Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes ötödik könyve 3. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/3
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/3
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Sihonnak, Hesbon királyának legyőzése után Izrael legyőzte Ógot, Básán királyát. Óg egy óriás volt, akinek a vaságya 5 méter hosszú és 2.30 méter széles volt. Hatalmas volt. Ha összehasonlítjuk őket, a korábban élő óriások sokkal magasabbak voltak Góliátnál, akivel a gyermek Dávid sok évvel később megküzdött. De Isten azt mondta Izraelnek: „Ne féljetek tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek!” (22. vers), és meg is semmisítette Ógot, az óriást. Nézzük például Saul királyt, aki „vállától felfelé magasabb vala az egész népnél” (1Sám 9:2), de nem mert megküzdeni Góliáttal. Dávid, a legényke szembeszállt az óriással: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad” (1Sám 17:45-46). Dávid nem a saját erejében bízott. Tudta, hogy nem mérheti magát az óriáshoz. Istenre figyelt, nem az óriásra. Hasonlóképpen, ha a te életedben is vannak óriások, például megrögzött szokások vagy szenvedélyek, amelyek rabságban tartanak téged, és lehetetlennek látod, hogy legyőzd; vagy a lesújtó anyagi nehézséggel kell szembenézned, csak bátorság! Isten megsegít. Kapaszkodj Jézusba a Biblia tanulmányozása és ima által, és Isten harcolni fog érted!
Mózes könyörgött Istenhez, hogy bemehessen az ígéret földjére, de Isten ezt mondta: „Nem, hanem menj fel a Piszga csúcsára, nézd meg az ígéret földjét, és ennyi.” Miért? Vajon Mózes nem volt hűséges Istenhez a negyven év alatt, amikor vezette a „kemény nyakú” népet? „Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb” (4Móz 12:3 új prot. ford.). A népnek nem volt vize. Panaszkodtak Mózesnek, és megkérdezték tőle, hogy miért hozta ki őket Egyiptomból, hogy meghaljanak a sivatagban (4Móz 20:2-5). Mózes és Áron „arcra borultak” a szentsátor bejáratánál, és „ekkor megjelent nekik az Úr dicsősége. És az Úr így beszélt Mózeshez: ...szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet” (4Móz 20:6-8 - új prot. ford.). Mózes összehívta a népet a szikla elé és ezt mondta: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre sok víz fakadt” (4Móz 20:10-11 - új prot. ford.). Mi volt a rossz ebben? Mózes Izrael népének a panaszára válaszolt, nem Isten világos útmutatására. Nem engedelmeskedett Istennek, haragból cselekedett, és kijelentette, hogy ő és Áron vizet fognak fakasztani a sziklából, aztán kétszer megsújtotta a sziklát, ahelyett, hogy csak egyszer szólt volna. Önfejűen cselekedett, a dicsőséget magának tulajdonította, és rosszul mutatta be Istent előttük. Még több is van ebben a történetben, de mostanra legyen elég ennyi. Izrael volt az óriás, amellyel Mózes szembekerült. Ahelyett, hogy Jézusra tekintett volna, mint Dávid, inkább önmagában bízott és saját erejét megfeszítve küzdött. Isten még így is vizet fakasztott a kősziklából, és nem Mózes volt az, aki ezt megtette.
Minden napunkat kezdjük Istennel, soha ne feledkezzünk meg az Ő jelenlétéről és hozzánk intézett szavairól! Az Ő ereje által nézzünk szembe a nehézségekkel, elrejtve magunkat Őbenne. Noha Mózes nem képviselte Istent ebben az elhamarkodott tettében, Isten számításba vette az egész életét (Zsid 11:23-29), feltámasztotta őt, és felvitte a Mennybe (Júd 9). Később Mózes megjelent Jézusnak a megdicsőülés hegyén (Lk 9:28-36). Micsoda megbocsátó, igazságos és kegyelmes Istenünk van! Emlékezz arra, hogy amikor elesel, Isten ott van, hogy karjaiba vegyen! Életed egész folyamatát nézi, mint ahogyan Mózessel tette.
Norman Gulley
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (6. rész)
A nép nagy szomorúsággal temette el halottait. Háromezer ember esett el kard által. Hamarosan ezután pedig járvány tört ki a táborban. Majd az az üzenet érkezett hozzájuk, hogy az isteni jelenlét nem jár többé velük vándorlásaikban. Jahve kijelentette: "én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton" (2Móz 33:3). A további parancs pedig így hangzott: "[...] vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled" (2Móz 33:5). Most gyászba borult az egész tábor. Bűnbánattal és megalázkodva "[...] lerakták magokról az Izrael fiai az ő ékességeiket, a Hóreb hegyétől fogva" (2Móz 33:6).
Isten utasítására a sátort, amely az istentisztelet ideiglenes helyéül szolgált, elmozdították a helyéről és a "táboron kívül, messze a tábortól" vonták fel. Ez még további bizonyítéka volt annak, hogy Isten visszavonta jelenlétét közülük. Mózesnek kijelentette magát, de a népnek nem. Ez a megfeddés fájdalmasan érintette őket, a félelemtől és lelkiismeret-furdalástól gyötörve még nagyobb szerencsétlenség bekövetkezését sejtették. Vajon nem azért különítette-é el az Úr Mózest a tábortól, hogy teljesen megsemmisítse őket? Isten azonban nem hagyta őket reménység nélkül. A sátort ugyan a táboron kívül állították fel, de Mózes mégis "a gyülekezet sátorá"-nak nevezte azt. Mindazokat, akik igazán megbánták bűneiket és vissza akartak térni az Úrhoz, felszólították, hogy ismerjék be bűneiket, és keressék Isten kegyelmét. Amikor pedig visszatértek sátraikba, Mózes belépett a gyülekezet sátorába. A nép gyötrelmes érdeklődéssel várakozott valami jelre, hogy Isten elfogadta Mózes érettük végzett közbenjárását. Ha Isten leereszkedik, hogy találkozzék szolgájával, Mózessel, akkor remélhetik, hogy nem kell elpusztulniuk. Ezért amikor a felhőoszlop leereszkedett és megállt a gyülekezet sátorának bejáratánál, a nép sírni kezdett örömében, és akkor "felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában" (2Móz 33:10).
Mózes jól ismerte azok romlottságát és vakságát, akiket Isten a gondjaira bízott. Ismerte azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenie. De megtanulta azt is, hogy Isten segítségére van szüksége, hogy uralkodni tudjon a népen. Isten akaratának világosabb kijelentéséért és Isten jelenlétének bizonyítékáért könyörgött: "Lásd" - mondta az Úrnak - "te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped" (2Móz 33:12-13).
Erre Isten ezt felelte Mózesnek: "Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?" (2Móz 33:14). Mózes azonban nem elégedett meg Istennek ezzel a feleletével. Mert lelkére nehezedett az a gondolat, hogy milyen rettenetes következményei lennének annak, ha Isten magára hagyná Izraelt megkeményedett és bűntudat nélküli állapotában. Nem tudta elviselni azt sem, hogy személyes érdekei elkülönüljenek testvérei érdekeitől. Így azért imádkozott, hogy Isten kegyelme és jóakarata jelenlétének jele tovább és folyamatosan irányítsa vándorlásaikat: "Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és te a néped minden néptől, amely e földnek színén van" (2Móz 33:15-16).
Az Úr pedig ezt mondta: "Megteszem ezt is amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged" (2Móz 33:17). A próféta azonban tovább könyörgött. Az Úr eddig minden kérését teljesítette. Ekkor olyan kéréssel fordult az Úrhoz, amilyen kérést emberi lény eddig még sohasem kért: "Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet" (2Móz 33:18).
Isten nem utasította rendre Mózest ezért a vakmerő kérésért. Sőt így fordult hozzá: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el" (2Móz 33:19). Isten fedetlen, leplezetlen dicsőségére egyetlen ember sem tekinthet rá halandó állapotában úgy, hogy azután továbbra is életben maradjon. Mózest azonban az Úr biztosította arról, hogy annyit láthat meg az isteni dicsőségből, amennyit el tud viselni. Ezután Isten ismét felhívta őt a hegyre. Az a kéz, amely a világot megteremtette, annak a keze "aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik" (Jób 9:5) fogta ezt a porból való teremtményt, a hitnek e hatalmas emberét és egy szikla hasadékába helyezte el, mialatt Isten dicsősége és Isten minden jósága elvonult előtte.
Mózesnek ez a tapasztalata - mindenekfelett pedig az Úrnak az ígérete, hogy az ő jelenléte továbbra is mindig együtt jár majd vele - a siker biztosítéka volt számára az előtte lévő munka elvégzéséhez. Mózes ezt az élményét értékesebbnek tartotta mindannál a tudománynál, amit Egyiptomban sajátított el, minden államférfiúi vagy hadvezéri képességénél. Semmiféle földi hatalom vagy ügyesség, tudás nem pótolhatja Isten állandó jelenlétét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése