Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes ötödik könyve 2. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/2
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/2
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten azt mondta Mózesnek, hogy az ígéret földje felé való vándorlásuk során most már ideje északnak fordulniuk. Először azon a területen vágtak át, amelyet Isten egykor Ézsaunak adott. Habár Ézsau és leszármazottai elhagyták Istent, Ő mégis betartotta ígéretét, és földterületet adott nekik. Ugyanezt tette Moábbal és Ammonnal, Lót leszármazottaival is. Ez reményt adott az izraelitáknak is arra nézve, hogy a nekik adott ígéretet is ugyanígy teljesíti az Úr. Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy Ézsau utódai „félnek tőletek” (5Móz 2:4b). A történelem ismételte önmagát. Amikor az izraeliták távoztak Egyiptomból, az ott lakókat megszállta a tőlük való félelem (Zsolt 105:38). Isten így szólt hozzájuk: „Ne tartsatok tőlük, mert ők félnek tőletek!” Micsoda bátorítás!
Pénzen kellett élelmet és vizet vásárolniuk rokonaiktól, de Isten biztosította számukra az anyagiakat. Amikor távoztak Egyiptomból, „kérének az Egyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat” (2Móz 12:35). A pusztai vándorlás negyven éve alatt is végig velük volt Isten, és semmiben sem szűkölködtek (lásd: 5Móz 2:7b). Krisztus – aki ekkor még nem öltött emberi testet – maga kísérte őket jelenlétével (1Kor 10:4). Ő adott nekik mannát (2Móz 16), vizet (2Móz 17:1-6; Zsolt 78:15), ruhájuk és sarujuk nem kopott el (5Móz 29:5). Ezek az egyiptomiaktól kapott ruhák voltak (2Móz 12:35). Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten sohasem változik (Mal 3:6) és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Krisztus megígérte, hogy soha nem hagy el, sem el nem távozik tőlünk (Zsid 13:5), hanem velünk lesz a világ végezetéig (Mt 28:20). A mennyei Kánaán felé tartó zarándokutunkon tehát ugyanígy visel gondot rólunk, mert így szól az ígéret: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19).
Az emoreusok ugyanolyan óriások voltak termetüket és létszámukat tekintve, mint az anákok, de Isten kiűzte őket Lót leszármazottai elől, ami szégyent jelent Izrael többségére, azokra, akik negyven évvel korábban annyira rettegtek az anák óriásoktól. Ám ekkorra az a hitetlen nemzedék már kihalt, és egy új generáció állt az ígéret földjének határán. Ők hittel indultak előre, és teljesen megsemmisítették az emoresuokat és azok minden városát. Jogosan jelentették ki: „egy város sem volt, amivel amellyel ne bírtunk volna. Mindazokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe” (5Móz 2:36b).
A végidei Izrael előtt nincsenek meghódítandó városok, de vannak ellenségeink. Isten bennünket is dicsőségesen megszabadít majd (Dán 12:1). „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett” (1Kor 10:11). Krisztus így biztat bennünket: „… nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok” (Lk 21:28b). Isten soha nem veszített csatát szövetséges népe vezéreként, és soha nem is fog.
Norman Gulley
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (5. rész)
Ezt a bűnt azért is meg kellett büntetni, hogy a környező nemzetek világosan lássák: a bálványimádás milyen nagymértékben magára vonja Isten nemtetszését. Az igazság ítéletének a bűnösön való végrehajtását Mózesnek - Isten eszközeként - fel kellett jegyeznie ünnepélyes és nyilvános tiltakozásként az árulók és a bálványimádók bűne ellen. Mivel az izraelitáknak kárhoztatniuk kellett a szomszédos törzsek bálványimádását, ezért később ellenségeik szemükre vethetik azt a vádat, hogy az a nép, amely saját Istenének vallja Jahvét, borjút készített és imádott a Hóreben. Bár elismerték ezt a megszégyenítő igazságot, de Izrael rá tudott mutatni a vétkesek rettenetes sorsára bizonyítékként, hogy Isten a bűnüket nem bocsátotta meg és nem mentette fel őket a büntetés alól.
A szeretetnek, nem kevésbé mint az igazságnak meg kell követelnie, hogy Isten ítéletet rójon ki a bűnre. Isten éppen úgy az őrzője, mint az egyeduralkodója népének. Isten csak azokat pusztítja el, akik megrögzött lázadók, nehogy másokat is bűnbe, romlásba sodorjanak. Kain életének megkímélésével azt bizonyította be az egész világegyetemnek, hogy a bűn meg nem büntetésének mi az eredménye. Az a befolyás, amit Kain az életével és tanításával leszármazottaira gyakorolt, olyan romlásba döntötte a világot, hogy özönvíz által kellett elpusztítani. A vízözön előtti emberek története azt bizonyítja, hogy a hosszú élet nem áldás a bűnös számára. Isten feltűnő módon megmutatkozó hosszútűrése nem tartja vissza őket a gonoszságtól. Az emberek minél tovább éltek, annál romlottabbakká váltak.
Így volt ez a Sinai hegynél megmutatkozott hitehagyással kapcsolatban is. Ha a büntetés nem sújtott volna le nagyon gyorsan a bűnösökre, akkor hamarosan ugyanaz lett volna a következmény, mint az özönvíz előtti világban. A föld éppen olyan romlott lett volna, mint Noé napjaiban. Ha Isten megkímélte volna ezeket a törvényszegőket, akkor hamarosan olyan gonoszságok következtek volna be, amelyek nagyobbak és borzasztóbbak lettek volna, mint ami Kain életének a megkíméléséből származott. Isten irgalma volt az, hogy csak ezreknek kellett elpusztulnia, hogy hasonló ítélettel ne kelljen milliókra lesújtania. Istennek azért, hogy megmenthesse e nagy tömeget, meg kellett büntetnie a kisebbet. Továbbá, mivel a nép lerázta magáról az Isten iránti kötelezettséget, tulajdonképpen eljátszotta az isteni védelmet és megfosztotta magát egyetlen igazi védelmezőjétől, Istentől. Az egész nemzet ki volt téve prédául ellenségeik hatalmának. Ha Isten nem távolította volna el tőlük azonnal a gonoszt, akkor hamarosan zsákmányául estek volna hatalmas ellenségeiknek. Izrael javáért és tanulságul az elkövetkező nemzedékek számára, szükséges volt, hogy Isten a bűnt azonnal megbüntesse. Ez pedig a bűnösök számára is irgalom volt, mert így meg lettek akadályozva a bűn útján való továbbhaladásban. Ha Isten megkímélte volna életüket a jogos büntetéstől, akkor ugyanaz a lelkület, amely az Isten elleni lázadásra vezette őket, gyűlöletben és egymás elleni küzdelemben nyilvánult volna meg, és előbb-utóbb elpusztították volna egymást. Isten a világ, az Izrael, sőt a bűnösök iránti szeretetből büntette meg az ellene elkövetett árulást, gyorsan és rettenetesen.
Amikor a nép tudatára ébredt vétke borzalmas voltának, félelem járta át az egész tábort. Attól féltek, hogy mindazoknak el kell veszniük, akik Istent megsértették bűneikkel. Mózes - megsajnálta őket kétségbeesésük miatt - megígérte nekik, hogy még egyszer könyörög érettük Istennél.
"Nagy bűnt követtetek el" - mondta - "most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek." Fel is ment és Isten előtt elmondott vallomásában így szólt: "Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál" (2Móz 32:31-32). Isten ezt válaszolta: "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet ahová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom" (2Móz 32:33-34).
Mózes imájában figyelmünket a mennyei könyvekre irányítja, amelyekbe minden ember neve be van írva, jó és rossz cselekedetével együtt. Az élet könyve mindazok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Ha valaki ezek közül elfordul Istentől, elhagyja őt, és makacs kitartással megmarad a bűn szolgálatában, az végül annyira megkeményedik bűnében, hogy ellenszegül a Szentlélek befolyásának. Az ő nevüket az ítéletben kitörlik az élet könyvéből és átadják őket a pusztulásnak. Mózes felfogta, hogy milyen borzalmas sorsa lenne a bűnösnek. Ha azonban az Úr mégis elvetné Izrael népét, akkor Mózes azt kívánta, hogy Isten az ő nevét is törölje ki az élet könyvéből Izrael gyermekeinek nevével együtt. Mózes nem tudta volna végignézni azt, hogy Isten ítélete azokra sújt le, akiket ugyanaz az Isten olyan kegyelmesen megszabadított. Mózes közbenjárása Izrael érdekében jelképezi Krisztus közbenjárását a bűnös emberért. Az Úr azonban nem engedte meg Mózesnek, hogy elhordozza a vétkes bűnét, amiképpen Krisztus tette. "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből" mondta Isten. (2Móz 32:33).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése