (Zsolt 122:1-6)
Amint a halmokat szemlélték, ahol azelőtt a pogányok gyújtották meg oltáraik tüzét, így énekeltek Izráel fiai:
Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem? Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet." {PP 538.6}
Akik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, amely meg nem inog, örökké megáll. Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az ő népét mostantól fogva mindörökké" (Zsolt 121:1-2; 125:1-2).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése