Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 36. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/36
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/36
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Életünkben fontos szerepet kap az, hogy jó kérdéseket tegyünk fel. Egyébként azok a következtetések, amelyekre eljutunk, nem biztos, hogy valódi megoldásoknak bizonyulnak az adott kérdésben. Mi az igazi téma a 4Mózes 27-ben feltett kérdések mögött? 4Mózes 27-ben öt lánytestvér –
József leszármazottai – Mózes és a közösség elé járulnak, hogy a földbirtok öröklésének kérdéséről tárgyaljanak. Mi történik egy férfi földjével, amikor meghal és nem hagy férfi örököst; nem örökölhetik a lányok azt, ami jogosan a családé? Mózes Isten elé tárja a kérdést, aki úgy válaszol, hogy de igen. Az elv a földterület tulajdonjogának törzsön belüli megőrzése volt.
A 36. fejezetben azonban a kérdés egy kicsit bonyolultabbá válik. Nagy valószínűséggel az öt lány közül egy vagy kettő, akik a 27. fejezet döntésének eredményeként földtulajdonosokká váltak, arról a vágyukról kezdtek el beszélni, hogy férjhez mennének. Egyikük valószínűleg szemet vetett egy másik törzshöz tartozó legényre, ezért jönnek a szóban forgó üggyel Manassé törzsének vezetői Mózeshez. Ha a lányok, akik most földtulajdonosok úgy döntenek, hogy törzsön kívül mennek férjhez, a törzs földtulajdona csökkenhet-e?
Mózes újra Istenhez megy tanácsért. A válasz az, hogy a földbirtokos lányok bárkihez férjhez mehetnek, akihez csak akarnak, feltéve, hogy az a férfi saját törzséből való legyen. A választási szabadságnak mindig feltételei vannak, mint ahogy a tulajdonlásnak is. Az ebben a fejezetben felmerülő kérdések a személyi jogok alapvető kérdésével foglalkoznak. Egy személy jogait meghatározhatja-e faj, bőrszín vagy nem? Milyen messzire terjedhetnek a személyiségi jogok? A személyiségi jog korlátlan-e? A Mennyben sátán egyik vádja Isten ellen az volt, hogy Isten igazságtalanul járt el. Sátán korlátlan szabadságot akart, és úgy érezte, hogy Isten törvénye és szeretete korlátozza őt. A bűnösök mindig úgy érzik, hogy Isten magatartása és módszerei korlátozóak, mivel az önzés soha nem elégszik meg (lásd: Jézus élete 761-764. oldal - angol kiadás).
Isten utasítása 4Mózes 27-ben úgy hangzott, hogy az asszonyoknak megvan a joguk a saját tulajdonukhoz – ami, ha az akkori kor kulturális összefüggéseire gondolunk, nagyon radikálisnak tűnhetett abban a férfiak uralta társadalomban. De Isten válasza 4Mózes 36-ban korlátozza a személyi jogot a törzs jogának érdekében. A szabadságnak határai vannak, a tulajdonlásnak pedig feltételei. A örökkévalóságon át mindig lesznek korlátok és feltételek. Az ok-okozat törvénye nem fog hirtelen megszűnni Jézus második eljövetelekor.
Mi történne akkor, ha ezt a történetet egy gyülekezeti helyzetre alkalmaznánk? Még teológiai értelmezéseket is befolyásolhatnak a kultúra belső folyamatai és a helyi kulturális normák. A világ különböző részein a nőket (és fajokat is) más szinten kezelik, és abban a kultúrában nem szívesen látják őket vezetői szerepben. Az egyenlőtlenség világunkban sosem helyes, de egy bűn által megfertőzött világban sajnos jelen van. 4 Mózes 36-ban a megoldás Mózes számára az volt, hogy a birtokkal rendelkező nők maradjanak a törzsükben és házasodjanak törzsön belül, hogy az egyensúlyt ne borítsák fel. A kérdés számunkra ma ez lesz: egyházunknak nem kellene-e olyan rendet tartani, hogy ne boruljon fel a kulturális egyensúly a divíziók, uniók és egyházterületek között?
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudatába legyen annak, és hálás legyen érte, hogy Te egy igazságos Isten vagy, aki sosem károsít meg senkit, Jézus nevében, Ámen!
Fred Knopper
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (3. rész)
Amikor Mózes közbenjárt Istennél Izraelért, félénksége feloldódott mély felindultságában és szeretetében azokért, akikért Isten vezetésével olyan sok mindent megtett. Az Úr meghallgatta könyörgését, és elfogadta önzetlen imáját. Isten próbára tette szolgáját. Megpróbálta tévelygő és hálátlan népe iránt érzett hűségét és szeretetét. Mózes nemesen hordozta el ezt a próbatételt. Izraelért való fáradozása nem önző indítékból fakadt. Isten választott népének jóléte drágább volt számára saját személyes méltóságánál. Még annál a kiváltságnál is drágább volt, hogy atyjává válhatott volna egy hatalmas nemzetnek. Isten meg volt elégedve Mózes hűségével, szívének egyszerűségével és becsületességével, és mint hűséges pásztorra, rábízta azt a nagy feladatot, hogy Izraelt az ígéret földjére vezesse.
Mózes és Józsué lejött a hegyről. Mózes hozta magával "[...] a bizonyság két tábláját" (2Móz 32:15). Már messziről meghallották az izgatott sokaság kiáltásait és rivalgását. A táborban zűrzavar uralkodott. Józsuénak, a katonának az első gondolata az volt, hogy ellenséges hadsereg támadta meg a tábort. "Harckiáltás van a táborban" (2Móz 32:17) - mondta. Mózes azonban a valóságnak megfelelően ítélte meg a helyzetet. A lárma nem harci kiáltásokból eredt, hanem a dorbézolás zsivaja volt. "Nem diadalmasoknak, sem meggyőzötteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én" - mondta Mózes Józsuénak.
Amikor közelebb értek a táborhoz, meglátták, hogy a nép táncol és ujjong a bálvány körül. Pogány tivornya jelenete tárult szemük elé, az egyiptomi bálványimádó ünnepségek utánzata, ami egyáltalán nem hasonlított Isten ünnepélyes és tisztelettel teljes imádatához. Mózest teljesen megrendítette ez a látvány. Éppen most érkezett Isten dicsősége jelenlétéből. Bár Isten tudtára adta, hogy mi történik a hegy lábánál, mégis váratlanul érte ez a szörnyű kép, Izrael lealjasodásának rettenetes valósága. Izzó harag támadt szívében. Hogy kimutassa népe bűne iránt érzett irtózatát, földhöz vágta a kőtáblákat, amelyek széttörtek az egész nép szeme láttára. Így fejezte ki azt, hogy mivel az izraeliták ezzel a tettükkel megszegték Istennel való szövetségüket, Isten is felbontotta velük kötött szövetségét. {PP 320.1}
Miután Mózes belépett a táborba, átment a dorbézoló tömegen, megragadta a bálványt és a tűzbe vetette. Azután porrá zúzta azt, és a port beleszórta a hegyről lefolyó patakba, majd a népet megitatta a patak vizéből. Mózes így mutatta meg annak a bálványistennek teljes értéktelenségét, amelyet imádtak.
A nagy vezető magához szólította vétkes testvérét és szigorúan megkérdezte tőle: "Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?" (2Móz 32:21). Áron a nép követelőzéseinek elbeszélésével igyekezett magát mentegetni és védeni. Azt mondta, hogyha nem teljesítette volna kívánságukat, akkor megölték volna. "Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz" - mondta - "Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le: és nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem és e borjú formáltaték" (2Móz 32:22-24). Áron el akarta hitetni Mózessel, hogy csoda történt, mert amikor az aranyat a tűzbe vetette, akkor azt valami természetfeletti erő borjúvá formálta. Áron mentegetőzései és kifogásai azonban hasztalanok voltak. Mózes őt tartotta a legfőbb bűnösnek.
Az a tény, hogy Isten Áront magasan a nép fölé helyezte, megáldotta és megtisztelte, mindennél förtelmesebbé tette bűnét. Áron volt "az Úr szentje" (Zsolt 106:16). És éppen ő készítette el a bálványt és rendelte el az ünnep megtartását. Áron volt az, akit Isten arra jelölt ki, hogy ő legyen Mózes szóvivője, és akiről ilyen tanúbizonyságot tett: "Tudom, hogy ő ékesen szóló" (2Móz 4:14). Éppen ez az ember nem akadályozta meg a bálványimádókat istenkáromló szándékuk végrehajtásában. Ez az ember, akit Isten arra használt fel, hogy ítéletet mondjon az egyiptomiak és isteneik felett, nyugodtan hallgatta az öntött bálvány előtt elhangzott kijelentést: "Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Egyiptom földéről" (2Móz 32:4). Áron volt az, aki ott volt Mózessel a hegyen és látta az Úr dicsőségét, és tudta, az azt nem lehet megformálni. Mégis ő volt az, aki az isteni dicsőséget felcserélte az ökör képmásával. Áron, akire Isten rábízta a nép kormányzását - Mózes távollétében -, volt az az ember, aki jóváhagyta a nép lázadását. "Áronra is igen megharagudott vala az Úr, és el akará őt is pusztítani" (5Móz 9:20). Válaszul Mózes komoly könyörgésére Isten megkímélte Áron életét. Miután pedig Áron bűnbánatot tartott nagy bűnéért és megalázkodott, újból elnyerte Isten kegyelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése