Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Sámuel első könyve 12. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2012&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2012&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Azután, hogy Saul felszabadította Jábes-Gileádot, királlyá koronázták, és a koronázási szertartáson Sámuel próféta így szólt a néphez: „Meghallgattam szavatokat, és királyt adtam nektek. Íme, itt áll! Ő fiatal és erős, de én öreg és ősz vagyok. Van tanú ellenem, hogy elvettem bármit is, ami nem az enyém volt? Megcsaltam, elnyomtam bárkit is? Elfogadtam-e ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak?" És a nép így felelt: „Egyiket sem tetted ezek közül." Ekkor Sámuel ezt mondta: „Az Úr a tanúja annak, amit mondtatok." És ők ezt válaszolták: „Az Úr a mi tanúnk."
Ezután Sámuel emlékeztette őket azokra a hatalmas csodákra, amelyeket az Úr tett Izráelért Mózes és Áron ideje alatt, illetve később, mikor imádkoztak és sírtak az Úrhoz segítségért, és Ő olyan embereket használt fel mint Gedeon és a többiek, hogy megmentse őket ellenségeik kezéből. Majd Sámuel így folytatta: „És amikor Náhás, az ammoniták királya felvonult, hogy elfoglalja Jábes-Gileád városát, az Úr Lelke leszállt Saulra, aki épp a mezőn szántott, és megverte az ammonitákat a ti érdeketekben. Mivel ti kitartottatok amellett, hogy legyen királyotok, miközben az Úr volt a ti királyotok, aki nagy dolgokat tett értetek, ezért itt a király, akit ti választottatok. Most tehát engedelmeskedjetek az Úrnak, és ha mind ti, mind a királyotok követitek az Urat, minden rendben lesz veletek. Azonban, ha nem tesztek így, az Úr keze ellenetek lesz, hasonlóképp ahogy ellene volt a ti atyáitoknak, amikor hűtlenek voltak.”
Hogy megmutassa a népnek az Úr erejét, Sámuel imádkozott mennydörgésért és esőért. Az Úr meghallgatta Sámuel imáját és mennydörgést és esőt küldött. Akkor a nép erősen félni kezdte az Urat és Sámuelt, az Ő prófétáját, mert ez volt a búzaaratásnak azon időszaka, amikor ilyen vihar egyáltalán nem fordult elő. Miután a mennydörgés és eső elvonult, Sámuel felbátorította az embereket, és így szólt: „Ne féljetek! Ugyan nem tettétek helyesen, hogy királyt választottatok, de kövessétek az Urat, és szolgáljatok Neki teljes szívetekből és Ő nem fog elhagyni titeket. És Isten őrizzen meg attól, hogy vétkezzek az által, hogy nem imádkozom értetek, hanem tovább tanítalak titeket a jó és helyes útra."
Ennek a fejezetnek az első leckéje magától értetődő. Akik azt állítják, hogy a prófétaság ajándékát birtokolják – és az elmúlt évek során néhányan a gyülekezeteinkben ilyen állítást tettek – valamint a vezetőknek is ugyanolyan becsületesnek és szilárdnak kell lenniük mint amilyen Sámuel volt. Mindenben, amit tesznek, készségesen ki kell mondaniuk, hogy „Az Úr a mi tanúnk." A második fontos lecke számunkra, hogy elfogadjuk Jézust királyunknak, elfogadjuk az Ő tanácsait, és higgyük el, hogy ha bármit rendbe kell tenni a munkánk sűrűjében, Ő a saját idejében majd mindent helyreállít. A harmadik lecke pedig az, hogy ne vétkezzünk azzal, hogy nem imádkozunk a saját gyülekezetünkért és azokért, akiket kiválasztottak arra, hogy prédikálják és tanítsák a helyes utat.
Jack J. Blanco
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49-50. fejezet
50. fejezet – A TIZED ÉS AZ ÁLDOZATOK (4. rész)
Isten szándéka az volt, hogy népe, Izrael, a világosság hordozója legyen a föld minden lakójának. Az istentisztelet megtartásával bizonyságot tettek az élő Isten létezéséről és korlátlan uralmáról. Kiváltságuk volt ennek az istentiszteletnek fenntartása, mely az iránta való hűségük és szeretetük kifejezése is egyben. Isten elrendelte, hogy a földön a fény és az igazság elterjesztése azoknak erőfeszítéseitől, áldozataitól függjön, akik a mennyei ajándékok részesei. Angyalokat rendelhetett volna igazsága követeivé. Amikor a Sinai hegyen kihirdette törvényét, saját hangjával ismertethette volna akaratát, de végtelen szeretetében és bölcsességében férfiakat hívott el, hogy munkatársai legyenek az általa kiválasztott munka végzésére.
Izrael idejében a tized és az önkéntes áldozat az istentiszteletek fenntartására volt szükséges. És vajon Isten népe ma kevesebbet adjon? Krisztus által lefektetett alapelv az, hogy Istennek szánt áldozataink az elnyert világossággal és kiváltsággal arányban legyenek. "[...] valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle" (Lk 12:48). Tanítványait a Megváltó eme szavakkal küldte ki: "[...] ingyen vettétek, ingyen adjátok" Mt 10:8). Amiképpen áldásaink, előjogaink növekednek, s előttünk van Isten Fiának összehasonlíthatatlan áldozata, ne fejezzük ki hálánkat gazdagabb ajándékokban, hogy az üdvösség üzenetében mások is részesülhessenek? Az evangélium fenntartása a korábbiaknál több anyagi áldozatot kíván. Ez a tized és áldozni valók törvényének nagyobb súlyt kölcsönöz, mint az ószövetség idején. Ha Isten népe az ő ügyét önkéntes adományokkal gazdagon támogatná pénztárcájának keresztényietlen, szentségtelen úton való megtöltése helyett, azzal dicsőítené Istent és sok lelket nyerne meg Krisztusnak.
Mózes terve, hogy anyagiakat hozzanak a szentély építésére, igen eredményes volt. Nem kellett a népet unszolnia. Listát sem vezetett, mely módszerhez napjaink egyházai gyakran folyamodnak. Nem rendezett nagy ünnepséget, nem hívta meg a népet vidám jelenetek szemlélésére, táncra és mulatozásra, nem szervezett sorsolást, nem vette igénybe e világias szokásokat, hogy általuk anyagiakat gyűjtsön Isten sátorának felépítésére. Az Úr utasította őt: szóljon Izraelhez, hogy hozzák el áldozataikat. El kellett fogadnia az ajándékot mindenkitől, aki készségesen, tiszta szívből adta. És az áldozatok oly nagy mértékben gyűltek, hogy Mózes megparancsolta: ne hozzon többet a nép, mert több volt már, mint amit fel tudtak használni.
Isten az embereket sáfáraivá tette. A tulajdon: eszköz, mellyel az evangélium terjesztéséről gondoskodott. Akik hűséges sáfároknak bizonyulnak, azokra többet bíz. Az Úr azt mondja: "[...] akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek" (1Sám 2:30). "[...] a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9:7). És ha népe hálás szívből hozza neki ajándékait és áldozatait, "[...] nem szomorúságból vagy kénytelenségből", áldásait rájuk árasztja, amint megígérte: "Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen" (Mal 3:10).

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése