Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1445. nap
Ugyanaz a törvényszék volt illetékes Pál kihallgatására,
amelynek megtérése előtt ő maga is tagja volt. Nyugodtan állt ott a zsidó főemberek
előtt. Arcvonásairól Krisztus békéje sugárzott. Szemét komolyan a tanácsra
szegezve, így szólt: "Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel
szolgáltam az Istennek mind e mai napig." Amikor ezeket a szavakat
hallották, gyűlöletük ismét fellángolt és a főpap "megparancsolá azoknak,
kik ő mellette állanak vala, hogy üssék őt szájon". Erre a kíméletlen
parancsra Pál így kiáltott fel: "Megver az Isten téged, te kimeszelt fal!
És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen parancsolod,
hogy engem verjenek?" "Az ott állók pedig mondának: Az Istennek
főpapját szidalmazod-é?" Pál a szokott udvariassággal felelt: "Nem
tudtam atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: A te népednek fejedelmét ne
átkozd!"
"Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részük
sadduceus, a másik részök pedig farizeusok közül való, felkiálta a tanács
előtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak
reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én."
"Amint pedig ő ezt mondta, meghasonlás támada a
farizeusok és a sadduceusok között, és a sokaság megoszlott. Mert a sadduceusok
azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig
mind a kettőt vallják. Támada azért nagy kiáltozás; és felkelvén az írástudók a
farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez
emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten
ellen."
A bekövetkezett zűrzavarban a sadduceusok mindenáron
hatalmukba akarták keríteni az apostolt, hogy megölhessék; míg a farizeusok
mindent elkövettek, hogy megvédelmezzék. Végül pedig "félvén az ezredes,
hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájövén, ragadja
ki őt közülök és vigye el a várba." (Apcs, 23, 7-10.) Később, amidőn Pál e
nap szomorú tapasztalatai fölött elmélkedett, egész valóját félelem hatotta át,
hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. Vajon hibát követett-e el azzal, hogy
meglátogatta Jeruzsálemet? Az a sóvárgása, hogy egyetértésben éljen
hittestvéreivel, vezetett hát ilyen szerencsétlenségre?
Az az álláspont, amelyet a zsidók, mint Isten hitvalló népe
a hitetlen világgal szemben elfoglalt, az apostolnak kimondhatatlan lelki
gyötrelmet okozott. Mit gondolhattak most ezek a pogány tisztviselők róluk?
Állítják, hogy Jehovát imádják, és szent hivatalt töltenek be, mégis vak,
éktelen gyűlölet uralja őket. Sőt, még testvérüket is képesek meggyilkolni, ha
a hit kérdésében más véleményre merészkedik. Még azt sem szégyenlik, hogy
szent, ünnepélyes tanácsülésük veszekedésbe és vad zűrzavarba fulladt! Pál úgy
érezte, hogy Isten nevét gyalázták meg a pogányok előtt!
Most pedig börtönben senyved. Nagyon jól tudta, hogy
ellenségei, eszeveszett gyűlöletükben, rosszindulatukban megragadnak mindent,
hogy halálra adják. Lehetséges-e, hogy a gyülekezetek között végzett munkáját
befejezte? És most ragadozó farkasok törnek be oda? Pál nagyon szívén viselte
Krisztus ügyét és mélységes aggodalommal gondolt azokra a veszélyekre,
melyeknek az elszórt gyülekezetek áldozatul eshetnek, ha olyan férfiak üldözik,
mint akikkel éppen ma állott szemben a Magas Tanácsban. Bánatában,
csüggedtségében sírt és imádkozott.
Az Úr azonban ebben a sötét órában sem feledkezett meg
hűséges szolgájáról. Amiképpen megőrizte ott a templom udvarában a vérengző
tömeggel szemben, és amiként vele volt a Magas Tanács előtt, úgy most a várban
is őrködött felette. Az apostol bensőséges imáját, melyben Isten vezetéséért
könyörgött, meghallgatta, és kinyilatkoztatta magát hűséges tanúja előtt: "A
következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert
miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben,
azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenned."
Mai Bibliai szakasz: 1
Sámuel 22
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben láthatjuk, mi lett az eredménye annak, hogy
Dávid nem bízott az Úrban, amikor Saul üldözte őt. Otthon Gibeában tanácskozva
Saul a saját hivatalnokait is azzal gyanúsítja, hogy Dávidot fedezik. Dóég,
Saul pásztorainak edomita felügyelője, elmondja neki, hogy látta amint Akhimélek
Dávidot kenyérrel látta el, és neki adta Góliát kardját.
Azt gondolva, hogy a papok között is árulók vannak, Saul
összehívja Akhiméleket és családját. A papoknak - természetesen - fogalmuk
sincs, hogy Saul miért akarja látni őket. A 14. és 15. versekben olvashatjuk,
ahogy Akhimélek ésszerű érvekkel Dávid védelmére kel, de Saul nem volt józan
eszénél. Elrendelte tisztjeinek, hogy öljék meg a papokat, és amikor ők
megtagadták ennek megtételét, Dóégnak parancsolta meg ugyanezt. Így Dóég
lemészárolt 85 papot és Nób városának teljes lakosságát. Egyedül Abjátár, Akhimélek
fia menekült meg.
A Biblia nem ábrázolja Dávidot glóriával. Úgy írja le a
történteket, ahogyan sor került rájuk. Dávid csalása a papok, és városuk összes
lakójának halálát okozta. Bár teljesen őszinte lett volna Akhimélekkel! Micsoda
megbánást érezhetett! A „bárcsak” kifejezés olykor nagyon fájdalmas tud lenni.
De az Úr nem utasította el Dávidot, ahogy a következő fejezetben látni is
fogjuk. Ha valaki hibái által fájdalmat okoz másoknak, bocsánatot és helyreállítást
nyerhet, ha megtér, és bizalmát újból az Úrba veti.
Ralph Neall
203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 38. fejezetéhez (június 23-29.).
A nyomással mindannyian
találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk,
elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.
Keresztényként tudjuk,
hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így
megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban
nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki
félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul
állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy
eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen
hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”
Ahogy látható, Pál
megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben
legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát
elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot
fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.
Az ellenség pedig
körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső
nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak.
Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek,
hogy félbeszakítsa a munkádat!
Sabrina Petersen
a Hartland Főiskola
hallgatója
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés