Higgyetek az Ő prófétáinak - június 5 - SZERDA - Hóseás könyve 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Hóseás könyve 12 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=H%C3%B3se%C3%A1s%2012&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=H%C3%B3se%C3%A1s%2012&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nem szereti a hazugságot és az alattomosságot.  Isten igaz és őszinte kapcsolatra vágyik népével. Izrael azonban úgy gondolja, hogy hazudhat Istenének és képmutató módon élheti meg az Istennel való kapcsolatát. Ma is nagyon sok embert megkísért ez a gondolat, és úgy gondolják, hogy minden rendben van a vallásukkal. Példaként ez a fejezet Jákobot említi, aki úgy gondolta, hogy be tud csapni embereket és magát Istent is.      

2.    Isten változást szeretne látni népe életében. A próféta ilyen felszólítást intéz a néphez: „Térj hát meg Istenedhez, tartsd meg hűségesen a törvényt, és reménykedj szüntelenül Istenedben!” Csak a változás biztosíthatja a nép jólétét és boldogulását.  

3.    Isten a becsületességet értékeli. Elítéli a hamis mértéket és a csalást, mások megkárosítását. A bibliai szerzők számtalanszor említik írásaikban ezt a témát. Ha Isten becsületes és mások javát keresi, gyermekei sem viselkedhetnek másként, mert ők Isten képmása e földön.        

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki a próféták által szól

b.    aki látomások által üzen

c.    aki hasonlatokat is alkalmaz üzenetének eljuttatásában

d.    aki prófétákat használt Izrael Egyiptomból való megszabadításában

e.    aki prófétát használ végidei népe megmentésében is

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy őszinte kapcsolatra törekedjen Veled! Adjad, hogy minden körülmények között tiszteséges és becsületes legyen, áldására legyen az embereknek és soha senkinek semmi kárt ne okozzon, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 34-35. fejezet

35. fejezet – „HALLGASS, NÉMULJ EL!” (1. rész)

Máté 8:23-34; Márk 4:35-41; Márk 5:1-20; Lukács 8:22-39.

Jézus életének egyik eseménydús napja volt ez. A galileai tenger partján mondotta el első példázatait, az ismerős képek segítségével újra elmagyarázta a népnek országának természetét, alapításának módját. Saját munkáját a magvetőével hasonlította össze, országának növekedését pedig a mustármagéval, s a kovász hatásával a mértéknyi lisztben. Az igazak és a gonoszok nagy végső szétválasztását a búzáról és a konkolyról, valamint a hálóról szóló példázatokkal szemléltette. A tanításaiban rejlő rendkívül drága igazságokat az elrejtett kinccsel és a drágagyönggyel jelképezte, míg a gazdáról elmondott példázattal arra oktatta tanítványait, hogy miként kell munkálkodniuk az Ő képviselőinek.

Jézus egész álló nap tanított és gyógyított, s amikor leszállt az est, a sokaság még mindig ott tolongott körülötte. Nap mint nap végezte szolgálatát, s csak ritkán állt meg enni vagy pihenni. A rosszindulatú kritikák, félremagyarázások, melyekkel a farizeusok szüntelenül üldözték, még keményebbé, zaklatottabbá tették munkáját, s most, a nap végeztével annyira kimerült, hogy elhatározta, visszavonul a tavon túlra, egy magányos helyre.

A Genezáret keleti partja nem volt lakatlan, mert itt-ott falvak tarkították a tó mellékét, a nyugati parthoz viszonyítva mégis kihalt tájnak tűnt. Lakosai között több volt a pogány, mint a zsidó, és nemigen volt kapcsolatuk Galileával. Így nyújthatta Jézusnak az óhajtott magányt, s most Ő megparancsolta tanítványainak, hogy kísérjék oda.

Miután elbocsátotta a sokaságot, elvitték Őt "úgy amint vala" (Mk 4:36) a hajóra, és sietve elindultak. Ám nem egyedül távoztak. Volt néhány halászhajó a parthoz közel, ezek gyorsan megteltek emberekkel, akik követték Jézust, mert még látni és hallani akarták Őt.

Végül a Megváltó kiszabadult a sokaság nyomása alól, fáradtságtól, éhségtől gyötörten ledőlt a hajó farában, és hamarosan elaludt. Csendes, kellemes este volt, nyugalom honolt a tavon. Hirtelen azonban sötétség borította be az eget, vad szél söpört le a hegyek katlanjaiból a keleti partra, s a tavon szörnyű vihar támadt.

A nap már lement, s az éj sötétje borult a viharos tengerre. A süvítő széltől felkorbácsolt hullámok nagy erővel vágódtak a tanítványok hajójának, és elnyeléssel fenyegették. A kemény halászok életüket a tavon töltötték, és számos viharban biztonsággal irányították bárkájukat - most azonban erejük, jártasságuk mit sem segített. Tehetetlenül vergődtek a vihar szorításában, s elhagyta őket a remény, látván, hogy hajójuk megtelik vízzel.

Annyira lefoglalta őket a menekülésért vívott küzdelem, hogy el is felejtették: Jézus is a fedélzeten van. Most, midőn látták, hogy munkájuk hiábavaló, és csak a halál vár rájuk, eszükbe jutott, kinek a parancsára indultak el a túlsó partra. Jézusban volt egyedüli reménységük. Erőtlenségükben, kétségbeesésükben felkiáltottak: "Mester, Mester!" (Lk 8:24) Ám a sűrű sötétség elrejtette Őt szemük elől. Hangjukat elnyelte a tomboló vihar - semmi válasz. Kétség és rettegés hálózta be őket. Elfeledkezett róluk Jézus? Aki győzött a betegség, démonok, sőt még a halál fölött is, annak nincs ereje, hogy most segítsen tanítványain? Nem érdekli nyomorúságuk?

Ismét kiáltanak, de nem jön válasz, csak a haragos szél süvölt. Hajójuk süllyedőben. Egy pillanat, és nyilvánvalóan elnyelik őket az éhes vizek.

Hirtelen vakító villám szeli át a sötétséget, s ők meglátják az alvó, a fejetlenségtől nem zavartatott Jézust. Ámulattal vegyes kétségbeeséssel kiáltanak föl: "Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?" (Mk 4:38) Hogyan pihenhet oly nyugodtan, amikor ők veszélyben vannak, s a halállal tusakodnak?

Kiáltásuk felébreszti Jézust. A villám fényében mennyei békét fedeznek föl arcán, tekintete elárulja: nem Önmagával törődik, gyöngéden szereti őket. Szívből Felé fordulnak, s kiáltják: "Uram, ments meg minket, mert elveszünk" (Mt 8:25).