Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 27. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet 322. nap
28.
Bálványimádás a Sinai-hegynél
Mialatt
Mózes távol volt, Izrael izgatottan várt. A nép tudta, hogy Mózes Józsuéval
ment fel a hegyre és egyedül lépett be a sűrű sötét felhőbe, amely látható volt
az alul elterülő síkságról, melyet időről-időre az isteni jelenlét villáma
világított meg. Sóváran várakoztak Mózes visszatérésére. Egyiptomban
hozzászoktak az istenség látható ábrázolásához. Nehéz volt most egy láthatatlan
Istenben bízni. Ezért hitük fenntartása érdekében Mózeshez fordultak, hogy
legalább reá támaszkodhassanak. Most azonban Mózest is elvették tőlük. Nap nap
után, hét hét után telt el, és Mózes még mindig nem tért vissza. A felhőt
szemük előtt tisztán láthatták. A táborban sokan már azt gondolták, hogy Mózes
elhagyta őket, vagy pedig megemésztette őt a tűz.
A
várakozás időszaka alatt volt idejük az elmélkedésre, a hallott isteni
törvények feletti gondolkozásra, és szívük felkészítésére a további
kijelentések számára, amelyeket Isten még ad nekik. Nem volt túl sok idejük
erre a munkára. Ha Isten követelményeinek világosabb megértésére fordították
volna idejüket és megalázták volna előtte szívüket, akkor védve lettek volna a
kísértéstől. Azonban nem ezt tették és ezért hamarosan gondatlanokká,
figyelmetlenekké és törvényszegőkké lettek. Különösen vonatkozott ez a hozzájuk
csatlakozott "gyülevész" népre. Türelmetlenekké váltak az ígéret
földje felé vezető úton, nem tudták kivárni, hogy eljussanak a tejjel és mézzel
folyó földre. Ezt a jó földet azonban Isten csak az engedelmesség feltétele
mellett ígérte nekik. Az ígéret földjének látványát elvesztették szemük elől.
Voltak közöttük olyanok, akik ajánlották, térjenek vissza Egyiptomba. A nép
többségének mindegy volt, hogy előre mennek-e Kánaánba, vagy visszatérnek
Egyiptomba, azt azonban elhatározták, hogy nem várnak tovább Mózesre.
Miután
vezetőjük távollétében tehetetlennek érezték magukat, visszatértek régi
babonáikhoz. Elsőként a "gyülevész nép" engedte meg magának, hogy
zúgolódjék és türelmetlenkedjék, és ők voltak a vezérei az ezt követő
hitehagyásnak is. Azon tárgyak között, amelyeket az egyiptomiak az istenség
jelképeinek tartottak, szerepelt az ökör és a borjú. Azoknak ajánlatára, akik a
bálványimádásnak ezt a formáját gyakorolták Egyiptomban, most borjút
készítettek és azt imádták. Isten ábrázolására a nép képmást kívánt csinálni
magának, hogy Mózes helyett ez menjen előttük. Isten a hasonlatosság semmiféle
képét nem adta magáról. Megtiltotta személyének bármiféle tárgyi ábrázolását.
Az Egyiptomban és a Vörös-tengernél véghez vitt hatalmas csodák mind azt a célt
szolgálták, hogy az izraeliták úgy higgyenek benne, mint a láthatatlan
Istenben, aki mégis Izrael mindenható segítője, az egy igaz Isten. Jelenléte
látható megnyilvánulása után való vágyakozásukat Isten a felhőoszloppal és a
tűzoszloppal elégítette ki, amelyek seregeiket vezették és amelyben dicsősége
megnyilvánult a Sion hegyén. Még mindig előttük volt Isten jelenléte a felhő-
és tűzoszlopban, szívükben mégis visszatértek Egyiptom bálványimádásához és a
láthatatlan Isten dicsőségét egy ökör hasonlatosságával cserélték fel.
Mózes
távollétében a bírói hatalom Áronra ruházódott át. A hatalmas tömeg a sátor
körül gyülekezett össze és ezzel a követeléssel álltak elő: "Kelj fel,
csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga
ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott" (2Móz 32:1)
(Lásd Függelék 4. sz. megjegyzését.) Azt mondták, hogy a felhő, amely eddig
vezette őket, most állandóan a hegyen nyugszik és nem vezeti őket többé.
Helyette egy képmásra van szükségük; és ha - amint egyesek ajánlották - úgy
döntenének, hogy visszatérnek Egyiptomba, akkor elnyernék az egyiptomiak
jóindulatát azzal, hogy a képmást vinnék maguk előtt és azt ismernék el
istenükként.
Ebben a
válságban olyan szilárd jellemű, rendíthetetlen bátorságú emberre volt szükség,
aki Isten tiszteletét többre becsülte a népszerűség kegyénél, személyes
biztonságánál, sőt saját életénél is. Izrael jelenlegi vezetője azonban nem
ilyen jellemű ember volt. Áron tiltakozott ugyan a nép véleménye ellen, de
ingadozása és félénksége csak azt eredményezhette, hogy a válságos pillanatban
az emberek csak még határozottabban adtak hangot kívánságuknak. A zűrzavar
növekedett. Úgy látszott, hogy vak, oktalan őrület keríti hatalmába a
sokaságot. Voltak azért néhányan, akik hűségesek maradtak Istennel kötött
szövetségükhöz, de a nép nagyobb része csatlakozott a hitehagyókhoz. Azokat a
keveseket, akik bátorkodtak bálványimádásnak bélyegezni a képmás készítését,
azokat megtámadták, durván bántalmazták, és a keletkezett zűrzavarban életüket
vesztették.
Áron
féltette saját biztonságát és ahelyett, hogy nemesen kiállt volna Isten
tekintélye és tisztelete mellett, engedett a sokaság követeléseinek. Az volt az
első cselekedete, hogy elrendelte az arany fülbevalók összegyűjtését minden
embertől. Abban a reményben tette ezt, hogy a hiúságuk ráveszi majd őket ennek
az áldozatnak a megtagadására. Az emberek azonban készségesen adták oda
ékszereiket. Ezekből Áron öntött borjút készített Egyiptom isteneinek
utánzásaként. A nép felkiáltott: "Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak
téged Egyiptom földéről" (2Móz 32:4). Áron eltűrte Jahvénak ezt a
megsértését. Ennél többet is tett. Mivel látta, hogy az arany borjút milyen
megelégedéssel fogadták, oltárt épített előtte és kihirdette: "Holnap az
Úrnak innepe lesz!" (2Móz 32:5). Ezt a közleményt a hírnökök trombitákkal
adták tovább csoportról csoportra az egész tábor területén. "Felkelvén
azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután
leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani" (2Móz 32:6). Azzal
az ürüggyel, hogy "ünnepet tartanak az Úrnak" átadták magukat a
falánkságnak és a kicsapongó dorbézolásnak.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 10
Jéhu reformja valójában Akháb bűneinek a
büntetése és Baál szolgáinak a kivégzése volt. Bárcsak tartósak maradtak volna
reformjai, és Izrael népe megfordult volna, és követte volna Istent!
Sajnos „Jeroboámnak,
a Nébát fiának bűneitől, aki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az
arany borjúktól, melyek Béthelben és Dánban valának” (2Kir 10:29). Jéhu
erőlködésének eredménye semmibe veszett, és az emberek újra a bálványokat
kezdték imádni.
Miért nehéz a helyes ösvényen maradnunk? Pál
azt mondja: „Óh én nyomorult ember!
Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk
Jézus Krisztus által” (Róm 7:24, 25). Gyengék vagyunk és hajlamosak vagyunk
kísértésbe esni, és ha bárki azt hiszi, hogy elég okos, és szembe tud szállni a
sötétség támadásával, az el fog bukni.
Senkinek ezen a földön nincs olyan sok
tapasztalata, mint az ördögnek, és több ezer évnyi kísértéssel a tarsolyában, ő
a legravaszabb bűnöző, aki valaha élt. Isteni segítség nélkül nincs esélyünk
sátán ellen. De a jó hír az, hogy nem kell egyedül szembeszállnunk vele. Az
Egyetlen, aki sokkal hatalmasabb az ördögnél a mi oldalunkon áll, de nekünk is
döntenünk kell, hogy mellette maradunk.
Hogyha kifogásokat keresel, hogy meghátrálj,
ne tedd! Kiálts Istenhez segítségért, és Ő a te oldaladra áll, hogy megvédjen!
Daniel
Jiao
44. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 28. fejezetéhez
(máj. 29-jún 4.).
Áron példája, amikor
Mózes felment a hegyre, arra késztet, hogy a saját választásaim fölött tűnődjek
el. Amikor nyomással szembesülök, a tömeggel tartok, vagy kitartok az elveim
mellett? Az a vágyam, hogy olyan ember legyek, aki arra ösztönzi a körülötte
lévőket, hogy azt tegyék, ami a helyes, az Istennek tetsző dolgot. Hihetetlenül
fontos, hogy a vezetők számonkérhetők legyenek.
Beleborzongok, amikor olyanokról hallok, akik
nyilvános bűnbe esnek, főképp, ha egyházi vezetőkről van szó. Ez Krisztus
testére, az egész egyházra kihatással lesz: „Isten szemében nincs szörnyűbb
gonoszság, mint mások bűnre való ösztönzése.” (PP 323)
Hála Istennek az Ő kegyelméért! Isten
kegyelme lélegzetelállító, ahogy Áronnal bánt. Áron nem vállalt felelősséget
Izrael bűnéért. „Az emberek – ők tették. Bedobtam az arany fülbevalókat a
tűzbe, és hoppá, már el is tűntek! És lett belőlük aranyborjú!” Mégis, amikor
Áron bűnbánatot tartott, Isten visszaállította őt a főpapi tisztségbe. Ez
lenyűgöző! Csak azok lesznek megbüntetve, akik megmaradnak a lázadásban,. Isten
irgalmassága elképesztő.
Őrizzük meg szívünkben mára ezt a régi
dicsőítést: „Merj Dániel lenni, merj a tömegből kitűnni. Merj biztos céllal
bírni, merd ezt másokkal tudatni!”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése