Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 24-25. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 24. fejezet 302. nap
A
páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett
lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem
arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd
véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány
ábrázolja "Isten Bárányát", akiben van a mi üdvösségünk egyedüli
reménysége. Az apostol mondja: "[...] a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus,
megáldoztatott érettünk" (1Kor 5:7). Az nem volt elegendő, hogy a páska
bárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen
így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk,
hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy
személy szerint érettünk is meghalt. Az engesztelő áldozatot úgy kell
elfogadnunk, mint amelyet Krisztus személyesen érettünk hozott.
Az
izsóp, amit a vér hintésére használtak, a megtisztítás jelképe volt. Ilyen
értelemben alkalmazták a leprások megtisztításánál és azoknál, akik
megfertőztették magukat a halottak megérintésével. A zsoltáríró imájából is
kitűnik az izsóp jelentősége: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta
leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál" (Zsolt 51:9).
A
bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni.
Eképpen "Isten Báránya" - aki értünk halt meg - egyetlen csontjának
sem volt szabad megtöretnie. "[...] Az ő csontja meg ne törettessék"
(Jn 19:36). Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát.
A bárány
húsát meg kellett enni. Nekünk sem elegendő, ha csak bűneink bocsánatáért
hiszünk Krisztusban. Hittel állandóan Krisztustól kell kapnunk a táplálékot és
lelki erőt. Krisztus azt mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem
eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én
feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:53-54). Hogy hallgatóinak
megmagyarázza e kijelentésének értelmét, ezt fűzte hozzá: "[...] a
beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63). Az Úr
Jézus elfogadta Atyja törvényét, életében megvalósította annak alapelveit és
kinyilatkoztatta szellemét, valamint megmutatta jótékony erejét az emberi
szívben. János azt mondja: "Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és
láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes
vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). Krisztus követőinek részeseknek
kell lenniük az ő tapasztalatában. El kell fogadniuk Isten szavát úgy, hogy ez
legyen indítéka tettünknek. Minden cselekedetüknek Krisztus erejével el kell
változnia az ő hasonlatosságára, és vissza kell tükröznie az ő jellemvonásait.
Enniük kell Krisztus testét és inniuk Krisztus vérét, különben nincs bennük
élet. Krisztus lelkületének és munkájának kell megnyilatkoznia a tanítványok
lelkületében és munkájában.
A
bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk
keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk,
akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A
kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páska-törvény
kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is
tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se
legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell
távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat
Krisztustól. Pál így ír erről a korinthusi gyülekezetnek: "Tisztítsátok el
azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók
vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott
érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak
kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában" (1Kor
5:7-8).
A
rabszolgáknak szabadságuk elnyerése előtt meg kellett mutatniuk a nagy
szabadításban való hitüket, amely már majdnem eljött. A vér jelével kellett
ellátniuk házaikat, el kellett különíteniük magukat, családjaikat és
hozzátartozóikat az egyiptomiaktól és saját lakásaikban kellett
összegyülekezniük. Ha az izraeliták a nekik adott utasítások valamelyikének nem
engedelmeskedtek volna; ha gyermekeiket nem különítik el az egyiptomiaktól; ha
levágták volna a bárányt, de elmulasztották volna az ajtófélfákat meghinteni a
bárány vérével, vagy ha valaki kiment volna a házból, akkor nem lettek volna
biztonságban. őszintén hihették, hogy mindent megtettek, amit kellett, de ez a
hiedelmük nem mentette volna meg őket. Mindazok, akik elmulasztották az Úr
utasításait végrehajtani, elvesztették volna elsőszülöttjüket.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 12
Egy új király került a trónra. Roboám Sikemet
választotta koronázási helynek. Ez az ország középső részén volt található, és
azért választotta e helyet, mert biztos akart lenni abban, hogy elnyerte az
északi törzsek támogatását. Úgy látszik, az emberek belefáradtak, hogy adózniuk
kell az összes építkezés befejezéséhez. Azért jöttek Roboámhoz, hogy könnyítést
kérjenek, és biztosítsák őt támogatásukról. Tapasztalt emberek voltak, akik
tényleg tudtak volna segíteni az új királynak. Ő azonban elutasította
tanácsukat, és azoknak a fiatal férfiaknak a javaslatára hallgatott, akik
együtt nőttek fel vele. Bizonyított tény, hogy a fiatalok tudnak jó tanácsot
adni, de ezek a fiatalok nagyon kemények voltak az ítélkezésben és a
tanácsadásban. Salamon és Roboám is elkövette a saját hibáit. Istennél van az
irányítás, de időnként lehetővé tesz olyan eseményeket, hogy az emberek
elszenvedhessék saját hibáiknak, és az uralkodók rossz döntéseinek
következményeit. Ez az intézkedés nem Isten akarata volt. Roboám 3 nappal
később kihirdette az ítéletet. Megnövelte az adókat, és még nehezebbé tette a
dolgokat, mint azelőtt. Ez lázadáshoz és felkeléshez vezetett. Efraim Júda
ellen fordult, és a megemelt adók miatti felháborodásukat ki is fejezték:
megölték Adorámot, akit Salamon az adók behajtásával bízott meg.
Jeroboám még korábban, Salamon elől menekült
el Egyiptomba. Amikor Izrael fiai meghallották, hogy hazatért, elhatározták,
hogy Izrael királyává teszik, mely magába foglalja a 10 északi törzset. Júda
harcra készült, hogy hadakozzék Izraellel. Isten szava azonban világos volt:
nem harcolhattok testvéreitek ellen! Azt a parancsot kapták, hogy térjenek haza
otthonaikba. Láthattuk, mi történt az Egyesült Államokban és a világ más
országaiban, amikor polgárháború tört ki. A testvérharc örökre megmaradó
hegeket hagy! Izrael fiai nem azért jöttek ki Egyiptomból, hogy aztán Kánaánban
megöljék egymást! A szakadás másik szomorú vonatkozása, hogy Jeroboám nem
akarta, hogy az emberek újra együtt imádják Istent Jeruzsálemben. Ennek a
helyzetnek az ellensúlyozására aranyborjúkat készített. Izrael fiai
visszatértek őseik bűneihez, amelyeket azok a pusztában követtek el, és
elfeledkeztek az Úr igaz tiszteletéről. Az ember azt hinné, hogy megtanulták a
leckét a múltból. Isten szemtől szemben beszélt velük, ők mégis elutasították
Őt! Ez az esemény katasztrofális következményekkel járt az Isten népére nézve.
Ez egy jó példa arra, hogy sátán munkája hogyan szakítja szét, választja el, és
töri meg azokat, akik az Urat szeretnék követni.
Leo
Ranzolin
41. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 24-25. fejezeteihez
(máj. 8-14.).
Csak úgy, mint Izrael
gyermekei, mi is vágyjuk, hogy az életünk ajtófélfáját a Bárány vére borítsa
be. Az Ő halála a mi életünk ígérete. Az Ő megszabadítása a bűn kötelekéből
felszabadít minket a kétségbeesés alól. Amíg körülöttünk a világ
jajveszékelését halljuk, a szívünk a szabadítással örvendezik.
„Az út, amelyen Isten vezet, lehet, hogy
pusztaságon vagy tengeren keresztül visz, de biztonságos ösvény.” (290. o.)
Ezek a szavak kihívást jelentenek számunkra az élet nehéz körülményei közepette.
Időnként az éjszaka sötétsége áthatolhatatlannak tűnik. Máskor az utunkat
leküzdhetetlen akadályok nehezítik. A mi emberi nézőpontunk számára a
nehézségek sokszor lehetetlenségnek tűnnek, mégis, minden hívő szív számára rendelkezésre
áll Isten szabadítása.
Lépjünk hát előre hitben hálás szívvel.
Bízzunk benne, hogy Istennek több útja is van gondoskodni rólunk, amikor hiányt
szenvedünk, mint mi el tudnánk képzelni. Nyíljon ki a szemünk az ég minden
seregére, aki körülveszi Isten népét. Énekeljünk dicsőítő és hálaéneket a
csodálatos áldásainkért. Beszéljük a hit nyelvét, és ne kételkedve szóljunk.
Higgyünk, ne zsörtölődjünk és panaszkodjunk.
„Köszönjük, Urunk a jelenléted csodálatos
ígéreteit. Láttuk, hogyan vezetted embereidet a múltban. Segíts hinnünk és
bíznunk az ígéreteidben, hogy velünk lesznek minden kihívás során, amíg csak el
nem érjük a Mennyet.”
Jan White
Társ lelkész
Simi Valley Seventh-day Adventist Church,
California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése