Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 26. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 309. nap
Isten
megígérte, hogy Istenük lesz nekik, hogy népeként magához fogadja őket, és hogy
elvezeti a "jó tágas földre". ők azonban mindig készek voltak minden akadály
láttán, - amellyel találkoztak a megígért országba vezető úton - a csüggedésre.
Isten csodálatos módon kihozta őket az egyiptomi rabszolgaságból, hogy
felemelje és nemessé tegye őket, s így áldássá legyenek a földön. Azonban
szükségük volt a nehézségekre, a szűkölködés elhordozására. Isten az emberi
méltóságtól megfosztott állapotukból hozta ki őket, hogy megtisztelő helyet
foglaljanak el a népek és nemzetek között, és átvehessék fontos és szent
megbízatásukat. Ha lett volna hitük benne mindazért, amit érettük cselekedett,
akkor szívesen elhordoztak volna minden kényelmetlenséget, éhséget, még a
szenvedést is. Azonban nem bíztak az Úrban továbbra sem, bár látták hatalmának
és jóságának jeleit. Már elfelejtették a keserű szolgálatukat Egyiptomban. Elfelejtették
Istennek azt a jóságát és hatalmát, amelyet érettük a rabszolgaságból való
kiszabadításukban megmutatott. Elfelejtették, hogy gyermekeik megmenekültek,
biztonságban voltak, amikor a pusztító angyal minden elsőszülöttet megölt
Egyiptomban. Elfelejtették az isteni hatalom nagyszerű megnyilatkozását a
Vörös-tengernél. Elfelejtették azt, hogy mialatt ők biztonságban keltek át a
tengeren azon az ösvényen, amelyet Isten nyitott meg számukra, ugyanakkor
ellenségük hadseregét a tenger vize elborította és mindenestől maga alá
temette. Csak mostani kényelmetlenségeiket és megpróbáltatásaikat látták és
érezték. Ahelyett, hogy ezt mondták volna: "Nagy dolgokat cselekedett
velünk az Úr, mert rabszolgák voltunk, de nagy nemzetté emelt bennünket",
az út nehéz voltáról beszélgettek, és azt szerették volna tudni, vajon mikor is
ér már véget vándorlásuk.
Izrael
pusztai életének történetét Isten Izraelének tanulságára jegyezték fel az idők
végezetéig. A feljegyzések arról, hogy Isten milyen bánásmódban részesítette a
pusztában vándorlókat, - amikor éhségnek, szomjúságnak és fáradtságnak voltak
kitéve, és amikor tapasztalták Isten hatalmának enyhítésükre történt
meglepetésszerű megnyilvánulásait, - mind figyelmeztetéssel és utasítással
teljesek az minden időben élő népe számára az idők végezetéig. Mert a héberek
tapasztalata előkészítő iskola volt a megígért kánaáni otthonuk számára. Isten
azt akarja, hogy népe ezekben a napokban alázatos szívvel és tanítható
lelkülettel tekintse át azokat a próbatételeket, amelyeken a hajdani Izrael
keresztül ment, hogy így felkészülésük során oktatást nyerjenek és
elkészülhessenek a mennyei Kánaánra.
Sokan
azok közül, akik visszatekintenek Izraelre, elcsodálkoznak hitetlenségükön és
gyakori zúgolódásaikon és úgy érzik, hogy ők maguk nem lettek volna ilyen
hálátlanok. Amikor a hitüket valami megpróbálja, akkor ők sem tanúsítanak több
hitet vagy nagyobb türelmet, mint amennyit a hajdani Izrael tanúsított.
Valahányszor nehéz helyzetbe kerülnek, azonnal elkezdenek zúgolódni azért az
eljárásért, amelyet Isten csak azért alkalmazott velük szemben, hogy
megtisztítsa őket. Bár jelenlegi szükségleteiket Isten kielégítette, de a
jövőjüket mégsem hajlandók teljesen rábízni Istenre. Állandóan aggodalmaskodnak
a szegénység miatt, amelytől gyermekeik szenvednek majd. Némelyek mindig
gonosznak és sötétnek látják a jövőt maguk előtt és felnagyítják a tényleg
létező nehézségeiket annyira, hogy szemeik megvakulnak azoknak az áldásoknak
láttán, amelyekért hálásaknak kellene lenniük. Azok az akadályok, amelyekkel
szemben találják magukat, ahelyett, hogy az Istenhez, az erő egyetlen
forrásához vezetnék őket, eltávolítják őket Istentől, mert ezek az akadályok
mindig csak nyugtalanságot és zúgolódást keltenek szívükben.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 19
Illés története meglepő fordulatot vesz. És
én a magam részéről örülök, hogy így történik. Mert itt láthatjuk, hogy Illés
nem csak hős, hanem ugyanúgy ember is. Szinte hihetetlen elképzelni, hogy neki,
aki egyedül és félelem nélkül állt Izrael királyával és 450 hamis prófétával
szemben, most remegnie és menekülnie kellene egy haragos asszony szava miatt –
szánalomra méltó! Miközben talán kiábrándultságot érzünk Isten prófétájának
gyávaságát látva, sajnos túl gyakran kaphatjuk rajta magunkat, hogy ugyanígy reagálunk
az élet kihívásaira. Veled is megtörtént már ez? Valaki bánt téged, és te
elfutsz, és ki akarsz szállni? Azon gondolkodom, miközben ezt a fejezetet
olvasom, vajon Istennek hány embere ül az út szélén, mert egy Jézabel próbára
tette őket?
40 nap futás után a pusztában Illés egy
barlangban rejtőzve találja magát, amikor Isten váratlanul megszólítja őt, és
egy jelentőségteljes kérdést tesz fel neki. Mit csinálsz itt Illés? Egyetlen
egyszerű kérdéssel Isten leleplezi Illés bajának gyengeségét és nyomorát.
Egészen eddig minden, amit Illés tett, bárhová is ment, minden Istentől kapott
parancs alapján történt. De Isten nem rendelte őt ide. A lelki barlangok
népszerű helyek a keresztények, számára is, hogy elbújjanak bennük. Ott van
például a bigottság barlangja, az előítéleté, a büszkeségé, a meg nem vallott
bűnök hideg ürege, hogy csak néhányat említsünk.
Illés válasza beszédes. Negyven napon át ezt
gyakorolta, amíg elért egy pontot, ahol a probléma már maximálisnak, Isten hatalma
pedig minimálisnak tűnt. De Isten nem mondott le Illésről. Olyan leckét ad
neki, amit te vagy én soha nem fogunk megtanulni az egyetemen, még adventista
egyetemen sem. Isten a természetet használja szószólójául, és megkérdezi
Illést: „Nem vagyok méltó a bizalomra, hogy megvédem az életedet, és megáldom a
szolgálatodat?” Ez a kérdés talán a következő örökérvényű szavakra fordítható: „Nem
erővel, és nem hatalommal, hanem az Én Lelkemmel, így szól az Úr” (Zak 4:6). És miután megtanulta a
leckét, Isten visszaküldi Illést dolgozni. Mivel Illés 40 napig menetelt, hogy
elmondja Istennek: csak ő maradt meg a szolgálatában, Isten szerette volna, ha
Illés tudja, hogy van még rajta kívül 7000 ember, akik szintén az örökkévalóság
hangjára figyelnek! Ámen!
„Mit csinálsz itt?” - számunkra is jó kérdés.
Egy olyan kérdés, amit meg kell válaszolnunk egyénileg és közösségileg is. Mi
vagyunk Isten modernkori Illései, egy illési üzenettel, aminek el kell érnie a
világot. Sajnos Illés azért könyörgött Istennek, hogy vegye el az életét, mikor
az elől a Jézabel elől futott, aki valóban szívesen megtette volna ezt. Isten
válaszolhatott volna az imájára úgy is, hogy hagyja meghalni a pusztában, de Ő
beteljesítette Jézabel sorsát, Illést pedig később a Mennybe ragadja el, aki
így egyáltalán nem lát halált. Egy nap, nemsokára a hármas angyali üzenet
diadalmaskodik, és mindazok, akik hűségesen megálltak a helyükön,
diadalmaskodni fognak vele együtt. Istennek most is megvannak a hűséges
emberei, mi miért akarnánk elbújni a semmittevés barlangjában?
Charissa
Fong
42. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez
(máj. 15-21.).
Ez a fejezet az
alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan
vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy
elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”
Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra,
kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e
bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon
rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e
már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő
gondoskodni fog rólunk?
Amikor ebben a terméketlen pusztaságban
megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak
Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett
vizével?
Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy
morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?
Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető
útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet
kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni
az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és
irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.
„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam
és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az,
aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése