Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/4
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/4
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben Mózes Isten Sínai-hegyi törvényadását említi meg. A Tízparancsolat Isten szövetségkötése népével. Ez egy személyes kapcsolatról beszél, ami Krisztus szavaira emlékeztet bennünket: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14:15). Azaz, hogyha szerettek, meg fogjátok tartani a parancsolataimat. Ez egy ígéret Jézusban. A parancsolatok megtartása a hála kifejezése azért a kapcsolatért, ami Istenhez fűz bennünket. Ezért mondta Isten a Sínai- hegynél: „Ti láttátok, amit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld.” (2Móz 19:4-5). Milyen csodálatosan beszél ez az igeszakasz a szeretet-kapcsolatról! Isten megszabadította népét Egyiptomból, és ezért, hálájukból fakadóan, meg akarják tartani a Tízparancsolatot (2Móz 20:1-17).
A törvény fontossága abból is látható, ahogyan az adatott. Isten trónja zafírkék (Ez 1:26). A Sínai-hegyen Mózes „látta Izrael Istenét. És annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy volt, és olyan tiszta, mint maga az ég. ... És szólt az Úr Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, amelyeket írtam” (2Móz 24:10, 12). A héber Bibliában a „kőtáblák” szó előtt határozott névelő van, ami arra utal, hogy Isten saját trónjának talapzatából metszette ki azt a kőtáblát, amire Törvényét írta, hogy ezzel is hangsúlyozza annak fontosságát. Az, hogy a kőtáblák Isten trónjának talapzatából származnak, arra emlékeztet bennünket, hogy a Tízparancsolat Isten uralmának az alapja. Krisztus a következőképpen határozta meg a törvény és a próféták fogalmát (ami a Tízparancsolatot is magában foglalja): 1.) Szeresd az Urat a te Istenedet, és 2.) Szeresd felebarátodat (Mt 22:37-46). Mindez leírja a Szentháromság belső természetét, ahogy a szeretet egybeköti az Istenség három személyét, és hogy ennek a szeretetnek kell bennünket is egybekötnie. Mózes így szólt: „Tartsd meg azért az ő rendeléseit és parancsolatait, hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked” (40. vers). Isten nem csak földet akart adni a népnek, hanem sikeres, hosszú és jó életet is. Ez Isten szeretete, az Ő szeretetteljes uralma.
Isten kinyilvánította Izrael egyedülálló voltát: kiemelte őket Egyiptom vaskemencéjéből, nékik adta törvényét, így megtudhatták, hogy egyetlen igaz Isten létezik. A második parancsolatban Isten figyelmeztette őket, hogy ne csináljanak faragott képet, bálványokat, amelyek elfeledtetik velük Isten egyedülálló voltát, valamint saját egyedi mivoltukat, és végül más népek fogságába kerülnek. Isten Hetednapi Adventista Egyháza ma arra hívatott el, hogy Istent mint Teremtőjét imádja (Jel 14:6-7), amely rendkívüli üzenetet hordoz az utolsó időkben élő világ számára, amikor az evolúciós elmélet oly nagy befolyással bír. Csak akkor maradhatunk Isten különleges, páratlan üzenettel bíró népe, ha nem feledkezünk meg arról, hogy az egyedül egy igaz Isten a Teremtőnk. Amikor a legtöbb keresztény azt hiszi, hogy Isten felhasználta az evolúciót a teremtésben, az adventistáknak egy különleges üzenetük van, mely szerint Isten az Alkotó, és az evolúció elmélete pusztán egy az ember által kitalált istenek közül, egy szövetségi kapcsolat nélküli, értéktelen bálvány.
Norman Gulley
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (7. rész)
A bűnös ember számára félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. Mózes azonban egyedül állt ott az örökkévaló Isten jelenlétében és nem félt, mert lelke összhangban volt Teremtője akaratával. A zsoltáríró így fejezi ezt ki: "Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram" (Zsolt 66:18). "Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket" (Zsolt 25:14).
Isten kijelentette magát: "Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül" (2Móz 34:6-7).
"És Mózes nagy sietséggel földre borula, és lehajtá fejét" (2Móz 34:8). Ismét azért könyörgött, hogy Isten bocsássa meg népe vétkét és tegye őket az ő örökségévé. Isten meghallgatta imáját. Az Úr kegyelmesen megígérte, hogy megújítja szövetségét Izrael iránt és csodákat tesz majd érettük, olyan csodákat "[...] amilyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között" (2Móz 33:10).
Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt - mint ahogy az első alkalommal is történt - Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. Isten parancsára Mózes két kőtáblát készített és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét "[...] felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot" (2Móz 34:28). (Lásd: Függelék 5. megjegyzését.)
A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni jelenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: "És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját" (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes "[...] orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá" (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá. Biztosította őket Isten megbékéléséről és irántuk való megújított kegyelméről, valamint jóindulatáról. Hangjából semmi mást nem éreztek kicsendülni, csak szeretetet és esedezést. Végül is egyikük Mózes közelébe merészkedett. Túlságosan erőt vett azonban rajta a félelem ahhoz, hogy meg merjen szólalni, ezért teljesen csendben csak nézett Mózes orcájára és azután az ég felé tekintett. A nagy vezér azonnal megértette, mit jelent ez. Tudatos vétkükben, és azzal az érzéssel szívükben, hogy még mindig Isten nemtetszése alatt állnak, nem tudták elviselni a mennyei világosság fényét, amely, ha engedelmesek lettek volna Istennek, akkor örömmel töltötte volna el őket. Az a lélek, amely szabad a bűntől, nem kíván elrejtőzködni a mennyei fény elől.
Mózesnek sok közölnivalója volt számukra. Megszánta őket azért, mert féltek tőle arcának sugárzása miatt, és leplet tett arcára. Később mindig ezt cselekedte, valahányszor visszatért a táborba az Istennel való közösségben eltöltött idő után.
Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegével és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem feltárta előtte a megváltás tervét is. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek látható közvetítője Mózes volt, mint előképe az igazi közbenjárónak.
A Mózes arcáról visszatükröződő dicsőség szemlélteti azokat az áldásokat, amelyeket mindazok kapnak, akik megtartják Isten parancsolatait a Jézus Krisztus közbenjárása által. Ez azt a tényt bizonyítja, hogy minél szorosabb közösségbe kerülünk Istennel, minél világosabb ismereteink vannak Isten követelményeiről; annál teljesebben fogunk majd hasonlítani isteni képmásunkhoz és annál készségesebben válunk az isteni természet részeseivé.
Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni Közbenjáró elfedte istenségét az emberi testben, amikor eljött erre a földre. Ha Krisztus a menny ragyogásával felruházottan jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát és a "[...] bűn testének hasonlatosságában" (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így megközelíthesse az elesett emberi nemzetséget és felemelhesse azt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése