Higgyetek az Ő prófétáinak - június 24 - HÉTFŐ - Jónás könyve 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 4 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%204&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten döntését ember nem bírálhatja felül.  Amikor Isten Ninivébe küldte Jónást, ő felülbírálta Isten döntését és Társisba akart elmenekülni. Amikor Isten megkegyelmezett Ninivének, szintén felülbírálta Istent, mert ő inkább a pusztulásukat szerette volt. Akkor viszont, amikor Isten neki is megkegyelmezett, azt nem bírálta felül, hanem elfogadta, de nem sok hasznát látta, mert visszaesett, az előző állapotához képest is sokkal mélyebbre.        

2.    Istenre azért haragszik Jónás, mert jó. Sokan nem látják jónak Istent, ezért haragszanak Rá, viszont Jónás nagyon jól ismeri Istent. Pontosan úgy, ahogy hajdanán Mózesnek bemutatkozott. Imájában ugyanazokat a mondatokat ismétli meg: „Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.”  

3.    Isten nagy eredményeket ér el egy menekülő és duzzogó próféta által is. A Bibliában nem olvasunk még egy ilyen sikeres prófétáról, mint Jónás. Egy pogány világbirodalom fővárosának minden embere megtér Jónás egyetlen mondatból álló prédikációjára. 120.000 ember. Ha összehasonlítjuk Nóévak, aki 120 évig prédikált és rajta kívül csak hét ember menekült meg, azok is a családtagjai voltak. Nóé pedig igaz ember volt, mindenben hűséges Istenéhez.

4.    Jónás története számunkra is tartalmaz tanulnivalót Istennel kapcsolatosan. Felhívja a figyelmünket arra, hogy amikor Istent be akarjuk mutatni másoknak, ne rekedjünk meg saját kis igazságunkban, hanem az Istent még nem ismerők felé megértéssel forduljunk és ne ítéletet, hanem szeretetet közvetítsünk számukra!          

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki Jónást is tanítani akarja

b.    aki kérdések feltevésével ébresztgeti Jónás lelkiismeretét

c.    akinek a kegyelme nem korlátozódik csupán a saját népére

d.    akinek a jósága bosszanthat másokat

e.    aki sokszor és sokkféleképpen próbálja megmenteni prófétáját

f.      aki Ninivét is saját városának minősíti (3. fejezet)

g.    aki szánja azokat, akik tudatlanságból gonoszok

h.    aki nyitva hagyja a lehetőséget Jónásnak az újbóli megtérésre. A fejezet nem zárja le a történetet. Nem tudjuk, hogy Jónás megtért-e. Ez nem Istentől, hanem Jónástól függ

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne akarja felülbírálni döntéseidet. Adjad, hogy tudja, minden úgy a legjobb, ahogyan Te akarod, mert Te mindig csak jót akarsz, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 40-41. fejezet

40. fejezet – EGY ÉJ A TAVON (2. rész)

A tanítványok aznap látták Krisztus csodatetteit. Úgy tűnt, a menny leszállt a földre. E drága, dicsőséges nap emléke hittel és reménnyel tölthette volna el őket. Ha szívük teljességéből ezekről a dolgokról beszélgettek volna, nem estek volna kísértésbe. Csalódásuk azonban elfedte gondolataikat. Krisztus szavai: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12) - hatástalanok maradtak. A tanítványok teljesen megfeledkeztek a nagy áldás óráiról. Nyugtalan vizeken hajóztak. Gondolataik viharosak, ésszerűtlenek voltak, s az Úr valami mást adott, ami befolyásolja lelküket, elfoglalja gondolataikat. Isten gyakran teszi ezt, amikor az emberek saját maguknak okoznak bajt és gondot. A veszély már rohamosan közeledett.

Heves vihar lepte meg őket - erre nem voltak felkészülve. Váratlan időváltozás történt a csendes nappal után. Amikor a szél nekik csapódott, megrettentek. Elfeledték elégedetlenségüket, türelmetlenségüket. Mindenki próbálta menteni a hajót a süllyedéstől. Vízen nem volt messze Bethsaidától az a hely, ahol Jézussal kellett találkozniuk. Rendes időben az út mindössze néhány órát vett igénybe, most azonban egyre messzebb és messzebb sodródtak a célponttól. Az éj negyedik órájáig küszködtek az evezőkkel. Ekkor az elcsigázott emberek megadták magukat a vésznek. Viharban, sötétségben a tenger megtanította őket gyámoltalanságukra, s vágytak Mesterük jelenlétére.

Jézus nem feledkezett meg róluk. Az Őrálló a partról látta a megrémült férfiakat, amint küzdenek a viharral. Egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől tanítványait. A legmélyebb szerető gondoskodással figyelte a vihartól hányódó hajót és annak drága terhét - ezek az emberek lesznek a világ világossága. Mint a szelíden szerető anya gyermekét, úgy nézte az irgalmas Mester tanítványait. Amikor szívük megtört, szentségtelen becsvágyuk lelohadt, és alázatosan imádkoztak, a segítség megadatott.

Abban a pillanatban, amikor elveszettnek hiszik magukat, fénysugár villan, rejtélyes alak közeledik a vízen. Ők azonban nem tudják, hogy Jézus az. Aki segítségül jő, ellenségnek hiszik. Elönti őket a rettegés. A kezek, amelyek oly keményen tartották az evezőket, mint a vas, elernyednek. A hajó a hullámok kénye-kedve szerint hányódik, minden szem annak az embernek a látványára szegeződik, aki a fehér tarajú hullámokon jár a háborgó tengeren.

Azt hiszik, a jelenség pusztulásuk előhírnöke, s megrettenve kiáltanak fel. Jézus úgy közeledik, mintha el akarna menni mellettük, ők azonban felismerik, s kiáltanak, segítségért esdekelnek. Szeretett Mesterük odafordul, hangja eloszlatja félelmüket: "Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!" (Mt 14:27)

Amint hitelt adhattak a csodának, Péter szinte magánkívül volt a boldogságtól. Mintha még mindig alig hinné, felkiáltott: " Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel!" (Mt 14:28)

Péter Jézusra tekint, s biztosan jár, de amikor visszanéz a hajóban lévő társaira, szemét elfordítja a Megváltóról. Fékevesztett szél fúj. A hullámok magasra tornyosulnak, épp Péter és a Mester közé emelkednek - az előbbi megijed. Egy pillanatra Krisztus eltűnik a szeme elől, hite elhagyja. Süllyedni kezd. Amikor a hullámok már a halált hozzák, Péter felemeli szemét a dühödt vizekről, Jézusra tekint és felkiált: " Uram, tarts meg engem!" (Mt 14:30) Jézus azonnal megragadja a kinyújtott kezet, és így szól: "Kicsinyhitű, miért kételkedél?" (Mt 14:31)

Egymás mellett haladtak, Péter fogta Mestere kezét, így léptek a hajóra. Péter engedékennyé és csendessé vált. Nem volt már miért dicsekednie társainak, mert hitetlensége és önmagasztalása majdnem az életébe került. Amikor elfordította tekintetét Jézusról, nem tudott többé járni, s a hullámokba merült.

Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk Péterre! A hullámokat nézzük, ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra szegeznénk. Lábunk megcsúszik, a büszke vizek elöntik lelkünket. Jézus nem azért hívta Pétert, hogy elveszítse. Minket sem azért hív követésére, hogy azután megfeledkezzék rólunk. "Ne félj, - mondja - mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te megtartód (Ésa 43:1-3).

Jézus ismerte tanítványai jellemét. Tudta, hitüknek milyen kemény próbát kell kiállnia. A tengeri események által meg akarta mutatni Péternek saját gyengeségét és azt, hogy biztonsága azon múlik, állandóan aláveti-e magát az isteni erőnek. A kísértés viharaiban csak akkor járhat bizton, ha tökéletes önmegtagadással a Megváltóra hagyatkozik. Péter éppen akkor volt gyenge, amikor erősnek hitte magát, és amíg fel nem ismerte gyengeségét, addig nem jött rá, hogy szüksége van a függőségi viszonyra Jézussal. Ha a tengeren átélt tapasztalatból tanult volna, akkor később hite nagy próbájában nem bukott volna el.

Isten naponta tanítja gyermekeit. Mindennapi körülmények között készíti fel őket, hogy elvégezzék feladatukat azon a szélesebb területen, melyet gondviselése számukra kijelölt. Ez az értelme a naponkénti próbáknak, melyek meghatározzák, hogy az élet nagy válságában győznek-e vagy veszítenek.

Akik nem ismerik föl állandó függőségüket Istentől, azokat leteríti a kísértés. Hihetjük, hogy biztos lábakon állunk, és sosem ingunk meg. Mondhatjuk magabiztosan: tudom, kiben hiszek, semmi sem ingathatja meg Istenbe és igéjébe vetett hitemet. Sátán terve azonban az, hogy kihasználja öröklött és szerzett jellemvonásainkat, és megvakítsa szemünket, hogy ne lássuk szükségünket, hibáinkat. Csakis akkor járhatunk biztonságban, ha felismerjük gyengeségeinket, és szilárdan Jézusra tekintünk.

Alighogy Jézus beszállt a hajóba, megszűnt a szél, "és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének" (Jn 6:21). A borzalmak éjét felváltotta a hajnal pírja. A tanítványok, és mások, akik még velük voltak a fedélzeten, hálatelt szívvel borultak Jézus lábához, mondván: "Bizony, Isten fia vagy!" (Mt 14:33)