Higgyetek az Ő prófétáinak - május 11 - SZERDA - 1 Királyok 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 25. fejezet 304. nap

25. Kivonulás

Izrael népe derekaikat felövezve, lábaikat felsaruzva és botjukkal a kezükben elcsendesedve, félelemmel, de mégis reménykedve állott és várta a királyi parancsot, amely megadja nekik az engedélyt az indulásra. Még mielőtt felkelt volna a nap, már úton voltak. A csapások folyamán Isten hatalmának a kinyilatkoztatása lángra gyújtotta a hitet a rabszolgák szívében és ugyanakkor rémülettel verte meg elnyomóikat. Az izraeliták fokozatosan összegyülekeztek Gósenben. Menekülésük hirtelensége ellenére azért némileg gondoskodtak már a szükséges szervezésről és a vonuló sokaság ellenőrzéséről. A népet csoportokba osztották és kijelölt vezetők irányítása alá rendelték.

Kivonultak Izrael fiai "[...] mintegy hatszázezeren gyalog, csupán férfiak a gyermekeken kívül. Sok elegy nép is méne fel velök" (2Móz 12:37-38). Ebben a sokaságban nemcsak olyanok voltak, akik hittel elfogadták Izráel Istenét, de nagy számban voltak egyiptomiak is, akik csak el akartak menekülni a csapások elől, vagy pusztán kíváncsiságból csatlakoztak a menetelőkhöz.

Az emberekkel "juh is, szarvasmarha is, felette sok barom" is ment. Ezek az izraeliták tulajdonai voltak, akik sohasem adták el vagyonukat a királynak, mint ahogy az egyiptomiak tették. Jákób és fiai elhozták magukkal a nyájaikat és a csordáikat Egyiptomba, ahol ezek nagyon megszaporodtak. Egyiptom elhagyása előtt a nép Mózes utasítására megkövetelte, hogy az ingyen végzett munkájukért kárpótolják őket. Az egyiptomiak annyira vágytak megszabadulni jelenlétüktől, hogy nem utasították vissza követelésüket. A rabszolgák az elnyomóiktól elvett zsákmánnyal megrakodva vonultak ki.

Azon a napon beteljesedett az a történet, amelyet Isten évszázadokkal előbb prófétikus látomásban jelentett ki Ábrahámnak: "Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutána kijőnek nagy gazdagsággal" (1Móz 15:13-14). A négyszáz év beteljesedett és "ugyanazon napon hozá ki az Úr az Izráel fiait Egyiptomnak földéről, az ő seregeik szerint" (2Móz 12:51). Egyiptomból való eltávozásuk alkalmával Izrael fiai értékes örökségüket, József csontjait is magukkal vitték, amelyek olyan régóta várakoztak Isten ígéretének beteljesedésére, és amelyek rabszolgaságuk sötét évei alatt mindig a szabadulásra emlékeztették őket.

A Kánaánba vezető közvetlen út követése helyett - amely a filiszteusok országán vitt át -, az Úr dél felé irányította őket, a Vörös-tenger partja irányába. "[...] mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba" (2Móz 13:17).

Ha megkísérlik, hogy Filiszteán átmenjenek, akkor ellenállásba ütköznek. Mert a filiszteusok uruktól menekülő rabszolgáknak tekintették volna őket, és nem haboztak volna a megtámadással. Az izraeliták nem voltak felkészülve, hogy megütközzenek a filiszteusok hatalmas, harcos népével. Az izraelitáknak nagyon kevés ismeretük volt Istenről, és benne való hitük is nagyon gyenge volt, és így minden bizonnyal elvesztették volna bátorságukat. Nem voltak felfegyverkezve és nem szoktak hozzá a háborúskodáshoz. A hosszú évtizedekig tartó rabszolgaság bátortalanná tette őket és kiölte belőlük a harcias szellemet, ezen kívül az is megnehezítette helyzetüket, hogy feleségeik, gyermekeik, nyájaik és csordáik is velük voltak. Isten azzal, hogy a Vörös-tenger felé vezető úton vitte őket, tulajdonképpen nemcsak az ítélet, hanem a könyörület uraként is kijelentette magát.

"És elindulának Szukhótból és táborba szállának Ethámban, a puszta szélén. Az Úr pedig megy vala előttök nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől" (2Móz 13:20-23). A zsoltáríró mondja: "Felhőt terjeszte ki, hogy befedezze őket, és tüzet, hogy világítson éjjel" (Zsolt 105:39; lásd: 1Kor 10:1-2). Láthatatlan vezetőjük zászlója mindig velük volt. Nappal a felhő irányította menetelésüket, mutatta útjuk irányát és napvédő sátorként terjedt szét fölöttük. Egyfelől védelmül szolgált a nap égető sugarai ellen, másfelől árnyékának hűvössége, páratartalma felüdülést nyújtott a szikkadt, víztelen pusztában. Éjjel tűzoszloppá vált, hogy megvilágítsa táborozásuk helyét, és biztosítsa őket Isten jelenlétéről.

Ésaiás próféciájának versei közül az egyik legszebb és legvigasztalóbb szakasz utal a felhőoszlopra és a tűzoszlopra, mint olyanra, amely Istennek népéről való gondoskodását ábrázolja a gonosz hatalmasságokkal való végső nagy küzdelem idején: "Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen; És sátor lészen árnyékul nappal a hűség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől" (Ésa 4:4-5).

Izrael népe sivár, sivatagszerű nagy területen vonult át. Csodálkoztak, vajon hová is vezet útjuk. Elfáradtak a sok vesződséggel együttjáró fárasztó meneteléstől. Néhányan féltek, hogy esetleg az egyiptomiak majd üldözőbe veszik őket. A felhő azonban továbbra is elől ment, ők pedig követték. Az Úr most arra utasította Mózest, hogy térjen le a sziklás hegyszorosba és táborozzon le a tenger mellett. Isten kijelentette Mózesnek, hogy a fáraó üldözőbe vette őket. De Isten nevét megdicsőíti majd megszabadításuk.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 14

Újra láthatjuk a kettészakadt nemzet bűnös életmódjának következményeit. Jeroboám a saját isteneit követte, ezért is érdekes, hogy a fiának viszont az Abija nevet adta, ami azt jelenti, hogy „Jehova az én Atyám.” A zsidók mindig is körültekintőek voltak a nevek választásánál. Olyan nevet adtak az újszülöttnek, aminek nagy jelentősége van. Sámuelt például az édesanyja kérte az Úrtól. Mózes neve azt jelentette, hogy a vízből kihúzott. Ismerték az örökségüket! A név, amit Jeroboám adott a fiának azt jelentette, hogy nem hagyta abba teljesen az Úr szolgálatát. Elég komoly egybeesés, hogy Roboám és Jeroboám fiának ugyanaz az volt a neve! Egy nap tragédia sújtotta a családot: Abija megbetegedett. Jeroboám megkéri a feleségét, hogy öltsön álruhát, hogy úgy nézzen ki, mintha a nép közül való lenne, és keresse fel az idős prófétát Ahiját, hogy gyógyítsa meg a fiukat. Ahija hiába volt próféta, mégis abban a betegségben szenvedett, ami sok más embert is sújtott: vak volt. Isten azonban szólt hozzá, és elmondta neki Jeroboám és feleségnek tervét. A prófétának így meglett volna a lehetősége, hogy dicsőíthesse a királyt, és biztosítsa őt támogatásáról, de inkább Isten üzenetét közvetítette. Jeroboám elhagyta az Urat, nem szolgálta Őt, és ennek meglettek a következményei. Az üzenet világos volt: uralkodása meg fog szűnni. Más isteneket és öntött szobrokat követ, ezért bűnének következménye komolyan sújtja családját: gyermeke meg fog halni, Izrael pedig szétszóratik. Kemény szavak, súlyos figyelmeztetés az Úrtól!

Jeroboám 22 évig uralkodott, majd a fia, Nádáb követte a trónon. Roboám, Júda királya 17 évig uralkodott. Hasonló helyzet alakult ki ott is: bűnt követtek el, magaslatokat építettek, és azokon, illetve ligetekben az odahelyezett szobrokat dicsőítették. A nép az Asera nevű istennőnek mutatott be termékenységi szertartásokat, valamint éltek a vidéken szodomiták is, akik gyakorlatilag templomban szolgáló férfi prostituáltak voltak. Milyen hihetetlenül romlott helyzet! Sisák, Egyiptom királya felvonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az összes kincset a király házából. Micsoda lesújtó esemény! Dávid és Salamon munkája, Izráel dicsősége odaveszett. Jeroboám es Roboám nem csak így fizettek meg a bűneikért, hanem a háborúval is, ami közöttük volt, uralkodásuk minden napján. A hitehagyásnak és a hamis imádatnak ezen tragikus következményei milyen fontos tanulságként szolgálnak számunkra!

Leo Ranzolin

41. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 24-25. fejezeteihez (máj. 8-14.).

Csak úgy, mint Izrael gyermekei, mi is vágyjuk, hogy az életünk ajtófélfáját a Bárány vére borítsa be. Az Ő halála a mi életünk ígérete. Az Ő megszabadítása a bűn kötelekéből felszabadít minket a kétségbeesés alól. Amíg körülöttünk a világ jajveszékelését halljuk, a szívünk a szabadítással örvendezik.

„Az út, amelyen Isten vezet, lehet, hogy pusztaságon vagy tengeren keresztül visz, de biztonságos ösvény.” (290. o.) Ezek a szavak kihívást jelentenek számunkra az élet nehéz körülményei közepette. Időnként az éjszaka sötétsége áthatolhatatlannak tűnik. Máskor az utunkat leküzdhetetlen akadályok nehezítik. A mi emberi nézőpontunk számára a nehézségek sokszor lehetetlenségnek tűnnek, mégis, minden hívő szív számára rendelkezésre áll Isten szabadítása.

Lépjünk hát előre hitben hálás szívvel. Bízzunk benne, hogy Istennek több útja is van gondoskodni rólunk, amikor hiányt szenvedünk, mint mi el tudnánk képzelni. Nyíljon ki a szemünk az ég minden seregére, aki körülveszi Isten népét. Énekeljünk dicsőítő és hálaéneket a csodálatos áldásainkért. Beszéljük a hit nyelvét, és ne kételkedve szóljunk. Higgyünk, ne zsörtölődjünk és panaszkodjunk.

„Köszönjük, Urunk a jelenléted csodálatos ígéreteit. Láttuk, hogyan vezetted embereidet a múltban. Segíts hinnünk és bíznunk az ígéreteidben, hogy velünk lesznek minden kihívás során, amíg csak el nem érjük a Mennyet.”

 Jan White

 Társ lelkész

 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba