Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 23. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 295. nap
Az Úr
pedig így felelt néki: "Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert
hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő
földéről" (2Móz 6:1). Mózes - miután Isten ismét figyelmeztette őt a
szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja
ígéretét.
Az
egyiptomi rabszolgaság évei alatt az izraeliták között mindig voltak néhányan,
akik hűek maradtak Jahve tiszteletéhez. Ezeknek az embereknek nagy fájdalmat
okozott, amikor látták, hogy gyermekeik naponta tanúi a pogányok
utálatosságainak, sőt meg is hajolnak a hamis istenek előtt. Gyötrelmükben az
Úrhoz kiáltottak, hogy szabadítsa meg őket az egyiptomiak igájától, és így
megszabaduljanak a bálványimádás bomlasztó befolyásától. Nem rejtették el
hitüket, hanem kijelentették az egyiptomiaknak, hogy imádatuk tárgya az ég és a
föld
Teremtője,
az egyedüli igaz és élő Isten. Újra és újra felsorolták Isten létezésének és
hatalmának bizonyítékait, a teremtés kezdetétől kezdve Jákób napjáig. Az
egyiptomiaknak így alkalmuk volt megismerni a héberek vallását, de rangjukon
alulinak tekintették, hogy rabszolgáiktól tanuljanak. Jutalmak ígéretével
próbálták elcsábítani Isten tisztelőit és imádóit. Amikor ez nem sikerült,
fenyegetésekkel és kegyetlenkedésekkel akarták megvalósítani szándékukat.
Izrael
vénei az atyáknak tett isteni ígéretek és József halála előtti, a szabadulásról
szóló szavainak ismételgetésével próbálták fenntartani testvéreik hanyatló
hitét. Néhányan odafigyeltek a vének szavaira és hittek. Mások az őket
körülvevő körülményekre tekintettek és minden reményüket elvesztették. Az
egyiptomiak, amikor hallották, hogy milyen hírek és remények keringenek héber
rabszolgáik körében, kinevették várakozásukat és gúnyolódva tagadták Istenük
hatalmát. Rámutattak helyzetükre, hogy rabszolganéppé lettek, és kötekedve ezt
mondták nekik: "Ha a ti Istenetek igazságos és irgalmas, ha olyan hatalmas
és felette áll Egyiptom isteneinek, miért nem tesz szabad néppé
benneteket?" Saját helyzetükre hívták fel az izraeliták figyelmét. Bár ők
olyan istenségeket imádnak, akiket az izraeliták hamis isteneknek neveznek, ők
mégis gazdag és erős nép. Kijelentették, hogy isteneik jóléttel áldották meg
őket, az izraelitákat pedig szolgákként ajándékozták nekik. Kérkedtek
erejükkel, hogy az Úrnak szolgálókat joguk van elnyomni és elpusztítani. Maga a
fáraó is azzal dicsekedett, hogy a héberek Istene nem tudja kiszabadítani őket
az ő kezéből.
Az ilyen
és ezekhez hasonló beszédek az izraeliták közül sokak szívéből kiöltek minden
reménységet. Úgy tűnt előttük, csakugyan úgy van, ahogy az egyiptomiak mondják.
Igaz volt, hogy rabszolgák voltak és el kellett tűrniük a kegyetlen bánásmódot,
hogy elnyomóik azt tesznek velük, amit akarnak. Gyermekeiket üldözték és
megölték. Saját életük is veszélyben volt. ők azonban mégis az egek Urát
tisztelték és imádták. Ha Jahve valóban minden istenek felett való Isten, akkor
biztosan nem hagyja őket, hogy a bálványimádók rabszolgái maradjanak. Azok
azonban, akik hűsegesek maradtak Istenhez, megértették, hogy mindez csak azért
van így, mert Izrael elpártolt Istentől. Mindig hajlamosak voltak az idegen
népekkel való házasságra és így a bálványimádásra. Hitték, hogy emiatt engedte
meg Isten rabszolgaságukat, de testvéreiket biztosították arról, hogy az Úr
nemsokára széttöri elnyomóik igáját.
A
héberek azt várták, hogy minden különösebb megpróbáltatás vagy szenvedés és
nehézség nélkül szabaduljanak meg. Az izraeliták azonban még nem voltak készek
a szabadulásra. Istenbe vetett hitük fogyatékos volt. Nem voltak hajlandók
türelmesen elviselni szenvedéseiket, várni Istenre. Sokan hajlandók voltak
inkább a rabszolgaságra, mintsem szembenézzenek az Egyiptomból való
kimenetellel és egy számukra idegen országba való költözés nehézségeivel.
Néhányuk szokásai annyira beleolvadtak az egyiptomi szokásokba, hogy
szívesebben maradtak volna ott. Ezért az Úr nem szabadította meg őket, amikor
hatalmát és erejét először tette nyilvánvalóvá a fáraó előtt. Isten úgy
irányította az eseményeket, hogy az egyiptomi király teljesen kifejthesse
zsarnoki lelkületét, és így még tökéletesebben jelenthesse ki magát népének.
Amikor népe látja majd igazságát, hatalmát és szeretetét, akkor úgy dönt,
elhagyja Egyiptomot és az ő szolgálatára szenteli magát. Mózes feladata sokkal
könnyebb lett volna, ha az izraeliták közül sokan nem lettek volna annyira
megtévesztve, hogy Egyiptomot sem voltak hajlandók elhagyni.
Az Úr
azt parancsolta Mózesnek, hogy menjen el újra a néphez és ismét adja tudtukra
kiszabadításuk ígéretét, az isteni kegyelem újabb biztosítékával. Mózes úgy
cselekedett, ahogy Isten parancsolta neki, de nem hallgattak rá. A Szentírás
így jegyezte fel: "[...] de nem hallgatának Mózesre, a kislelkűség és a
kemény szolgálat miatt" (2Móz 6:9). Ezután ismét üzenetet kapott Mózes:
"Eredj be, szólj a Fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait
az ő földéről" (2Móz 6:11). Mózes csüggedten ezt felelte az Úrnak:
"Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a Fáraó,
holott én nehéz ajkú vagyok?" Isten ekkor azt mondta neki, hogy vegye maga
mellé Áront és így menjen a fáraó elé, és ismét követelje tőle, "[...]
hogy hozzák ki az Izráel fiait Egyiptom földéről" (2Móz 6:12-13).
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 5
Végre
békesség volt az országban! Ez minden uralkodó vágya, habár vannak olyanok,
akik olyan nagyravágyóak, hogy soha nem lesznek elégedettek. Dávidot arról
ismerték, hogy ő a harcos király, ám végül fia, Salamon érte el a békét. A neve
is azt jelenti: „békés”. Tudjuk, nem Isten akarata volt, hogy Izrael
háborúzzon, és folyton ellenséges viszonyban legyen a szomszédos nemzetekkel.
Dávid legnagyobb vágya az volt, hogy templomot építhessen az Úrnak. A
Mindenható azonban nem engedte meg neki, de biztosította őt arról, hogy Salamon
meg fogja valósítani ezt a tervet. Salamon elfogadta a megbízatást apjától, és
fontos feladatának tartotta uralkodása alatt. Hírám – Tírusz királya – Dávid
nagy barátja volt. Amikor tudomást szerzett Dávid tervéről, nagyon tetszett
neki, és követeket küldött Salamonhoz azt üzenvén, készségesen segít neki.
Salamon bölcs szavai nagyon megérintették Hírámot, mert a király a szidóniak
szakértelmét dicsérte. Az volt ám az árucsere! Faanyagért élelmet kaptak
cserébe. A föníciaiak és a szidóniak
bizonyára nagyon értettek a szálfák és gerendák megmunkálásához.
Különös
nyomon követni a két király barátságának alakulását. Salamon nagyszerűen tudott
bizonyságot tenni, és megismertetni Izrael Istenét a környező nemzetekkel.
Pontosan ezt várja Isten attól a nemzettől, amely vallja, hogy Őt követi. Mind
a nemzet, mind annak polgárai feladatuknak kell, hogy tekintsék az országot irányító
mennyei törvények és alapelvek megismertetését. A Tírusz királyával kötött
szövetség által Salamon meg tudta alapozni Izrael történelmének egyik
legdicsőségesebb korszakát. Salamon teljesíteni akarta apjának tett ígéretét.
Ez a vágy szerető szívének legmélyéről fakadt. Elkötelezett volt amellett is,
hogy fenséges templomot emeljen Isten tiszteletére, ami annak jelképe lesz,
hogy az Úr népe között lakozik. Hatalmas köveket faragtak Isten háza számára. E
nagyszerű álom megvalósításához Salamonnak segítségre és munkásokra volt
szüksége. Körülbelül 30 000 munkást toboroztak. Egy hónapig dolgoztak
Libanonban, majd két hónapig otthon. Salamon irgalmat és együttérzést
tanúsított munkásai irányában.
Ez
jó példa a mai munkáltatók számára is, miként kell jóindulattal és szívvel
bánni alkalmazottaikkal.
Leo
Ranzolin
40. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez
(máj. 1-7.).
Ahogyan Isten népe
egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a
fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy
szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent
szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?
Vagy talán mi, mint a modern Izrael,
elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a
kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható
bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal
tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások
lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy
kiálljunk az elvekért és Istenért?
Isten az Ő irgalmában és kegyelmében
megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül
néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk
hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben.
És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a
tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és
még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”
„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és
bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg
tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől
fertőzött bolygóról. Ámen.”
Jan White
Társ lelkész
Simi Valley Seventh-day Adventist Church,
California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése