Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 35. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/35
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/35
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ahogy sok más fejezetben is, amelyeket áttekintettünk, Isten utasításai itt is közvetlenül az adott helyzetre vonatkoztak, és részletesek voltak. Az ígéret földje felosztásra került, és minden egyes törzs kapott egy részt, kivéve Lévi törzsét. A léviták voltak a papok, akik az egész nemzet szolgálatára rendeltettek. Éppen ezért Isten terve az volt, hogy a nép között éljenek. 48 várost jelöltek ki Lévi törzse számára, ezekből hat menedékváros volt.
„A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: ’Menedék’.” (Ellen G. White: Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 479. oldal). Mi volt a célja a menedékvárosoknak? Tételezzük fel, hogy fát vágsz az erdőben a barátoddal, és a fejszéd lerepül a nyeléről pontosan a barátod fejére, és meghal. Ez az eset gyilkosságnak vagy gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősülne (lásd 5Móz 19:5). Egy ilyen esetben meglehet, hogy a barátod rokonai bosszúból halálra keresnének, de te elfuthatsz egy menedékvárosba, hogy mentsd az életedet. Mindaddig, amíg ott vagy, biztonságban lehetsz.
Nem kell találgatnunk, hogy vajon Isten mit is tekintett gyilkosságnak. Ez a fejezet egészen pontosan meghatározza a különbséget a gyilkosság vagy gondatlanságból elkövetett emberölés között. A gyilkosságot gyűlöletből és haragból követik el. A gondatlanságból elkövetett emberölés egy emberi élet akaratlanul történő kioltását jelenti. A gyűlöletből és haragból elkövetett gyilkosságot mindig halállal büntették, legalább két tanúbizonyság esetében. A gyűlölet a bűn legrosszabb formája, amit az ördög szít, és amivel ő fertőzi meg az embert. Jézus szerint, aki gyűlöl és haragszik, az előbbiekkel összhangban, gyilkosságban bűnös. „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az õ atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” (Mt 5:21-22).
Amit itt alá kell húznunk, az nem annyira a gyilkosság és a gondatlanságból elkövetett emberölés közötti különbségtétel, hanem a szeretet küzdelme a gyűlölet ellen. Ha valakit a gyűlölet és a harag hajt, mi mást tehetne Isten érte, hogy megmentse? Mi mást tehetett volna Isten Luciferért, hogy megpróbálja visszanyerni? A gyilkosság elkövetése Isten kegyelmének és a Szentlélek kérlelésének elutasítását bizonyítja. Isten célja a halálbüntetés bevezetésével az volt, hogy gátat vessen a gyűlöletnek és a gyilkosságnak választott népe körében.
„A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni. Isten régi népe számára kijelölt menedékvárosok a Krisztusban lévő menedék jelképei. Ugyanaz az irgalmas Megváltó, aki az ideiglenes menedékvárosokat elrendelte, saját vére kiontásával biztos menedéket szerzett az Isten törvényét megszegő számára, amelyben oltalmat kereshet a második halál elől. Semmi hatalom nem ragadhatja ki kezéből azt, aki hozzá járul bocsánatért.” (Ellen G. White: Pátriárkák és Próféták, 480. oldal).
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy menedéket találjon Náld, Jézus nevében, Ámen!
Fred Knopper
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (2. rész)
Napjainkban is milyen gyakran megtörténik, hogy az élvezet vágyát a "kegyesség látszata" mögé rejtik. Az a vallás, amely megengedi, hogy az istentisztelet szertartásai közben az emberek átadják magukat az önző vagy érzéki vágyak kielégítésének, ma épp úgy elnyeri a sokaság tetszését, mint Izrael napjaiban. Még mindig vannak ingadozó Áronok, akik miközben tekintélyes helyet töltenek be az egyházban, engednek a nem megszenteltek kívánságainak, így bátorítják őket a bűn elkövetésére.
Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: "Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem" (2Móz 20:3). Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sinai hegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak Tőle és idegen isteneket kértek. "Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségöket; ökörnek képével, amely füvet eszik" (Zsolt 106:19-20). Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?
Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. "Eredj, menj alá" - mondotta az Úr - "mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak" (2Móz 32:7-8). Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.
Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: "[...] hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek" (2Móz 32:10). Izrael népe - különösképpen a velük jött elegy nép - hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak és gyakran megszomorították őt hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.
"[...] hagyj békét nékem [...] hadd [...] törüljem el őket". Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük: Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együttjáró sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.
Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: "Hagyj békét nékem". Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: "Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?" (2Móz 32:11).
Isten tudtára adta, hogy ő is megtagadta népét. Úgy beszélt róluk mint: "[...] a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből" (2Móz 32:7). Mózes azonban alázatosan lemondott népe vezetéséről. Izrael népe nem az övé, hanem Istené: "Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről? Miért mondanák az egyiptomiak" - érvelt Mózes - "mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között és eltörülje őket a föld színéről?" (2Móz 32:11-12).
Néhány hónap telt el azóta, hogy Izrael elhagyta Egyiptomot. Szabadulásuk híre elterjedt az őket körülvevő népek és nemzetek között. Félelem és rettenetesen rossz előérzet fogta el a pogány népeket. Mindnyájan azt figyelték, vajon Izrael Istene mit tesz az ő népéért. Ha most Isten elpusztítaná Izraelt, ellenségeik ujjonganának, és Isten meg lenne gyalázva. Az egyiptomiak azt állítanák, hogy az ő vádjaik igazak voltak, mert ahelyett, hogy áldozatot mutattak volna be Istennek, maga a nép lett az áldozat. Nem mérlegelnék Izrael bűneit; annak a népnek a pusztulása okát, amelyet ő, az Úr olyan feltűnő módon kitüntetett, és amely nép mégis szégyent hozott az ő nevére. Milyen nagy felelősség nyugszik azokon, akiket Isten megtisztelt azzal, hogy dicsőségessé tegyék az ő nevét a földön. Milyen nagy gonddal kellene őrizkedniük attól, hogy ne kövessenek el olyan bűnt, amely Isten ítéletét vonja rájuk és óvakodniuk attól, hogy szégyen érje Isten nevét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése