2016. május 3., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 3 - KEDD - 1 Királyok 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 296. nap

Isten előre közölte Mózessel, hogy az uralkodó nem enged addig, amíg ő meg nem látogatja Egyiptomot ítéleteivel és ki nem hozza onnan Izraelt hatalma kinyilatkoztatásának jeleivel. Minden egyes csapás előtt Mózesnek el kellett mondania a csapás természetét és hatását, hogy a király megmenekedhessen attól, ha el akarja bocsátani a népet. Minden visszautasításra még keményebb csapásnak kell következnie, amíg a fáraó gőgös szíve meg nem alázkodik és el nem ismeri az igaz, élő Istent az ég és a föld Teremtőjét. Az Úr alkalmat akart adni az egyiptomiaknak annak belátására, hogy mennyire erőtlen isteneik állítólagos hatalma, és mennyire értelmetlen szembeszállni Jahve parancsaival. Isten meg akarta büntetni Egyiptom népét bálványimádásukért és el akarta hallgattatni az áldásokkal való dicsekedésüket, amelyeket élettelen istenségeiknek tulajdonítottak. Isten a saját nevét akarta megdicsőíteni, hogy más népek is halljanak hatalmáról, megrettenjenek hatalmas tettei hallatán, és tulajdon népe elforduljon az egyiptomi bálványoktól és csak az ő tiszta imádására szentelje magát. (2Móz 6:9-13).

Mózes és Áron ismét beléptek Egyiptom királyának fényes palotájába. Magas oszlopok, csillogó díszek és a pogány istenek képmásáról készített festmények és szobrok vették körül őket. A leghatalmasabb királyság uralkodója előtt állt meg a rabszolgaságba döntött nép két képviselője és kérte, hogy bocsássa szabadon Izráelt, ahogyan azt Isten megparancsolta nekik. A király csodát követelt isteni megbízatásuk bizonyítékául. Mózes és Áron tudta, hogy mit kell tenniük, ha ezt a bizonyítékot kérik tőlük. Ezért Áron most fogta a botot és a fáraó elé dobta. A bot kígyóvá változott. Az uralkodó azonnal "[...] előhívá a bölcseket és varázslókat [...]. Elveté ugyanis mindenik az ő vesszejét és kígyókká lőnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét" (2Móz 7:11-12). Azután a király még elszántabban kijelentette, hogy az ő bölcsei és varázslói hatalomban teljesen egyenlőek Mózessel és Áronnal; az Úr szolgáit pedig csalóknak nevezte, és teljes biztonságban érezte magát, amikor kéréseik teljesítését visszautasította. Isten hatalma megakadályozta, hogy a fáraó ártson szolgáinak.

Isten keze cselekedte a csodákat, amelyeket Mózes és Áron bemutattak a fáraónak. Azokat nem emberi erű, vagy befolyás hozta létre, amellyel Mózes és Áron rendelkeztek. A csodák meg kellett győzzék a fáraót arról, hogy Mózest a nagy "VAGYOK" küldte, és a fáraónak kötelessége Izraelt elengedni, hogy a nép szabadon szolgálhassa az élű Istent. A mágusok, a varázslók is mutattak be csodákat, de nemcsak a saját szemfényvesztő ügyességükkel dolgoztak, hanem istenüknek, Sátánnak erejével, aki támogatta őket Jahve munkájának utánzásában.

A varázslók valójában nem változtatták botjaikat kígyókká, hanem a nagy csaló segítségével mágiájukkal képesek voltak ezt a látszatot kelteni. Sátánnak nincs hatalma, hogy a botot élő kígyókká változtassa. A gonoszság fejedelme egy bukott angyal minden bölcsességével és hatalmával rendelkezik, de arra nincs hatalma, hogy teremtsen vagy életet adjon; ez egyedül Isten előjoga. Mindaz, ami Sátánnak hatalmában volt, azt meg is tette; utánzatot mutatott be. Az emberi szem számára a botok kígyókká változtak. A fáraó és udvarnokai természetesen azoknak hitték. Külsejükben nem különböztek azoktól a kígyóktól, amelyeket Mózes által Isten hozott létre, bár az Úr azt tette, hogy az élő kígyó elnyelte a látszólagosakat. A fáraó ezt nem tekintette az isteni hatalom megnyilatkozásának, hanem olyan mágia eredményének, amely feljebbvaló volt szolgái varázslatánál.

A fáraó igazolni akarta konokságát, amellyel ellenállt Isten parancsának és igyekezett valami ürügyet találni makacsságára, hogy semmibe vehesse azt a csodát, amit Isten Mózes által tett. Sátán éppen azt adta neki, amit keresett. A varázslók által végzett munkával azt a látszatot keltette az egyiptomiak előtt, hogy Mózes és Áron is csak varázslók és mágusok, és üzenetüket nem lehet olyan tiszteletben részesíteni, mintha az felsőbbrendű lénytől eredne. Így a sátáni csalás elérte célját, megerősítette az egyiptomiakat ellenállásukban, a fáraó szívét pedig megkeményítette. Sátán remélte, hogy Mózest és Áront megingathatja missziójuk isteni eredetének hitében, és így saját eszközei győznek majd. Nem akarta, hogy Izrael gyermekei kiszabaduljanak rabszolgaságukból és az élű Istent szolgálják.

A gonoszság fejedelme előtt azonban még egy mélyebb cél is lebegett a mágusok által létrehozott csodákkal. Jól tudta, hogy Mózes a rabszolgaság igájának Izrael gyermekeiről való széttörésével Krisztust szemlélteti, akinek a bűn uralmát kellett letörnie az egész emberi nemzetség családjáról. Sátán jól tudta, hogy amikor majd Krisztus megjelenik, akkor hatalmas csodákat cselekszik a világ előtt isteni küldtetését bizonyítva. Sátán rettegett Krisztus hatalmától. Azzal, hogy utánozta Isten Mózes által végzett munkáját, nemcsak Izrael kiszabadulását remélte megakadályozni, hanem olyan befolyást kívánt terjeszteni, ami évszázadokkal később aláássa a Krisztus csodáiba vetett hitet. Sátán szüntelenül azon fáradozik, hogy utánozza Krisztus munkáját és megerősítse saját hatalmát, amelyre elszántan igényt tart. Az embereket arra ösztönzi, hogy Krisztus csodáit úgy tekintsék, mint az emberi erű és ügyesség eredményeit. Így Sátán sokak lelkében megsemmisíti a Krisztusban, mint Isten Fiában való hitet, és ráveszi őket, hogy elvessék kegyelme ajándékát, amelyet Isten a megváltás tervében adott.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 6

Salamon a zsidók kivonulása után 480 évvel, uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni a templomot. Az Úr részletes utasításokat adott a bámulatos építkezéshez, Salamon pedig mindent pontosan azok szerint teljesített. Nem akart nagyképű lenni, de szeretett volna egy házat az Úrnak. A pusztában felállított szent sátorhoz hasonlóan, Isten most is szigorú előírásokat adott, és Salamon engedelmeskedett! Az is nagy jelentőséggel bír, hogy az építkezés közepette az Úr megszólítja Salamont – valószínűleg álmában –, és ígéretet tesz neki. Hogyha követi az Urat, megtartja minden rendelését, végrehajtja ítéleteit, és betartja parancsolatait, akkor biztosítja Salamont arról, hogy Izrael gyermekei között fog lakni. Ez a csodálatos ígéret nyilvánvalóvá tette Salamon és Izrael népe előtt, hogy az Úr kitart mellettük. A kezdetektől fogva az volt Isten vágya, hogy az emberekkel lehessen. Mózes ezt a parancsot kapta Istentől: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam" (2Móz 25:8).

A keresztényeknek és mindazoknak, akik szeretik Istent, nagyszerű érzés tudni, hogy a Mindenható csakis arra vágyik, hogy velünk lehessen. A zsoltáríró azt mondja: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!" (Zsolt 90:1). Ennek a hajléknak több jelentése is van: házban lakni, letelepedni, maradni, valamint sátrat és imaházat is jelent. Salamon megtapasztalta Isten jelenlétét az életében, és azt szerette volna, hogy Izrael népe is megértse ennek jelentőségét. Azt szerette volna, hogy ők is megtapasztalják és megértsék, Isten mennyire vágyódik arra, hogy közösségben legyen velünk.

Mi is az élő Isten temploma vagyunk. Végül az emberek megértették, hogy Salamon nagy temploma, amit építtetett, csak egy szimbolikus épület volt. Salamonhoz hasonlóan, aki figyelmesen követte az utasításokat, nekünk keresztényeknek is el kell fogadnunk Isten vezetését, hiszen Szentlelke által Ő maga lakozik bennünk.

Leo Ranzolin

40. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez (máj. 1-7.).

Ahogyan Isten népe egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?

Vagy talán mi, mint a modern Izrael, elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy kiálljunk az elvekért és Istenért?

Isten az Ő irgalmában és kegyelmében megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben. És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”

„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől fertőzött bolygóról. Ámen.”

 Jan White
 Társ lelkész
 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése