Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 23 - VASÁRNAP - 1 Sámuel 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1441. nap

38. Pál, a fogoly

"Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak. Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz, és a vének mindnyájan ott valának." (Apcs. 21, 17. 18.)

Ez alkalommal Pál és kísérői átnyújtották a jeruzsálemi mű vezetőinek az adományokat, amelyeket a pogánykeresztények küldtek a zsidó testvérek között lévő szegények támogatására. Ezen összegek begyűjtése az apostolnak és munkatársainak sok idejébe, aggodalmába és fáradságos munkájába került. Az összeg, melynek nagysága jóval felülmúlta a jeruzsálemi vének várakozásait, a pogány hívők sok áldozatáról, sőt nagy nélkülözéseiről tanúskodott.

Ezek az önkéntes adományok bizonyították a pogánykeresztyének hűségét Istennek az egész világon megszervezett műve iránt, melyeket hálás elismeréssel kellett volna fogadniuk; azonban Pál és társai is világosan látták, hogy éppen hallgatóságuk között, akik előtt most állottak, voltak többen, akik nem tudták értékelni a testvéri szeretet e lelkületét, mely ezeket az adományokat megérlelte.

A pogányok közötti evangélizálás kezdetén néhányan a jeruzsálemi vezető testvérek közül, régi előítéleteikhez és gondolatmenetükhöz ragaszkodva, nem szívesen működtek együtt az apostollal és társaival. Aggodalmukban, hogy megtartsanak néhány jelentéktelen formaságot és ceremóniát, szem elől tévesztették azokat az áldásokat, melyek mind számukra, mind közös szívügyük számára fakadtak volna, ha az Úr művének valamennyi ágát egységbe tömörítik. Noha mindenkor a keresztyén gyülekezet érdekeit védték, mégsem tudtak lépést tartani Isten előrelátó gondviselésének követelményeivel. Emberi bölcsességgel megkísérelték, hogy fölösleges korlátokat állítsanak az Isten művében dolgozó munkások elé. Ily módon alakult ki egy csoport, olyan férfiakból, akik személyesen nem ismerhették fel a változó körülményeket és különböző szükségleteket, amelyekkel a munkásoknak a külterületeken számolniuk kellett, de mindazáltal jogot formáltak arra, hogy ők írják elő a munkamódszereket a pogányok között dolgozó testvéreknek. Úgy képzelték, hogy az evangélizálást, a hithirdetést teljesen nézeteik szerint kellene végezni.

Több év múlt el azóta, hogy a jeruzsálemi testvérek, más vezető gyülekezetek kiküldötteivel együtt, tüzetesen tanácskoztak azon bonyolult kérdések felett, amelyek a pogányokért munkálkodó evangélizálás munkamódszereire vonatkoztak. Ennek a tanácskozásnak eredményeként a hittestvérek megegyeztek abban, hogy bizonyos előírásokra és szokásokra vonatkozólag, beleértve a körülmetélkedést, határozott utasításokat adnak.

Éppen ezen a nagygyűlésen állapodtak meg egyöntetűen abban, hogy Barnabást és Pált munkásokként ajánlják a keresztény gyülekezeteknek, mint akik méltók a hívők bizalmára.

Azok közül, akik ezen a gyűlésen jelen voltak, többen élesen kifogásolták az apostolok munkamódszereit, kiknek feladatuk volt, hogy hirdessék az evangéliumot a pogányok között. Azonban a tanácskozás folyamán mélyebb betekintést nyertek Isten terveibe; azután pedig hittestvéreikkel teljes egyetértésben, bölcs határozatokat hoztak, melyek lehetővé tették a hívők egész közösségének egységesítését.

Később azonban, amikor észrevették, hogy a pogányok között a megtértek száma állandóan növekszik, néhányan a jeruzsálemi vezető testvérek közül ismét felvetették régebbi előítéleteiket Pál és társai munkamódszereivel szemben. Ezek az előítéletek az évek folyamán mindjobban berögződtek, úgy, hogy egyes vezetők elhatározták, hogy ezentúl az evangélium hirdetése csak saját eszméik keretében történhetik. Kijelentették, hogy csak az esetben hagyják jóvá és támogatják Pál munkáját, ha módszereiben előírásukat követi. Egyébként pedig kénytelenek lennének munkájával szemben tartózkodóan viselkedni, támogatásukat megvonni.

Ezek a férfiak szem elől tévesztették azt a tényt, hogy Isten a tanítója népének. És hogy Isten művében minden munkásnak személyes tapasztalatokat kell szereznie Mestere követésében, s ne emberre tekintsen fel vezetésért. Isten munkásainak nem emberi elképzelések szerint, hanem a mennyeinek hasonmására kell átalakulniuk és fejlődniük.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+18&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+18&version=NT-HU

Elképzelem, hogy miközben Dávid Góliát feletti győzelmét mesélte Saul királynak, akkor Jonatán, aki ott állt a közelben, micsoda lelkesedéssel emlékezett vissza saját hitharcára (1Sám 14:6)! Ezekben a fiatal harcosokban rengeteg közös vonás volt.

Jonatán és Dávid ritka merész hitről tettek bizonyságot az ő idejükben és korukban.  Olyan hitük volt, hogy ki tudták jelenteni: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm. 8:31); hogy  „Nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten Lelkével” győzedelmeskednek (ld.:Zak 4:6); és „Ha meg is öl engem, mégis benne bízom!” (Jób 13:15 – angol ford.). Mind Dávid, mind Jonatán szinte egymaga szerzett győzelmet Izraelnek, amikor csakis Istentől kapott erővel haladtak előre; mindketten sokkal többet teljesítettek, mint ami elvárható lett volna tőlük; mindketten alázatosak voltak, de merészen kiálltak az igazságért, akármibe is került.

Volt még egy közös jellemzőjük. Mindketten egyenes ágon trónkövetők voltak; Jonatán származása miatt, Dávid pedig Isten döntése jogán. Ha bárki utálhatta volna Dávidot, az Jonatán lett volna. De ahelyett, hogy a saját igazságáért küzdött volna, ellenséges, vagy irigy lett volna Dávidra (mint az édesapja Saul), Jonatán inkább átengedte magát Isten tervének. Sőt, nem csak átengedte, hanem  örömmel levette magáról a drága ruhákat, még páncélját is, és odaadta ezeket Dávidnak, elismerve ezzel, hogy ő a jog szerint választott király. Jonatán továbbá szövetséggel erősítette meg a barátságukat, és hűséges védelmet biztosított Dávidnak és háza népének örökre, Dávid pedig ugyanezt tette. Milyen szép példája ez az önzetlen krisztusi szeretetnek!

Azon túl, hogy itt kezdődött Jonatán és Dávid csodálatos barátsága, a fejezetben négyszer is azt olvassuk, hogy Dávid „magát eszesen viseli” mindenben, amit Saulért tett. Annak ellenére, hogy tudta, egykor majd király lesz, továbbá az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Saul az ő ellensége, nem használta saját előnyére az Isten-adta vezetést, nem akarta megszerezni a királyságot erővel, hanem hűségesen szolgálta Sault, és továbbra is várt az Úrra.

Ha úgy érezzük, hogy Isten valamilyen nagy feladatra hívott el bennünket, akkor hajlamosak lehetünk úgy alakítani a körülményeket, ahogy az szerintünk Isten akarata, pedig jobban tennénk, ha várnánk Istenre, és hitben járnánk.  Jakab 4:10-ben azonban ezt olvashatjuk: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket” (új prot. ford.). Jonatánhoz és Dávidhoz hasonlóan, mi is törekedjünk megalázni magunkat az Úr előtt, és engedjük, hogy egyedül Ő emeljen fel bennünket!

Melodious Echo Mason

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba