Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 31. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/31
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/31
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A midiániták Ábrahám leszármazottai voltak, akik megvásárolták Józsefet a testvéreitől és eladták az egyiptomiaknak (lásd: 1Móz 37:28). Mózes felesége Cippóra midiánita volt (lásd: 2Móz 2:21 és 3:1). Bizonyára emlékszel arra, hogy egy néhány fejezettel korábban Bálám utasítására midiánita asszonyokat küldtek az izraeliek táborába, hogy bűnre csábítsák Isten népét. Egy midiánita nő volt az, akit kihívóan a táborba hozott Zimri, aminek az lett a következménye, hogy Fineás, Áron unokája dárdájával hirtelen mindkettejükkel végezett – amely tett után azonnal megszűnt a csapás (lásd: 4Móz 25).
Elérkezett az isteni közbelépés ideje. „Isten ítéletet mondott Izrael felett, mert engedett a midiániták csábításának, de a csábítók sem menekülhettek meg az isteni igazság haragjától... a bűnre vezető midiánitáknak, mint veszedelmesebb ellenségnek, azonnal érezniük kellett Isten ítéletét” (Pátriárkák és Próféták 426. oldal). Isten utasítására Mózes megparancsolta az izraeli hadseregnek, hogy semmisítsék meg Midiánt. A harcban megölték Midián öt királyát és megsemmisítették a midiáni hadsereget, felgyújtva minden városukat és táboraikat. Bálám is az áldozatok között volt. Mózes döbbenten vette észre, hogy mit nem hajtottak végre. Minden midiánita katonát megöltek, de a nőket és a gyermekeket megkímélték.
Vajon miért próbálnak meg az emberek túljárni Isten eszén? Esetleg mi is vétkesek vagyunk hasonló dolgokban ma? Követjük-e Isten utasításait, vagy Izrael hadvezéreihez hasonlóan olyan döntéseket hozunk, amelyekről azt gondoljuk, hogy jobbak annál, amit Isten parancsolt? Mózesnek meg kellett parancsolnia, hogy a fiatal férfiakat és az asszonyokat, akik nem voltak szüzek, öljék meg (az erkölcstelenségnek megvan az a tulajdonsága, hogy megkörnyékezi azokat, akik elkötelezték magukat Isten követésére, és pontosan ezek a nők voltak azok, akik beszivárogtak a táborba, hogy Izraelt bűnbe vigyék). Ez a történet emlékeztet bennünket Saul királyra, akit Sámuel arra utasított, hogy teljesen semmisítse meg az amálekitákat, de úgy jött vissza a harcból, hogy nem teljesítette Isten pontos útmutatását (lásd: 1Sámuel 15). Vajon Saul nem ismerte Mózes negyedik könyvének ezt a történetét? Hogyan érzett Isten, amikor el kellett veszítenie azokat, akik ismételten elutasították szavát? Vajon boldog-e akkor, amikor ki kell irtania a bűnösöket a föld színéről? Vagy könnyet ejt azokért, akik visszautasítják az ingyen felkínált örök életet? Vajon Isten arra vár, hogy megbüntesse a megátalkodott bűnösöket? Vagy ezt mondja: „Hogyan adnálak oda, … hogyan szolgáltatnálak ki…? … Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom.” (lásd Hós 11:8).
Fred Knopper
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bízni tudjon Benned, még akkor is, amikor nem érti, hogy mit miért teszel. Adjad, hogy bízni tudjon a te végtelen bölcsességedben és szeretetedben mindenféle fenntartás nélkül, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet
27. fejezet – AZ IZRAELNEK ADOTT TÖRVÉNY (5. rész)
E törvények közül az első a rabszolgákra vonatkozott. Az ősi időkben a gonosztevőket néha rabszolgáknak adatták el a bírák. Néhány esetben a hitelezők adták el rabszolgáknak adósaikat. Sokszor a szegénység kényszerítette rá a szülőket arra, hogy rabszolgáknak adják el magukat vagy gyermekeiket. A héber embert azonban nem lehetett, nem volt szabad egész életére rabszolgának eladni. Rabszolgaságának időtartamát hat évre korlátozták. A hetedik évben szabadon kellett bocsátani. Az emberrablást, a szándékos gyilkosságot és a szülői tekintély elleni lázadást halállal kellett büntetni. A nem izraelita születésű rabszolgák tartása megengedett dolog volt, de életüket és személyüket szigorúan meg kellett védeni. A rabszolgák gyilkosait meg kellett büntetni. Ha pedig a rabszolgát az ura részéről valamiféle testi sérelem érte, mint fogának a kiverése, akkor ez feljogosította szabadsága visszanyerésére.
Eddig maguk az izraeliták is rabszolgák voltak. Most, amikor olyan helyzetbe kerültek, hogy maguk is tarthattak rabszolgákat, óvakodniuk kellett az olyan kegyetlenkedéstől és kizsákmányolástól, amelytől maguk is sokat szenvedtek az egyiptomi munkavezetők velük szemben gyakorolt eljárása során. Saját keserű szolgaságuk emléke arra kellett indítsa őket, hogy a rabszolgák helyzetébe képzeljék magukat és ezért igyekezzenek azokhoz kedvesek és könyörületesek lenni. Úgy viselkedjenek velük szemben, amiként szeretnék, hogy velük szemben mások viselkedjenek.
Az özvegyek és árvák jogait különösképpen meg kell védelmezniük. Tehetetlen helyzetük gyengéd tekintetbevételét az Úr nagyon a lelkükre kötötte. "Ha nyomorgatod azt, és hozzám kiált, meghallgatom az ő kiáltását. És felgerjed haragom és megöllek titeket fegyverrel, és a ti feleségeitek özvegyekké lésznek, a ti fiaitok pedig árvákká" (2Móz 22:23-24). Azokat az idegeneket is meg kellett oltalmazniuk minden rossztól és elnyomástól, akik egyesültek Izraellel. "A jövevényt ne nyomorgasd, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mivelhogy jövevények voltatok Egyiptom földén" (2Móz 23:9).
Isten az uzsorakamat szedését is megtiltotta a szegényektől. Ha valaki egy szegény ember ruháját vagy takaróját zálogba vette, még naplemente előtt vissza kellett azt neki adnia. Attól, aki lopott, megkövetelték, hogy az ellopott tárgyaknak a kétszeresét adja vissza. Isten a nép lelkére kötötte az elöljárókat és a főembereket megillető tisztelet megadását; a bírókat pedig óva intette az ítélet elferdítésétől és attól, hogy hamis ügyet támogassanak és megvesztegethetők legyenek. Isten a rágalmazást és a becsületsértést is megtiltotta. Ellenben lelkére kötötte népének, hogy viselkedjék kedvesen mindenkivel, még az ellenségeivel is.
Isten azután ismét emlékeztette a népet a szombat megtartásának szent kötelességére. Az évenkénti ünnepeket is kijelölte, amelyeken a nemzet minden férfiának össze kellett gyülekeznie az Úr előtt és elhoznia neki hálaáldozatait és termésének első zsengéit, gyümölcseit. Isten mindezeknek az előírásoknak a célját is közölte velük. Ezek egyike sem származott korlátlan egyeduralma gyakorlásából. Isten ezen előírások mindegyikét Izrael javára adta. Az Úr azt mondta: "Szent emberek legyetek én előttem" (2Móz 22:31) - méltók arra, hogy elismerjen benneteket a szent Isten.
Ezeket a törvényeket Mózesnek fel kellett jegyeznie és a Tízparancsolattal együtt, - mely Isten Izráelnek adott ígérete beteljesülésének a feltételét szemlélteti - gondosan meg kellett őriznie a nemzet törvénye alapjaként.
Most Jahve a következő üzenetet küldte: "Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat, mert az én nevem van őbenne. Mert ha hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, amit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat" (2Móz 23:20-22). Izrael egész vándorlása alatt a felhő vagy tűzoszlopban Krisztus volt a vezetőjük. Voltak jelképek, amelyek az eljövendő Üdvözítőre mutattak, de az Üdvözítő már ott volt közöttük, aki parancsokat adott Mózesnek a nép számára, és aki úgy járt előttük, mint az áldás egyetlen forrása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése