Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 292. nap
Isten
előre figyelmeztette Mózest, hogy a fáraó elutasítja kérésüket és nem engedi
meg, hogy Izrael népe kimenjen a pusztába. De azért Isten szolgájának nem
szabad elcsüggednie, mert éppen ezzel akarja megmutatni hatalmát az egyiptomiak
és tulajdon népe előtt is: "Kinyújtom azért az én kezemet és megverem
Egyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát
titeket" (2Móz 3:20).
Isten
utasításokat is adott Mózesnek a kivonulásra való felkészülésre vonatkozólag,
amelyeket végre kellett hajtania. Ezt mondta az Úr: "És kedvessé tészem e
népet az Egyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek
üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó
asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat?" (2Móz
3:21-22). Az egyiptomiak meggazdagodtak annak a munkának az árán, amelyet
igazságtalanul végeztettek az izraelitákkal. Amikor most indulóban voltak új
otthonuk felé, jogosan igényelhették az egyiptomiaktól nehéz munkájuk jutalmát.
Értékes dolgokat kellett kérniük egyiptomi szomszédaiktól, amelyeket könnyen
lehetett vinni. Isten kedvessé tette őket az egyiptomiak előtt. Azok a hatalmas
csodák, amelyeket Isten szabadulásuk érdekében tesz majd, annyira megfélemlítik
az egyiptomiakat, hogy az izraelita rabszolgák minden kérését teljesíteni
fogják.
Mózes
azonban még mindig legyőzhetetlennek látszó nehézségeket látott maga előtt.
Mivel tudta volna bizonyítani népének, hogy valóban az Isten küldte őt?
"De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra" - mondta az Úrnak
- "sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr" (2Móz 4:1). Isten
ekkor érzékelhető jelt adott. Azt parancsolta Mózesnek, hogy a botját vesse a
földre. Amikor Mózes ezt megtette, a bot kígyóvá változott "[...] és Mózes
elfutamodék előle". Ezután azt parancsolta neki, hogy ragadja meg a
kígyót, és amikor ezt megtette, akkor az bottá változott. Isten azután azt
parancsolta, dugja kezét a keblébe. Mózes engedelmeskedett, és amikor
"[...] kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó" (2Móz
4:3-4.6). Isten parancsára ismét bedugta kezét keblébe, kihúzva azt onnan olyan
volt mint a másik. Ezekkel a jelekkel az Úr arról biztosította Mózest, hogy
mind saját népének, mind a fáraónak be kell látnia, hogy Egyiptom királyánál
hatalmasabb valaki nyilatkozott meg közöttük.
Isten
szolgáját azonban még mindig lenyűgözte az a gondolat, hogy valami különös és
csodálatos munkának az elvégzése vár rá. Zavarában és félelmében mentségként
most ékesszólásának hiányát hozta fel: "Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen
szóló sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te
szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok" (2Móz 4:10). Mózes
oly régen jött el Egyiptomból, hogy nyelvüket már nem ismerte és nem használta
olyan jól, mint amikor közöttük volt.
Az Úr
azonban így szólt hozzá: "Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz
némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?" A következő
biztosítékot adta ehhez: "Most hát eredj és én lészek a te száddal, és
megtanítlak téged arra, amit beszélned kell" (2Móz 4:11-12). Mózes azonban
még mindig azért könyörgött, hogy Isten válasszon és küldjön helyette
alkalmasabb személyt. Ezek a mentségek Mózes alázatosságából és félénkségéből
fakadtak; de miután az Úr megígérte, hogy eltávolít útjából minden nehézséget
és megadja a sikert, minden további vonakodás bizalmatlanságról tanúskodott.
Mózesnek ez a vonakodása azt mutatta, hogy: Isten nem tudja őt a megbízott nagy
feladatra képesíteni, vagy Isten tévedett emberének megválasztásában.
Isten
most Mózest Áronhoz, idősebb testvéréhez irányította, aki tökéletesen beszélte
a nyelvet. Az Úr tudtára adta Mózesnek, hogy Áron elébe jön és így találkoznak.
Az Úr a következőkben, ellentmondást nem tűrően rendelkezett: "Beszélj
azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő
szájával és megtanítlak titeket arra, amit cselekedjetek. És ő beszél majd
helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten
gyanánt. Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama
jeleket" (2Móz 4:15-17). Mózes nem vonakodhatott tovább, minden kifogást
és mentséget eloszlatott Isten.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 2
Dávid élete végéhez
közeledett. Fiát, Salamont Izrael királyává koronázták. Dávid tapasztalatból
tudja, hogy ez milyen óriási feladat és felelősség. Emlékszik a
megpróbáltatásokra és nehézségekre, a győzelmekre és az átverésekre. Azt
reméli, hogy megoszthat néhány bölcs tanácsot az új királlyal, ami neki is
segített uralkodása idején. Salamon testvérével, Adóniával való bánásmódjában
már bizonyította nagylelkűségét.
Dávid egy öt pontból
álló megbízatást ad át Salamonnak királysága kezdetén: (1) legyél erős; (2)
szolgáld az Urat azzal, hogy az Ő útján jársz, megtartod az Ő rendeléseit,
parancsolatait és bizonyságait; (3) bánj Jóábbal bölcsességed szerint, hiszen
tudod, mit tett velem; (4) legyél jóságos Barzillai fiaihoz; (5) bánj bölcsen
Simeivel és ne hagyd, hogy természetes halált haljon. Dávid azt akarta, hogy
Salamon tiszta lappal kezdjen. Dávid sok hibát ejtett a múltban, és ezt nagyon
jól tudta. Azt remélte, hogy fia tanul tapasztalatából. Dávid meghalt, úgy
ahogyan 1 Krónika 29:28 feljegyzi: „jó
vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve.”
Salamon uralma most
erős alapokon áll, viszont testvére Adónia egy másik hibát követ el. Abiságot
akarja feleségül, a gyönyörű lányt, aki Dávid gondozója volt idős korában.
Ezzel a tettével a trónt igényelte újra. Nagyon világos, hogy mit akart, és
ezért az életével fizetett. A másik áldozat Abjátár pap volt. Dáviddal való
barátságára való tekintettel, megkímélték az életét és hazaküldték. Ez egy
nagyon megalázó tapasztalat volt! Amikor Jóáb meghallotta, hogy Adónia halott,
elkezdett aggódni az életéért, és a szentélybe menekült. Többrendbeli
gyilkosságért és Dávid iránti hűtlenségéért találtatott bűnösnek. Salamon
parancsára Benája, a hadsereg parancsnoka elment a szentélybe, és megölte Jóábot.
Csak Sémei volt még hátra, aki megszegte Salamonnak tett ígéretét, hogy nem
hagyhatja el Jeruzsálemet, és elment szökött rabszolgái után, amiért életével
fizetett.
Az ősi beszámoló ezen
fejezete bemutat néhány dolgot: azt, hogy Salamon milyen szépen és udvariasan
viszonyul édesanyjához; Adónia cseleit és ambícióját, aki tanulhatott volna az
első esetből, amikor testvére jólelkűen bánt vele. Beszámol továbbá Jóáb,
Abjátár és Sémei sorsáról, akik hibákat követtek el, és nem voltak hűségesek
Dávidhoz.
Isten ítélete vár
mindnyájunkra, akik nem vagyunk hűségesek Istenhez, nem vagyunk lojálisak az
egyházhoz és vezetőinkhez.
Leo
Ranzolin
39. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez
(ápr. 24-30.).
Ez a fejezet
Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett
kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a
fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által
megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda
bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!
A
zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen
bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket.
Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem
vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a
kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem
előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett
erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk
sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.
Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven
éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra
hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök
hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte
napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor
formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten
ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája
előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen
bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)
A vezetői képességek fejlesztése a
lelkiséggel kezdődik!
Skip Bell
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése