Higgyetek az Ő prófétáinak - június 21 - PÉNTEK - Jónás könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Abdi%C3%A1s%201&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nemcsak népszerű feladatot bíz az emberekre.  Jónást népszerűtlen feladattal küldte Ninivébe, Asszíria fővárosába, ezért úgy gondolta, inkább elmenekül. Jónás könyvén kívül még egyszer olvasunk róla az Ószövetségben 2Kir 14:25-ben, amikor megjövendölte Izrael győzelmét és elvszett területeinek visszaszerzését. Ez egy népszerű feladat volt és örömmel teljesítette, de most Ninivébe népszerűtlen feladattal küldte Isten, amit nem szívesen teljesített.        

2.    Isten meg akarja menteni a kegyetlen embereket is. Az asszírok a világ legkegyetlenebb embereinek a hírében álltak. Különös kegyetlenséggel bántak ellenségeikkel. Isten azonban őket is szerette és őket is meg akarta menteni. Jónás biztosan hallott kegyetlenségeikről, ezért félt hozzájuk menni.  

3.    Isten bemutatkozik Jónásnak és a hajósoknak is. Isten észrevette, hogy Jónás ellenkező irányba menekül, ezért vihart küldött a tengerre, a sorsvetés Jónásra esett, a vihar elállt, amikor Jónást bedobták a tengerbe. Mindezek által Isten szólt és jelezte, hogy létezik, ott van, van hatalma a tengeren, hogy amikor akarja vihar keletkezik és amikor akarja eláll.

4.    Isten igaz gyermekei menteni akarnak. Jónásnak mentenie kellett volna a pogány hajósokat, a gonosz niniveieket, de nem tette. Viszont a pogány emberek meg akarják menteni őt. Ő nem imádkozik Istenéhez, a pogányok imádkoznak, és nemcsak a saját isteneikhez, hanem a Jónás Istenéhez, és neki mutatnak be áldozatot.          

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki mindenkit menteni akar

b.    akinek néha több reménye lehet az idegenekhez, mint saját népéhez

c.    aki véghez viszi célját még akkor is, ha prófétája az ellenkező irányba menekül

d.    aki ura száraznak és tengernek

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne meneküljön előled! Segítsd meg, hogy a népszerűtlen feladatot is elfogadja Tőled! Segítsd meg, hogy menteni akarjon, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 38-39. fejezet

39. fejezet – „Adjatok nékik ti enni!” (3. rész)

Miután a sokaság jóllakott, még rengeteg étel maradt. Ő azonban, akinek a végtelen hatalom összes tartalékai rendelkezésére állnak, ezt parancsolta: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12). Ezek a szavak többet jelentettek a kenyér kosarakba rakásánál. A tanulság kettős. Semmit sem szabad elpocsékolni. Nem mulaszthatunk el semmilyen adódó lehetőséget. Ne hagyjunk figyelmen kívül semmit, ami segíthet egy emberen. Mindent gyűjtsünk össze, ami könnyíthet a föld éhezőin. Ugyanilyen körültekintéssel kell eljárnunk lelki dolgokban is. Amikor az emberek összeszedték a több kosárnyi maradékot, otthoni barátaikra gondoltak. Azt akarták, hogy osztozzanak a Krisztus által megáldott kenyérben. A kosarak tartalmát szétosztották a vágyakozó tömeg között, akik mindenhová elvitték azt a környékbe. Így azok, akik megvendégeltettek, átadták az égből származó kenyeret, hogy megelégítsék a lelki éhséget. El kellett ismételniük, amit Isten csodálatos dolgairól hallottak. Semmi sem veszett kárba. Egyetlen, örök üdvösségükre vonatkozó szó sem hullott a földbe értelmetlenül.

A kenyerek csodája az Istentől való függés tanulságát hordozza. Amikor Krisztus megelégítette az ötezret, az élelem nem volt azonnal kéznél. Látszólag semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére. Ott állt a pusztában ötezer férfival, azonkívül asszonyokkal és gyerekekkel. Nem hívta a nagy sokaságot, hogy kövessék - hívás vagy parancs nélkül jöttek. Tudta, hogy miután oly sokáig hallgatták tanítását, bizonyára éhesek és kimerültek, hiszen hozzájuk hasonlóan Neki is szüksége volt táplálékra. Távol voltak otthonuktól, s az éj már-már leszállt. Sokaknak nem is volt pénzük, hogy élelmet vásároljanak. Aki az ő érdekükben negyven napot böjtölt a pusztában, nem tudta volna elviselni, hogy éhezve térjenek haza. Isten gondviselése helyezte Jézust arra a helyre, s Ő mennyei Atyjára bízta az eszközt, mellyel a szükséget kielégítheti.

Amikor szorult helyzetbe kerülünk, Istenre kell hagyatkoznunk. Az élet minden percében józanul, bölcsen kell cselekednünk, nehogy megfontolatlan lépéssel próbának tegyük ki magunkat. Nem szabad előidéznünk a nehézségeket Isten eszközeinek figyelmen kívül hagyásával, a Tőle kapott képességek helytelen fölhasználásával. Krisztus munkásainak maradéktalanul be kell tartaniuk az Ő utasításait. A mű Istené, s ha mások áldására akarunk élni, az Ő terveit kell követnünk. Az én nem állhat a központban, nem illeti tisztelet. Ha saját elgondolásaink szerint tervezünk, az Úr megengedi, hogy beleessünk hibáinkba. Ha azonban az Ő útmutatását követve kerülünk szorult helyzetbe, Ő megszabadít. Nem kell kétségbeesnünk, hanem vészhelyzetben mindig Tőle kérjünk segítséget, akinek végtelen tartalékok állnak rendelkezésére. Sokszor vesznek majd körül kísértő körülmények, olyankor a legteljesebb hittel Istenre kell bíznunk magunkat. Ő minden lelket megtart, aki azért keveredett bajba, mert megpróbált az Úr útjához igazodni.

Krisztus megparancsolta nekünk a próféta által: "Az éhezőnek megszegd kenyeredet", és "ha meztelent látsz, felruházzad", és "a szegény bujdosókat házadba bevigyed" (Ésa 58:7). Ő parancsolja nekünk: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Mégis hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink. Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is felkiáltunk: "Mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: "Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely megvendégelte a sokaságot a tengerparton.