Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jóel könyve 2 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3el%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3el%202&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Nagy az Úr napja, de még nagyobb a kegyelme. A fejezet első része az Úr napjának borzalmait írja le részletesen, a 11. vers pedig így zárul: „Nagy és igen félelmetes az Úrnak a napja! Ki bírja ki azt!?” A 18. versben pedig így folytatja: „Szánalomra indult az Úr országa iránt, és könyörült népén.” Isten szeretete a legszörnyűségesebb dolgok után is áldások sokaságát tudja ontani. A megtörtént dolgok már megváltoztathatatlanok, de Isten pótolja az elvesztett dolgokat, az elvesztett áldásokat visszaadja. Hatalmas dolgot tesz az Úr!
2. Isten az Úr napját az öröm és áldás napjává szeretné tenni. A fejezet középső része ismét megtérésre hív, bűnbánatra és istentiszteletre. Ha ezeket megfogadja Isten népe és szívből megvalósítja, elkerülheti a veszedelmet.
3. Isten kitölti Lelkét. Ha a nép visszatér Istenéhez, Isten megajándékozza Lelkének kiárasztásával, ami védelmet nyújt neki, mert Isten ez által tartja velük a kapcsolatot, adja a bölcsességet a jó döntésekhez, adja az erőt a tiszta és hűséges élethez.
4. Isten szabadulást ígér azoknak, akik segítségül hívják Őt. Ilyen szép ígérettel zárul a fejezet (az új fordítású Bibliában a 3. fejezet): „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az Úr ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr.”
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. akinek roppant nagy a serege
b. aki teljes szívből való megtérésre hív
c. aki kegyelmes és irgalmas, türelme hosszú, szeretete nagy
d. aki megbánja, még ha veszedelmet hoz is
e. aki istentiszteletre hív mindenkit, kicsit, nagyot, fiatalt, időst
f. aki nem akarja, hogy népét csúfolják
g. aki szánalomra indul népe iránt
h. aki messze űzi népe ellenségét
i. aki megvigasztalja még a termőföldet és a mezei vadakat is
j. aki áldás esőjét adja népére
k. aki örömet és vígságot ad népének
l. aki kárpótolja népét a bűneiért ért veszteség miatt is
m. aki nem leplezi azt, hogy népe mellett áll
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy segítségül hívjon Téged, és megszabaduljon az ellenség ármánykodásaitól és támadásaitól, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 36-37. fejezet
36. fejezet – A HIT ÉRINTÉSE (1. rész)
Máté 9:18-26; Márk 5:21-43; Lukács 8:40-56.
Amikor Jézus Gadarából visszatért a nyugati partra, sokaság özönlött ki a fogadására, örömmel üdvözölték. Egy darabig a tengerparton maradt, tanított és gyógyított, azután betért Lévi-Máté házába, hogy részt vegyen a lakomán a vámszedőkkel. Itt talált Rá Jairus, a zsinagóga vezetője.
Ez a zsidó vén nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette magát, és így kiáltott: "Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen" (Mk 5:23).
Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé. Bár a tanítványok már oly sok irgalmas cselekedetét látták, mégis meglepte őket, hogy Jézus hajlandó engedni az öntelt rabbi kérésének. Csatlakoztak Mesterükhöz, az emberek pedig felajzva, várakozón követték őket.
A főember háza nem volt messze, de Jézus és kísérete lassan haladt, mert a tömeg mindenhonnan szorította őket. A késlekedés nyugtalanította az aggódó apát, Jézus még itt is, ott is megállt, hogy könnyítsen egy szenvedőn, vagy megvigasztaljon egy megtört szívet.
Még útban voltak, amikor egy küldönc furakodott Jairushoz a tömegben, és hírül adta, hogy leánya meghalt, ne fárassza többé fölöslegesen a Mestert. E szavakat Jézus is meghallotta. "Ne félj; - mondotta - csak higgy, és megtartatik" (Lk 8:50).
Jairus közelebb húzódott a Megváltóhoz, és együtt siettek a főember otthonába. A fizetett siratók és síposok már ott voltak, a levegőt betöltötte lármázásuk. A tömeg, a zűrzavar bántotta Jézus lelkét. Így intette csendre őket: "Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik." Az emberek méltatlankodva fogadták az Idegen szavait. Látták a gyermeket a halál karmai közt, megvetően nevettek hát Jézuson. Ő megkérte az embereket, hagyják el a házat, Maga mellé vette a leány apját és anyját, valamint három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, s bementek a halott szobájába.
Jézus az ágyhoz lépett, kezébe vette a gyermek kezét, és lágyan, az otthon meghitt nyelvezetével ejtette ki e szavakat: "Leányka; néked mondom, kelj föl" (Mk 5:41).
Az élettelen testen azonnal remegés futott végig. Az élet lüktetése visszatért. Az ajkak mosolyra nyíltak. A leány nagyra nyitotta szemét, mint álom után, s csodálkozva nézte a körülötte álló csoportot. Felkelt, szülei magukhoz ölelték, sírtak örömükben.
Útban a főember háza felé Jézus egy szegény asszonyt vett észre a sokaságban, aki tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, mely életét teherré tette. Mindenét orvosokra, gyógyszerekre költötte, de az eredmény csak annyi volt, hogy gyógyíthatatlannak nyilvánították. Reménye újraéledt, midőn Krisztus gyógyításairól hallott. Biztos volt benne: ha csak Hozzá mehetne, meggyógyulna. Legyengülten, szenvedve eljött a tengerpartra, ahol Ő tanított, s megpróbált átfurakodni a sokaságon, de hiába. Követte Jézust Lévi-Máté házából jövet is, mégsem tudta elérni Őt. Már kezdett elkeseredni, mikor Jézus utat tört a sokaságban, és közel jött hozzá.
Eljött az óriási lehetőség. A Nagy Orvos színe elé került! A tülekedésben nem tudott szólni Hozzá, meg sem ragadhatta, csak egy futó pillantást vethetett alakjára. Félve, hogy elveszíti a szabadulás egyetlen lehetőségét, előrenyomult, s így szólt magában: "Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok" (Mt 9:21). Amikor Jézus elhaladt mellette, a nő kinyújtotta kezét, és sikerült megérintenie köntösének szegélyét. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult. Életének hite ebben az érintésben összpontosult, s fájdalmát, gyöngeségét azonnal a tökéletes egészség életereje váltotta föl.
Ekkor hálás szívvel megpróbált visszavonulni a tömegből, Jézus azonban hirtelen megállt, s a nép is megtorpant Vele együtt. Megfordult, körülnézett, és a sokaság zajában is jól kivehető hangon kérdezte: "Ki az, aki engem illetett?" (Lk 9:45) A nép csodálkozó tekintete volt a válasz kérdésére. Minden oldalról szorongatták, durván taszigálták hol erre, hol arra - meglepő volt tehát kérdése.
A mindig szólni kész Péter válaszolt: "Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illetett?" Jézus így felelt: "Illetett engem valaki; meri én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem" (Lk 9:45--46). A Megváltó meg tudta különböztetni a hit érintését a figyelmetlen tömeg véletlen lökdösődésétől. Az ilyen hit mellett nem mehetett el szó nélkül. A vigasztalás szavait akarta szólni az alázatos nőnek, melyek öröm kútforrását jelentik majd számára - ezek a szavak áldást árasztanak követőire az idők végezetéig.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés