Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 291. nap
Amint
múltak az évek és Mózes terelgette nyáját a magányos helyeken, közben népe
elnyomott helyzetén gondolkodott. Elvonult előtte atyáinak története és
Istennek ígéretei, amelyeket választott népének adott örökségül. Izraelért
mondott imái felszálltak az egek Urához. A menny angyalai vették körül
fényükkel. Itt, a Szentlélek ihletése alatt írta meg első könyvét: a teremtés
történetét. A puszta magányosságában eltöltött hosszú évek gazdagok voltak
áldásban. Nemcsak Mózes és népe, hanem az egész világ számára áldásul
szolgáltak a korszakok folyamán.
"És
lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Egyiptom királya, Izráel fiai pedig
fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság
miatt való kiáltásuk Istenhez. És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és
megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. És
megtekinté Isten az Izrael fiait és gondja vala rájok Istennek" (2Móz
2:23-25). Elérkezett Izrael megszabadításának ideje. Isten szándékát véghez
vinni, hogy megszégyenüljön az emberi gőg és büszkeség. Egy alázatos
pásztorembernek kellett szabadítóként előállnia, akinek csak egy bot volt a kezében.
Isten azonban ezt a pásztorbotot hatalma jelképévé akarta tenni. Egy nap,
amikor Mózes a nyáját a Hóreb, "az Isten hegye" közelében terelgette,
egy csipkebokrot pillantott meg, amelynek az ágai, levélzete és a törzse
lángokban állt, de mégsem égett el. Amikor közelebb ment az égő csipkebokorhoz,
hogy megnézze ezt a csodálatos látványt, egy hang a nevén szólította. Mózes
remegő ajakkal ezt felelte: "Ímhol vagyok". A hang arra
figyelmeztette, hogy ne közeledjék a bokorhoz tiszteletlenül: "[...] oldd
le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. [...] Én
vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak
Istene" (2Móz 3:5-6). ő volt az, aki a szövetség angyalaként kijelentette
magát az atyáknak a múltban. "[...] Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert
fél vala az Istenre tekinteni" (2Móz 3:6).
Alázatosság
és tisztelet kell jellemezze azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak.
Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg őt
elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg
a nagy, a mindenható és szent Istent - aki a megközelíthetetlen mennyei
világosságban lakozik - mintha velük egyenlő, vagy alsóbbrendű lény volna.
Vannak, akik úgy viselkednek Isten házában, ahogy nem merészelnének viselkedni
egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az
Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is
eltakarják orcájukat. Istent nagy tiszteletben kell részesítenünk és mindazok,
akik jelenlétének tudatában vannak, alázattal hajolnak meg előtte. Jákóbbal
együtt így kiáltanak fel: "[...] Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez,
hanem Istennek háza, és az égnek kapuja" (1Móz 28:17).
Mialatt
Mózes tiszteletteljes félelemmel várakozott Isten előtt, a hang így folytatta:
"[...] Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban vagyon
és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem
szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Egyiptombeliek kezéből
és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó
földre, [...] most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én
népemet, az Izráel fiait Egyiptomból" (2Móz 3:7-8.10).
Mózes
ámulattal és rémülten hallotta a parancsot. Mentegetve mondta: "[...]
Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait
Egyiptomból?" Isten pedig ezt felelte: "Én veled lészek! és ez lesz a
jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a
hegyen fogtok szolgálni az Istennek" (2Móz 3:11-12).
Mózes
még ezek után is csak azokra a nehézségekre gondolt, amelyekkel szembe kell
néznie: népe vakságára, tudatlanságára és hitetlenségére, hiszen sokaknak
közülük fogalmuk sem volt Istenről. Mindazáltal így válaszolt: "Ímé én
elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött
engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?"
Erre Isten így felelt: "VAGYOK AKI VAGYOK [...] Így szólj az Izráel
fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok" (2Móz 3:13-14).
Ezután
azt a parancsot kapta Mózes, hogy először Izrael véneit gyűjtse össze, mégpedig
elsősorban azokat, akik közülük a legnemesebbek és legigazabbak, és akik régóta
bánkódtak rabszolgaságuk bilincsei miatt. Ezeknek adja át Isten üzenetét és
ígéretét: hogy megszabadítja őket. Azután ezekkel a vénekkel együtt jelenjék
meg a fáraó előtt és ezt mondja néki: "[...] Az Úr, a héberek Istene
megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy
áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek" (2Móz 3:18).
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 1
Az egyik legnagyobb probléma a történelem
során a királyok örökösödése volt.
Mindig vannak, akik hatalomra éhesek, és trónra akarnak lépni. Dávid
megöregedett és gyengévé vált. Az emberek Salamon beiktatását és megkoronázását
várták. Adónia, Dávid fia, feltehetőleg a legidősebb valamennyi közül,
megragadja a lehetőséget, hogy fellázadjon és Izrael királyi trónjára üljön.
Absolon bátyja volt, és feltételezte, joga van az uralkodói székhez. Azt
mondják, mindenben Absolont utánozta. Nyilvánvalóan úgy vélte, hogy szépsége és
kiállása feljogosítja őt, mint ahogy Saul esetében történt. Az apja által
elkényeztetettként azt gondolta, mivel ő a legidősebb, övé lesz a királyság, ha
kell, akár erőszakkal is. Idősebb volt Salamonnál, de sokkal kevésbé alkalmas,
mint ő. Adónia élvezte Joáb támogatását, és remélte, hogy a sereg az ő oldalára
áll. Azt is remélte, hogy Abjátár, a főpapok egyike, szintén támogatni fogja
őt. Szomorú látni, hogy ez a két ember, akik Dávid jó barátai voltak, Adóniához
csatlakozik a hatalom utáni hajszában.
Adónia minden követ megmozgat, nagy
ünnepséget szervez, ahová meghívja az egész családját, a király fiait, Júda
férfiait, és a király szolgáit. Figyelemre méltó, hogy nem volt jelen Nátán, a
próféta, Benája és a tekintélyes emberek, és Salamon, a fivére. Tudta, hogy
Dávid Salamont akarja örökösévé koronázni. Nátán nem akart még egy
katasztrofális szituációt, mint amilyet Absolon teremtett. Eleget tett prófétai
elhívásának, és figyelmeztette Betsabét. Ő bement a király elé, és mindketten
elmondták neki, hogy Adónia Izrael királyának kiáltotta ki magát. Dávid
behívatta Sádók papot, Benáját és Nátánt, akiket Adónia nem hívott meg, és bár
öreg volt és beteges, ugyanúgy Lélekkel teljes volt, mint fiatal korában, és
gyorsan cselekedett. Salamont egy öszvéren Gihónba küldte. Ott Sádók pap
felkente őt, és amint megkoronázták, mindenki felkiáltott „Éljen Salamon
király!”, mivel ő lett Izrael új királya. Amikor ennek híre elért Adóniához, ő
életét féltve bemenekült a szentélybe, és megragadta az oltár szarvait. Itt is
láthatjuk Salamon nagyságát. Megtehette volna, hogy lázadásáért halállal fizet
fivérének. Mindazonáltal megbocsát neki, és megparancsolja, miként viselkedjen:
az élete attól függ, megígéri-e, hogy közönséges polgár lesz és hűséges az új
királyhoz.
Mindannyiunk számára van mit tanulni ebből a
fejezetből. Istennek megvan a módszere, hogy megalázza azokat, akik
felmagasztalják magukat.
Leo
Ranzolin
nyugalmazott Generál
Konferenciai alelnök
39. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez
(ápr. 24-30.).
Ez a fejezet
Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett
kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a
fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által
megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda
bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!
A
zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen
bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket.
Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem
vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a
kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem
előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett
erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk
sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.
Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven
éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra
hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök
hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte
napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor
formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten
ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája
előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen
bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)
A vezetői képességek fejlesztése a
lelkiséggel kezdődik!
Skip Bell
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése