Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 26. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezet 700. nap
Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának
ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izráel
életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának
engedelmeskedve tovább lépni. Amikor lázadásuk tetőfokra hágott, az Úr
kijelentette: "Megverem dögvésszel és elűzöm őket..." Felkínálta
Mózesnek, hogy leszármazottait "nagyobb és erősebb nemzetté" teszi
(4Móz 14:12). De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott
a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki:
Isten szeretetét a bukott ember iránt. Lásd: 4Móz 14:17-19!
Az Úr könyörülettel válaszolt: "Megbocsátok a te
beszéded szerint." Majd szándékáról, Izráel végső győzelméről prófécia
formájában beszélt Mózesnek. "De életemre mondom és az Úr dicsőségére,
amely betölti az egész földet" - nyilatkoztatta ki (4Móz 14:20-21). Isten
dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét - amelyre
Mózes Izráel érdekében hivatkozott - az egész emberiségnek meg kell ismernie.
Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete teljesedik; esküvel
erősítette meg. Amilyen biztos az, hogy Isten él és uralkodik, olyan biztos az
is, hogy kinyilatkoztatja "...dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden
népnek!" (Zsolt 96:3).
Ennek a próféciának majdani teljesedéséről énekeltek
Ézsaiás hallatára a fénylő angyalok a trón előtt: "...dicsősége betölti az
egész földet!" (Ézsa 6:3). A próféta, aki meg volt győződve e prófécia
bizonyosságáról, később bátran kijelentette azokról, akik meghajoltak a fa- és
kőbálványok előtt: "Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát"
(Ézsa 35:2)..
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
23
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ézsaiás egy művészi
próféta. Az ő idejében az asszír királyok a palotáik falát díszítették az
általuk elfoglalt városokat ábrázoló, megrázó alkotásokkal. Mózes tilalma
korlátozza, hogy a zsidó művészek ilyen kegyetlen jeleneteket ábrázoló képeket
készítsenek, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy szóképekben elmondják
ugyanazt. Ézsaiás is ezt tette, irodalmi „képei” több dimenzióban ábrázolják a
helyzetet.
A földi események mind
Isten végső ellenőrzése alatt zajlanak. Városok jönnek létre és pusztulnak el
nem csak társadalmi, gazdasági vagy politikai okok miatt, hanem azért, mert
Lucifer átvette az uralmat mind a város, mind a lakók felett. Sátán sokszor még
az Úr népét is megtéveszti, és ez is indokolja, hogy a várost eléri Isten
büntetése.
Ebben a fejezetben
Ézsaiás korának egy nagyon népszerű városára fókuszál, Tíruszra. Úgy tűnik,
minden út Tíruszba vezet. Ezékiel beszél Tírusz bukásáról Nabukodonozor
uralkodása idején (Ezékiel 26-28). Tírusz királyát Lucifer lelkülete
irányította (Ezékiel 28:11-19). Ézsaiás már jóval azelőtt látta Tírusz bukását,
hogy az megtörtént volna. Ez nem azt jelenti, hogy Ézsaiás ellenzékként élt
volna ott, csak próbált beszélni az akkori embereknek a város vagy a birodalom
bukásáról, mert a helyzet olyan volt, mint egy kesztyű sátán kezén, ugyanaz a
lázadó szellem volt működésben, mint egykor a Mennyben, mindegy, hogyan
próbálta álcázni.
A múltbéli birodalmak
és városok bizonyos értelemben mind „Babilonok”, úgy tekintettek rájuk, mint az
istenekhez vezető kapukra. Minden alkalmat, mikor egy város elesett, úgy
tekintettek, mint az istenek büntetését az ott lakók bűnei miatt. Ézsaiás azt
kívánja szemléltetni, hogy ezek a „büntetések” felülről érkeznek. De ezek a történelmi
katasztrófák nem összehasonlíthatók azzal a globális katasztrófával, mely Isten
ítélet idejének végén fog lezajlani. Tírusz olyan volt, mint egy polip,
csápjaival minden országba elért (1. vers), hajói eljutottak minden kikötőbe,
és mindenhonnan jöttek oda a kereskedők (2. vers).
Tírusz volt a „nemzetek
piaca”, az ősi idők Wall Streetje (3. vers). A lába „messzire elment, hogy ott is letelepedjen” (7. vers). Sok szépséggel büszkélkedett, a föld nagyra
becsült városa volt (9. vers), a szórakoztatás, az előadó művészet és a zene
központjává vált, ahol édes melódiák és oly sok dallam hangzott el (16. vers).
Bár sokaknak nyújtottak munkalehetőséget, azonban a fiatal lányokat
megrontották, a szüzeket meggyalázták (12. vers). Ézsaiás arra figyelmeztetett,
hogy bár Tírusz egy „vigadozó város” (7. vers) és ő a „koronás Tírusz” (8.
vers), ami lehetővé tette neki a boldogságot, ám ez nem tart sokáig (12. vers).
Mikor az Úr elpusztítja a városok gazdasági központját, „nincs többé kikötő” (10. vers). Isten az, aki elpusztíthat
birodalmakat és fővárosokat. „Kinyújtotta
kezét a tengerre az Úr, megrendítette a királyságokat” (11. vers).
Ez nem csak Tíruszban,
hanem Kánaán földjén is megtörtént, és nem azért, mert Isten egy „zsarnok”,
mint néhány ateista állítja. Kánaán annyira gonosz volt, hogy az Atya
megparancsolta népének, „hogy pusztítsák
le erődítményeit” (11. vers). Ám Izrael nem engedelmeskedett, letelepedtek
ezekben a városokban és világiakká válva elhagyták az Istent. Ezek a kánaáni
városok is kesztyűk voltak sátán kezén és hamis boldogsággal kecsegtettek. Még
ha az emberek el is próbálnak menekülni más országokba, hogy elkerüljék a
büntetésüket, „ott sem lesz nyugtuk”
(12. vers) – azt mondja az Úr.
A prófécia arról szólt,
hogy Nabukodonozor eljön és elpusztítja Tíruszt, ahol nem maradt sebesült, sem
nyugalom 70 éven keresztül; és ez mind valóra vált. Ézsaiás úgy beszélt
Tíruszról, mint „elfelejtett szajháról”, ám 70 év elteltével a „sebei”
begyógyulnak. Dicsősége visszatér azoknak, akik „az Úr színe előtt laknak”
(16-18. vers).
Ézsaiás fő üzenete
Tírusz bukásának leírásán keresztül a következő fejezetben csúcsosodik ki, ahol
a Föld bukásával foglalkozik.
Drága Istenünk! Mindnyájunknak van egy Tírusza, ami nagyon
vonz minket világi vágyaink és érzelmeink kielégítésére. Uram, segíts meg
minket, és szabadíts meg bennünket Tírusz szellemétől, hogy lemondhassunk arról,
és ne rombolhassa le lelkületünket és a Veled kialakított kapcsolatunkat. Ámen.
Koot van Wyk
98. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezetéhez (június 11-17.).
Az általunk mesélt
történetek jelentősen befolyásolják az életünk minőségét. A „Nincs elég”
önbeteljesítő jóslattá válik, és a hiány, a halvány árnyék és a mohóság
gondolkodásmódját hozza el. A „Nem vagyok teljes értékű” vagy a „Nem vagyok
szerethető” az áldozatszerep, a bátortalanság és a kicsiség körforgásaiba térít
minket. A „Nem bízok bennük” az önmagunkra támaszkodásra, az aggodalomra és a
magányosságra nevel minket. Az általunk mondott meséket nem annyira választjuk,
mint inkább magunkba szívjuk. Örökségül kapjuk őket, mint a nyelvi akcentust
vagy a modorosságot. A valóságunk érzékelését festik le.
Csak úgy, mint a többi
történet, azok is, amelyeket Istenről mondunk, alakítják az életünket. Részben
ezeket a benne foglalt történeteket állítja Ellen White középpontba ebben a
fejezetben. Az emberek nemzedékeken keresztül hamis feltételezésekkel
rendelkeztek Istenről („nem értették meg Istent”). Amikor az elménkben egy
bosszúálló, sokat követelő, maximalista, hamar haragra gerjedő, egyeseket előnyben
részesítő Isten képe él, könnyű azt feltételezni, hogy az előre látható
tökéletlenségeink miatt nem leszünk elérhetőek az Ő számára. Sőt, ami még
rosszabb, akár azt is feltételezhetjük, hogy mások sem lesznek elérhetőek Isten
számára.
„Teljes mind a széles föld
az ő dicsőségével!” – ez sok történetet próbára tesz. Isten valamennyi
nemzetséget és népet betakar szerető jóindulatával és kegyelmével. Ézsaiás
mindent magába foglaló kijelentése Isten jelenlétéről nem csak azon történetek
számára jelent kihívást, amelyeket az izraeliták örököltek, hanem a sajátjaink
számára is. A kérdés számunkra az: talán túl kevés érdemét tudtam be az ő
nagyszerű kegyelmének, vagy talán túl nagy részben hibáztattam az igazságért?
Kris Loewen
Segédlelkész
Walla Walla University
Church
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése