Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/1
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/1
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Elérkeztünk Mózes utolsó, ötödik könyvéhez. A gyűjteményt együttesen Pentateukhosnak nevezik. Mózes ötödik könyve Mózes utolsó szavait tartalmazza, ahogyan visszatekint Isten Izraelhez kötődő kapcsolatának történetére. Ez a kapcsolat azt mutatja, hogy Isten nem változik (Mal 3:6), és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Izrael sem sokat változott, mert lázadó nép voltak, olyanok, akik Isten szeretetére engedetlenséggel válaszoltak.
Amikor az egyiptomi hadsereg utolérte őket a Vörös-tengernél, félelmükben ezt mondták „jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg” (2Móz 14:12). Mózes azt mondta: „Ne féljetek... az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek” (2Móz 14:13-14). Nagy volt az Isten szabadítása! Aztán Izrael elénekelte Mózes énekét: „Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram?... Kegyelmeddel vezérled a te megváltott népedet” (2Móz 15:11,13). Milyen hamar megfeledkeztek erről! Elérkezett az ideje annak, hogy bemenjenek Kánaánba, arra a földre, amelyet Isten még Ábrahám idejében ígért meg Izraelnek. Ám a tíz ember, akik visszatértek a föld megkémleléséből, az óriásokra panaszkodtak, és azt állították, lehetetlen elfoglalni az országot. Izrael nekik hitt, az Istennek panaszkodott, és azt hitték, hogy az emoreusok eljönnek és elpusztítják őket, ha nem mennek vissza Egyiptomba (4Móz 14:1-4).
Józsué és Káleb azonban jó beszámolót hoztak: „az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” (4Móz 14:9). A nép eldöntötte, hogy megkövezi ezt a két embert (4Móz 14:10). Mózes megpróbálta megmagyarázni nekik, hogy ne féljenek, mert Isten meg fogja szabadítani őket úgy, ahogyan korábban is tette. Annyira lefoglalták őket az óriások, hogy az egyetlen megoldás számukra az maradt, hogy visszamenjenek a sivatagba. Tudatuk beszűkült, csak erre tudtak gondolni. Végül eldöntötték, hogy elmennek, és ők maguk harcolnak az emoreusokkal. Isten figyelmeztette őket, hogy nem megy velük, de ők csak elmentek, és vereségük önhittségük ostoba voltát bizonyította. Mi vagyunk az új Izrael, és a Kánaánba való belépés ideje elérkezett. Közülünk is hányan vannak, akik félnek az utolsó napok óriási eseményeitől és elfelejtik azt, hogy Isten harcol értünk! Ő azt akarja, hogy maradjunk csendben és ismerjük el, hogy Ő az Isten (Zsolt 46:10).
Norman Gulley
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (4. rész)
Ha Áronnak lett volna elegendő bátorsága ahhoz, hogy kiálljon Isten ügye mellett, tekintet nélkül a következményekre, akkor megakadályozta volna a nép hitehagyását. Ha tántoríthatatlanul fenntartotta volna Isten iránti hűségét; ha emlékezetükbe idézte volna a Sinai hegy lábánál átélt veszélyeket és figyelmeztette volna őket az Istennel kötött szövetségük ünnepélyes fogadalmára, akkor engedelmeskednek Jahve törvényének s a bűn elkövetését megakadályozta volna. A nép kívánságával szemben tanúsított engedékenységével és magabízó nyugalommal, amellyel terveiket megvalósította, messzebb vitte őket a bűn útján, mint ahogy előzetesen gondolták.
Amikor Mózes visszatért a táborba és felelősségre vonta a lázadókat, akkor szigorú dorgálásai és méltatlankodásai, amelyeket a törvény tábláinak összetörésével nyilvánított ki, éles ellentétben álltak testvére kellemes beszédével és méltóságteljes viselkedésével. A nép természetesen Áron mellé ált. Áron a maga igazolása érdekében a népet igyekezett felelőssé tenni saját gyengeségéért és azért, hogy engedett követelésüknek. A nép csodálta Áron gyengeségét és türelmét. Isten azonban nem úgy lát, ahogy az emberek látnak. Áront engedékeny lelkülete és a nép tetszésének elnyerése iránti vágya vakká tette az elkövetett szörnyű bűnnel szemben, amelyet magatartásával jóváhagyott. Befolyása bűnbe vitte Izraelt, s ez ezrek életébe került. Milyen ellentétes ezzel Mózes eljárása, aki miközben hűségesen végrehajtotta Isten ítéletét, megmutatta, hogy számára Izrael jóléte drágább saját jóléténél és életénél.
Mindazon bűnök közül, amelyeket Isten megbüntet, egyik sem olyan súlyos szemében, mint azok, amelyek másokat bűn elkövetésére vesznek rá. Isten szolgái a bűn hűséges feddésével bebizonyítják Isten iránti hűségüket, bármennyire fájdalmas lehet is számukra ez az eljárás. Azok, akiket Isten megbízatással tisztelt meg, nem lehetnek gyengék, vagy engedékenyek, a körülményekhez alkalmazkodók. Ne törekedjenek önmaguk magasztalására, ne térjenek ki a kellemetlen kötelességek teljesítése elől, hanem tántoríthatatlan hűséggel Isten munkáját végezzék.
Mózes imáját Isten meghallgatta és megkímélte Izraelt az elpusztulástól. Hitehagyásukat azonban feltűnő módon kellett megbüntetni. Azt a törvénytelenséget és engedetlenséget, amelyre Áron vezette őket, hamar és gyökerestül el kellett fojtani, mert lázadásba torkollva, helyrehozhatatlan romlásba döntötte volna a népet. A gonoszt elrettentő szigorúsággal ki kell irtani. A tábor kapujában megállva, Mózes így kiáltott a néphez: "Aki az Úré, ide hozzám!" (2Móz 32:26). Azoknak, akik nem vettek részt a hitehagyásban, most Mózes jobb oldalán kellett állniuk, azoknak, akik bűnösök voltak, de megbánták bűnüket, a bal oldalán. Engedelmeskedtek a parancsnak. Kitűnt, hogy Lévi törzse nem vett részt a bálványimádó istentiszteleten. A többi törzsek tagjai közül is nagyon sokan voltak olyanok, akik - bár vétkeztek - de most kifejezték bűnbánatukat. Egy nagy csoport azonban, amely leginkább a gyülevész népből tevődött össze, - és amely különösképpen szorgalmazta a borjú elkészítését, makacsul kitartott a lázadás mellett. Az "Úr, Izrael Istene" nevében Mózes megparancsolta azoknak, akik a jobb keze felől álltak, akik tisztán tartották magukat a bálványimádástól, hogy kössék fel kardjukat és öljék meg mindazokat, akik kitartottak a lázadás mellett. "[...] és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú" (2Móz 32:28). Tekintet nélkül a rangra, rokonságra vagy barátságra, akik a hitehagyás gonoszságának értelmi szerzői voltak, mind levágattak. Mindazokat azonban, akik megbánták bűnüket és megalázkodtak, megkímélték.
Azok, akik ezt a rettenetes ítéletet végrehajtották, isteni tekintéllyel és hatalommal tették meg azt. A menny Királyának végzését hajtották végre. Óvakodnunk kell attól, hogy vakságunkban könnyen elítéljük és kárhoztassuk embertársainkat! Amikor azonban Isten parancsolja meg nekünk, hogy hajtsuk végre végzését a gonoszságon, akkor engedelmeskednünk kell parancsának. Akkor azok, akik végrehajtották Izraelben ezt a fájdalmas cselekedetet, kinyilvánították, mennyire irtóznak a bálványimádástól és a lázadástól; magukat pedig teljesen az igaz Isten szolgálatára szentelték. Isten értékelte hűségüket, mert később különösképpen kitüntette Lévi törzsét.
Az izraeliták az árulás bűnét követték el. Árulásukat pedig olyan Király ellen követték el, aki jótéteményeivel halmozta el őket, és akinek önként fogadtak engedelmességet. Az isteni kormányzat további fenntartása érdekében a vétkesnek jogosan bűnhődnie kell. Isten irgalmassága azonban még ez esetben is megmutatkozott. Isten eleget tett törvénye követelményeinek, mindenkinek szabad választást biztosítva, s ezzel lehetőséget adott nékik a bűnbánatra. Csak azokat engedte elpusztítani, akik kitartottak a lázadás és a bálványok imádása mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése