Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 28 - PÉNTEK - 1 Sámuel 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1446. nap

Pál már régóta vágyakozott Rómát meglátogatni. Szívből kívánta, hogy Krisztusról ott is bizonyságot tehessen, azonban a zsidók ellenségeskedése mindeddig lehetetlenné tette szándékának megvalósítását. Arra legkevésbé gondolt, hogy éppen most, mint fogoly jusson oda.

Miközben az Úr bátorította szolgáját, ellenségei mohón kitervelték elpusztítását. "Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magukat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szőtték. Ez is olyan böjt volt, mint amilyent az Úr elítélt Ésaiás szavai által: "Ímé perrel és versengéssel böjtöltök és sújtotok a gazság öklével." (Ésa. 58, 4.)

Az összeesküvők "elmenvén a főpapokhoz és vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált. Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanáccsal egybe, hogy holnap hozza le őt ti hozzátok, mintha az ő dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig minekelőtte ő ide érne, készek vagyunk őt megölni."

Ahelyett, hogy helytelenítették volna ezt a kegyetlen tervet, a papok és vének, minden további nélkül, beleegyeztek. Pál igazat mondott, amikor Anániást meszelt falhoz hasonlította.

Azonban Isten közbelépett, hogy megmentse szolgájának életét. Pál nővérének fia, aki hallotta az orgyilkosok tervét, elment és "bemenvén a várba, tudtára adta Pálnak. Pál pedig egyet a századosok közül magához hívatván, monda: Ezt az ifjút vezesd az ezredeshez, mert valamit akar néki jelenteni. Az annakokáért maga mellé vevén őt, vivé az ezredeshez és mondá: A fogoly Pál magához hívatván engem, kéré, hogy ez ifjút hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani."

Klaudius Lysias nyájasan fogadta az ifjút, félrevonulva vele, megkérdezte: "Micsoda az, amit nékem jelenteni akarsz?" Az ifjú így felelt: "A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni ő felőle. Te azért ne engedj nekik; mert közülük negyvennél több férfi leselkedik ő utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik őt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre."

"Az ezredes tehát elbocsátá az ifjút, meghagyván néki, hogy: el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem."

Lysias rögtön elhatározta, hogy Pált átutalja Félix tiszttartó törvényszékéhez. A zsidók, túlságosan könnyen izguló, ingerült nép volt, és így gyakran zavargásokra került a sor közöttük. Pál további jeruzsálemi tartózkodása, úgy a városra, mint annak parancsnokára veszedelmes következményekkel járhatott volna. Ezért "magához hívatván kettőt a századosok közül, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva; és barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz." Ha meg akarta menteni Pált, nem volt vesztegetni való ideje. "A vitézek tehát, amint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba." Onnan a vitézek továbbmentek a fogollyal Czézáreába, míg a négyszáz lovas visszatért Jeruzsálembe."

A csapat parancsnoka a foglyot átadta Félixnek, egyszersmind levelet is nyújtott át neki, melyet az ezredes reá bízott:

"Klaudius Lysias a nemes Félix tiszttartónak üdvöt! Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római. Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják őt, levivém őt az ő tanácsuk elébe. És úgy találtam, hogy ő az ő törvényüknek kérdései felől vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs. Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyván vádlóinak is, hogy a mi dolguk van ő ellene, te előtted mondják meg. Légy jó egészségben!"

Amidőn Félix a levelet elolvasta, megkérdezte a fogolytól, melyik tartományból való, és amikor hallotta, hogy Czilicziából származik, "monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljönnek. És parancsolá, hogy a Heródes palotájában őrizzék őt."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+23&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+23&version=NT-HU

Amint ezt a fejezetet olvassuk, felmerül a kérdés: „Mit mond ez a szakasz Istenről?”

A 2. és 4. versben Dávid megkérdezi az Urat, hogy megszabadítsa-e Kehilla népét (Kehilla Júda egyik városa volt), amely filiszteus fosztogatóktól szenvedett; az Úr azt válaszolta, hogy igen, és győzelmet adott neki. Mivel Abjáthár, Akhimélek pap fia magával vitt egy efódot, valószínű, hogy az Úr kapcsolatba lépett az ifjú pappal az Urim és Tummim kövek által, amelyek az efódhoz voltak csatolva. 

A 11-12 versekben Dávid arról értesül, hogy Saul el fogja pusztítani Kehillát annak érdekében, hogy elfogja őt. Az Úr igazolja Saul szándékát, és azt mondja Dávidnak, hogy Kehilla lakói átadják őt és embereit Saulnak, ezért Dávid kimenekíti embereit a júdeai sivatagba.

Isten vezette Dávid minden lépését még az elhagyatott sivatagban is. A 14. vers azt mondja, hogy Isten nem adta Dávidot Saul kezébe.

A fejezet csúcspontja Dávid és Jonathán találkozása Zif pusztájában. Jonathán megerősíti Dávidot az Úrban való bizalomban és elmondja neki, hogy Izrael királya lesz és ő a második lesz utána. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán is ezt mondta: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3:30 - új prot. ford.). A történet úgy alakult, hogy Dávid ekkor látta utoljára Jonathánt.

A fejezet utolsó beszámolójában azt olvashatjuk, hogy Dávid megmenekül Saultól, amikor a királyt visszahívják, hogy űzze ki a portyázó filiszteus csapatokat az országból. Isten nevét ugyan nem említi a szakasz, de a sorok között olvasva látjuk, hogyan cselekszik.

Az Úrnak terve volt Dáviddal, amit Dávid tévedései és Saul agresszivitása ellenére, meg is valósított. Istennek terve van velünk is, és ha bízunk benne, értünk is valóra váltja azt.

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba