Az új évben új könyvet kezdtünk el közösen olvasni, a JÉZUS ÉLETE című könyvet. Tarts velünk nap mint nap!
Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ézsaiás könyve 43 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2043&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2043&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten szereti az embert, a porszemnyi embert, aki igen értékes az Ő szemében. Isten azt mondja az emberről, hogy „kedves vagy az én szemeimben és szeretlek.” Egy másik fordításban: „drágának tartalak, és becsesnek… szeretlek.”
2. A szeret az alapja Isten küldetésnyilatkozatának és hozzánk való viszonyulásának.
a. az Ő alkotása vagyunk
b. átsegít bennünket a nehézségeken
c. örökké velünk van
d. dicsőségére teremtett minket
e. Ő a mi Urunk és Királyunk
f. a legnehezebb helyzetből is kiment bennünket
g. Önmagának teremtett minket
h. eltörölte minden bűnünket
3. Az ember, akinek ily fenséges az Alkotója, akit Teremtője ennyire szeret, bűne következtében elfárad saját üres rítusaiban. Az ember belefárad, még egy ilyen Isten szolgálatába is.
4. Isten viszont az emberi hálátlanság ellenére sem fárad el, hűsége, szeretete örök. Milyen érdekes? Az ember belefárad abba, hogy Isten szeretetét elfogadja és élvezze, az Isten pedig nem fárad el abba, hogy megbocsássa bűneinket és rosszaságainkat. Ő csak jót ad nekünk és mi belefáradunk, mi csak rosszat adunk neki és Ő nem fárad bele abba, hogy szeressen bennünket.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki a mi formálónk
b. aki ismeri a nevünket és sajátjának tart minket
c. aki Szabadító és mindent odaad megváltásunkért
d. aki látja félelmeinket és bátorít, hogy ne féljünk
e. akinek isteni voltáról mi tanúskodunk – általunk fogják megtudni, hogy Ő tényleg Isten
f. akinek kezéből senki sem tud kiragadni
g. aki utat készít ott, ahol nincs, amelyen hazavezet bennünket
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudja, Te mennyire értékesnek tartod őt, kedves a Te szemedben és Te szereted őt, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 1-2. fejezet
2. fejezet – A VÁLASZTOTT NÉP (1. rész)
Több mint ezer éven át várta a zsidó nép az Üdvözítő eljövetelét. Erre az eseményre összpontosultak legszebb reményeik. Belefoglalták nevét énekeikbe, jövendöléseikbe, templomi szertartásaikba és családi áhítataikba. S amikor eljött, mégsem ismerték fel Őt. A menny Kincse számukra "gyökér" volt "a száraz földből ", "nem volt [...] alakja és ékessége" (Ésa 53:2), és nem láttak benne semmi szépséget, ami felkeltette volna vonzalmukat. "Az övéi közé jőve, és az övéi nem fogadták be Őt" (Jn 1:11).
Mégis Isten választotta ki Izraelt. Ő hívta el, hogy megőrizze törvényének ismeretét az emberek között, valamint azokat a szimbólumokat és jövendöléseket, amelyek az Üdvözítőre mutattak. Isten azt akarta, hogy ez a nép az üdvösség kútfeje legyen a világ számára. Ami Ábrahám volt vándorlásai földjén, ami József volt Egyiptomban és Dániel Babilónia királyi udvarában, azzá kellett volna válnia a zsidó népnek is a nemzetek között. Istent kellett volna kinyilatkoztatniuk az embereknek.
Amikor Isten elhívta Ábrahámot, így szólt "Megáldalak téged [...] és áldás leszesz [... ] és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei" (1Móz 12:2-3). Ezt a tanítást ismételte meg az Úr a próféták által is. Izraelt közben háború és fogság pusztította, mégis nekik szólt az ígéret: "És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban" (Mik 5:7). A jeruzsálemi templomról az Úr kijelentette Ésaiás által: "Házam imádság házának hivatik minden népek számára" (Ésa 56:7).
Az izraeliták reménysége azonban világi nagyságra irányult. Kánaánba való bemenetelük óta eltávolodtak Isten parancsolataitól, s a pogányok útjain jártak. Isten hiába figyelmeztette őket prófétái által; a pogány elnyomás büntetését is hiába szenvedték el. Minden egyes vallási ébredést még mélyebb hitehagyás követett.
Ha Izrael hű maradt volna Istenhez, akkor Isten úgy valósíthatta volna meg szándékát, hogy megtisztelő helyet biztosít nekik. Ha az engedelmesség útján járnak, akkor az Úr "minden nemzetnél" "feljebbvalóvá" teszi őket "dicséretben, névben és dicsőségben" (5Móz 26:19). "És megérti majd a földnek minden népe - mondja Mózes -, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled" (5Móz 28:10). "A népek [...], akik meghallják majd mind e rendeléseket, [...] ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:6) Hűtlenségük miatt azonban Isten terve csak folytonos csapások és megaláztatások árán valósulhatott meg.
Izrael népét babilóniai fogságba hurcolták, szétszórattak pogány országokba. A szenvedések súlya alatt közülük sokan megújították a szövetség iránti hűségüket. Miközben hárfáikat a fűzfákra függesztették, s a lerombolt szent templomot siratták, az igazság világossága terjedt általuk, és Isten ismerete eljutott a nemzetekhez. A pogány áldozati rendszerek az Isten által elrendelt áldozatok eltorzult változatai voltak. E pogány szertartások őszinte követői közül sokan megtudták a héberektől, hogy mi a jelentőségük azoknak a rendtartásoknak, amelyeket Isten adott népének. Ezek az emberek hitben megragadták az eljövendő Üdvözítőről szóló ígéretet.
A száműzöttek közül sokan üldöztetést szenvedtek. Sokan életükkel fizettek azért, mert ragaszkodtak a szombathoz, és nem vettek részt a pogány ünnepeken. Amikor a bálványimádók el akarták fojtani az igazságot, az Úr királyok és uralkodók elé állította szolgáit, hogy ők és alattvalóik megismerhessék világosságát. Időről időre a héber foglyok a legnagyobb uralkodókat ösztönözték arra, hogy hirdessék annak az Istennek a felsőbbségét, akit ők imádtak.
A babiloni fogság alaposan kigyógyította a zsidókat a faragott képek imádásából. Századokon át szenvedtek a különböző pogány ellenség elnyomásától, míg megszilárdult bennük az a meggyőződés, hogy jólétük az Isten törvénye iránti engedelmességüktől függ. De nagyon sokan nem szeretetből, hanem önző okok késztetésére engedelmeskedtek. Formailag szolgálták ugyan Istent, hogy rangos helyhez jussanak a nemzetek közt, de nem váltak a világ világosságává. Elzárkóztak a világtól, hogy ne essenek a bálványimádás kísértésébe. A Mózes által adott isteni utasítások határt szabtak a pogányokkal való érintkezésüknek, de ezeket a tanításokat helytelenül értelmezték. E tilalmakkal Isten meg akarta őket óvni a pogány szokásokhoz való alkalmazkodástól. Ők azonban válaszfalat emeltek ezekből a korlátozásokból, amelyek elszigetelték Izraelt az összes többi nemzettől. A zsidók úgy tekintettek Jeruzsálemre, mint a saját mennyországukra, és féltek attól, hogy az Úr kegyelmet ad a pogányoknak is.
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés