Higgyetek az Ő prófétáinak - június 19 - SZERDA - Ámos könyve 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ámos könyve 9 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%81mos%209&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%81m%C3%B3sz%209&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten elől nem lehet elrejtőzködni.  Ez nem azt jelenti, hogy Isten mindenütt felkutat bennünket, hogy megbüntessen, hanem azt, hogy a népe nem trükközhet Vele. Nem teheti azt, hogy gonosz módon él, aztán kicselezi az Istent, hogy elkerülje tettei következményét. Itt nem az a kérdés, hogy ki tud jobban bújócskázni, hanem az, hogy Istent az Őt megfelelő helyre helyezzük. Ő az Isten, a Teremtő, mi pedig a teremtények.         

2.    Isten nem hasonlítható a halandó emberhez. Bár az ember Isten képmása, de a kettő közötti különbség soha nem mosható össze. Ez a fejezet ezt akarja kiemelni, amikor ezt olvassuk: „Ha az Úr, a Seregek Ura megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden lakója. Úgy megemelkedik, akár a Nílus; majd leapad, mint Egyiptom folyója. A mennyben építette meg palotáját, és a földön vetett alapot boltozatának. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az ő neve!”  

3.    Isten megrostálja népét. A rostálás azt szolgálja, hogy az értékes mag ne vesszen el. Isten megrostálja Izraelt, de azt ígéri, hogy „egy szem sem esik a földre.” Ami rossz és értéktelen megsemmisül, ami jó, az védelemben részesül és megmarad.

4.    Isten célja a sikeres célba érkezés. Izrael sok nehézségen ment keresztül, időnként szükség volt Isten fegyelmező eszközeire is, de ha a vége jó, minden jó. Így olvassuk ezt az ígéretet: „Jóra fordítom népemnek, Izráelnek sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét.”           

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki előtt minden ember egyforma

b.    akinél nem számít a származás

c.    akinek a pogány népek is köszönhetik létezésüket

d.    akinél nem a büntetés az utolsó szó, hanem a kegyelemé és a felépítésé

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne rejtőzködni akarjon Előled, hanem inkább keressen Téged. Ne elmeneküljön Előled, hanem inkább a karjaidba meneküljön, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 38-39. fejezet

39. fejezet – „Adjatok nékik ti enni!” (1. rész)

Máté 14:13-21; Márk 6:32-44; Lukács 9:10-17; János 6:1-13.

Krisztus egy lakatlan helyre vonult vissza tanítványaival, azonban a békés nyugalomnak eme ritka időszaka hamarosan félbeszakadt. A tanítványok azt hitték, ott senki sem fogja őket zavarni, de amint a sokaság szem elől tévesztette az isteni Tanító nyomát, kérdezősködni kezdtek: "Hol van Ő?" Néhányan megfigyelték, milyen irányban távoztak Krisztus és tanítványai. Sokan követték őket a szárazföldön, míg mások hajón, a vízen át igyekeztek. Közelgett a húsvét, és a közelről-távolról Jeruzsálem felé zarándokló csapatok gyülekeztek, hogy lássák Jézust. Egyre többen csatlakoztak, míg végül ötezer férfi gyűlt össze, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket. Mielőtt Krisztus partot ért volna, a sokaság már várt rá. Azonban Ő észrevétlenül kikötött, és egy kis időt tanítványaival elkülönülten töltött el.

A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt. Nézte az egyre gyűlő tömeget, és a figyelmét sóvárgó szemeket. "Megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok" (Mk 6:34). Visszatért tehát elvonultságából, és egy alkalmas helyet keresett, ahol szolgálhat nékik. A papoktól, vezetőktől nem kaptak segítséget, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan tanította a sokaságot az üdvösség útjára. 

A nép hallgatta a kegyelem igéjét, ami oly szabadon áradt Isten Fiának ajkáról. Hallották az irgalmas szavakat, melyek oly egyszerűek, világosak voltak, hogy Gileád balzsamaként hatottak lelkükre. Isteni kezének gyógyítása örömöt és életet hozott a haldoklónak, megkönnyebbülést, egészséget a betegségben szenvedőnek. Olyannak tűnt ez a nap, mintha leszállt volna a menny a földre, s ők teljesen elfeledkeztek arról, hogy mióta nem ettek.

Végül esteledni kezdett. A nap lenyugvófélben volt nyugaton, az emberek mégis epekedve álltak. Jézus egész nap evés, pihenés nélkül munkálkodott. Sápadt volt az éhségtől és a fáradtságtól, s a tanítványok kérték, hagyja abba a kimerítő munkát. Jézus azonban nem tudott visszavonulni a szorongató sokaságtól.

A tanítványok végül Hozzá léptek, és sürgették, hogy saját érdekükben bocsássa el a népet. Sokan messziről jöttek, és reggel óta semmit sem ettek. A környező városokban és falvakban még vásárolhatnak élelmet. Ám Jézus így szólt: "Adjatok nékik ti enni!" (Lk 9:13), majd Filephez fordulva megkérdezte: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?" (Jn 6:5). Ezzel próbára akarta tenni a tanítvány hitét. Filep elnézett a tengernyi fej fölött, és arra gondolt, lehetetlenség annyi élelmet szerezni, hogy ilyen tömeg szükségleteit kielégítsék. Azt felelte, kétszáz dénár árú kenyeret alig lehetne szétosztani közöttük úgy, hogy mindenkinek jusson egy kicsi. Jézus megkérdezte, mennyi étel van a társaságnál. "Van itt egy gyermek, - mondta András - akinek van öt árpakenyere és két hala; de mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Jézus megparancsolta, hogy hozzák ezeket elébe. Azután szólt a tanítványoknak, hogy ültessék le az embereket a fűre ötvenes, százas csoportokban, őrizzék meg a rendet, hogy mindenki lássa, amit cselekedni szándékozik. Amikor ez megtörtént, Jézus vette az ételt, "és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak" (Mt 14:19). "Evének azért mindnyájan, és megelégedének; és maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is" (Mk 6: 42-43).

Aki a békesség és boldogság útjára tanította a népet, éppúgy gondoskodott mindennapi, mint lelki szükségleteikről. A nép elfáradt, kimerült. Anyák voltak jelen kisbabával karjukon; kisgyermekek kapaszkodtak szoknyájukba. Sokan órák óta álltak. Annyira lekötötte őket Krisztus beszéde, hogy eszükbe sem jutott leülni. Akkora volt a tömeg, hogy könnyen eltaposhatták volna egymást. Jézus lehetővé akarta tenni, hogy megpihenjenek, azért parancsolta: üljenek le. Dús fű nőtt ott, mindenki kényelmesen elhelyezkedhetett.