2016. április 29., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 29 - PÉNTEK - 1 Királyok 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 292. nap

Isten előre figyelmeztette Mózest, hogy a fáraó elutasítja kérésüket és nem engedi meg, hogy Izrael népe kimenjen a pusztába. De azért Isten szolgájának nem szabad elcsüggednie, mert éppen ezzel akarja megmutatni hatalmát az egyiptomiak és tulajdon népe előtt is: "Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket" (2Móz 3:20).

Isten utasításokat is adott Mózesnek a kivonulásra való felkészülésre vonatkozólag, amelyeket végre kellett hajtania. Ezt mondta az Úr: "És kedvessé tészem e népet az Egyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat?" (2Móz 3:21-22). Az egyiptomiak meggazdagodtak annak a munkának az árán, amelyet igazságtalanul végeztettek az izraelitákkal. Amikor most indulóban voltak új otthonuk felé, jogosan igényelhették az egyiptomiaktól nehéz munkájuk jutalmát. Értékes dolgokat kellett kérniük egyiptomi szomszédaiktól, amelyeket könnyen lehetett vinni. Isten kedvessé tette őket az egyiptomiak előtt. Azok a hatalmas csodák, amelyeket Isten szabadulásuk érdekében tesz majd, annyira megfélemlítik az egyiptomiakat, hogy az izraelita rabszolgák minden kérését teljesíteni fogják.

Mózes azonban még mindig legyőzhetetlennek látszó nehézségeket látott maga előtt. Mivel tudta volna bizonyítani népének, hogy valóban az Isten küldte őt? "De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra" - mondta az Úrnak - "sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr" (2Móz 4:1). Isten ekkor érzékelhető jelt adott. Azt parancsolta Mózesnek, hogy a botját vesse a földre. Amikor Mózes ezt megtette, a bot kígyóvá változott "[...] és Mózes elfutamodék előle". Ezután azt parancsolta neki, hogy ragadja meg a kígyót, és amikor ezt megtette, akkor az bottá változott. Isten azután azt parancsolta, dugja kezét a keblébe. Mózes engedelmeskedett, és amikor "[...] kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó" (2Móz 4:3-4.6). Isten parancsára ismét bedugta kezét keblébe, kihúzva azt onnan olyan volt mint a másik. Ezekkel a jelekkel az Úr arról biztosította Mózest, hogy mind saját népének, mind a fáraónak be kell látnia, hogy Egyiptom királyánál hatalmasabb valaki nyilatkozott meg közöttük.

Isten szolgáját azonban még mindig lenyűgözte az a gondolat, hogy valami különös és csodálatos munkának az elvégzése vár rá. Zavarában és félelmében mentségként most ékesszólásának hiányát hozta fel: "Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok" (2Móz 4:10). Mózes oly régen jött el Egyiptomból, hogy nyelvüket már nem ismerte és nem használta olyan jól, mint amikor közöttük volt.

Az Úr azonban így szólt hozzá: "Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?" A következő biztosítékot adta ehhez: "Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell" (2Móz 4:11-12). Mózes azonban még mindig azért könyörgött, hogy Isten válasszon és küldjön helyette alkalmasabb személyt. Ezek a mentségek Mózes alázatosságából és félénkségéből fakadtak; de miután az Úr megígérte, hogy eltávolít útjából minden nehézséget és megadja a sikert, minden további vonakodás bizalmatlanságról tanúskodott. Mózesnek ez a vonakodása azt mutatta, hogy: Isten nem tudja őt a megbízott nagy feladatra képesíteni, vagy Isten tévedett emberének megválasztásában.

Isten most Mózest Áronhoz, idősebb testvéréhez irányította, aki tökéletesen beszélte a nyelvet. Az Úr tudtára adta Mózesnek, hogy Áron elébe jön és így találkoznak. Az Úr a következőkben, ellentmondást nem tűrően rendelkezett: "Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, amit cselekedjetek. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt. Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket" (2Móz 4:15-17). Mózes nem vonakodhatott tovább, minden kifogást és mentséget eloszlatott Isten.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 2

Dávid élete végéhez közeledett. Fiát, Salamont Izrael királyává koronázták. Dávid tapasztalatból tudja, hogy ez milyen óriási feladat és felelősség. Emlékszik a megpróbáltatásokra és nehézségekre, a győzelmekre és az átverésekre. Azt reméli, hogy megoszthat néhány bölcs tanácsot az új királlyal, ami neki is segített uralkodása idején. Salamon testvérével, Adóniával való bánásmódjában már bizonyította nagylelkűségét.

Dávid egy öt pontból álló megbízatást ad át Salamonnak királysága kezdetén: (1) legyél erős; (2) szolgáld az Urat azzal, hogy az Ő útján jársz, megtartod az Ő rendeléseit, parancsolatait és bizonyságait; (3) bánj Jóábbal bölcsességed szerint, hiszen tudod, mit tett velem; (4) legyél jóságos Barzillai fiaihoz; (5) bánj bölcsen Simeivel és ne hagyd, hogy természetes halált haljon. Dávid azt akarta, hogy Salamon tiszta lappal kezdjen. Dávid sok hibát ejtett a múltban, és ezt nagyon jól tudta. Azt remélte, hogy fia tanul tapasztalatából. Dávid meghalt, úgy ahogyan 1 Krónika 29:28 feljegyzi: „jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve.”

Salamon uralma most erős alapokon áll, viszont testvére Adónia egy másik hibát követ el. Abiságot akarja feleségül, a gyönyörű lányt, aki Dávid gondozója volt idős korában. Ezzel a tettével a trónt igényelte újra. Nagyon világos, hogy mit akart, és ezért az életével fizetett. A másik áldozat Abjátár pap volt. Dáviddal való barátságára való tekintettel, megkímélték az életét és hazaküldték. Ez egy nagyon megalázó tapasztalat volt! Amikor Jóáb meghallotta, hogy Adónia halott, elkezdett aggódni az életéért, és a szentélybe menekült. Többrendbeli gyilkosságért és Dávid iránti hűtlenségéért találtatott bűnösnek. Salamon parancsára Benája, a hadsereg parancsnoka elment a szentélybe, és megölte Jóábot. Csak Sémei volt még hátra, aki megszegte Salamonnak tett ígéretét, hogy nem hagyhatja el Jeruzsálemet, és elment szökött rabszolgái után, amiért életével fizetett. 

Az ősi beszámoló ezen fejezete bemutat néhány dolgot: azt, hogy Salamon milyen szépen és udvariasan viszonyul édesanyjához; Adónia cseleit és ambícióját, aki tanulhatott volna az első esetből, amikor testvére jólelkűen bánt vele. Beszámol továbbá Jóáb, Abjátár és Sémei sorsáról, akik hibákat követtek el, és nem voltak hűségesek Dávidhoz.

Isten ítélete vár mindnyájunkra, akik nem vagyunk hűségesek Istenhez, nem vagyunk lojálisak az egyházhoz és vezetőinkhez.


Leo Ranzolin

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése