2019. január 21., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 21 - HÉTFŐ - 3 Mózes 11


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 5. fejezet 1288. nap

"És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon." (Apcs. 4:33.) Működésük folytán kiváló férfiak is csatlakoztak a gyülekezethez, akik az igazság elfogadása után életüket arra szentelték, hogy másoknak is elvigyék azt a reményt, mely szívüket békével és örömmel töltötte meg. Fenyegetések sem tudták visszatartani, vagy megfélemlíteni őket. Az Úr szólt általuk, és miközben egyik helyről a másikra mentek, hirdették az evangéliumot a szegényeknek. Az isteni kegyelem csodái váltak valóra mindenfelé. Ily hatalmas munkát végez Isten, ha emberek átengedik magukat Lelke uralmának.

A Szentlélek ígérete nem korlátozódik sem korra, sem fajra. Krisztus kijelentette, hogy Lelkének szent befolyásában követői a világ végezetéig részesülnek. Kezdve pünkösd napjától mind a mai napig, el is küldte a Vigasztalót mindazoknak, akik Krisztust elfogadták Üdvözítőjüknek, eljött a Szentlélek mint tanácsadó, megszentelő, vezető és tanú. Minél szorosabb összeköttetésben éltek a hívők Istennel, annál világosabban és erőteljesebben tettek bizonyságot Megváltójuk szeretetéről és megmentő kegyelméről. Férfiak és nők, akik az üldöztetés és próbatétel hosszú évszázadai alatt a Lélek segítségét nagymértékben élvezték, jelként és csodaként állottak a világ előtt. Angyalok és emberek előtt bizonyították be a megváltó Szeretet átformáló hatalmát.

Mindazáltal azok sem mentesültek a további támadásoktól és kísértésektől, akik pünkösdkor erőt nyertek a magasságból. Ha bizonyságot tettek az igazságról és jogosságról, az igazság ellensége több ízben támadt ellenük, hogy megfossza őket keresztényi tapasztalataiktól. Kénytelenek voltak, istenadta erejükkel felvértezve, még fokozottabb küzdelmet vívni, hogy elérjék az érett férfiúságot a Jézus Krisztusban. Naponta könyörögtek újabb kegyelemért, hogy mind közelebb és közelebb jussanak a tökéletességhez. A Szentlélek befolyása alatt még a leggyengébbek is megtanulták, hitük gyakorlása közben, hogy a rájuk bízott képességeket növeljék. Így egyszersmind megszentelődtek, megtisztultak és nemesbültek. Miután alázatosan engedelmeskedtek a Szentlélek befolyásának, részt nyertek az Istenség teljességéből és átformálódtak Isten képmására.

Mai Bibliai szakasz: 3 Mózes 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:
Az Isten szerinti élet az étrendet is magában foglalja. Ha valaki valami tisztátalant (ami halandóságot, valaminek a halálos voltát ábrázolja) visz be a testébe, akkor a szentséget utasítja vissza (magát az életet is beleértve). Isten nem közli, hogy némelyik állat miért tiszta és így megengedett a fogyasztásuk is, amíg más állatok tisztátalanok. Az a tény, hogy némely állat tisztátalan, arra utal, hogy ezek valamilyen kapcsolatban vannak a halállal. Mindenesetre az Úr azt várja népétől, hogy bízzon benne és engedelmeskedjen, még akkor is, ha a konkrét okok nem ismertek. Ugyanakkor Isten megadja a mindent átfogó magyarázatot: összhangban kell élnünk Isten szent természetével (3Móz 11:44-45).
Mózes harmadik könyve 11. fejezetének egy része az elhullott állatok érintése miatti átmeneti tisztátalansággal is foglalkozik, amely eltávolítható, és így nincs hatással a földi szentéllyel kapcsolatos szent dolgok egyikére sem. Ezeknek az utasításoknak nincs mai alkalmazásuk. Ugyanakkor a tiszta és tisztátalan állatok alapvető megkülönböztetése sosem függött a földi szentély lététől (1Móz 7-8. fejezete). Dániel Babilonban, távol a lerombolt jeruzsálemi templomtól, értette, hogy a tisztátalan állatok fogyasztása ellentmondásba kerülne Istennek szentelt életével (ld. Dániel 1. fejezete). Éppúgy ahogyan Dániel szent volt, minden kereszténynek, minden korban és az élet minden területén szentnek, Krisztusban megszentelt embernek kell lennie (1Pt 1:15-16).
Egy forrást nem tudnak megfertőzni az elhullott állatok (3Móz 11:36), mert a forrásból mindig tiszta víz jön. Ugyanígy, amikor Jézus a földön járt, szabadon érintkezhetett tisztátalan emberekkel, mert Ő maga a tisztaság, az élet és a gyógyulás forrása. Krisztus bennünket is meg tud óvni az erkölcsi romlástól, amikor gyógyító érintését a bűnbeteg világ számára közvetítjük.
Roy Gane    

181. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  5. fejezetéhez (január 20-26.).

Olyan békére vágyom, ami nem e világból való. Minduntalan küzdünk és elégedetlenkedünk. Az emberek hatalom, tekintély és pénz megszerzésére törekszenek. Küzdünk és elégedetlenkedünk otthon, a munkahelyünkön, nemzeti szinten és világ szinten, sőt, még az egyházban is, helyi és világszinten egyaránt.

A világ sosem ismeri meg a békét. A Szentlélek az egyetlen, aki feltölthet minket azzal a békével, amire vágyunk, mégis sokan eltolják Őt maguktól, amennyire csak tudják.

Jézus azonban ezt a békét ígérte nekünk. Szándékában állt, hogy pontosan azt nyújtsa számunkra, amire szükségünk van, hogy keresztülvezessen minket a sötét és csúnya időkön. Amikor az életének legnagyobb próbája előtt állt, a tanítványaira gondolt, rád és rám, és megígérte a Vigasztalót.

A Menny valamennyi hatalmával rendelkezünk, ha megvan a hitünk, amit Ő ültet belénk, hogy az Ő dicsőségére és hatalmára használjuk. Amikor a legnagyobb próbáinkon és csalódásainkon megyünk keresztül, amikor mások bántanak, amikor hibát követünk el, amikor a legnagyobb a fájdalmunk és nem tudjuk, a jövő hova tart, akkor a Szent Lélek ott van számunkra, hogy békét hozzon és megvigasztalja szívünket. Ott van, hogy emlékeztessen, hogy Isten nem felejtett el minket. Ha naponta átadjuk az irányítást, Isten vezet és kalauzol minket és elkísér minket egészen a végig.

Jennifer Howland
Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina, USA
Fordította: Gősi Csaba

1 megjegyzés: