Higgyetek az Ő prófétáinak - június 8 - SZOMBAT - Jóel könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jóel könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3el%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3el%201&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten figyelmeztető jeleket ad.  A sáskajárás az Úr napjának az előjele. Az Úr napja az, amikor Ő cselekszik. Ez a cselekedet rosszul érinti azokat, akik felkészületlenek és örömhír azoknak, akik hűségesek maradtak Istenhez. Viszont Isten úgy hozza el ezt a napot, hogy előtte jeleket küld, amelyek felkészítik a népet erre a napra, hogy elkerüljék a veszedelmet. Az Újszövetségben hasonlót találunk, amikor Jézus felsorolja az Ő eljövetelének előjeleit.      

2.    Az Úr napja. Jóel küldetése egyetlen üzenet, „az Úr Napja” /Jóm Jahve/ eljövetelének hirdetése. Az Úr Napja kifejezés 9-szer szerepel Jóel könyvében és még 25-ször a Szentírásban. Az Úr Napja Izrael   jövő várásában központi helyet foglalt el. Isten üzenete: az Úrnak    szándéka van a történelemmel, amelynek végén üdvösséget tartogat a hűségesek számára. Folyamatosan az Úr Napját éljük: nem számít, milyen csapások, katasztrófák közepette élünk, az Úr kezében tart mindent és figyelmeztet az elkövetkezendő ítéletre. 

3.    Isten ébresztget. Az 5. vers az ébredésre való felhívással kezdődik. Olyan sok esemény történt, amelyeknek fel kellett volna ébreszteni a népet: a sáskarajok egymás után pusztították a földet, elpusztult a szőlő és a füge, a szántóföld, a gabona, de a nép nem eszmélt rá, hogy bűneik miatt vannak, és meg kellene térniük ahhoz, hogy ezek megváltozzanak.          

4.    A megoldás az istentisztelet. Ez a fejezet istentiszteletre hívja a népet, megoldásként mindarra a rosszra, ami velük történik, mert Isten jelenlétében oldódnak meg a problémák. Ez tanulság számunkra is: bajaink és kihívásaink vannak? Menjünk istentiszteletre! Mi általában fordítva szoktunk reagálni: Bajunk van? Nem megyünk a gyülekezetbe. Mintha Istent büntetnénk ezzel.

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki elgondolkoztat az eseményekkel kapcsolatosan

b.    aki a vezetőket, de az egész népet is megszólítja

c.    aki bűnbánatra hív

d.    aki figyelmeztet, hogy bűneink miatt az állat és a növényvilág is szenved

e.    aki meghallgatja még a szükségben levő állatokat is

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megfelelően reagáljon az őt ért nehézségekre, úgy ahogy Te ebben a fejezetben üzened: tartson istentiszteletet. Az Te jelenléted és a Te közelséged az ő problémáira is az egyedüli megoldás, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 34-35. fejezet

35. fejezet – „HALLGASS, NÉMULJ EL!” (4. rész)

Egészen más érzelmek töltötték be a meggyógyított ördöngösöket. Ők óhajtották szabadítójuk társaságát. Jelenlétében biztonságban érezték magukat a démonoktól, akik életüket gyötörték, férfikorukat tönkretették. Amikor Jézus be akart szállni a hajóba, szorosan mellette maradtak, lábához térdeltek, és könyörögtek, lehessenek közel Hozzá, hogy mindig hallhassák szavait. Ám Jézus megparancsolta nekik, hogy menjenek haza, és mondják el, mily nagy dolgot cselekedett az Úr érettük.

Itt volt tehát számukra az elvégzendő munka - menjenek pogány otthonokba, s beszéljék el, micsoda áldást kaptak Jézustól. Nehezen váltak el a Megváltótól. Bizonyára súlyos nehézségeik lesznek pogány honfitársaik között. Oly hosszú ideig voltak kirekesztve a társadalomból, hogy ez látszólag alkalmatlanná tette őket a Jézustól kapott munkára. De amint Ő megmutatta kötelességüket, készek voltak engedelmeskedni. Nemcsak saját házanépüknek és szomszédaiknak szóltak Jézusról, hanem bejárták Decapolist, s mindenütt hirdették megmentő hatalmát, s elmondták, hogyan szabadította meg őket a démonoktól. E munkával nagyobb áldásban részesülhettek, mint ha csupán a maguk javára Őmellette maradtak volna. Az üdvösség jó hírének terjesztésében végzett munkálkodás visz közel a Megváltóhoz.

A két meggyógyított ördöngös volt az első misszionárius, akiket, Krisztus elküldött, hogy hirdessék az evangéliumot Decapolis vidékén. Ezek az emberek csak néhány percig részesülhettek abban a kiváltságban, hogy hallhatták Krisztus tanítását. Jézus ajkáról egyetlen beszéd sem jutott fülükbe. Nem tudták úgy tanítani az embereket, ahogyan a tanítványok, akik nap mint nap Krisztussal voltak. Ám személyükben hordozták annak bizonyítékát, hogy Jézus a Messiás. El tudták mondani, amit ismertek, maguk láttak, hallottak Krisztus erejéből. Ezt mindenki megteheti, akinek szívét érintette Isten kegyelme. János, a szeretett tanítvány írta: "Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek igéjéről. [...] Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek" (1Jn 1:1-3). Krisztus tanúbizonyságaiként el kell mondanunk, amit mi magunk láttunk, hallottunk, éreztünk. Ha lépésről lépésre követjük Jézust, jogunk van elmondani a lényegét annak az útnak, amelyen vezet minket. Elmondhatjuk, hogy tettük próbára ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, melyre Urunk hív, s melynek hiányában a világ elvész.

Bár Gadara lakói nem fogadták el Jézust, Ő nem hagyta őket a maguk választotta sötétségben. Amikor kérték, hogy távozzék tőlük, nem hallották még szavait. Nem tudták, mit utasítanak vissza. Ezért Ő még egyszer elküldte nekik a világosságot azok által, akiket hajlandók meghallgatni.

A disznók elpusztításával Sátán el akarta fordítani a népet a Megváltótól, hogy megakadályozza az evangélium hirdetését azon a környéken. Ami történt, az valójában úgy felrázta a vidéket, ahogyan semmi más nem tudta volna; a figyelem Krisztusra irányult. Bár a Megváltó eltávozott, az emberek, akiket meggyógyított, ott maradtak az Ő hatalmának tanúbizonyságaiként. Akik azelőtt a sötétség fejedelmének közvetítői voltak, most a világosság csatornáivá, Isten Fiának küldötteivé lettek. Az emberek álmélkodva hallgatták a csodálatos hírt. Ajtó nyílt az evangélium számára az egész tartományban. Amikor Jézus visszatért Decapolisba, az emberek köré sereglettek, és három napon át nemcsak a város lakói, hanem a környékből is ezrek hallották a megváltás üzenetét. Megváltónk még a démonok erejét is uralja, a gonosz munkálkodását fölülmúlja a jó.

A gadarai ördöngősökkel való találkozás tanulságos volt a tanítványok számára. Megmutatta annak a romlásnak a mélységét, melybe Sátán akarja dönteni az egész emberiséget, és Krisztus küldetését - hogy megszabadítsa az embert a gonosz hatalmából. Azok a sírboltokban lakó, ördögöktől megszállott, fékezhetetlen indulatok és utálatos szenvedélyek rabságában sínylődő, tönkrement emberek jelképezik, hogy mivé lett volna az emberiség, ha Sátán igazgatása alatt marad. Sátán szüntelenül befolyást gyakorol az emberekre, összezavarja a felfogást, bűnre vezeti az elmét, erőszakra, rosszra ösztökél. Gyöngíti a testet, elhomályosítja az értelmet, lealacsonyítja a lelket. Ha az ember visszautasítja a Megváltó hívását, Sátánnak veti alá magát. Az élet minden területén - otthon, a munkahelyen, sőt még az egyházban is - tömegek teszik ezt nap mint nap. Ezért árasztotta el a bűn és az erőszak a földet, s az erkölcsi sötétség mint a halál előszele szennyezi be az ember környezetét. Megtévesztő kísértéseivel Sátán egyre gonoszabb bűnökre veszi rá az embert, míg az végleg lezüllik, megromlik. Erejével szemben az egyetlen biztosíték Jézus jelenléte. Emberek és angyalok előtt Sátán az ember ellenségeként és megrontójaként mutatkozik be, Krisztus pedig barátjaként és szabadítójaként. Lelke mindazt kifejleszti az emberben, ami nemesíti a jellemet, méltósággal ruházza fel a természetet. Isten dicsőségére alakítja az embert testileg, lelkileg és érzelmileg. "Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét" (2Tim 1:7). Elhívott bennünket "a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének"- jellemének - "elvételére" (2Thess 2:14), elhívott, hogy "az ő Fia ábrázatához hasonlatosak" legyünk (Róm 8:29).

Olyan lelkek, akik Sátán eszközeivé alacsonyodtak, Krisztus ereje által az igazság küldötteivé alakulnak át, s Isten Fia elküldi őket, hogy elmondják, "mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad" (Mk 5:19).