Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 296. nap
Isten
előre közölte Mózessel, hogy az uralkodó nem enged addig, amíg ő meg nem
látogatja Egyiptomot ítéleteivel és ki nem hozza onnan Izraelt hatalma
kinyilatkoztatásának jeleivel. Minden egyes csapás előtt Mózesnek el kellett mondania
a csapás természetét és hatását, hogy a király megmenekedhessen attól, ha el
akarja bocsátani a népet. Minden visszautasításra még keményebb csapásnak kell
következnie, amíg a fáraó gőgös szíve meg nem alázkodik és el nem ismeri az
igaz, élő Istent az ég és a föld Teremtőjét. Az Úr alkalmat akart adni az
egyiptomiaknak annak belátására, hogy mennyire erőtlen isteneik állítólagos
hatalma, és mennyire értelmetlen szembeszállni Jahve parancsaival. Isten meg
akarta büntetni Egyiptom népét bálványimádásukért és el akarta hallgattatni az
áldásokkal való dicsekedésüket, amelyeket élettelen istenségeiknek
tulajdonítottak. Isten a saját nevét akarta megdicsőíteni, hogy más népek is
halljanak hatalmáról, megrettenjenek hatalmas tettei hallatán, és tulajdon népe
elforduljon az egyiptomi bálványoktól és csak az ő tiszta imádására szentelje
magát. (2Móz 6:9-13).
Mózes és
Áron ismét beléptek Egyiptom királyának fényes palotájába. Magas oszlopok,
csillogó díszek és a pogány istenek képmásáról készített festmények és szobrok
vették körül őket. A leghatalmasabb királyság uralkodója előtt állt meg a
rabszolgaságba döntött nép két képviselője és kérte, hogy bocsássa szabadon
Izráelt, ahogyan azt Isten megparancsolta nekik. A király csodát követelt
isteni megbízatásuk bizonyítékául. Mózes és Áron tudta, hogy mit kell tenniük,
ha ezt a bizonyítékot kérik tőlük. Ezért Áron most fogta a botot és a fáraó elé
dobta. A bot kígyóvá változott. Az uralkodó azonnal "[...] előhívá a
bölcseket és varázslókat [...]. Elveté ugyanis mindenik az ő vesszejét és
kígyókká lőnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét" (2Móz
7:11-12). Azután a király még elszántabban kijelentette, hogy az ő bölcsei és
varázslói hatalomban teljesen egyenlőek Mózessel és Áronnal; az Úr szolgáit
pedig csalóknak nevezte, és teljes biztonságban érezte magát, amikor kéréseik
teljesítését visszautasította. Isten hatalma megakadályozta, hogy a fáraó
ártson szolgáinak.
Isten
keze cselekedte a csodákat, amelyeket Mózes és Áron bemutattak a fáraónak.
Azokat nem emberi erű, vagy befolyás hozta létre, amellyel Mózes és Áron
rendelkeztek. A csodák meg kellett győzzék a fáraót arról, hogy Mózest a nagy
"VAGYOK" küldte, és a fáraónak kötelessége Izraelt elengedni, hogy a
nép szabadon szolgálhassa az élű Istent. A mágusok, a varázslók is mutattak be
csodákat, de nemcsak a saját szemfényvesztő ügyességükkel dolgoztak, hanem
istenüknek, Sátánnak erejével, aki támogatta őket Jahve munkájának utánzásában.
A
varázslók valójában nem változtatták botjaikat kígyókká, hanem a nagy csaló
segítségével mágiájukkal képesek voltak ezt a látszatot kelteni. Sátánnak nincs
hatalma, hogy a botot élő kígyókká változtassa. A gonoszság fejedelme egy
bukott angyal minden bölcsességével és hatalmával rendelkezik, de arra nincs
hatalma, hogy teremtsen vagy életet adjon; ez egyedül Isten előjoga. Mindaz,
ami Sátánnak hatalmában volt, azt meg is tette; utánzatot mutatott be. Az
emberi szem számára a botok kígyókká változtak. A fáraó és udvarnokai
természetesen azoknak hitték. Külsejükben nem különböztek azoktól a kígyóktól,
amelyeket Mózes által Isten hozott létre, bár az Úr azt tette, hogy az élő
kígyó elnyelte a látszólagosakat. A fáraó ezt nem tekintette az isteni hatalom
megnyilatkozásának, hanem olyan mágia eredményének, amely feljebbvaló volt szolgái
varázslatánál.
A fáraó
igazolni akarta konokságát, amellyel ellenállt Isten parancsának és igyekezett
valami ürügyet találni makacsságára, hogy semmibe vehesse azt a csodát, amit
Isten Mózes által tett. Sátán éppen azt adta neki, amit keresett. A varázslók
által végzett munkával azt a látszatot keltette az egyiptomiak előtt, hogy
Mózes és Áron is csak varázslók és mágusok, és üzenetüket nem lehet olyan
tiszteletben részesíteni, mintha az felsőbbrendű lénytől eredne. Így a sátáni
csalás elérte célját, megerősítette az egyiptomiakat ellenállásukban, a fáraó
szívét pedig megkeményítette. Sátán remélte, hogy Mózest és Áront megingathatja
missziójuk isteni eredetének hitében, és így saját eszközei győznek majd. Nem
akarta, hogy Izrael gyermekei kiszabaduljanak rabszolgaságukból és az élű
Istent szolgálják.
A
gonoszság fejedelme előtt azonban még egy mélyebb cél is lebegett a mágusok
által létrehozott csodákkal. Jól tudta, hogy Mózes a rabszolgaság igájának
Izrael gyermekeiről való széttörésével Krisztust szemlélteti, akinek a bűn
uralmát kellett letörnie az egész emberi nemzetség családjáról. Sátán jól
tudta, hogy amikor majd Krisztus megjelenik, akkor hatalmas csodákat cselekszik
a világ előtt isteni küldtetését bizonyítva. Sátán rettegett Krisztus hatalmától.
Azzal, hogy utánozta Isten Mózes által végzett munkáját, nemcsak Izrael
kiszabadulását remélte megakadályozni, hanem olyan befolyást kívánt
terjeszteni, ami évszázadokkal később aláássa a Krisztus csodáiba vetett hitet.
Sátán szüntelenül azon fáradozik, hogy utánozza Krisztus munkáját és
megerősítse saját hatalmát, amelyre elszántan igényt tart. Az embereket arra
ösztönzi, hogy Krisztus csodáit úgy tekintsék, mint az emberi erű és ügyesség
eredményeit. Így Sátán sokak lelkében megsemmisíti a Krisztusban, mint Isten
Fiában való hitet, és ráveszi őket, hogy elvessék kegyelme ajándékát, amelyet
Isten a megváltás tervében adott.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 6
Salamon a zsidók kivonulása után 480 évvel,
uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni a templomot. Az Úr részletes
utasításokat adott a bámulatos építkezéshez, Salamon pedig mindent pontosan
azok szerint teljesített. Nem akart nagyképű lenni, de szeretett volna egy
házat az Úrnak. A pusztában felállított szent sátorhoz hasonlóan, Isten most is
szigorú előírásokat adott, és Salamon engedelmeskedett! Az is nagy
jelentőséggel bír, hogy az építkezés közepette az Úr megszólítja Salamont –
valószínűleg álmában –, és ígéretet tesz neki. Hogyha követi az Urat, megtartja
minden rendelését, végrehajtja ítéleteit, és betartja parancsolatait, akkor
biztosítja Salamont arról, hogy Izrael gyermekei között fog lakni. Ez a
csodálatos ígéret nyilvánvalóvá tette Salamon és Izrael népe előtt, hogy az Úr
kitart mellettük. A kezdetektől fogva az volt Isten vágya, hogy az emberekkel
lehessen. Mózes ezt a parancsot kapta Istentől: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam"
(2Móz 25:8).
A keresztényeknek és mindazoknak, akik
szeretik Istent, nagyszerű érzés tudni, hogy a Mindenható csakis arra vágyik,
hogy velünk lehessen. A zsoltáríró azt mondja: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!"
(Zsolt 90:1). Ennek a hajléknak több jelentése is van: házban lakni,
letelepedni, maradni, valamint sátrat és imaházat is jelent. Salamon
megtapasztalta Isten jelenlétét az életében, és azt szerette volna, hogy Izrael
népe is megértse ennek jelentőségét. Azt szerette volna, hogy ők is
megtapasztalják és megértsék, Isten mennyire vágyódik arra, hogy közösségben
legyen velünk.
Mi is az élő Isten temploma vagyunk. Végül az
emberek megértették, hogy Salamon nagy temploma, amit építtetett, csak egy
szimbolikus épület volt. Salamonhoz hasonlóan, aki figyelmesen követte az
utasításokat, nekünk keresztényeknek is el kell fogadnunk Isten vezetését,
hiszen Szentlelke által Ő maga lakozik bennünk.
Leo Ranzolin
40. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez
(máj. 1-7.).
Ahogyan Isten népe
egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a
fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy
szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent
szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?
Vagy talán mi, mint a modern Izrael,
elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a
kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható
bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal
tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások
lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy
kiálljunk az elvekért és Istenért?
Isten az Ő irgalmában és kegyelmében
megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül
néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk
hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben.
És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a
tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és
még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”
„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és
bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg
tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől
fertőzött bolygóról. Ámen.”
Jan White
Társ lelkész
Simi Valley Seventh-day Adventist Church,
California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése