Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 25 - KEDD - 1 Sámuel 20

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1443. nap

Sok zsidó, bár elfogadta az evangéliumot, még igen nagy tiszteletben tartotta a ceremoniális törvényt, sőt nagyon is hajlott arra, hogy oktalan engedményt tegyen; ezáltal remélte, hogy honfitársai bizalmát megnyeri, előítéletüket eloszlathatja, úgy, hogy elfogadják Krisztust, mint a világ Megváltóját. Pál belátta, hogy mindaddig, míg a jeruzsálemi gyülekezet vezető tagjai közül sokan előítélettel viseltetnek iránta, állandóan arra fognak törekedni, hogy befolyását aláássák. Úgy érezte, hogy ha valamilyen elfogadható engedménnyel megnyerheti őket az igazságnak, bizonyára sok akadályt háríthat el az evangélium győzelmi útjából. Isten azonban nem hatalmazta fel, hogy olyan nagy engedményeket tegyen, mint amennyit kívántak tőle.

Ha azonban gondolunk az apostol forró vágyára, hogy hittestvéreivel egyetértésben éljen; ha tekintetbe vesszük gyengédségét a hitben gyengék iránt; ha meggondoljuk tiszteletét az apostolok iránt, akik Krisztussal együtt jártak - különösen Jakab, az Úr fivére iránt -, továbbá elhatározását, hogy tőle telhetőleg mindenkinek mindene legyen - alapelvének feladása nélkül -, ha ezt mind megfontoljuk, kevésbé meglepő lesz számunkra, hogy nem maradt meg szilárdan és határozottan saját útján, melyet eddig követett. Azonban ahelyett, hogy az óhajtott célhoz közelebb jutott volna, törekvése a kiengesztelésre csak siettette az eseményeket, a válságot. Meggyorsította a megjövendölt szenvedések bekövetkezését, előidézte hittestvéreitől való elszakadását, megfosztotta a gyülekezetet legerősebb oszlopától és bánatot okozott keresztény szíveknek minden országban.

A következő napon Pál igyekezett a vének tanácsát teljesíteni. A négy férfit, akik a fogadalmat tették, maga mellé vette (lásd 4. Móz. 6.), kiknek napjai már éppen leteltek és "bemenvén a templomba, bejelentvén a tisztulás napjainak eltelését, amíg mindegyikükért elvégeztetik az áldozat." Néhány drága tisztulási áldozatot kellett még bemutatni.

Akik Pálnak ezt a lépést tanácsolták, nem gondolták meg, hogy milyen nagy veszélynek teszik ki. Az év ezen szakában különböző országokból igen sokan jöttek fel Jeruzsálembe, az ájtatosságokra. Mivel Pál, Istentől kapott megbízatása folytán eljuttatta az evangéliumot a pogányoknak, meglátogatta a világ legnagyobb városait; az ünnep résztvevői közül ezren és ezren, kik más országokból érkeztek Jeruzsálembe, igen jól ismerték őt. Voltak köröttük sokan, kik keserű gyűlölettel viseltettek Pál iránt; belépése tehát a templomba nyilvános alkalommal, életveszélyt jelentett számára. Néhány napig látszólag észrevétlenül járt ki és be az imádkozók között; azonban a meghatározott idő vége felé, midőn éppen egy pappal a bemutatandó áldozatokat beszélte meg, az Ázsiából való zsidók közül néhányan felismerték.

Ádáz dühvel vetették magukat Pálra és ordítozták: "Izraelita férfiak, legyetek segítségül; ez az az ember, aki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt." Mikor pedig a nép a segélykiáltásokra odarohant, még újabb vádat is emeltek: "Ezenfelül még görögöket is hozott be a templomba, és megfertéztette ezt a szent helyet."

A zsidó törvény szerint halálos bűntettnek számított, ha egy körülmetéletlen belépett a szent hely belső csarnokaiba. Pált látták a városban az efézusi Trofimussal és azt hitték, hogy elhozta a templomba. Pál ezt ugyan nem tette, és miután ő maga is zsidó lévén, azáltal, hogy belépett a templomba, a törvényt sem hágta át. Noha ez a vád teljesen alaptalan volt, mégis elegendőnek bizonyult, hogy a népszerű előítéletet felszítsa. Mihelyt elhangzott a kiáltás és végigzúgott a templomudvaron, az ott egybegyűlt tömeget vad indulat fogta el. A hír gyorsan elterjedt egész Jeruzsálemben és "megmozdula azért az egész város, és a nép összecsődüle."

Egy hitehagyó, aki elszakadt Izráeltől, merészelte megfertőztetni a templomot és méghozzá akkor, amikor ezrek érkeztek a világ minden tájáról, hogy ott imádkozzanak! Ez felszította a csőcselék legvadabb szenvedélyét. "És Pált megragadván, vonszolák vala ki őt a templomból; és mindjárt bezáratának az ajtók."

"Mikor pedig meg akarák őt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült." Claudius Lysias, aki nagyon jól ismerte a lázadó elemeket, amelyekkel dolga volt, "azonnal vitézeket és századosokat vévén maga mellé, lefutott hozzájuk. Azok pedig, mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszőnének Pált verni." A római ezredes, aki nem ismerte a csődület okát, csak azt látta, hogy a tömeg dühe Pál ellen irányul, feltételezte, hogy az a bizonyos egyiptomi lázító, akiről hallott már ugyan, de aki mind ez ideig elmenekült az elfogatás elől. Így "elfogatá őt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánccal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett." Rögtön hangok hallatszottak, dühös kiáltásokkal: "De ki egyet, ki más kiált vala a sokaság között. És mikor nem értheté meg a bizonyos valóságot a zajongás miatt, parancsolá, hogy vigyék el őt a várba. Mikor pedig a lépcsőkhöz jutott, lőn, hogy úgy vivék őt a vitézek a néptömeg erőszaktétele miatt. Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg őt!"

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 20

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+20&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+20&version=NT-HU

Alig-alig érezhetjük át azt a gyászt és szívfájdalmat, amitől Dávid lelke szenvedhetett Sámuel első könyve 20. fejezete szerint, amikor menekülnie kellett, és puszta életéért futott. Lelke gyötrelmében így kiáltott Jonathánhoz: „Mi rosszat tettem? Miért történik mindez?” Mily gyakran visszhangozzuk szívünkben ugyanezeket a kérdéseket, amikor próbák érnek, és valahogy oly sok minden rosszra fordul. Így kiáltunk fel: „Mi rosszat tettem? Miért tör ellenem a gonosz? Elhagyott volna az Isten?”

Nem feledkezhetünk meg arról a küzdelemről, amit Isten népeként meg kell vívnunk. Csupán az, hogy megérezzük a csata hevét, még nem jelenti azt, hogy valami rosszat tettünk volna. Sőt, gyakran épp azt jelenti, hogy az ellenség megharagudott ránk, mert valamit helyesen teszünk!

„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Ef 6:12-13 – új prot. ford.)

Nem Dávid az egyetlen, aki e fejezet tanúsága szerint üldöztetést szenved. Jonatán is érzi a küzdelem hevét, miközben kiáll legjobb barátjáért. Saul király azonban egyáltalán nem érti Jonatán magatartását. „Hogy gondolod ezt? Nem látod, hogy királyságod nem szilárdulhat meg mindaddig, amíg Dávid él?” Jonatán azonban nem sokat törődött saját királyságával. Az egyetlen, amit szeretett volna látni, hogy Isten uralma szilárduljon meg, még ha az életébe is kerül.

Amikor az élet próbáival szembesülünk ezen a Földön, és megválaszolatlan kérdéseink vannak, ne feledjük, hogy „bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni a Krisztus Jézusban, azokat is mind üldözni fogják!” (2Tim 3:12 – új prot. ford.)

Egy napon azonban Isten igazolni fog bennünket (Róm 12:19), és Ő maga fogja megírni földi életünk utolsó fejezetét (Jel 21:4). Végül, épp’ úgy mint Dávid, megértjük, hogy megérte. „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Róm 8:18 - új prot. ford.).

Melodious Echo Mason

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba