Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/8
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/8
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az a nemzedék, amely elfogadta a beszámolót – azt a beszámolót, ami arról szólt, hogy az ígéret földje tele van óriásokkal és ők elvesznek, ha engedelmeskednek Istennek és bevonulnak –, meghalt a sivatagban. Miközben az óriások méretére összpontosítottak, szem elől tévesztették Isten nagyságát. Így Isten megengedte számukra a pusztai tapasztalatot azért, hogy időközben létrejöhessen egy olyan új nemzedék, amely sokkal jobban függ Tőle, és nem önmagára támaszkodik.
A sivatagban Isten vezette a népet, és próbára is tette őket, hogy megismerjék szívük állapotát. Rá akarta vezetni őket arra, hogy felismerjék: az a kenyér, amelyről naponta gondoskodott, nem elég. Igéje sokkal fontosabb az elfogyasztott mannánál. Az Isten Igéje iránti bizalmatlanság oda vezette Izraelt, hogy már nem hittek Urukban. Csakis úgy léphettek volna be az ígéret földjére, ha megújulnak Istenben az Ő szavában való hit által. Az Ő szava teremtette a világot, és ugyanolyan hatalommal képes újjáteremteni az emberi szívet is. Ha Igéjén keresztül Isten életével töltekezünk be, eloszlik az óriásoktól való félelem, legyenek azok bármilyen fenyegetőek.
Isten kinyilvánította gyermekei iránti szeretetét azért, hogy ők megnyissák szívüket szeretetének fogadására, és arra, hogy viszontszeressék Őt. Ruhájuk nem kopott el, lábuk nem dagadt meg. Isten átvezette őket „a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak; a kiszikkadt földön, ahol nincs víz” (15. vers – új prot. ford.). Isten áldásokat és próbákat adott nekik. A víz szabadon ömlött Mózes kimondott szavára. Mindez azért volt, hogy megalázzák magukat: „Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled” (16. vers – új prot. ford.). Ő nem csupán a próba kedvéért próbálta meg őket, hanem azért, hogy jót tegyen velük; hogy megtanuljanak benne bízni; és áldásban részesüljenek. Isten reményt adott nekik. A jövőjükre, az ígéret földjére összpontosított, hogy felülemelje őket a sivatagi vándorlás viszontagságain; hogy reményt, célt, várakozást adjon nekik, hogy higgyenek az áldásokban, hiszen máris áldottak. „Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen erednek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szűkölködöl semmiben sem; olyan földre, amelynek a köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz” (7-9 vers – új prot. ford.). Micsoda különbség ez a száraz sivataghoz képest, amely tele van hatalmas kövekkel és mérgező állatokkal!
Az utolsó időben, mielőtt a mennyei Kánaánba belépnénk, Isten ezt mondja: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14). Isten hív: „Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17). Azok, akik bőségesen fogyasztottak a Krisztus által felkínált vízből az Ő Igéjén keresztül, szeretetből megtartják az Ő parancsolatait (Jn 14:15), örömmel belépnek a városba, és sokkal nagyobb mértékben élvezik azt, mint a földi Kánaánt (1Kor 2:9). A büszkeség eltűnt, megszabadultak énjüktől, és azért élnek, hogy örökké Istent dicsőítsék. Isten vágyik arra, hogy otthon köszönthessen téged! Ezért tölts időt minden nap az Ő Igéjével, hogy az örökkévalóságot is Vele tölthesd az újjáteremtett Földön!
Norman Gulley
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 29. fejezet
29. fejezet – SÁTÁN ELLENSÉGESKEDÉSE A TÖRVÉNNYEL (4. rész)
Az egész világegyetem tanúja volt a Sinai hegynél lejátszódott eseménynek. A két kormányzati rendszer eredményei már világosan feltárták az Isten és a Sátán uralma közötti ellentétet. Más világok bűntelen lakói láthatták Sátán hitehagyásának következményeit és azt az uralmi rendszert, amelyet a mennyben akart bevezetni, ha Isten megengedte volna szándékának megvalósítását.
Azzal, hogy az embereket a második parancsolat megsértésére indította, Sátán az isteni Lényről alkotott eszméiket akarta lealjasítani. A negyedik parancsolat félredobásával pedig arra akarta indítani őket, hogy teljesen feledkezzenek meg Istenről. Isten azt igényli, hogy az emberek a pogány istenek helyett csak őt tiszteljék és imádják. Isten ezt az igényét arra alapítja, hogy ő a Teremtő, és hogy minden lény neki köszönheti létét. Így tárja ezt elénk a Biblia. Jeremiás próféta ezt mondja: "De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével." "Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésük idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálcája; Seregek Ura az ő neve" (Jer 10:10-12.14-16). A szombat Isten teremtő hatalmának az emlékeként úgy mutat Istenre, mint a mennynek és a földnek Alkotójára. Ezért a szombat állandó bizonysága Isten létezésének és emlékeztetője nagyságának, bölcsességének és szeretetének. Ha a szombatot mindig szentül megtartották volna, akkor sohasem lett volna senki istentagadóvá vagy bálványimádóvá a földön.
A szombat intézménye az Édenből ered. Éppen olyan idős, mint maga a világ. A pátriárkák a teremtéstől kezdve megtartották a szombatot. Az egyiptomi fogság alatt a munkavezetők a szombat megsértésére kényszerítették az izraelitákat, és ezért e nap szentségének tudata nagyrészt elhalványult. Amikor a törvényt kihirdették a Sinai hegynél, akkor a negyedik parancsolat első szavai így hangzottak: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8). Ez azt mutatja, hogy a szombatot nem akkor és ott rendelte el és vezette be Isten. A szombat eredetét a teremtésnél találjuk meg. Sátán azért, hogy Istent kitörölje az emberek elméjéből, le akarta dönteni a szombat nagy emlékművét. Ha Sátán az embereket rá tudta volna venni arra, hogy feledkezzenek meg Teremtőjükről, akkor nem tanúsítottak volna többé semmi ellenállást a bűn, a gonosz hatalmával szemben és biztosan megszerezte volna zsákmányát.
Sátánt Isten törvénye ellen való háborúskodása arra ösztökélte, hogy a Tízparancsolat minden szabálya, előírása ellen hadakozzék. Isten, a mindenség atyja iránti szeretet és hűség nagy alapelve hasonló a gyermeki szeretet és engedelmesség alapelvéhez. A szülői tekintély megvetése hamarosan Isten tekintélyének megvetéséhez vezet. Innen erednek Sátánnak azok az erőfeszítései, amelyekkel gyengíteni akarja az ötödik parancsolat teljesítésének kötelező voltát. A pogány népek között nem sok figyelmet fordítottak az ebben a parancsolatban található utasításokra. Sok népnél a szülőket elhagyták vagy megölték, amikor annyira megöregedtek, hogy képtelenek voltak gondoskodni magukról. A családban az anyákat kevés tiszteletben részesítették, férjük halála után pedig megkövetelték tőlük, hogy rendeljék alá magukat a legidősebb fiú tekintélyének és hatalmának. A gyermeki engedelmességet Mózes által rendelte el Isten. Az izraeliták amikor elpártoltak Istentől, az ötödik parancsolatot a többivel együtt semmibe vették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése