Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 30 - VASÁRNAP - 1 Sámuel 25

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 39. fejezet 1448. nap

39. Tárgyalás Czézáreában

Öt nap telt el azóta, hogy Pál Czézáreába érkezett; vádlói is megjöttek Jeruzsálemből, Tertullus kíséretében, aki a vádat képviselte. Az ügy csakhamar tárgyalásra került. Pált a gyűlés elé állították és Tertullus "vádolni kezdé". A ravasz ügyvéd feltételezte, hogy hízelgéssel jobban befolyásolhatja, inkább megnyerheti a római tiszttartót, mintha a puszta igazságon és jogon alapuló tényállást egyszerűen elmondaná. Ezért fejtegetéseit Félix tiszttartó dicsőítésével kezdte meg: "Hogy te általad nagy békességet nyerünk és a te gondoskodásod folytán igen jó intézkedések történnek e népre nézve, minden tekintetben és mindenütt, Nagyságos Félix, teljes háladatossággal ismerjük el."

Itt Tertullus nyilvános hazugságra vetemedett, mert a tiszttartónak aljas, megvetendő jelleme volt. Feljegyezték róla, hogy "mindennemű erkölcstelenséget, kegyetlenkedést a király hatalmával, de a rabszolga lelkületével hajtott végre." (Tacitus: Történelem 5. fej. 9. o.) Akik hallgatták Tertullust, tudták, hogy hízelgő szavai hazugságok; azonban vágyuk, hogy Pált a törvényszék elítélje, erősebb volt, mint igazságszeretetük.

Beszédében Pált olyan gaztettekkel vádolta, amelyek, ha bebizonyulnak, hazaárulásért, felségsértésért kellett volna őt elítélni. "Mi ugyanis úgy találtuk" - jelentette ki a vádló - "hogy ez veszedelmes ember és hasonlást támaszt a föld kerekségén levő valamennyi zsidó közt, és a nazarénusok felekezetének feje. Ki a templomot is meg akarta fertőztetni." Tertullus azután elbeszélte, hogy Lysiás, a jeruzsálemi hadsereg ezredese Pált erőszakkal vette ki a zsidók kezéből, amikor azok egyházjoguk alapján éppen ítélkezni akartak felette. Ezért kényszerültek arra, hogy Félix elé vigyék az ügyet. Ezek a kijelentések azt célozták, hogy a tiszttartót Pál kiszolgáltatására rávegyék. A jelenlevő zsidók az összes vádakat heves, szenvedélyes helyesléssel erősítették meg; egyáltalában nem igyekeztek a fogoly iránti gyűlöletüket titkolni.

Félixnek elegendő éleslátása volt, hogy az apostol vádolóinak lelkületét és jellemét áttekintse, felismerje. Tudta, hogy mi késztette őket hízelgésre és látta azt is, hogy Pál elleni vádjaikat nem tudják bizonyítani, alátámasztani. A vádlotthoz fordulva tehát, felszólította, hogy adja elő védekezését. Pál egyetlen szót sem vesztegetett udvarias bókokra, csupán egyszerűen kijelentette, hogy örömmel védekezik előtte, mivel már régóta tiszttartója az országnak és így jól érti a zsidó törvényeket és szokásokat. Az ellene felhozott vádakra nézve világosan kimutatta, hogy egyetlen egy sem állja meg helyét. Kijelentette, hogy Jeruzsálemben sehol sem okozott zavart, sem a templomot meg nem szentségtelenítette. "És a templomban sem találtak engem" - mondotta - "hogy valakivel vetélkedtem volna, vagy, hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógában, sem a városban. Rám sem bizonyíthatják azokat, amikkel most engem vádolnak."

Noha beismerte, hogy "a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak", atyái Istenének szolgált, de erősítette is egyszersmind, hogy mindenkor hitt "mindazokban, amik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva", és összhangban az Írásokban világosan kifejtett tannal, hisz a halottak feltámadásában. Kijelentette továbbá, hogy élete alapelve, mozgatórugója, hogy "botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 25

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+25&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+25&version=NT-HU

Amikor Dávid megtagadta, hogy megölje Sault (24. fejezet), Isten nemes jellemének magasságaiba emelkedett, de most kész arra, hogy elégtételt vegyen önmagáért egy vélt sértés miatt, amit egy Nábál nevű ember követett el ellene. Tettében azonban megállítja egy bölcs asszony, aki emlékezteti arra, milyen magasztos küldetése van Isten tervében.

Miután oltalmazta Nábál nyájait a júdeai sivatagban, Máon közelében, Dávid elküldi tíz emberét Nábálhoz egy udvarias kéréssel, hogy élelmet kérjenek csapatuknak. Annak ellenére, hogy juhnyírás ideje volt, Nábál durván beszélt Dávid embereivel, és üres kézzel küldte vissza őket.

Dávid dühös válaszlépése inkább hasonlított Saul magatartására, mint a sajátjára. Megparancsolta négyszáz emberének, hogy ragadjanak kardot, és azonnal induljanak Nábál ellen.

Nábál egyik szolgája figyelmeztette Nábál feleségét, Abigailt, hogy veszély leselkedik rájuk azért, mert férje megsértette Dávidot. Abigail azonnal cselekedett. Felmálházott egy sor szamarat temérdek élelemmel, azt remélve, hogy találkozik Dáviddal, mielőtt támadást indítana.

Amikor meglátta Dávidot, arcra borult előtte, magára vállalta a felelősséget, és bocsánatért esedezett. Istentől kapott bölcsességgel emlékeztette őt, hogy ő az Úr harcait vívja és nem a sajátját, és amikor majd király lesz, örülni fog annak, hogy nem állt bosszút önmagáért. Bölcs szavai megérintették Dávidot, aki megköszönte Abigailnak, hogy elé sietett, és hálásan elfogadta ajándékát.

Abigail béketeremtő lépése nyilvánvalóvá tette azt, hogy ő Isten gyermeke és mindenképp példaképünk lehet.

Ralph Neall

204. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  39-40. fejezeteihez (június 30 – július 6.).

A zsidó vezetők gyűlölete Pál iránt nem ismert határokat. Holtan akarták őt látni, azonban nem érhettek el hozzá. Pál rab volt a római helytartó, Félix őrizete alatt. A zsidók megérkeztek, hogy bevádolják Pált a helytartó előtt, Pál azonban megvédhette magát.

Valami nagyon fontosat tanulhatunk az apostol tapasztalatából. Nem engedte, hogy a pillanatnyi igazságtalanság és gyűlölködés megmérgezze a szívét. Hanem úgy látta ezt, mint egy újabb lehetőséget, hogy kinyúljon egy lélek felé, annak megmentése érdekében Krisztus királysága számára. Pál, aki mindig készen állt az evangélium szólására, és akinek a szívét Isten szeretete fűtötte, olyan hatékonyan osztotta meg bizonyságtételét, hogy az Félix szívét is megragadta.

Mit tettél volna te? Megengedted volna, hogy betöltse a szívedet a gyűlölet a zsidók irányába? Vagy képes lettél volna a pillanatnyi helyzet fölé emelkedni és alkalmazni az értelmed erejét, hogy olyan bizonyságot tegyen, amely egy újabb lélek megnyerését célozza meg Krisztus számára?

„A nagy válságban, melyet Isten szolgáinak hamarosan át kell élniük, ugyanazzal a keményszívűséggel, ugyanazzal a gonosz szándékkal, ugyanazzal a makacs gyűlölettel találkoznak.” Készen állsz-e arra, hogy félretedd érzéseidet azért, hogy megnyerhess még egy lelket Krisztus számára? Az Isten töltsön meg minket akkora buzgalommal, mint Pálé volt, hogy lelkeket nyerjünk meg!

Armando Lopez

Biblia-oktató

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 29 - SZOMBAT - 1 Sámuel 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1447. nap

Nem az első eset volt, hogy Isten szolgája a pogányoknál talált menedéket, Jehova hitvalló népe gonoszsága elől. A zsidók, Pál elleni dühükkel, egy további gonosztettel súlyosbították azt a sötét sorozatot, mely népük történetét jellemezte. Csak még jobban megkeményítették szívüket az igazsággal szemben, és ezzel csak annál biztosabban pecsételték meg sorsukat.

Csak kevesen értik meg Jézus ama szavainak horderejét, melyeket a názáreti zsinagógában mondott, amikor magát a Felkentnek jelentette ki. Feladatának nevezte a nyomorgatottak és a bűnnel terheltek megvigasztalását, felüdítését és megmentését; azután pedig, mivel látta, hogy gőg és hitetlenség uralja hallgatói szívét, emlékeztette őket arra, hogy Isten a régmúlt időkben, népének hitetlensége és lázadása miatt elfordult tőle és pogány területeken olyanok előtt nyilatkozott meg, akik nem vetették el a mennyből áradó világosságot. A szareptai özvegy és a szíriai Naámán valóra váltották életükben mindazt a lelki világosságot, amelyet nyertek. Ezért igazabbak voltak Isten választott népénél, mely eltávolodott Tőle, és kényelméért, világi tisztségekért feláldozta alapelveit.

Jézus a názáreti zsidóknak egy rettenetes igazságot mondott akkor, amikor kijelentette, hogy Isten szolgájának nincs biztonsága az elbukott, hitehagyó Izráelben. Egyrészt nem méltányolnák, másrészt munkáját sem értékelnék. Noha a zsidó vezetők nagy buzgóságot mutattak Isten dicsősége és Izráel jóléte érdekében, a valóságban mindkettőnek ellenségei voltak. Példaadásuk és tanításaik a népet csak mindinkább eltávolították Istentől, s elvezették az engedelmesség útjáról, hogy azután odajussanak, ahol nyomorúságukban Isten többé már nem lehet menedékük.

Az Üdvözítő dorgáló szavai, amelyek Názáret férfiaihoz szóltak, Pál esetében nemcsak a hitetlen zsidókra illettek, hanem hittestvéreire is. Ha a gyülekezet vezetői Pál iránti elkeseredett érzelmeiket legyőzték volna és elfogadják őt, mint Isten elhívott szolgáját, aki az Evangéliumot a pogányoknak hirdeti, az Úr bizonyára megtartotta volna őt számukra. Isten nem rendelte el, hogy Pál működése oly gyorsan bevégződjék; de csodát sem tett azon körülmények sorozatának megváltoztatására, melyet a jeruzsálemi gyülekezet vezetőinek magatartása idézett fel.

Hasonló lelkület még ma is hasonló eredményeket szül. Már sok áldástól fosztotta meg a gyülekezetet az a mulasztása, hogy Isten gondviselő kegyelmét nem értékelte és nem értékesítette. Hányszor meghosszabbította volna az Úr, hűséges szolgáinak tevékenykedését, ha munkásságát méltányolták volna! Ha azonban a gyülekezet megengedi, hogy a lelkek ellensége tévelygésbe döntse; Krisztus szolgájának szavait és tetteit elferdítse és félremagyarázza; ha a tagok útjában állnak és hasznosságát akadályozzák, akkor az Úr néha elvonja tőlük a már kapott áldást.

Sátán állandóan munkálkodik közegei által, hogy elcsüggessze és megrontsa azokat, akiket Isten választott ki fontos és jó munka végzésére. Noha készek Krisztus ügyéért még életüket is feláldozni, az őscsaló mindazáltal igyekszik testvéreikben kételyeket támasztani irántuk, melyek, ha tápot nyernek, a becsületességükbe vetett bizalmat aláássák és hasznavehetőségüket így megbénítják. Sátánnak nagyon is gyakran sikerül, saját hittestvéreik által bánatot okozni nekik úgy, hogy Isten, nagy irgalmasságában belenyúl életükbe és üldözött szolgáinak békét szerez. Csak, ha már összekulcsolják élettelen keblük fölött kezeiket, ha intő- és bátorító szavaik elnémultak, akkor eszmélnek fel és ismerik fel az elvakultak, hogy milyen áldásokat vetettek el maguktól, melyeknek értékét ezentúl méltányolni tudnák. Amit az Ige hirdetői életükkel nem tudtak elérni, azt halálukkal vívják ki.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 24

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+24&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+24&version=NT-HU

Amikor Saul elment, hogy kiűzze a filiszteus fosztogatókat (ld. 23:27-28), Dávid menedéket keresett az Engedi oázis közelében levő barlangban, amely félúton van a Holt-tenger nyugati partjához vezető úton.

Saul háromezer válogatott harcossal jött Dávidot megkeresni. Mivel szükségét kellett végeznie, Saul egyedül ment be ugyanabba a barlangba, amelyben Dávid rejtőzködött, levette ruháit, és a barlang egyik oldalába helyezte. Valaki Dávid emberei közül ezt súgta: „Itt az alkalom! Az Úr kezedbe adta Sault!” Dávid odakúszott, ahova Saul a ruháit helyezte, levágta Saul ruhájának az egyik sarkát, majd visszakúszott. Dávid nem ment közel Saulhoz, és nem engedte meg senkinek, hogy megtegye. Ezt mondta: „Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével” (7. vers - új prot. ford.).

Amikor Saul felvette ruháját és elhagyta a barlangot, Dávid kijött és megszólította Sault. Ha ő nem szőtt összeesküvést Saul ellen, akkor Saul miért akarja megölni őt? Ez megérintette Saul szívét, de Dávid nem bízott Saul ígéretében és az erősségben maradt.

Ha Dávid megölte volna Sault, úgy cselekedett volna, mint maga a király, de ő az Úrra bízta az ügyét, aki neki ígérte Izrael trónját. Úgy döntött, megvárja Isten időzítését. Ismerte Isten ígéretét: „Enyém a bosszúállás és megfizetés” (5Móz 32:35). Így Dávid Krisztus lelkületéről tanúskodott, Aki azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket... és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” (Mt 5:44).

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 28 - PÉNTEK - 1 Sámuel 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1446. nap

Pál már régóta vágyakozott Rómát meglátogatni. Szívből kívánta, hogy Krisztusról ott is bizonyságot tehessen, azonban a zsidók ellenségeskedése mindeddig lehetetlenné tette szándékának megvalósítását. Arra legkevésbé gondolt, hogy éppen most, mint fogoly jusson oda.

Miközben az Úr bátorította szolgáját, ellenségei mohón kitervelték elpusztítását. "Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magukat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szőtték. Ez is olyan böjt volt, mint amilyent az Úr elítélt Ésaiás szavai által: "Ímé perrel és versengéssel böjtöltök és sújtotok a gazság öklével." (Ésa. 58, 4.)

Az összeesküvők "elmenvén a főpapokhoz és vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált. Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanáccsal egybe, hogy holnap hozza le őt ti hozzátok, mintha az ő dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig minekelőtte ő ide érne, készek vagyunk őt megölni."

Ahelyett, hogy helytelenítették volna ezt a kegyetlen tervet, a papok és vének, minden további nélkül, beleegyeztek. Pál igazat mondott, amikor Anániást meszelt falhoz hasonlította.

Azonban Isten közbelépett, hogy megmentse szolgájának életét. Pál nővérének fia, aki hallotta az orgyilkosok tervét, elment és "bemenvén a várba, tudtára adta Pálnak. Pál pedig egyet a századosok közül magához hívatván, monda: Ezt az ifjút vezesd az ezredeshez, mert valamit akar néki jelenteni. Az annakokáért maga mellé vevén őt, vivé az ezredeshez és mondá: A fogoly Pál magához hívatván engem, kéré, hogy ez ifjút hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani."

Klaudius Lysias nyájasan fogadta az ifjút, félrevonulva vele, megkérdezte: "Micsoda az, amit nékem jelenteni akarsz?" Az ifjú így felelt: "A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni ő felőle. Te azért ne engedj nekik; mert közülük negyvennél több férfi leselkedik ő utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik őt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre."

"Az ezredes tehát elbocsátá az ifjút, meghagyván néki, hogy: el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem."

Lysias rögtön elhatározta, hogy Pált átutalja Félix tiszttartó törvényszékéhez. A zsidók, túlságosan könnyen izguló, ingerült nép volt, és így gyakran zavargásokra került a sor közöttük. Pál további jeruzsálemi tartózkodása, úgy a városra, mint annak parancsnokára veszedelmes következményekkel járhatott volna. Ezért "magához hívatván kettőt a századosok közül, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva; és barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz." Ha meg akarta menteni Pált, nem volt vesztegetni való ideje. "A vitézek tehát, amint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba." Onnan a vitézek továbbmentek a fogollyal Czézáreába, míg a négyszáz lovas visszatért Jeruzsálembe."

A csapat parancsnoka a foglyot átadta Félixnek, egyszersmind levelet is nyújtott át neki, melyet az ezredes reá bízott:

"Klaudius Lysias a nemes Félix tiszttartónak üdvöt! Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római. Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják őt, levivém őt az ő tanácsuk elébe. És úgy találtam, hogy ő az ő törvényüknek kérdései felől vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs. Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyván vádlóinak is, hogy a mi dolguk van ő ellene, te előtted mondják meg. Légy jó egészségben!"

Amidőn Félix a levelet elolvasta, megkérdezte a fogolytól, melyik tartományból való, és amikor hallotta, hogy Czilicziából származik, "monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljönnek. És parancsolá, hogy a Heródes palotájában őrizzék őt."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+23&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+23&version=NT-HU

Amint ezt a fejezetet olvassuk, felmerül a kérdés: „Mit mond ez a szakasz Istenről?”

A 2. és 4. versben Dávid megkérdezi az Urat, hogy megszabadítsa-e Kehilla népét (Kehilla Júda egyik városa volt), amely filiszteus fosztogatóktól szenvedett; az Úr azt válaszolta, hogy igen, és győzelmet adott neki. Mivel Abjáthár, Akhimélek pap fia magával vitt egy efódot, valószínű, hogy az Úr kapcsolatba lépett az ifjú pappal az Urim és Tummim kövek által, amelyek az efódhoz voltak csatolva. 

A 11-12 versekben Dávid arról értesül, hogy Saul el fogja pusztítani Kehillát annak érdekében, hogy elfogja őt. Az Úr igazolja Saul szándékát, és azt mondja Dávidnak, hogy Kehilla lakói átadják őt és embereit Saulnak, ezért Dávid kimenekíti embereit a júdeai sivatagba.

Isten vezette Dávid minden lépését még az elhagyatott sivatagban is. A 14. vers azt mondja, hogy Isten nem adta Dávidot Saul kezébe.

A fejezet csúcspontja Dávid és Jonathán találkozása Zif pusztájában. Jonathán megerősíti Dávidot az Úrban való bizalomban és elmondja neki, hogy Izrael királya lesz és ő a második lesz utána. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán is ezt mondta: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3:30 - új prot. ford.). A történet úgy alakult, hogy Dávid ekkor látta utoljára Jonathánt.

A fejezet utolsó beszámolójában azt olvashatjuk, hogy Dávid megmenekül Saultól, amikor a királyt visszahívják, hogy űzze ki a portyázó filiszteus csapatokat az országból. Isten nevét ugyan nem említi a szakasz, de a sorok között olvasva látjuk, hogyan cselekszik.

Az Úrnak terve volt Dáviddal, amit Dávid tévedései és Saul agresszivitása ellenére, meg is valósított. Istennek terve van velünk is, és ha bízunk benne, értünk is valóra váltja azt.

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 27 - CSÜTÖRTÖK - 1 Sámuel 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1445. nap

Ugyanaz a törvényszék volt illetékes Pál kihallgatására, amelynek megtérése előtt ő maga is tagja volt. Nyugodtan állt ott a zsidó főemberek előtt. Arcvonásairól Krisztus békéje sugárzott. Szemét komolyan a tanácsra szegezve, így szólt: "Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig." Amikor ezeket a szavakat hallották, gyűlöletük ismét fellángolt és a főpap "megparancsolá azoknak, kik ő mellette állanak vala, hogy üssék őt szájon". Erre a kíméletlen parancsra Pál így kiáltott fel: "Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen parancsolod, hogy engem verjenek?" "Az ott állók pedig mondának: Az Istennek főpapját szidalmazod-é?" Pál a szokott udvariassággal felelt: "Nem tudtam atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: A te népednek fejedelmét ne átkozd!"

"Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részük sadduceus, a másik részök pedig farizeusok közül való, felkiálta a tanács előtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én."

"Amint pedig ő ezt mondta, meghasonlás támada a farizeusok és a sadduceusok között, és a sokaság megoszlott. Mert a sadduceusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettőt vallják. Támada azért nagy kiáltozás; és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen."

A bekövetkezett zűrzavarban a sadduceusok mindenáron hatalmukba akarták keríteni az apostolt, hogy megölhessék; míg a farizeusok mindent elkövettek, hogy megvédelmezzék. Végül pedig "félvén az ezredes, hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájövén, ragadja ki őt közülök és vigye el a várba." (Apcs, 23, 7-10.) Később, amidőn Pál e nap szomorú tapasztalatai fölött elmélkedett, egész valóját félelem hatotta át, hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. Vajon hibát követett-e el azzal, hogy meglátogatta Jeruzsálemet? Az a sóvárgása, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, vezetett hát ilyen szerencsétlenségre?

Az az álláspont, amelyet a zsidók, mint Isten hitvalló népe a hitetlen világgal szemben elfoglalt, az apostolnak kimondhatatlan lelki gyötrelmet okozott. Mit gondolhattak most ezek a pogány tisztviselők róluk? Állítják, hogy Jehovát imádják, és szent hivatalt töltenek be, mégis vak, éktelen gyűlölet uralja őket. Sőt, még testvérüket is képesek meggyilkolni, ha a hit kérdésében más véleményre merészkedik. Még azt sem szégyenlik, hogy szent, ünnepélyes tanácsülésük veszekedésbe és vad zűrzavarba fulladt! Pál úgy érezte, hogy Isten nevét gyalázták meg a pogányok előtt!

Most pedig börtönben senyved. Nagyon jól tudta, hogy ellenségei, eszeveszett gyűlöletükben, rosszindulatukban megragadnak mindent, hogy halálra adják. Lehetséges-e, hogy a gyülekezetek között végzett munkáját befejezte? És most ragadozó farkasok törnek be oda? Pál nagyon szívén viselte Krisztus ügyét és mélységes aggodalommal gondolt azokra a veszélyekre, melyeknek az elszórt gyülekezetek áldozatul eshetnek, ha olyan férfiak üldözik, mint akikkel éppen ma állott szemben a Magas Tanácsban. Bánatában, csüggedtségében sírt és imádkozott.

Az Úr azonban ebben a sötét órában sem feledkezett meg hűséges szolgájáról. Amiképpen megőrizte ott a templom udvarában a vérengző tömeggel szemben, és amiként vele volt a Magas Tanács előtt, úgy most a várban is őrködött felette. Az apostol bensőséges imáját, melyben Isten vezetéséért könyörgött, meghallgatta, és kinyilatkoztatta magát hűséges tanúja előtt: "A következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenned."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+22&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+22&version=NT-HU

Ebben a fejezetben láthatjuk, mi lett az eredménye annak, hogy Dávid nem bízott az Úrban, amikor Saul üldözte őt. Otthon Gibeában tanácskozva Saul a saját hivatalnokait is azzal gyanúsítja, hogy Dávidot fedezik. Dóég, Saul pásztorainak edomita felügyelője, elmondja neki, hogy látta amint Akhimélek Dávidot kenyérrel látta el, és neki adta Góliát kardját.

Azt gondolva, hogy a papok között is árulók vannak, Saul összehívja Akhiméleket és családját. A papoknak - természetesen - fogalmuk sincs, hogy Saul miért akarja látni őket. A 14. és 15. versekben olvashatjuk, ahogy Akhimélek ésszerű érvekkel Dávid védelmére kel, de Saul nem volt józan eszénél. Elrendelte tisztjeinek, hogy öljék meg a papokat, és amikor ők megtagadták ennek megtételét, Dóégnak parancsolta meg ugyanezt. Így Dóég lemészárolt 85 papot és Nób városának teljes lakosságát. Egyedül Abjátár, Akhimélek fia menekült meg.

A Biblia nem ábrázolja Dávidot glóriával. Úgy írja le a történteket, ahogyan sor került rájuk. Dávid csalása a papok, és városuk összes lakójának halálát okozta. Bár teljesen őszinte lett volna Akhimélekkel! Micsoda megbánást érezhetett! A „bárcsak” kifejezés olykor nagyon fájdalmas tud lenni. De az Úr nem utasította el Dávidot, ahogy a következő fejezetben látni is fogjuk. Ha valaki hibái által fájdalmat okoz másoknak, bocsánatot és helyreállítást nyerhet, ha megtér, és bizalmát újból az Úrba veti.

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 26 - SZERDA - 1 Sámuel 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1444. nap

Az apostol a zavargás közepette csendes, nyugodt és fegyelmezett maradt. Lelkét Istenhez emelte, mert hiszen tudta, hogy mennyei angyalok veszik körül. Azonban nem akarta elhagyni a templomot, mielőtt meg nem kísérelte, hogy honfitársait felvilágosítsa és előttük az igazságot feltárja. Amikor tehát fel akarták vinni a várba, így szólt az ezredeshez: "Vajon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád?" Lysias így felelt: "Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak előtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?" Válaszként Pál így felelt: "Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez."

Kérelmét teljesítették és így Pál "a lépcsőkön állva intett kezével a népnek; és mikor nagy csendesség lőn, megszólala zsidó nyelven, mondván: Atyámfiai férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, amellyel most magamat előttetek mentem." Az általuk jól ismert héber szavak hallatára, "még inkább nyugalmat tanúsítottak", mire az általános csendben így folytatta:

"Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma." Senki sem tagadhatta az apostol kijelentéseit, mivel a tényeket, amelyekre hivatkozott, sokan, akik még Jeruzsálemben laktak, jól ismerték. Arról is beszélt, hogy buzgalommal üldözte egykor Krisztus tanítványait, egészen halálig; majd részletesen ecsetelte hallgatói előtt megtérésének körülményeit. Elmondotta, hogyan kényszerült ő is, gőgös szívével, a megfeszített Názáreti elé borulni. Ha kísérletet tett volna, hogy ellenfeleivel vitába bocsátkozzék, bizonyára konokul tiltakoznak, hogy meghallgassák. Azonban tapasztalatát, élményeit olyan meggyőző erővel beszélte el, hogy szívüket pillanatnyilag meglágyította és fogékonnyá tette.

Igyekezett velük megértetni, hogy munkálkodását a pogányok között nem a saját elhatározásából kezdte meg. Vágya inkább az volt, hogy népe között munkálkodjék, de éppen itt, ebben a templomban Isten szent látomásban beszélt hozzá és utasította, hogy "én téged messze küldelek a pogányok közé."

Eddig a nép fokozott figyelemmel hallgatta; azonban, amikor története azon pontjához ért, hogy Krisztus kiválasztott követe a pogányokhoz, a nép dühe újból fellángolt. Ahhoz szoktak, hogy magukat tekintsék csupán az egyetlen, Isten által választott népnek, s nem akarták megengedni, hogy a megvetett pogányok is osztozzanak azokban a kiváltságokban, amelyeket olyan sokáig kizárólagosan a magukénak tekintettek. Túlharsogva tehát a szónokot, kiáltozni kezdtek: "Töröld el a föld színéről az ilyent, mert nem illik néki élni. Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák és port szórának a levegőbe, parancsolá az ezredes, hogy vigyék őt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki őt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá."

"Amint azonban lekötötték őt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni? Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római. Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? Ő pedig monda: Az. És felelé az ezredes: Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig benne is születtem. Mindjárt eltávozának azért tőle, akik őt vallatni akarák. Sőt az ezredes is megijede, mikor megértette, hogy római és, hogy őt megkötöztette."

"Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá őt bilincseiből, és megparancsolá, hogy a főpapok az egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek; és levezetvén Pált, eleikbe állítá."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+21&version=NT-HU

Hogy Saul gyilkos féltékenysége elől megszökjön, Dávid Ahimélekhez, a Nóbban lévő szent sátornál szolgáló paphoz menekült. Hirtelen feltűnése meglepte a papot. „Miért vagy egyedül. és miért nincs veled senki?” – kérdezi. Attól tartva, hogy Saul előli szökésére fény derül, Dávid megtévesztéshez folyamodott. Azt mondta Ahimeleknek, hogy a király küldte el egy titkos megbízással, ami miatt gyorsnak kellett lennie.

Ebben a pillanatban elhagyta a hite. Az óriás Góliáttal félelem nélkül szállt szembe, most azonban nem tudta pontosan, mit tegyen. Ha elmondta volna az igazat, Ahimelek tudta volna, hogy mentse meg az életét. Mivel azonban nem akarta késleltetni őt a királytól kapott küldetés teljesítésében, adott neki némi ételt és Góliát kardját, Dávid pedig sietve távozott. Az edómita Dóég, Saul pásztorainak felügyelője azonban jelentette a történteket a királynak, ahogyan azt a következő fejezetben látni fogjuk.

Dávidot másodszor is elhagyta a hite: úgy érezte, nagyobb biztonságban lesz a népe ellenségei között, mint a Saul kormányzása alatti Izraelben. Így Ákishoz, Gát királyához menekült. Amikor azonban Ákis tudomására jutott, hogy az izraelita hős az ő földjére jött, Dávid nagy veszélybe került. Csak úgy menekült meg, hogy bolondnak tettette magát, mivel abban az időben úgy tartották, hogy aki egy bolondot bántalmaz, maga is azzá válhat.

Az Úr nagyon türelmesen és gyengéden bánik megkísértett és megpróbált gyermekeivel, de Dávid élete bemutatja, hogy az, aki Istenben és az Ő gondoskodásában bízik, annak sosem kell becstelenséghez és megtévesztéshez folyamodnia ahhoz, hogy megmeneküljön.

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba