Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2018&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2018&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Elképzelem, hogy miközben Dávid Góliát feletti győzelmét mesélte Saul királynak, akkor Jonatán, aki ott állt a közelben, micsoda lelkesedéssel emlékezett vissza saját hitharcára (1Sám 14:6)! Ezekben a fiatal harcosokban rengeteg közös vonás volt.
Jonatán és Dávid ritka merész hitről tettek bizonyságot az ő idejükben és korukban. Olyan hitük volt, hogy ki tudták jelenteni: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm. 8:31); hogy „Nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten Lelkével” győzedelmeskednek (ld.:Zak 4:6); és „Ha meg is öl engem, mégis benne bízom!” (Jób 13:15 – angol ford.). Mind Dávid, mind Jonatán szinte egymaga szerzett győzelmet Izraelnek, amikor csakis Istentől kapott erővel haladtak előre; mindketten sokkal többet teljesítettek, mint ami elvárható lett volna tőlük; mindketten alázatosak voltak, de merészen kiálltak az igazságért, akármibe is került.
Volt még egy közös jellemzőjük. Mindketten egyenes ágon trónkövetők voltak; Jonatán származása miatt, Dávid pedig Isten döntése jogán. Ha bárki utálhatta volna Dávidot, az Jonatán lett volna. De ahelyett, hogy a saját igazságáért küzdött volna, ellenséges, vagy irigy lett volna Dávidra (mint az édesapja Saul), Jonatán inkább átengedte magát Isten tervének. Sőt, nem csak átengedte, hanem örömmel levette magáról a drága ruhákat, még páncélját is, és odaadta ezeket Dávidnak, elismerve ezzel, hogy ő a jog szerint választott király. Jonatán továbbá szövetséggel erősítette meg a barátságukat, és hűséges védelmet biztosított Dávidnak és háza népének örökre, Dávid pedig ugyanezt tette. Milyen szép példája ez az önzetlen krisztusi szeretetnek!
Azon túl, hogy itt kezdődött Jonatán és Dávid csodálatos barátsága, a fejezetben négyszer is azt olvassuk, hogy Dávid „magát eszesen viseli” mindenben, amit Saulért tett. Annak ellenére, hogy tudta, egykor majd király lesz, továbbá az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Saul az ő ellensége, nem használta saját előnyére az Isten-adta vezetést, nem akarta megszerezni a királyságot erővel, hanem hűségesen szolgálta Sault, és továbbra is várt az Úrra.
Ha úgy érezzük, hogy Isten valamilyen nagy feladatra hívott el bennünket, akkor hajlamosak lehetünk úgy alakítani a körülményeket, ahogy az szerintünk Isten akarata, pedig jobban tennénk, ha várnánk Istenre, és hitben járnánk. Jakab 4:10-ben azonban ezt olvashatjuk: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket” (új prot. ford.). Jonatánhoz és Dávidhoz hasonlóan, mi is törekedjünk megalázni magunkat az Úr előtt, és engedjük, hogy egyedül Ő emeljen fel bennünket!
Melodius Echo Mason
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51-52. fejezet
52. fejezet – AZ ÉVENKÉNTI ÜNNEPEK (2. rész)
Amikor felmentek a szent városra néző dombokra, tiszteletteljes félelemmel néztek a templom felé tartó imádkozók seregére. Látták a felszálló tömjénfüstöt, hallották a léviták trombitáját, mely a szent szolgálatot hírül adta, s mindez mélyen érintette őket és ezt énekelték: {PP 539.1}
Nagy az Úr és igen dicséretes a mi Istenünknek városában, az ő szentséges hegyén.
"Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban." (Zsolt 122:7). "Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat!" "Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt, Az Úr házának tornácaiban, tebenned, óh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!" (Zsolt 11:19; 116:18-19)
Jeruzsálemben minden házat megnyitottak a zarándokok előtt és ingyen bocsátottak rendelkezésükre szállást. De ez nem volt elegendő a nagy tömegnek és a város minden erre alkalmas helyén és a körülötte fekvő dombokon sátrakat állítottak fel.
A hónap tizennegyedik napján este ünnepelték a páskát, amelynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra emlékeztettek és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, amelynek a páska volt az előképe.
A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amelyen semmi szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, amely az ünnepkor kezdett érni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad az aratást elkezdeni.
Az első zsenge bemutatását követő ötvenedik nap a pünkösd volt, amelyet ugyancsak aratási ünnepnek és a hetek ünnepének neveztek. A táplálékként elkészített gabonáért két kovászos kenyeret mutattak be az Úr előtt hálájuk kifejezéseképpen. A pünkösd ünnepe csak egy napig tartott, melyet istentiszteletre szenteltek.
A hetedik hónapban tartották a sátoros vagy betakarítás ünnepét. Ez az ünnep elismerte Isten áldását a gyümölcsöskertek, az olajligetek és a szőlőskertek terméseiben. Ez volt az esztendőt megkoronázó ünnepi betakarítás. A föld termését, az aratást begyűjtötték a csűrbe, a gyümölcsöt, olajat és bort elraktározták, a zsengét tartalékolták, és most a nép hálaadással jött Isten elé, aki ily gazdagon megáldotta őket. {PP 540.2}
Ez az ünnep mindenekelőtt az öröm alkalma kellett legyen. A nagy engesztelési napot követte, amelyen biztosítékot kaptak, hogy bűneikről nem emlékeznek meg többé. Istennel megbékélve jöttek most, hogy elismerjék és dicsérjék irgalmát. Az aratási munka befejeződött, az új év még nem kezdődött el, a nép szabad volt a gondtól és átadhatta magát az óra szent, örömteli befolyásának. S jóllehet az ünnepen csak családfők és fiaik voltak kötelesek megjelenni, mégis amennyire lehetséges volt, az egész család csatlakozott hozzájuk és vendégszeretetükben szívesen részesítették a szolgákat, a lévitákat, a jövevényeket és a szegényeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése