Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2014&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2014&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A filiszteusok közelgő támadása idején Saul fia, Jonatán azt mondta fiatal fegyverhordozójának: „Jer, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van” (1. vers). De az apjának nem szólt erről. A filiszteus előőrs erejét akarta próbára tenni.
Így hát ő és ifjú fegyverhordozója a filiszteus előőrs felé vették útjukat a sziklás völgyben, és megmutatták magukat a ellenségnek. Jonatán így szólt barátjához: „Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg odaérkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájuk; Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel” (9-10. vers). Amikor hallották, hogy a filiszteusok azt kiáltják: „Gyertek fel!”, a két ifjú felmászott, és a harc elkezdődött. Jonatán és szolgája megölt húsz filiszteust és hirtelen megremegett a föld az Úr keze által. A filiszteusok között félelem támadt, és szétszóródtak minden irányba.
Amikor Saul őrei látták ezt, és jelentették Saulnak, ő azonnal elrendelte, hogy vegyék számba a csapatokat, hogy lássa, ki van vele. Ekkor kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. Ezután Saul Ahiját, a papot hívatta, hogy imádkozzon, és kérje Isten segítségét. Amíg beszéltek, a filiszteusok táborában egyre erősebb lett a pánik. Saul azonnal megparancsolta embereinek, hogy támadjanak, és ahogy odaértek az ellenség táborának közelébe, azt látták, a pánik és zűrzavar akkora, hogy egymást ölik. Azon a napon Isten megszabadította Izrael fiait az ellenség kezéből.
Ekkor Saul valami meggondolatlan dolgot cselekedett. Megeskette a népet, hogy nem állnak meg, és nem esznek semmit, hanem tovább üldözik a filiszteusokat. Jonatán nem tudott erről. Így amikor az erdőben mézet talált, evett belőle, hogy erőt nyerjen. Amikor szóltak neki az esküről, így válaszolt: „Apám bajba viszi az országot”. Estére az emberek annyira megéheztek, hogy levágtak néhány borjút, és megették hússal, vérrel és mindennel együtt, amit nem lett volna szabad. Majd Saul azt mondta az ifjú papnak, hogy imádkozzon és kérdezze meg Istent, hogy tovább kell-e üldözniük az ellenséget éjjel is; de az Úr nem válaszolt. Saul megállapította, hogy az esküt bizonyára megszegték, majd amikor kiderült, hogy a saját fia tette, felelősségre vonta őt, és Jonatán beismerte, hogy evett egy kevés mézet. Saul elhatározta, hogy Jonatánnak meg kell halnia tettéért, de a sereg a fiú védelmére kelt, és így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” (45. vers - új prot. ford.). Így mentette meg a nép Jonatánt a haláltól.
Mivel a győzelemért járó megtiszteltetést nem tudhatta magáénak, Saul remélte, hogy legalább azért értékelik majd, hogy az eskü szentségéhez mindenáron ragaszkodik. Ezek után azonban Saul azt kezdte érezni, hogy fia elsőbbséget élvez vele szemben, mind a nép, mind Isten szemében. Így nem folytatta a filiszteusok üldözését, hanem rosszkedvűen és elégedetlenül hazatért.
Saulhoz hasonlóan azok, akik a leghajlamosabbak önmagukat igazolni, és a bűnből kimenteni, gyakran a legszigorúbbak, ha a mások feletti ítéletről vagy elmarasztalásról van szó. Sokszor azok, akik a saját felemelkedésüket keresik, olyan helyzetbe kerülnek, ahol lelepleződik igazi természetük. Az Úr nagyon türelmes az ilyen emberekkel, és lehetőségeket ad nekik a megtérésre; és bár úgy tűnhet, hogy Isten áldásaival halmozza el azokat, akik semmibe veszik akaratát, a maga idejében le fogja leplezni bűneiket. (Lásd: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 581-582. oldal.)
Jack J. Blanco
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51-52. fejezet
51. fejezet – ISTEN GONDJA A SZEGÉNYEKRE (2. rész)
De ha a föld általában csak annyit termett, hogy kielégítse a nép igényeit, hogyan éltek meg ez alatt az év alatt, amikor semmi termést nem takaríthattak be? Erről Isten ígérete jó előre gondoskodott. "Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben" - mondta - "hogy három esztendőre való termés teremjen. És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilencedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön" (3Móz 25:21-22).
A szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására.
A szombatévben a héber rabszolgákat is fel kellett szabadítani és nem volt szabad őket üresen elbocsátani. Az Úr rendelkezése ez volt: "És mikor szabadon bocsátod őt mellőled, ne bocsásd el őt üresen; Hanem terheld meg őt bőven a te juhaidból, a te szérűdről, és a te sajtódból; amivel megáldott téged az Úr, a te Istened, adj néki abból" (5Móz 15:13-14). {PP 532.2}
A munkás bérét azonnal ki kellett fizetni: "A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfia, akár a te jövevényeid azok, akik a te földeden a te kapuid között vannak. Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény ő, és kívánkozik az után az ő lelke" (5Móz 24:14-15).
Ugyancsak különleges utasítást kaptak a munkából elmenekültekkel kapcsolatban: "Ne add ki a szolgát az ő urának, aki az ő urától hozzád menekült. Veled lakjék, te közötted, azon a helyen, amelyet választ valamelyikben a te városaid közül, ahol néki tetszik; ne nyomorgasd őt" (5Móz 23:15-16).
A szegények számára a hetedik év az adósságok elengedésének esztendeje volt. A hébereknek minden időre meg lett parancsolva, hogy segítsék szükségbe jutott testvéreiket kamat nélküli pénz kölcsönzésével. A szegényektől uzsorát venni kifejezetten tiltott volt. "Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy őtőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet" (3Móz 25:35-37). Ha tartozása kifizetetlen maradt az elengedés évéig, magát a tőkét sem lehetett befektetni. A népet kifejezetten intették, nehogy testvéreiktől ez okból a szükséges segítséget visszatartsák. "Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül [...] ne keményítsd meg a te szívedet, [...] hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned. [...] Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden." "[...] és örömest adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik" (5Móz 15:7-9.11.8).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése