Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 2 - KEDD - Mózes negyedik könyve 22. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 22. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2022&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2022&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ennek a fejezetnek igen sok tanulsága van. Bálám valaha jó ember volt, Isten prófétája, de „a gonoszság díját kedvelte” (2Pt 2:15). Szerette a pénzt, és sátán a kapzsiság bűne által szerezte meg az uralmat felette. Amikor Bálák, Moáb királya elküldte a fizetséget és arra kérte Bálámot, hogy átkozza meg Izraelt, Bálám tudta, hogy Isten biztosan nem akarja ezt. Mivel az ellentétes volt személyes vágyaival, félretetette Isten akaratát, de azt a látszatot keltette, hogy Istenhez fordul megkérdezni, mit tegyen. Bálám saját útját választotta, és megkísérelte megszerezni ehhez Isten jóváhagyását. Sokan ezt teszik ma is. Tudják, mi a kötelességük, de az ellentétben áll saját kívánságaikkal. Ismerik Isten Igéjét, mégis felhagynak egy időre azzal, hogy a buzgón imádkozzanak világosságért. Tiltott utakon sietnek előre, és dühösek lesznek mindenkire, aki meg akarja akadályozni romlásukat – akárcsak Bálám a szamarára.

Bálám azzal, ahogy az állattal bánt, kimutatta, milyen lélek lakozik benne. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen” (Péld 12:10). Sokan ma már egyáltalán nem érzik bűnnek az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot. Az a hajlam, hogy fájdalmat okozzunk akár embertársainknak, akár az állatoknak, mindenképp' sátáni jellemvonás. Ha szemeik megnyílnának, mint annak idején Bálám szemei, akkor látnák az angyalokat, akik szemtanúként vannak jelen.

Bálám annyira elvakultan sietett pénzéért, hogy még amikor az állat megszólalt, akkor sem állt meg elgondolkodni, hogy is van ez a dolog. Isten kegyelme azonban végig megnyilvánul ebben a történetben. Isten még akkor sem hagyta el Bálámot, amikor a próféta elutasította az Úr eredeti tervét, hanem kidolgozott egy másik tervet. Isten mindig munkálkodik életünkben. Még amikor hibákat követünk el, és nem követjük Isten ránk vonatkozó tervét, Ő akkor sem hagy magunkra, hanem kidolgoz egy B vagy C tervet. Legyen hála hosszútűréséért és kegyelméért!

Nancy Costa

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy őszintén és teljes szívéből szeressen téged! Adjad, hogy annyira közel legyen Hozzád, hogy semmi előny, vagy anyagi javak ne tudják elvakítani őt, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet

26. fejezet – A VÖRÖS-TENGERTŐL A SINAI-HEGYIG (3. rész)

Isten nem feledkezett meg Izrael szükségleteiről. Isten ezt mondta népe vezetőinek: "Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret" (2Móz 16:4). Ugyanakkor utasítást is adott, hogy a nép a napi ellátmányát naponként gyűjtse össze, a hatodik napon azonban dupla mennyiséget szedjen össze, hogy a szombat szent napját tiszteljék.

Mózes biztosította a gyülekezetet arról, hogy a szükségleteiket Isten kielégíti. "Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok" - majd hozzáfűzte - "de mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen" (2Móz 16:8). Azután megparancsolta Áronnak, mondja meg nekik: "[...] Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat" (2Móz 16:9). Mialatt Áron beszélt Izrael fiai egész gyülekezetéhez, azok "[...] a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsősége megjelenék a felhőben" (2Móz 16:10). Eddig soha nem látott fényesség jelezte Isten jelenlétét. A kinyilatkoztatás útján - amelyet Isten az érzékeikhez szabott - el kellett jutniuk Isten ismeretére. Meg kellett tanulniuk, hogy a Legfenségesebb, és nem csupán csak az ember Mózes a vezetőjük, hogy féljék nevét és engedelmeskedjenek szavának.

Alkonyatkor a fürjek hatalmas serege vette körül és lepte el a tábort úgy, hogy mindenki számára volt elegendő hús. Reggel pedig a talaj felszínén "[...] apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön" (2Móz 16:14). "[...] olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe" (4Móz 11:7) "Amint megláták az Izrael fiai, mondának egymásnak: Mán ez!" (2Móz 16:15). Az emberek "manná"-nak nevezték el. Mózes pedig ezt mondta: "Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül" (2Móz 16:15). Az emberek összegyűjtötték a mannát és látták, hogy bőségesen elég volt mindenki számára. "Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé" (4Móz 11:8). Az Úr utasítása szerint naponta minden személy számára egy "ómerrel" kellett szedjenek a mannából. Nem volt szabad abból meghagyniuk reggelre. Néhányan megkíséreltek megtartani belőle a következő napig, de az nem volt többé alkalmas eledelnek, mert megférgesedett. Az egy napra elegendő mannát reggel kellett összegyűjteniük. Mindazt a mannát, ami a talajon maradt, a nap elolvasztotta.

A manna összegyűjtése közben rájöttek, hogy egyesek többet, míg mások kevesebbet szedtek a meghatározott mennyiségnél. Amikor megmérték a szedett mannát "ómerrel", úgy találták, hogy "[...] annak aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása" (2Móz 16:18). Ennek a szentírási résznek a magyarázatát éppen úgy, mint a gyakorlati leckéjét Pál apostol adja meg a Korinthusiakhoz írott második levelében, amikor azt mondja: "nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását. Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen, Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje" (2Kor 8:13-15).

A hatodik napon a nép két ómert szedett minden egyes személy részére. A vezetők azonnal tudatták Mózessel a történteket. Ő pedig ezt felelte: "Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre" (2Móz 16:23). Így cselekedtek, és a manna nem romlott meg. "És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn" (2Móz 16:25).