Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 12 - PÉNTEK - Mózes negyedik könyve 32. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 32. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/32

Revideált Károli Biblia:

https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/32

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Amikor Rúben és Gád törzsének tagjai megkérdezték Mózest arról, hogy a Jordán keleti oldalán maradhatnak-e, hogy ott letelepedjenek, ő azt gondolta, hogy nem is akarnak tovább harcolni, és rögtön rájuk támadt, mondván: „Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?! Miért akarjátok elvenni Izráel fiainak a bátorságát attól, hogy átkeljenek arra a földre, amelyet az ÚR adott nekik?” (6-7. vers -új prot. ford.) Mózes túl hamar vont le következtetéseket – ez emberi természetünkhöz tartozik.

Ugye milyen gyakran feltételezzük a legjobb helyett a legrosszabbat valakiben és a szándékaiban? Pál apostol arra figyelmeztet bennünket, hogy a szeretethez hozzátartozik az is, hogy valakiről a legjobbat feltételezzük, és nem a legorsszabbat, valamint, hogy nem rójuk fel neki a hibáit. A szeretet „nem vezet feljegyzést a gonoszságokról, a szeretet a legjobbat feltételezi” (1Kor 13:5   Clear Word Biblia)

Amikor legközelebb valaki megjegyzést, kérdést vagy kérést intéz feléd, emlékezz erre a mózesi történetre és arra, hogy a válaszod elkedvetlenítheti vagy felvidíthatja a másikat. Phillip Keller a Feszültség megszelídítése című könyvében azt írja: „Komoly dolog rájönni arra, hogy mások boldogságát tartjuk a kezünkben. Mit tettem ma? Miket mondtam ma? Miket írtam? Hol voltam? Mit adott hozzá a hozzáállásom az elmúlt huszonnégy órában mások boldogságához?”

Talán fel sem fogjuk a saját befolyásunk hatalmát. „Minden embert a reá jellemző légkör vesz körül. Ezt a légkört megtöltheti a hit és a bátorság éltető ereje, és balzsamossá teheti a szeretet jó illata. De lehet terhes és fagyos is az elégedetlenség és önzés mélabújától, és mérgezett valamilyen halálos bűn szennyétől. A bennünket körülvevő légkör – tudatosan vagy öntudatlanul – kihat minden emberre, akivel érintkezünk” (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 234. oldal). Isten segítsen minket, hogy az életünk folyamatosan be tudja mutatni az Ő átformáló kegyelmét, hogy a másokra gyakorolt befolyásunk és a másoknak adott válaszunk a szeretet jó illatával lehessen tele!

Fred Knopper

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet

27. fejezet – AZ IZRAELNEK ADOTT TÖRVÉNY (6. rész)

Miután Mózes leereszkedett a hegyről, "[...] elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük" (2Móz 24:3)., Ezt a fogadalmat az Úr mindazon szavaival együtt, amelyek engedelmességre kötelezték őket, Mózes megírta könyvben.

Azután következett a szövetség jóváhagyása. Oltárt építettek fel a hegy lábánál és mellette tizenkét oszlopot állítottak fel "[...] az Izráel tizenkét nemzetsége szerint" (2Móz 24:4), a szövetség elfogadásának a tanúbizonyságául. Ezután erre a szolgálatra kiválasztott ifjak áldozatokat mutattak be.

Miután az oltárt meghintették az áldozati állatok vérével, Mózes "vevé a szövetség könyvét és elolvasá a nép hallatára" (2Móz 24:7). Így Mózes ünnepélyesen megismételte a szövetség feltételeit. Mindenkinek szabadságában állott választani, hogy vajon elfogadja-e vagy nem a szövetség feltételeit; alkalmazkodik-e azokhoz vagy pedig nem; hajlandó-e teljesíteni azokat vagy pedig nem. Először megígérték, engedelmeskednek az Úr szavának, és miután meghallgatták a kihirdetett törvényt, és annak alapelveit Mózes részletezte előttük; így megtudhatták mindazt, amit ez a törvény magában foglal, akkor a nép ismét egyöntetűen azt felelte: "[...] Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk" (2Móz 24:7). "Mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt magát a könyvet is és az egész népet meghintette, mondván: "Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt" (Zsid 9:19-20).

Most előkészületeket kellett tenniük a választott nép teljes beiktatására királyuk Jahve uralma alá. Mózes ezt a parancsot kapta az Úrtól: "Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izrael vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat előtte távolról. És csak Mózes közeledjék az Úrhoz" (2Móz 24:12). Mialatt a nép imádkozott a hegy lábánál, Isten ezeket a kiválasztott embereket felhívta a hegyre. A hetven vénnek kellett segédkeznie Mózesnek Izrael kormányzásában. Isten pedig Lelkét helyezte reájuk és megtisztelte őket hatalmának és nagyságának látványával. "És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég" (2Móz 24:10). Nem látták az Istent, de meglátták jelenléte dicsőségét. Ezelőtt nem tudták volna elviselni ezt a jelenetet, de Isten hatalmának előzetes szemlélése bűnbánatra késztette őket. Isten dicsősége, tisztasága és irgalma felett elmélkedtek mindaddig, míg közelebb tudtak menni ahhoz az Istenhez, aki elmélkedésük tárgya volt.

Isten felszólítására "[...] Mózes és az ő szolgája Józsué" (2Móz 24:13) felmentek az Isten hegyére, hogy találkozzanak Istennel. Ezért, mivel egy ideig távol kellett maradniuk a tábortól, Mózes Áront, Húrt és segítségükként a hetven vént rendelte ki, hogy helyette tevékenykedjenek. "Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet. És az Úr dicsősége szálla alá a Sinai hegyre" (2Móz 24:15-16). Hat napig felhő borította be a hegyet Isten különleges jelenlétének jeleként. Isten azonban nem adott semmiféle kinyilatkoztatást magáról vagy közlést akaratáról. Ez idő alatt Mózes ott maradt a hegy egyik ormán és arra várt, hogy a Magasságos Úr Isten majd megjelenik neki. Isten mondta: "Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj ott". Bár Isten próbára tette türelmét és engedelmességét, de Mózes mégsem fáradt bele a várakozásba és nem hagyta el helyét. A várakozásnak ez az időszaka az előkészület és az alapos önvizsgálat ideje volt. Még Istennek ez a kedvelt szolgája sem léphetett be azonnal Isten jelenlétébe és viselhette el dicsősége megmutatását. Ezt a hat napot arra kellett felhasználnia, hogy szíve megvizsgálásával, elmélkedéssel is imádsággal teljesen átadja magát Istennek, mielőtt el tudott volna készülni Teremtőjével való közvetlen beszélgetésre.