Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 36. fejezet 1436. nap
A szív és az élet szentségét külsőséges vallási
formaságokkal helyettesíteni, ma is éppoly kívánatos a megtéretlen ember
számára, mint volt ezen zsidó tanítók napjaiban. Ma ugyanúgy, mint akkor,
vannak hamis lelki vezetők, kiknek tanait sokan mohón lesik. Sátán eltökélte,
hogy eltéríti a lelkeket a Krisztusba vetett hit üdvreménységétől és az Isten
törvényei iránti engedelmességtől. Az ősellenség kísértéseit minden korszakban
azok előítéleteihez és hajlamaihoz alkalmazta, akiket el akart csábítani. Az
apostoli korszakban rábírta a zsidókat, hogy a ceremoniális törvényt
magasztalják fel, Krisztust pedig vessék el. Korunkban arra késztet hitvalló
keresztyéneket, hogy Krisztus tiszteletének ürügye alatt az erkölcsi törvényt
megvessék; tanítsák azt, hogy parancsait büntetlenül áthághatják. Isten
valamennyi szolgájának kötelessége tehát, hogy ezen hithamisítókkal szemben
szilárdan és határozottan lépjen fel és az igazság igéje alapján tévelygéseiket
bátran felfedje.
Miközben Pál azon fáradozott, hogy a galátziai testvérek
bizalmát újból megnyerje, ügyesen igazolta elhivatott apostoli tisztségét.
Kijelentette, hogy apostolsága "nem emberektől, sem nem ember által, hanem
Jézus Krisztus által és az Atya Isten által van, aki feltámasztotta őt a
halálból." Nem emberektől, hanem a menny legmagasabb Tekintélyétől nyerte
megbízatását. Ezt a tisztséget a jeruzsálemi nagygyűlés is elismerte, melynek
határozatait Pál betartotta, a pogányok között végzett egész működése alatt.
Nem azért, hogy önmagát magasztalja, hanem hogy Isten
kegyelmét dicsőítse, bizonyította Pál azok előtt, kik tagadták apostoli
hivatását, hogy: "semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő
apostoloknál." (2. Kor. 11, 5.) Mindazok, akik lerántani igyekeztek
elhivatását és munkáját, Krisztus ellen hadakoztak, akinek kegyelme és ereje
nyilvánult meg általa. Ellenségeinek ellenállása kényszerítette az apostolt, hogy
hivatásáért és tekintélyéért ilyen határozottan síkra szálljon.
Pál kérte azokat, akik életükben már tapasztalták Istennek
erejét, hogy térjenek vissza az evangélium igazsága iránt érzett első
szeretetükhöz. Megdönthetetlen érvekkel bizonyította be előttük, milyen
nagyszerű kiváltság szabadnak lenni Krisztusban, Akinek engesztelő kegyelme
mindazokat, akik teljesen átadják életüket Neki, igazságának öltönyével ruházza
fel. Pál álláspontja az volt, hogy minden léleknek, aki meg akar menekülni,
személyes tapasztalatot kell szereznie Istennel.
Az apostol komoly intelmei nem maradtak eredménytelenül. A
Szentlélek nagy hatalommal munkálkodott; sokan, akik tévútra léptek, ismét
visszatértek hitükhöz, az Evangéliumhoz. Attól kezdve állhatatosak maradtak
abban a szabadságban, amelyre Krisztus felszabadította őket. Életük a Lélek
gyümölcseit érlelte, melyek: "Szeretet, öröm, békesség, béketűrés,
szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." Isten neve
megdicsőült és a hívők száma gyarapodott az egész tartományban.
Mai Bibliai szakasz: 1
Sámuel 13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Saul mintegy harminc
esztendős volt, amikor uralkodni kezdett Izrael felett. Egy vagy két évvel
később háborúba keveredett a filiszteusokkal. Sok ezren gyűltek egybe Izrael
minden részéről az ország védelmére, de belőlük Saul mindössze háromezret
választott ki, a többieket hazaküldte. Ezer férfit fia, Jonathán parancsnoksága
alá rendelt, kétezer embert pedig saját magának tartott fent a király. A
filiszteus sereg azonban háromezer harci szekérrel, hatezer lovassal, és egy
elképzelhetetlenül nagy létszámú gyalogsággal jött ellene. Látva ezt Izrael
férfiai rögtön felmérték, micsoda veszélyt jelen ilyen óriási túlerővel szemben
harcba szállni. Azok az emberek, aki az országnak azon a területén éltek,
barlangokban és a föld üregeiben rejtőztek el.
Sámuel tudatta Saullal,
hogy hét nap múlva eljön, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak, és imádkozzék
érte. Saul azonban egyre türelmetlenebb lett, és a hetedik nap reggelén úgy
döntött, hogy maga mutatja be az áldozatot. Isten gondviselése által Sámuel
kissé késleltetve érkezett, de épp’ amikor Saul „elvégezte az égőáldozatot,
megérkezett Sámuel, és Saul elément, hogy köszöntse őt.”
Így szólt Sámuel
Saulhoz: „Mit tettél?!” Saul így válaszolt: „Amikor láttam, hogy az embereim
milyen rémültek, és hogy a nép kezd elszéledni mellőlem, és te nem jöttél el a
meghagyott időre, a filiszteusok pedig összegyűltek már Mikmásban, azt
gondoltam magamban: mindjárt ránk törnek a filiszteusok Gilgálban, és én az
Úrnak színe előtt még nem imádkoztam; így vettem a bátorságot, hogy én mutassam
be az égőáldozatot. Ekkor azt mondta Sámuel Saulnak: „Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek
parancsolatát, melyet parancsolt neked; pedig most mindörökre megerősítette
volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem
lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe
fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt
neked” (13-14. vers). Ezzel Sámuel hazafelé vette az útját. Ekkor Saul
megszámolta, hogy hány embere maradt, kiderült, hogy csak mintegy hatszázan
tartottak ki mellette.
Volt egy másik gond is,
amivel Saulnak szembesülnie kellett: nem voltak kovácsmesterek Izraelben, akik
kardot és dárdát készíthettek volna a hadsereg számára. Az izraeliták még a
mezőgazdasági eszközeiket is a filiszteusokkal készíttették és éleztették. Így
a csata napján nem volt egy szál kardjuk vagy dárdájuk sem, leszámítva Saul és
Jonathán fegyvereit. Isten megengedte, hogy a sok nehézség válságba torkolljék,
így feddte meg Saul makacsságát és önhitt engedetlenségét, a népet pedig
alázatosságra és hitre nevelte.
„… engedelmeskedjünk
Isten akaratának, járjunk egyenesen parancsolatai szerint minden körülmények
között. Az ilyen cselekedetek következményeiért az Úr felel. Iránta való
hűséggel bebizonyíthatjuk az emberek és az angyalok előtt, hogy nehéz időkben
is alkalmas eszközök vagyunk akaratának teljesítésére, nevének
felmagasztalására.” (Ellen G. White: Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 578. oldal. - részlet a "Saul
vakmerősége" c. fejezetből.)
Jack J. Blanco
202. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 36-37. fejezeteihez (június 16-22.).
A mai fiatalok,
különösen a fiatal lelkészek számára az egyik legnagyobb szükséglet, hogy
legyen példaképük. Pál apostol, a Krisztussal való drámai találkozó által a
keresztény egyház nagy ellenségéből olyan emberré formálódott át, akinek a
példáját biztonságos követni. Az ő életében egy olyan személyt látunk, akinek
fájt a szíve, amikor az egyháza veszélyben volt. Az élet nem a fizetési
csekkről szólt, hanem az igazságban meggyökerezett és megalapozott lelkekről,
akik megingathatatlanok Jézussal való kapcsolatukban. Az ő terhe, a
cselekedeteinek motivációja, a célja minden lépésben, amit tett, az volt, hogy
a férfiak és asszonyok szilárdan az Uruk kezébe kerüljenek, hogy semmilyen
üldözés vagy megtévesztés ne tudja kirázni őket onnan.
Tudván azt, hogy a
gyülekezeti szolgálat nem lehet olyan, hogy „egy méret illik mindenkire”, Pál a
különböző osztályba tartozó emberekkel mindig személyre szabottan bánt. Amikor
olyanokkal találkozott, akiket körmönfont eretnekségek csaptak be szerfelett,
akkor Pál gyengéd türelemmel és tapintattal élt. Amikor arcátlan hamis
tanítókkal állt szemben, akiknek úgy tűnt, a küldetése, hogy darabokra
szaggassák a fiatal galáciai gyülekezetet, akkor merészen és keményen dorgált.
Honnan tudta, hogy hogyan és mikor milyen megközelítést alkalmazzon? Egyszerű!
Időt szánt az elmélkedésre, hogy Isten előtt szót emeljen a bölcsességért, és
hogy a Szentlélek erejével megteljen.
Vegyük fel mi is Pállal
együtt ezt a nagyszerű munkát, hogy ezzel felkészítsünk egy népet az Úrral való
békés találkozásra!
David Symons
a Hartland Főiskola
hallgatója
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés