Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/12
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/12
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Miközben a Bibliát olvassuk, és megpróbáljuk a mindennapi életünkben gyakorlatban is alkalmazni, gyakran ütközünk kulturális és nyelvi akadályokba. És itt van az idő kérdése. Mi közünk ahhoz az időhöz és helyhez, amelytől 3400 év választ el?
Mózes részletekbe menően elmagyarázza az izraelitáknak, hogy vannak megfelelő helyek az istentisztelet számára és vannak olyan helyek, amelyek nem felelnek meg. Mózes azoknak a rabszolgáknak a gyermekeihez és unokáihoz beszél, akik kijöttek Egyiptomból. Nem meglepő, hogy gondolkodásukban itt-ott fellelhető a rabszolga gondolkodásmód. Istentiszteleteiket az jellemezte, hogy mindenki azt tette, ami saját szemében helyes volt (lásd: 8. vers). Erős indíttatásuk volt arra is, hogy bálványokat imádjanak.
Mindent le kellett rombolni, ami kapcsolatban volt a legyőzött népek bálvány-istentiszteleteivel. Minden áldozati istentiszteletüket egyetlen helyre kellett összpontosítani, amelyet Isten kiválasztott. A hely ekkor nem volt meghatározott, mert Kánaánt még nem foglalták el. Végül Salamon épített állandó templomot Jeruzsálemben (lásd: 2Krón 3:1). Annak ellenére, hogy Isten odahelyezte a nevét/identitását arra a kimondott helyre, az mégsem fogadhatta be Őt (lásd: 1Kir 8:27), mivel az Ő fő lakóhelye a Menny.
„Szerető Isten, bizonyára nekem is vannak modern bálványaim, amelyek kiszorítják életemből a te tiszteletedet. Segíts elkülöníteni egy csendes időt minden nap, amikor Téged lélekben és igazságban imádhatlak!”
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 29. fejezet
30. fejezet – A SZENTÉLY ÉS SZOLGÁLATA (1. rész)
2 Mózes 25-40, 3 Mózes 4 és 16
Amikor Mózes a hegyen tartózkodott Istennel, a következő parancsot kapta: "készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam" (2Móz 25:8). A szent hajlék, a sátor építésére vonatkozólag az Úr pontos utasításokat adott Mózesnek. Az izraeliták hitehagyásukkal eljátszották az isteni jelenlét áldásait. Egy időre lehetetlenné vált számukra, hogy szent hajlékot emeljenek Istennek maguk között. Amikor az Úr ismét kegyelmébe fogadta őket, nagy vezérük hozzáfogott az isteni parancs végrehajtásához.
A szent hajlék elkészítéséhez kiválasztott embereket Isten különös ügyességgel és bölcsességgel ajándékozta meg. Az építmény tervét maga Isten adta meg Mózesnek. Különleges utasításokkal is ellátta az épület méretét és alakját illetően. Azt is megmondta, hogy milyen anyagokat kell használni felépítéséhez. Közölte, hogy az épületnek milyen felszerelést, berendezést kell tartalmaznia. A kézzel készített szent hely "[...] az igazinak csak másolata [...] mennyei dolgoknak ábrázolata" kellett legyen (Zsid 9:24.23). A mennyei templomnak - ahol Krisztus, nagy főpapunk, miután feláldozta életét a bűnösökért, közbenjár - kicsinyített másolata. Isten a hegyen megmutatta Mózesnek a mennyei szentélyt és megparancsolta neki, hogy mindent a bemutatott minta szerint csináljon meg. Mindezeket az isteni utasításokat Mózes gondosan feljegyezte és közölte a nép vezetőivel.
A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. "Szólj az Izráel fiainak" - mondta Mózesnek - "hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat" (2Móz 25:2). Ez isteni parancsot Mózes elmondott a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének a készítésénél.
Az egész nép egyhangúlag válaszolt Mózes felhívására: "És eljőve mindenki, akit a szíve indíta, és akit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, akit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind akik aranyból hoztak: áldozatot az Úrnak.
És minden ember, kinek amije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonalat, kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. Minden, aki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és akiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt.
Az asszonyok közül pedig mind, akik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és lenfonalat. Azok az asszonyok pedig, akik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt.
A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket, az efódhoz és a hósenhez. Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez" (2Móz 35:21-28)
Mialatt a szentély építése tartott, az emberek - öregek és fiatalok, férfiak és nők, még a gyermekek is - folyamatosan hozták adományaikat, amíg azok, akiket megbíztak a munka vezetésével azt nem mondták, hogy most már elég, mert már több gyűlt össze annál, mint amit fel tudnak használni. Mózesnek ki kellett hirdetnie az egész tábor területén: "Se férfi, se asszony ezután ne készítsen ajándékot a szent munkára. És megszűnék a nép hordani" (2Móz 36:5). Az izraeliták zúgolódásait, Isten ítéleteinek a látogatásait, amelyeket bűneik miatt kellett elszenvedniük, figyelmeztetésként a későbbi nemzedékek számára mind feljegyezték. Isten iránti odaadásukkal, buzgalmukkal és nagylelkűségükkel követendő példát adtak mindnyájunk számára. Mindazok, akik szeretnek Istennek szolgálni, és értékelik Isten jelenlétének áldásait, ugyanilyen lelkületet tanúsítanak, ugyanilyen áldozatkészséget mutatnak oly imaháznak a felépítése során, ahol Isten találkozhat velük. Ezek az emberek olyan adományt kívánnak vinni az Úrnak, amely a legjobb mindazok közül, amikkel rendelkeznek. Az Isten számára épített házon nem lehet adósság, mert ezzel az építkezők Istent becstelenítenék meg. Azt az összeget, amely elegendő a munka elvégzéséhez és befejezéséhez, önként kell odaadni, hogy az építő munkások azt mondhassák el, amit a sátor építői mondtak: "Többet hord a nép ajándékba, mint amennyi kell a munka elkészítésére" (2Móz 36:4).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése