Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 34. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/34
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/34
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ez a fejezet egy érdekes földrajz lecke. Lapozz Bibliád utolsó lapjaihoz, a térképekhez, vagy kölcsönözz ki egy bibliai atlaszt a könyvtárból, és kövesd a helyszíneket, miközben Mózes negyedik könyve 34. fejezetét olvasod. Isten nemcsak az ígéret földjét adta választott népének, hanem pontos útmutatásokat is arra nézve, hogy a határvonalak hol húzódjanak. Mintha ezt mondta volna Isten: „Mózes, vedd a ceruzádat és nézd Kánaán térképét. Most pedig rajzold meg a következő vonalakat.”
Ha megnézzük a Mennyből alászálló új Jeruzsálem méreteit, ugyanezt találjuk. Isten egy gondos várostervező, nagyszerű mérnök. A város méretei precízek. Amikor Ábrahám vágyakozva tekintett az ígéret földje felé, nemcsak Kánaánt látta előre, hanem „várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten” (Zsid 11:10 - új prot. ford.) Isten egy Ígéret Földjét, egy új Kánaánt tervez mindannyiunk számára, egy országot arany utcákkal és valóságos házakkal. Ott van a te otthonod is. Olvasd el a leírását Jelenések 21-22. fejezetében! „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14:2).
Kánaán, az ígéret földje egy valóságos hely volt az Izraeliták számára. Számunkra pedig az új Föld, amelynek alkotója és építője maga Isten, egy kézzelfogható valóság. Az örök ígéret földje olyan valóság, amelyet gyakrabban kell elképzelnünk, amelyről sokkal többet kell olvasnunk és beszélgetnünk. Sokkal valószerűbbnek kell lennie számunkra, mivel a Jelenések könyve 22. fejezetében Jézus háromszor is megismétli, hogy hamar eljön.
„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz” (Jel 22:12). „… akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak” (2Pt 3:12 - új prot. ford.) „Ha mindazok, akik Krisztus nevét vallják, gyümölcsöt teremnének dicsőségére, gyorsan befejeződne az evangélium magvetése az egész világon; az utolsó termés is hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy begyűjtse a drága gabonát” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 69.oldal).
Mit teszel azért, hogy siettesd az Úr eljövetelét? Kész vagy átlépni az ígéret földjének határát? Izgalomba hoz ez a lehetőség? Olvass erről többet a Tanácsok a gyülekezetnek című könyv 35-39. oldalain, ahol Ellen White első látomásának leírását találod (Budapest, 1993, Advent Kiadó). Ellen Whitenak honvágya volt ezen látomása után, egy olyan érzés, amelyet nekünk is gyakran át kellene élnünk.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hálás legyen azért, hogy ő jövőbeli lakóhelyét is pontosan megtervezted és pontosan olyannak, ami a legjobban fog tetszeni neki, Jézus nevében, Ámen!
Fred Knopper
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet
28. fejezet – BÁLVÁNYIMÁDÁS A SINAI-HEGYNÉL (1. rész)
2 Mózes 32-34
Mialatt Mózes távol volt, Izrael izgatottan várt. A nép tudta, hogy Mózes Józsuéval ment fel a hegyre és egyedül lépett be a sűrű sötét felhőbe, amely látható volt az alul elterülő síkságról, melyet időről-időre az isteni jelenlét villáma világított meg. Sóváran várakoztak Mózes visszatérésére. Egyiptomban hozzászoktak az istenség látható ábrázolásához. Nehéz volt most egy láthatatlan Istenben bízni. Ezért hitük fenntartása érdekében Mózeshez fordultak, hogy legalább reá támaszkodhassanak. Most azonban Mózest is elvették tőlük. Nap nap után, hét hét után telt el, és Mózes még mindig nem tért vissza. A felhőt szemük előtt tisztán láthatták. A táborban sokan már azt gondolták, hogy Mózes elhagyta őket, vagy pedig megemésztette őt a tűz.
A várakozás időszaka alatt volt idejük az elmélkedésre, a hallott isteni törvények feletti gondolkozásra, és szívük felkészítésére a további kijelentések számára, amelyeket Isten még ad nekik. Nem volt túl sok idejük erre a munkára. Ha Isten követelményeinek világosabb megértésére fordították volna idejüket és megalázták volna előtte szívüket, akkor védve lettek volna a kísértéstől. Azonban nem ezt tették és ezért hamarosan gondatlanokká, figyelmetlenekké és törvényszegőkké lettek. Különösen vonatkozott ez a hozzájuk csatlakozott "gyülevész" népre. Türelmetlenekké váltak az ígéret földje felé vezető úton, nem tudták kivárni, hogy eljussanak a tejjel és mézzel folyó földre. Ezt a jó földet azonban Isten csak az engedelmesség feltétele mellett ígérte nekik. Az ígéret földjének látványát elvesztették szemük elől. Voltak közöttük olyanok, akik ajánlották, térjenek vissza Egyiptomba. A nép többségének mindegy volt, hogy előre mennek-e Kánaánba, vagy visszatérnek Egyiptomba, azt azonban elhatározták, hogy nem várnak tovább Mózesre.
Miután vezetőjük távollétében tehetetlennek érezték magukat, visszatértek régi babonáikhoz. Elsőként a "gyülevész nép" engedte meg magának, hogy zúgolódjék és türelmetlenkedjék, és ők voltak a vezérei az ezt követő hitehagyásnak is. Azon tárgyak között, amelyeket az egyiptomiak az istenség jelképeinek tartottak, szerepelt az ökör és a borjú. Azoknak ajánlatára, akik a bálványimádásnak ezt a formáját gyakorolták Egyiptomban, most borjút készítettek és azt imádták. Isten ábrázolására a nép képmást kívánt csinálni magának, hogy Mózes helyett ez menjen előttük. Isten a hasonlatosság semmiféle képét nem adta magáról. Megtiltotta személyének bármiféle tárgyi ábrázolását. Az Egyiptomban és a Vörös-tengernél véghez vitt hatalmas csodák mind azt a célt szolgálták, hogy az izraeliták úgy higgyenek benne, mint a láthatatlan Istenben, aki mégis Izrael mindenható segítője, az egy igaz Isten. Jelenléte látható megnyilvánulása után való vágyakozásukat Isten a felhőoszloppal és a tűzoszloppal elégítette ki, amelyek seregeiket vezették és amelyben dicsősége megnyilvánult a Sion hegyén. Még mindig előttük volt Isten jelenléte a felhő- és tűzoszlopban, szívükben mégis visszatértek Egyiptom bálványimádásához és a láthatatlan Isten dicsőségét egy ökör hasonlatosságával cserélték fel.
Mózes távollétében a bírói hatalom Áronra ruházódott át. A hatalmas tömeg a sátor körül gyülekezett össze és ezzel a követeléssel álltak elő: "Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott" (2Móz 32:1) (Lásd Függelék 4. sz. megjegyzését.) Azt mondták, hogy a felhő, amely eddig vezette őket, most állandóan a hegyen nyugszik és nem vezeti őket többé. Helyette egy képmásra van szükségük; és ha - amint egyesek ajánlották - úgy döntenének, hogy visszatérnek Egyiptomba, akkor elnyernék az egyiptomiak jóindulatát azzal, hogy a képmást vinnék maguk előtt és azt ismernék el istenükként.
Ebben a válságban olyan szilárd jellemű, rendíthetetlen bátorságú emberre volt szükség, aki Isten tiszteletét többre becsülte a népszerűség kegyénél, személyes biztonságánál, sőt saját életénél is. Izrael jelenlegi vezetője azonban nem ilyen jellemű ember volt. Áron tiltakozott ugyan a nép véleménye ellen, de ingadozása és félénksége csak azt eredményezhette, hogy a válságos pillanatban az emberek csak még határozottabban adtak hangot kívánságuknak. A zűrzavar növekedett. Úgy látszott, hogy vak, oktalan őrület keríti hatalmába a sokaságot. Voltak azért néhányan, akik hűségesek maradtak Istennel kötött szövetségükhöz, de a nép nagyobb része csatlakozott a hitehagyókhoz. Azokat a keveseket, akik bátorkodtak bálványimádásnak bélyegezni a képmás készítését, azokat megtámadták, durván bántalmazták, és a keletkezett zűrzavarban életüket vesztették.
Áron féltette saját biztonságát és ahelyett, hogy nemesen kiállt volna Isten tekintélye és tisztelete mellett, engedett a sokaság követeléseinek. Az volt az első cselekedete, hogy elrendelte az arany fülbevalók összegyűjtését minden embertől. Abban a reményben tette ezt, hogy a hiúságuk ráveszi majd őket ennek az áldozatnak a megtagadására. Az emberek azonban készségesen adták oda ékszereiket. Ezekből Áron öntött borjút készített Egyiptom isteneinek utánzásaként. A nép felkiáltott: "Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földéről" (2Móz 32:4). Áron eltűrte Jahvénak ezt a megsértését. Ennél többet is tett. Mivel látta, hogy az arany borjút milyen megelégedéssel fogadták, oltárt épített előtte és kihirdette: "Holnap az Úrnak innepe lesz!" (2Móz 32:5). Ezt a közleményt a hírnökök trombitákkal adták tovább csoportról csoportra az egész tábor területén. "Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani" (2Móz 32:6). Azzal az ürüggyel, hogy "ünnepet tartanak az Úrnak" átadták magukat a falánkságnak és a kicsapongó dorbézolásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése